A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. április 17., vasárnap

Cserbenhagyás ( - aggonizáló megyében az elnök doktor csak a posztját nem áldozza)

"Az a meggyőződésünk, hogy a legjobb dolog, amit tehetünk, ha semmilyen témában nem helyezkedünk a megyei Fidesz álláspontjára, mert nyilvánvaló, hogy képtelenek a Pest megyeiek érdekeit képviselni..."

Úgy tűnik, lassan nem múlik el hét, hogy a legnagyobb magyarországi megye körül ne csúcsosodjon ki valamiféle botrány. Korábbi írásainkban már beszámoltunk Pest megye és az intézményeiben étkeztetési szolgáltatást végző HunGast kft. közötti botrányról, illetve a kistarcsai Flór Ferenc Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium kálváriájáról, azonban az elmúlt hónapokban egyre több hír látott napvilágot arról a kényes kérdésről, hogy a megye gyakorlatilag csődhelyzetben van.
A megye 2011. évi költségvetését, mely hozzávetőlegesen 35 milliárd forint, eredetileg is 8,5 milliárd forint hiánnyal hagyta jóvá a fideszes többségű közgyűlés. Dr. Szűcs Lajos, a testület elnöke több tervről is beszélt, melyek reményeik szerint ismét visszaállíthatják a megye működő képességét. A közgyűlés márciusban ismét pályázatot nyújtott be a Belügyminisztériumhoz, mely az önhibájukon kívül eladósodott önkormányzatok kötelező feladataik ellátására biztosít áthidaló támogatást. A fejleményekről Csanádi Gábor Ferenc a Pest megyei közgyűlés jobbikos képviselő csoportjának frakcióvezetője elmondta: a pályázatot a Jobbik is támogatta, bár az igényelt összeget messze nem tartották elégségesnek a problémák hatékony kezelésére. „ A megye lejárt tartozásai is 5 milliárd forint felett járnak, ehhez képest az elnök úr 2,5 milliárd forintra tett javaslatot. Természetesen még ennek is örültünk volna, ha megkapjuk – tájékoztatott Csanádi.
Ezzel szemben április 11-én a Belügyminisztérium honlapján olyan tájékoztatás volt olvasható, mely szerint Pintér Sándor és Matolcsy György miniszterek Pest megye pályázatát soron kívül bírálták el és 181 millió 240 ezer forint támogatásban részesítették, amely azonban visszatérítendő. „Azt hittük, rosszul olvassuk, vagy valami döbbenetes félreértésről van szó. Hogy képesek ezek az emberek egész Pest megyét ennyire semmibe venni?” - Tette fel a költői kérdést a frakció vezető. „Egyértelmű, hogy a kormánykoalíció cserben hagyott és csúnyán átvert bennünket. Mintha a most kormányzó pártok nem is a tavaly tavasszal kampányoló ellenzékiek lennének.” - állapította meg Csanádi.
Kérdésünkre, mit tehet a Jobbik a jelenlegi helyzetben, Csanádi Gábor leszögezte: a konstruktív ellenzékiségnek a Jobbik részéről vége a megyében és következik a totális ellenzékiség ideje. „Az a meggyőződésünk, hogy a legjobb dolog, amit tehetünk, ha semmilyen témában nem helyezkedünk a megyei Fidesz álláspontjára, mert nyilván való, hogy képtelenek a Pest megyeiek érdekeit képviselni a saját kormányuk előtt. Ez borzalmas.”
Orbán Viktor az idei évet a megújulás évének nevezte. Nagy kérdés, ha a fülkeforradalom kormánya és honatyái név szerinti szavazáson is képesek elutasítani, hogy a magyar termőföld és az édesvíz kincs védelme ne kapjon helyet az új alkotmányban és ennyire megalázó passzivitással hagyják tönkre menni Pest megyét, valamint sok más megyei és települési önkormányzatot -  mit értenek megújuláson? Talán a teljes összeomlást? Vagy Magyarország idegen erők általi megszállását? Hamarosan egyértelmű választ ad majd erre az élet.
A válaszra pedig még egyértelműbb választ adnak majd a magyarok. Komolyan ezt akarják?
T.K.
barikad.hu
A megye 2011. évi költségvetését, mely hozzávetőlegesen 35 milliárd forint, eredetileg is 8,5 milliárd forint hiánnyal hagyta jóvá a fideszes többségű közgyűlés. Dr. Szűcs Lajos, a testület elnöke több tervről is beszélt, melyek reményeik szerint ismét visszaállíthatják a megye működő képességét. A közgyűlés márciusban ismét pályázatot nyújtott be a Belügyminisztériumhoz, mely az önhibájukon kívül eladósodott önkormányzatok kötelező feladataik ellátására biztosít áthidaló támogatást. A fejleményekről Csanádi Gábor Ferenc a Pest megyei közgyűlés jobbikos képviselőcsoportjának frakcióvezetője elmondta: a pályázatot a Jobbik is támogatta, bár az igényelt összeget messze nem tartották elégségesnek a problémák hatékony kezelésére. "A megye lejárt tartozásai is 5 milliárd forint felett járnak, ehhez képest az elnök úr 2,5 milliárd forintra tett javaslatot. Természetesen még ennek is örültünk volna, ha megkapjuk" - tájékoztatott Csanádi.
Ezzel szemben április 11-én a Belügyminisztérium honlapján olyan tájékoztatás volt olvasható, mely szerint Pintér Sándor és Matolcsy György miniszterek Pest megye pályázatát soron kívül bírálták el és 181 millió 240 ezer forint támogatásban részesítették, amely azonban visszatérítendő. "Azt hittük, rosszul olvassuk, vagy valami döbbenetes félreértésről van szó. Hogy képesek ezek az emberek egész Pest megyét ennyire semmibe venni?" - Tette fel a költői kérdést a frakcióvezető.

"Egyértelmű, hogy a kormánykoalíció cserben hagyott és csúnyán átvert bennünket. Mintha a most kormányzó pártok nem is a tavaly tavasszal kampányoló ellenzékiek lennének." - állapította meg Csanádi.

Egy elhivatott, tisztességes vezető ilyenkor szokott lemondani.
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése