Alvópark. Így hívom azokat a Budapest környéki településeket, ahol szinte semmi megélhetés nincs, amelyeknek vonzereje nulla, így csak az megy oda, aki ott lakik, és azok is csak aludni. Reggel felszállnak a pesti vonatra, bezötyögnek a teszkóba dolgozni hetven-nyolcvanezerért. A vonat-, és a BKV-bérlet együtt negyven. A modern rabszolgaság perifériája ez, akiknek még az sem adatik meg, hogy lakóhelyükön haljanak bele a melóba. És itt, vagy az alföldi részén ugyanez a helyzet: Mire Pakony magasságába ér az ingázókat szállító hajnali vonat, plafonig telnek a vagonok reménytelenséggel.
A korai buszra várva sem reménytelibb e táj a hideg, fedetlen megállónak jelölt szeles területen, átfagyva, majd dermedten állva végigzötyögve az utat Pesterzsébetig, vagy azon túl. A testes párától könnyes ablakon legördülő páracseppek a térségből indulok mindennapi siratója. Még jó, hogy a szomszédos város befogad, munkát, kenyeret biztosít.
A teszkós múlti a szánalom, az igénytelenség temploma, ahova kényszerűségből a mindennapiért mész és az olcsóságra vágyó megélhetésedből szorulsz.
Pedig lehetne másként. Kell azt magyarázni, mint jelent évente X tíz-, száz-, ezer turista ennek a vidéknek? Hogy a sarkon nyitott zöldségesed / lángososod / bringakölcsönződ szezononként kitermelne annyit, hogy a család egész éves megélhetését biztosítaná? Merthogy volna egy ilyen alternatíva is a teszkóvonat helyett, és a zötykölődő, naponta túlcsorduló buszjárat helyett?
Ha van az életben bűn, akkor az elszalasztott lehetőség és az elfecsérelt tehetség, a lehetőségek kiaknázatlansága az. Lehet-e jobban haragudni bárkire, mint arra a Pötyikére aki már tíz éve zongorázik, és a tanárai szerint évszázados tehetség, de a gyerek lusta gyakorolni? Pötyi bammeg. Kapsz valamit ajándékba, és te kivágod az ablakon. Az életben nem az a kukás a lúzer, aki képességei maximális kihasználása mellett lett az ami, hanem az a Hondás menedzser, a helyi osztályvezető pötty ember, ki lehetne elismert zongoraművész is.
Magyarország lúzere, Pötyikéje a Pesttől alig délre terülő kisvárosa, - hihetetlen fekvése, kiváló természeti adottsága parlagon hever. Egy-két megszállott lokálpatriótán, egy két szomszédos bringáson, vagy őrülten iderévedőn kívül a kutya nem látogatja a helyet, pedig az ország egyik legvarázslatosabb része lehetne. Elfecsérel adottság. Ennek a régiónak nemhogy magát el kellene tudnia tartania, de az ország számára is fontos bevételi forrásnak kellene lennie, ha nem úgy alakultak volna a dolgok, ahogy. Sehogy. Még arra sem törekszik senki, hogy a városból kiköltözni szándékozót idecsalogassa, hogy számára helyet, otthont temethessen, hogy a város vonzerejét növelje, amivel pénzt, kvótát, bevételt, fejlődést és megélhetést nyerne a hely. Nem hogy parkvárossá, de még élhető várossá sem válik Ócsa, amennyiben így lestrapálja, kivérezteti, és elhanyagolja önmagát. A volán gyorsjáratai ugyanúgy elkerülik a települést, mint a fejlődés. A közeli autópályán tovasuhan az élet anélkül, hogy magától betérne, vagy felénk nézne.
Belegondolok, hogy ’90-ben hogy nézett ki Dabas, vagy Bugyi és hogy mivé lett mostanra, és ezzel a változással párhuzamba állítom Ócsát, sírni volna kedvem. Persze, nem azt mondom, hogy minden településből fedetlen plázát kell csinálni, ahogy tették ezt a Balaton fővárosával. Nem az üvegpalotát és nem az ötcsillagos szállodát hiányolom mert az lenne a hely végleges halála. A fejlődés nem egyenlő a feszítettfolyósós-márványtükrű Wellness betontömbökkel. Van más alternatíva, van más potenciál, és egyébként sem hiszem, hogy a márványszállodás vendéglátás lenne a jövő útja. Abból már van elég, sőt talán már túl sok is. Az embereknek egzotikum kell, és ez a hely az. Vannak lehetőségek, amelyekhez nem kellenek milliárdok, mégis óriási sanszot jelentenének a városnak, a régiónak, hogy végre ne csak az eltévedt rókák menjenek be az Ó-faluba.
Kedves Ócsa!
Az elmúlt pár év, és a választások utáni pár hónap a csodavárással telt, de mint kiderült, az nem jön. Nem hogy jobb, hanem egyre kilátástalanabb lesz minden.
Hasztalan várjátok mind a politika segítségét, mind a tőke eljövetelét. Senkire sem számíthattok magatokon kívül, és ha nem tesztek a változásért sürgősen, nem csak Ti, hanem a gyermekeitek is ott fognak várni minden reggel a teszkóvonatra, a könnyel teli buszra. Sajnos, kívülállóként eléggé élesen és objektíven látom a folyamatokat: ez a város, a régión belűl meredeken zuhan a teljes gazdasági kilátástalanságba, és változás híján, négy-öt év múlva kitehetitek a rozsdás üdvözlő helyére a „halott táj" táblát az út szélire, vagy az Alsónémedi kanyarba. Parkváros helyett egy elhaló alvó város lesz az otthonod.
Ha nem vesztek részt semmiben, nem alkottok véleményt, nem fejezitek ki önmagatokat, akkor továbbra is mások döntenek helyettetek és kiszolgáltatottak lesztek abban a földi paradicsomban, ami a Ti birtokotok. Csak a kiszabott adó, a rád nehezedő közteher, meg a jól fizetett polgármester és az őt szolgáló funkcionáriusok sora gyarapodik. Ez marad nektek. No meg a fokozott leépülés, a kilátástalanság, majd a költözés. Nem hiszem, hogy a laptop a legégetőbb beruházás, vagy a kommunális adó a városi fejlődés és a jólét mértékadója. Nem ez a helyes út, a jó választás.
Lehet gondolkodni. Hajrá!
Nézz körbe, más települések hol járnak, miként szépülnek épülnek. A fentieken kívül Örkény, Tököl, Inárcs, a virágos Újhartyán, soroljam még? Miért mások? Mitől jobbak sikeresebbek? Nem gondolkodtál el még ezen? Aztán lehet csodálkozni, netán jól érezni magatokat itt, a járatlan úton, sorsára hagyottan helyben, avagy virágosan másutt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése