A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. december 11., vasárnap

Van, aki a feleségével utazott, van aki mással ( - olyan is volt, aki nem tag)

A Blikk internetes oldala múlt pénteken arról számolt be, hogy a fideszes politikusok annak ellenére utaztak el a Portugália autonóm körzetének számító, ám onnan 1500 kilométerre, az Atlanti-óceán közepén fekvő nyaralóhelyre, hogy "a költségeket (utazás, szállás, ellátás) a meghívottak, vagyis főként a nehéz anyagi helyzetben levő megyei önkormányzatok állták, amelyek súlyos adósságait néhány hete vállalta át az állam"

Kovács Ferenc, (Fidesz) a Vas Megyei Közgyűlés elnöke elismerte a közgyűlés pénteki ülésén, hogy a felesége is elkísérte az Európai Régiók Gyűlésének (AER) az Azori-szigeteken tartott november végi találkozójára, de mint mondta, felesége utazásának minden költségét maguk fizették. 
"Akinek a családtagja utazott, teljes egészében ki kellett fizetnie a rá eső részt" - mondta.
Kovács Ferenc elmondta: a kinttartózkodás költségeit az anyaszervezet, vagyis az AER fizette, az utazás költségét, a személyenkénti 200 ezer forintot pedig a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége a tagdíjakból fedezte. Ezt az összeget később - tette hozzá - a megyei elnökök saját döntésük alapján jótékonysági célokra ajánlották fel.
 A barikad.hu információi szerint  a pálmafák zord árnyékában nem csak Kovács volt képtelen nélkülözni a családi tűzhely melegét. Több közgyűlési elnök is többedmagával – javarészt rokonaikkal – szállt fel a novemberi tavaszba tartó repülőgépre.


Szerettük volna utolérni a túraszervező Szűcs doktort az ügyben és megkérdezni, hogy miként lehet 200 ezerből megúszni egy Azori-szigetek oda-vissza, plusz szálloda, ellátás és adott napok vonatkozásában, de ez nem csak nekünk, hanem más hírforrásoknak sem sikerült. A máskor a nép közé törekvő megyei elnök most hirtelen nagyon zárkózott és fürge-lábú lett, ha mikrofonnal, és kérdésekkel kiétették.

Azoriták, avagy a piszkos tizenkettő - Szűcs, az ócsai vezéregyéniség

Az úton részvevő érintetteket köznyelven csak a "piszkos tizenkettő" névvel illették a sajtóban.
 *

11 megjegyzés:

  1. Na akkor ezek után jöhet a szégyenfal, ki nem fizet adód igaz?.
    Meg is értem azokat az embereket, akik nem akarják finanszírozni Szűcs és "bűntársai" hóbortjait.

    VálaszTörlés
  2. "Nem tudom, mit szólna, ha a Városházán kikapcsolnák a fűtést"

    Tényleg...! Ilyen hír miért nincs?

    Folytan csak kórházakban meg iskolákban kapcsolják ki a fűtést a villanyt stb. szóval ilyen kevésbé fontos helyeken...

    VálaszTörlés
  3. Lajcsi már megint veled van baj? Hát nem arra neveltek hogy tisztességesen és becsületesen? Na küld csak be a szüleid és kérem az ellenőrződ.

    VálaszTörlés
  4. Az a legszomorúbb, hogy következmények nélküli országot élünk.
    Ha nem derül ki, akkor évekig folyik ez.
    Ha kiderül, akkor lesz egy kis porhintés, és megy minden ugyanúgy.
    Komolyan olyan idegesség lesz úrrá rajtam, amikor meghallom az ehhez hasonló /van bőven/, hogy fel bírnék robbanni.
    Jobb lenne néha tudatlanul meghalni, minthogy felbaszom magam rajta.
    És kevés kivételtől eltekintve, úgy érzem mintha az egész országból csak engem érintene ennyire ez a módszeres pénzpazarlás.
    Nagyobb elégedettséggel töltene el, ha azt a 3.000.000 forintot átváltanák 1.000 Ft-os címletekben, és egy fűtés nélküli iskola előtt egy hordóból gettókályhát csinálnának, és meggyújtanák.

    VálaszTörlés
  5. Szűcs Lajos 200.000 Ft értékben édességet vásárolt a gyermekeknek az Azori út kompenzálásaként.

    VálaszTörlés
  6. Ezt valaki magyarázza meg nekem. A pénzt már elköltötték az utazásra. Akkor hogyan ajánlják fel a gyerekvédelmi szervezeteknek? Ha meg nem költötték volna el, akkor meg az a kérdés vetődik fel, hogy nem is az ő pénzük volt (hanem az önkormányzatoké), azaz más pénzét ajánlják fel jótékonykodási látszattal...

    VálaszTörlés
  7. Ajánlom szolgáltatásomat a Tisztelt Képviselő Uraknak! Cégem a Putri Tours válságövezeti konferencia szervezésre specializálódott. Ajánlatomban szállás ócsa-alsópakonyban, fóliasátorban, vagy deszkázott oldalfalú magaslesen, szép kilátással, vagy az út túloldalán fóliázott ablakú, földpadlós szobakonyhás viskóban. Mosdási lehetőség lavórban. Víz az ötszáz méterre levő közkútról vételezhető, amelyhez kannát biztosítunk. WC: pottyantós, udvari.
    Fakultatív program: csibenevelés. Barátkozás a környék stricijeivel, esetleg fizetős kurvázás az út mentén. Hazaérkezvén üveggyöngy és csokoládé osztás meaculpázás helyett, és rövid futás a köpködések, meg csendes kocogás a kérdések elől. A sajtó meg menjen a búsba. Záró esemény, Szűcs Lajos elássa magát. A 2/3 többség siratója után halotti tor az ócsai emlékhelyen, a városvezetés személyes megjelenésével, és közpénzekből történő támogatásával.

    VálaszTörlés
  8. Biztos voltam benne hogy előbb utóbb kiderül miszerint nem magányosan utaztak...

    VálaszTörlés
  9. Akkor ez most csoportosan elkövetett...?

    VálaszTörlés
  10. Biztosan édességre volt a legnagyobb szükségük...

    VálaszTörlés
  11. Szűcs Lulu cukrosbácsi lett.

    VálaszTörlés