A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. április 13., szerda

Túlélőcsomag a megyei önkorányzatnak (- öhibájukon kívül)

Soron kívül 181 millió forintos visszatérítendő támogatást kap Pest megye Pintér Sándor belügy- és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter döntése alapján - erősítette meg az MTI információit a megyei önkormányzat sajtófőnöke kedden.

Ambrus András tájékoztatása szerint a megyeháza április elején 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra nyújtott be igényt az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok számára kiírt pályázaton. Mivel a pályázatra e hónap végéig lehet jelentkezni, a most odaítélt 181 millió 214 ezer forint egyfajta előlegnek tekinthető.
A sajtófőnök hozzátette: bevárják az összesen 31 milliárdos mentőcsomagról rendelkező végleges döntést, hiszen van remény arra, hogy Pest megye hozzájut a kért 2,5 milliárdos támogatáshoz; ezt adósságrendezésre fordítanák (a most kapott előleget is vissza kellene belőle fizetniük).
Ambrus András március 11-én azt közölte az MTI-vel, hogy legalább hat jogcímen tartozik a megyei önkormányzat. A tetemes adósság több év alatt halmozódott fel, főként azért, mert a korábbi kormányzati intézkedések nyomán kiadásaik kétszeresen meghaladták a bevételeket. A megyei költségvetés 8,1 milliárd forintos hiányából a tavalyi adósság négymilliárdot tesz ki, ebből a legnagyobb tétel a közétkeztetést végző HunGast Kft.-vel szembeni több száz milliós tartozás (amely miatt a HunGast beszüntette 34 megyei közintézményben az étkeztetést, jelenleg a szerződésbontás részleteit dolgozzák ki a felek).

 

Ezenkívül jó ideje tartoznak például az intézményeikben megbízási szerződéssel foglalkoztatottak óradíjával, jelentős összegű közüzemi díjjal, illetve az iskolákba tavaly leszállított tankönyvek árával is. Ez utóbbi tétel meghaladja a 60 millió forintot, s körülbelül ugyanennyit tesz ki a megyei önkormányzati képviselőknek ki nem utalt tiszteletdíjak összege is. A tavaly esedékes adó- és járulékkifizetés is csúszik.
Az éves kiadás és bevétel összege közötti 8,1 milliárdos űrt hitelfelvétellel és kötvénykibocsátással igyekeznek kitölteni - mondta Ambrus András.

Sajtóosztály



Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2011. évi támogatásáról

·        2011. január 1-től a korábban két önálló támogatásként megjelenő, az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (ÖNHIKI) és a működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatása (ún. 6/3-as támogatás) pályázati rendszerei összevonásra kerültek.
·        Az ÖNHIKI támogatás nagysága az idei költségvetésben háromszorosára, 31 milliárd forintra nőtt.
·        A Belügyminisztériumra vonatkozó zárolás nem érinti a költségvetés önkormányzati fejezetét, így az ÖNHIKI támogatás 31 milliárdos keretösszegét sem.
·        A 31 milliárdos forintból a működési jellegű adósságokat számolják fel, a más célú hitelfelvételeket, kötvénykibocsátásokat ez nem érinti.
·        A támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és ellenőrzésének részletes szabályairól a helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével rendeletet alkotott. (4/2011. (III. 1.) BM rendelet)

A helyi önkormányzat támogatási igényének elbírálása során a következő szempontok kerülnek figyelembevételre:
·        60 napon túli, 2011. február 28-án a közüzemi szolgáltató által igazolt közüzemi díjtartozás és az önkormányzat intézményi ellátottainak élelmezésével összefüggő tartozások rendezése
·        a kötelező feladatellátáshoz kapcsolódó működési forráshiány
·        adósságrendezés alatt álló önkormányzatok forráshiányának kezelése
·        a működőképességet veszélyeztető, jogerős közigazgatási határozat, vagy jogerős bírósági határozat alapján fennálló fizetési kötelezettségek teljesítése
·        a megyei önkormányzatok sajátos kiadási és bevételi szerkezete miatti forráshiány


A támogatás igénylése
·        Az önkormányzat a támogatás iránti igénylését az ebr42 információs rendszerbe rögzíti.
·        Ha szükséges, az Magyar Államkincstár illetékes területi szerve 8 napos határidő kitűzésével hiánypótlásra vagy módosításra hívja fel az önkormányzatot.
·        A benyújtást vagy a hiánypótlást követő 6 napon belül a felülvizsgált kérelmeket a helyi önkormányzatokért felelős miniszter és az államháztartásért felelős miniszter részére továbbítják.
·        A helyi önkormányzatokért felelős miniszter eseti jelleggel könyvvizsgálót kérhet fel az önkormányzat által bemutatott forráshiány okainak részletes feltárása érdekében.

A támogatás döntési rendszere

·     A miniszterek a meghatározott ütemezéshez igazodóan folyamatosan, de legkésőbb 2011. december 10-éig döntenek.
·        Az önkormányzat működőképességét veszélyeztető esetben soron kívül.
·      Visszatérítendő vagy vissza nem térítendő támogatást adhatnak, melyet célhoz, feladathoz is köthetnek.
·        Előnyben részesülnek azok az önkormányzatok, amelyek
o      a működési forráshiány mérséklése érdekében a feladatellátás racionalizálásáról döntöttek,
o      törvényi kötelezettség alapján átvett feladataikhoz kapcsolódóan forráshiányt mutatnak ki,
o      a fennálló működési célú szállítói tartozások rendezése, átütemezése érdekében egyeztetést kezdeményeztek hitelezőikkel,
o      a rendelkezésre álló felhalmozási célú bevételeken túl felhalmozási kiadásokat nem teljesítenek,
o      a szociális kiadások csökkentése érdekében élnek a közfoglalkoztatás lehetőségével,
o      a kötelező közoktatási feladatellátáshoz kapcsolódó működési forráshiányt,
            vagy a működőképességet veszélyeztető fizetési kötelezettséget jeleznek.
·        Az önkormányzatok a miniszterek döntéséről tájékoztató levélben értesülnek.
·       A döntést követően a megítélt összeget - soron kívül - a Magyar Államkincstár egy összegben folyósítja.



2011.március 3.                   
BM Sajtóosztály
*


2011 márciusától nagyrészt üresek a konyhák és az étkezők a Pest megyei önkormányzat fenntartásában működő közintézményekben.

Bár, a megyei önkormányzati megrendeléseknek köszönhetően a HunGast Kft a 2009-es évben kiemelkedő nyereséggel zárt:. A saját tőke 33 millióról 116-ra, a bevétel 235 millióról 1,35 milliárdra, az eredmény 27 millióról 93 millió forintra emelkedett. A vállalkozásnak azonban ez mind kevésnek bizonyult, így az önkormányzati tartozásra hivatkozva nemcsak hogy felfüggesztette az általa nyújtott szolgáltatás biztosítását, de magát az erkölcsi szemétdomb aljára száműzve lakat alá vette az intézményi tulajdonban lévő konyhákat, étkezdéket, ellehetetlenítve a gyermekek, idősek esetlegesen más módon történő ellátását.


Miután megkezdődött a legkiszolgáltatottabbak kiéheztetése, a fideszes Szűcs Lajos vezette Pest megyei közgyűlés gáláns ajánlatot tett a HunGast-nak: az önkormányzat 2011. augusztus végéig kiegyenlíti tartozását, ellenkező esetben a HunGast tulajdonába kerülhet a Szent Rókus Kórház Budapest kiemelten frekventált helyén található több milliárd forint értékű ingatlana. Érdemes ízlelgetni: 800 milliós tartozásért több milliárdos ingatlan. Kitűnő üzlet! De kinek is akarja biztosítani a fideszes többség a milliárdos extra profitot? Kik állnak a vállalkozás mögött?

A HunGast tulajdonosa az a György Tamás, aki meglepő módon a levitézlett esztergomi polgármester, Meggyes Tamás (Fidesz) üzlettársa, valamint jelentős érdekeltsége van a fideszes vezetésű városokban fürdőket építő Aqua Holding nevű cégben, melynek egyik tulajdonosa tavaly nyárig a Fidesz dél-dunántúli regionális igazgatója, Bánki Erik volt.
A kör bezárult, a séma működik: a kormány (Fidesz) kiéhezteti a Pest megyei önkormányzatot (Fidesz), mely képtelen fizetni a HunGast-nak (Fidesz), végül a több száz milliós adósság fejében felajánlanak a cégnek egy több milliárdos ingatlant.

*

4 megjegyzés:

  1. A szolgáltatásért fizetni kell !!! Nem az a lényeg, hogy kié a vállalkozás!Miért kellett volna még több hitelt nyújtson a Kft.a megyének ? A végén még a Kft.-ét hozzák ki bűnösnek ,mert a megyénél ilyen felelőtlen emberek dolgoznak !Ha a Kft. most sem lépett volna, akkor a gondok még tovább tetőztek volna!A megyei vezetőség is elmondhatja "Hazudtunk éjjel-nappal".

    VálaszTörlés
  2. Ejnye fo-lak, már megint cenzúráztál, amikor megkérdeztem: mi lett az adataid kiadásával kapcsolatos feljelentésed eredménye? Ennyire kellemetlen a kérdés?

    VálaszTörlés
  3. Mi ebben a kellemetlen te szerencsétlen?
    Szarik a fejedre, ennyi.
    Ide böfögsz egy ilyen baromságot és, azt hiszed ezzel, most jól megmondtad?
    Ilyen baromsággal nem fogod leplezni a laptopok lenyúlását IQ bajnok.
    Menj a madenciára nyafogni, ott nincs cenzúra.

    VálaszTörlés
  4. Én is kedvellek Téged.

    VálaszTörlés