A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. november 12., szombat

A KÍNAIAK A HORTOBÁGYON tollaszkodnának ( - mások meg a megyeházán)

A TOLLON kívül ludat, tojást és tenyésztési szakembert „importálnának”

A kínai tőke öt éven belül meg tudná menteni a magyar gazdaságot, ezért nem csak a kínaiaknak kell bennünket komolyan venni, hanem nekünk is a kínaiakat – mondta a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában Varga Ferenc, a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. vezérigazgatója.


A KÍNAIAK VINNÉK A LUDAT TOLLASTÓL, TOJÁSOSTÓL, A SZAKEMBEREKKEL EGYÜTT, HOGY - ŐK IS TOLLASODJANAK
  
  A világ leggyorsabban fejlődő gazdaságával hazánk igyekszik szorosabbra fűzni a kapcsolatokat, és ennek első, leginkább kézelfoghatóbb jele, hogy Magyarországról nem csak tollat, hanem tojást, ludat, sőt még tenyésztési szakembert is „importálnak".  


Nemrégiben meg a tolltépésről és állatkínzásról cikkeztek az újságok. Mára kiderült: a magyar pehelytoll világszínvonalú. Bár Kína a világ legnagyobb lúd- és kacsatolltermelője, a legjobb minőségű alapanyagért mégis a Hortobágyra zarándokolnak – hangzott el a műsorban.


Orbán Viktor magyar és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök júniusi megállapodása óta felgyorsultak az események Hortobágyon is. A két vezető többek között egymilliárd eurós projektfinanszírozási hitelkeretben állapodott meg, amelyet a Kínai Fejlesztési Bank biztosít. Négy területen alakítottak ki a hortobágyiak konkrét együttműködést a kínaiakkal, az októberben idelátogató delegációval már a megvalósításon dolgoznak, és szeretnének eljutni a szándéknyilatkozatig – mondta a műsorban Varga Ferenc. Belső-Mongóliában továbbviszik a lúdtenyésztési programot és átalakítják az ottani lóállományt, és a kooperációt kiterjesztik a burgonyatermesztésre és a borászatra is.
A hortobágyi vállalkozás térségünkben az elsők között vette fel az üzleti és kereskedelmi kapcsolatokat Kínával. Varga Ferenc félszáz alkalommal járt a keleti országban 2004 óta, és mintegy 900 millió forint értékű exportot hozott létre. A kis magyar céget a kínai partner találta meg.

Talán ezt a hírt hallva gondolta Szűcs Lajos, hogy akkor maga is a kínai partnerség felé kacsint, hátha kevesebb sikerrel, de ha nem is ötszázszor, csak párszor eljuthat a keleti népköztársaságba.

Ki érti ezt?
*

1 megjegyzés:

  1. Szégyenkezem. A nemzet civilizált része szégyenkezik. Pedig azoknak kellene, akik oda sodorták az országot, a várost ahol ma van: a választóknak és választottaiknak.
    Az új hatalomnak. Bukodi Karcsinak, a Horváthnak, a Szabónak, Bukodiné Ibolyának, Icó Zsuzsinak, Buza Ernőnek, Horváth Zoltánnak, Szűcs Lajosnak, és még volnának egy páran. Akik megtévesztették, elkábították és elcsábították a tudatlan tömeget. Akik visszaéltek ezrek bizalmával, a helyi emberek reményével, tájékozatlanságával. Szégyeneljék magukat!

    VálaszTörlés