Ha Márton-nap, akkor liba és újbor minden mennyiségben. Libavacsora, újborkóstolás és a kettő keresztmetszete: a legtöbb november 11-e körüli program e kettő köré épül, kiegészítve a Márton-napi hagyományismereti játékokkal, esetleg tollfosztással.
November 11-én, Márton napján libát illik enni.
Szent Márton Pannóniában, Sabaria városában született, de Itáliában, Paviában nevelkedett. Atyjával, aki a hadseregben tribunus volt, együtt harcolt Constantinus és Julianus császárok alatt. Nem saját jószántából ugyan, mert gyermekkorától fogva isteni kegyelem hatotta át, s amikor tizenkét éves lett, szülei akarata ellenére a templomba szökött és kérte, hogy vegyék fel a hittanulók közé. Ettől kezdve remeteségben élt volna, ha testének gyengesége ebben meg nem akadályozza. Mikor pedig a császárok elrendelték, hogy a veteránok fiai harcoljanak az atyák helyett, hadba rendelték Mártont is, mihelyt tizenöt éves lett. Elég volt neki egyetlen szolga, azt is inkább ő szolgálta ki, még a lábbelijét is ő húzta le, és ő tisztította.
A Szent Márton lúdja voltaképpen egy régi római étkezési szokásnak, illetőleg hagyománynak továbbélése. Aesculapius ünnepén, amely éppen erre a napra esett, liba került az asztalra. Ismeretes az is, hogy a Capitolium lúdjai ébresztették föl a fáradt őrséget, amikor a gallusok a várost éjszakának idején el akarták foglalni. Innen a lúd megtisztelő avis Martis neve, amelyből könnyen formálódott az avis Martini megnevezés. Ehhez utólagos legendai magyarázatot is költöttek: Márton alázatból a ludak óljába bújt, hogy püspökké választása elől kitérjen. Ezek azonban zajgásukkal elárulták, és így kénytelen volt a püspökséget elvállalni.
Mindezekből érthető, hogy Márton napjának – főleg Dunántúl – a frissen tömött, szépen kihizlalt lúd volt az ünnepi eledele. A szombathelyi egyházmegye kispapjai a szent patrónus napján hagyományosan Márton lúdját ettek és bort ittak rá. Csököly katolikus templomának Márton a védőszentje. A búcsút a reformátusok is Márton lúdjával ünneplik meg, ami ősi hagyomány mellett szól.
Mindezekből érthető, hogy Márton napjának – főleg Dunántúl – a frissen tömött, szépen kihizlalt lúd volt az ünnepi eledele. A szombathelyi egyházmegye kispapjai a szent patrónus napján hagyományosan Márton lúdját ettek és bort ittak rá. Csököly katolikus templomának Márton a védőszentje. A búcsút a reformátusok is Márton lúdjával ünneplik meg, ami ősi hagyomány mellett szól.
Noha ma már 2500-3000 forintot is elkérnek egy kiló minőségi nyers libacombért, a középkorban a libaevés még nem volt úri muri. Márton-napkor ünnepelték az őszi munkák végét, az urak ilyenkor kifizették cselédeiket, akik bérük mellé alaposan felhizlalt libát is kaptak, amit ízesen elkészítettek, mellé pedig az adott évi szüretből származó újbort itták. Márton-naphoz számos hagyomány és babona kötődik.
„Varázserőt” tulajdonítottak Szent Márton vesszejének: ezt a pásztorok adták az állataikat legelőn hizlaló gazdáknak, akik az ajándékba kapott köteggel megveregették állataikat, bízva abban, hogy jó lesz a következő évi szaporulat. A jószághoz kötődik az egyes területeken elterjedt babona, miszerint aki Márton-napján mos vagy tereget, keresztet vethet a jószágra.
A libafogyasztással kapcsolatban is számos babona élt és él mai is. Az egyik szerint, ha valaki nem eszik libát Márton-napon, egész évben koplalni fog. A népi időjárásjelzés szerint, ha november 11-én kemény fagy van, akkor karácsonykor enyhe lesz az idő. „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” Ha viszont jó az idő Márton napján, nagyon hideg lesz a tél. „Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton, borongós tél” - szól a népi bölcsesség. Aki pedig november 11-én éjjel álmodik, boldog lesz - így tartották.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése