A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. március 26., hétfő

Bíróság előtt a városi vezetők ( - korrupció)

A Miskolci Törvényszéken hétfőn megkezdődött a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolca egykori polgármesterének, jegyzőjének, aljegyzőjének, és a polgármesteri hivatal két volt alkalmazottjának pere. 

Az ügyészség hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be ellenük vádiratot.
A vádlottak az ügyészség szerint egyebek mellett a 2010-ben árvíz által sújtott Felsőzsolca újjáépítése idején kértek és fogadtak el kenőpénzeket vállalkozóktól.

Az első- és a másodrendű vádlottat, a jegyzőt és az aljegyzőt már korábban előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, őket hivatalos személyként, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel vádolják, a harmadrendű vádlott, a volt polgármester ellen kétrendbeli vesztegetés, míg a két köztisztviselő esetében közokirat-hamisítás a vád.

Az ügyész a vádiratot ismertetve elmondta: az első bűncselekmény 2007 júniusában történt, akkor telephelyengedéllyel kapcsolatban egy vállalkozótól 1,5 millió forintot kért és kapott a jegyző és az aljegyző, a pénzt a polgármesteri hivatalban vették át. A negyedrendű vádlottként szereplő hivatalnok pedig a jegyző utasítására elkészítette a hamis tartalmú telephelyengedélyt.

A további vádpontokban szerepel építési engedély utólagos kiállítása, évi fixért biztosított soron kívüli hivatali ügyintézés, kenőpénz kérése és átvétele a 2010-es árvizet követő rágcsálóirtást elvégző vállalkozótól, és fiktív területbérletről szóló szerződés kötése két autókereskedő céggel. Az árvíz után a fertőtlenítést végző és mobil WC-ket kihelyező, üzemeltető vállalkozótól a jegyző és az aljegyző 10 százalékot kért, majd kapott is egymillió forintot.

A vádismertetés után megkezdődött a vádlottak meghallgatása, amely a héten még tart, miként a tanúk meghallgatása is. A Miskolci Törvényszék várhatóan még ebben a félévben ítéletet hirdet az ügyben.

A vádlottak közül a két ügyintéző beismerte tettét.
*

4 megjegyzés:

  1. A Dönti ellen is folyik valami hasonló, ha minden igaz. Tudtok valasmit róla?

    VálaszTörlés
  2. Befulladt, nincs semmi.

    VálaszTörlés
  3. Vajon aki vádolta, azzal mi lett?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az most sunnyog. Az igazságszolgáltatás kerekei lassan mozognak. Jön még kutyára kamion.

      Törlés