A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. december 18., vasárnap

Adventi útkészítés ( -gyertyagyújtás)

Advent a megérkezésnek, ám a hagyományos értelmezés szerint, a várakozásnak és a felkészülésnek ideje is. Eljött „az idők teljességében” Krisztus, a megígért Megváltó, hogy megkeresse az útvesztőibe rekedt embert, hogy hazavigye elveszített otthonába, Istenhez, az atyai házba.  


Ezt a sorsdöntő eseményt jövendölték a próféták, ennek beteljesedését hirdette Keresztelő János: Íme, az Istennek Báránya, aki elveszi a világ bűneit! (Jn 1,29).

Mindnyájan hálás szívvel emlékezünk erre az eseményre otthonunkban és a gyülekezet közösségében a karácsony előtti hetekben. Eljött hozzánk is Istennek Követe, mindnyájunknak hozta az örök élet ajándékait. Az első adventi beteljesedés nyitott: ígérete szerint, ismét eljövendő az utolsó napon. Erre az időre mindnyájunknak várunk kell, és a sáfár bölcsességével és éberségével fel kell készülnünk.
Az adventi várakozás egészen más természetű, mint amilyen várakozásokkal tele van az életünk. Ki-ki a maga helyzetében várakozik. Lehet, hogy a körülményeink megváltozására várunk, gyötrő kérdéseinek megoldására, szűkös anyagi javainak gyarapodására, családi békére, gazdasági, társadalmi átalakulásra, félelem nélküli életre, szeretetre, megértésre, a közömbösség elriasztó terhének megszűnésére, a szívek közé telepedett „jeges űr” felolvadására, a válaszfalak leomlására, a dermesztő magány megszűnésére, hogy ne legyen az ember magára utaltan mindig egyedül. Meddő óráink emésztő képzelgései sokszor elveszik a tiszta látást, és olyan dolgokra várunk, amik lehetetlenek, sohasem valósulnak meg, vagy teljesedésük nem válna hasznunkra. Arról is el szoktunk felejtkezni, hogy Istennek gondolatai nem egyeznek a mi gondolatainkkal, és a kedvünk ellenére való dolgok is javunkat szolgálhatják.

Adventkor azonban többre várunk! Istennek megígért Követére várunk, Krisztusra, aki éppen azért jött, hogy emberi nyomorúságainkat megszüntesse és az élet igazi ajándékainak részesévé tegyen! Éppen ezért az adventi várakozás nem képzelgés, törött reményeink nosztalgikus emlegetése a megvalósulás sóvárgásával, a boldog, szép napok ismételt visszatérésének vágya, hanem cselekvés, merő aktivitás. Ezt a cselekvést, szüntelen tevékenységet mind a próféta, mind Keresztelő János útkészítésnek nevezi: „Készítsétek az Úrnak útját!” (És 40,3 és Mt 3,3). Az adventi útkészítésnek kettős iránya van: Isten felé és embertársaink irányába.

Utat készíteni? Nem csak nehéz, de szinte lehetetlen feladat nemcsak fizikai, de lelki értelemben egyaránt. A „pusztában” pedig különösképpen az! Itt a szakértelem nem elég, az anyagi befektetés sem, minden emberi erőfeszítés hiábavaló. Istenhez menni, az emberi élet mélységeiből, az embertárshoz közeledni, amikor” óh, jaj, az út lélektől lélekig” nagyon messze van? Ez volt a helyzet a próféta korában is, a fogság idején, Keresztelő János is az akkori „egyház” lelki sivárságában ezt kéri kortársaitól. Istennek azonban minden lehetséges: megteheti, hogy adventi „útépítőkké” avasson bennünket!
Isten útjának megépítése a bűnbánat által lehetséges, ami az adventi előkészület első tevékenysége: az útkészítésnek Istenhez vezető iránya. A bűnbánatban érezzük meg Istennek közelségét, aki hamarabb jött hozzánk mielőtt mi elindultunk volna. A bűnbánatban azért találhatjuk meg Őt, mert előbb keresett meg minket. A bűnbánat azoknak a torlaszoknak emberi módon való elhárítása, amelyeket éppen mi emeltünk, s ezzel lehetetlenné vált a közlekedésünk. Ez ama „ösvény-egyengetés”, amiről ugyancsak a próféta beszél. Keresztelő János megtérésre hívja kortársait, irányváltoztatásra: elfordulni mindattól, ami nem Isten szerint való az ember életében, és „odafordulni”a kegyelem Atyjához. Erről a nagy változásról szól a bűnbánó imádkozó, amikor „tiszta szívet” kér Istenétől (Zsolt 51,12), és ezzel élete újjá teremtését kéri. A bűnbánat emberi „teljesítmény” ugyan, de mindig visszhang a bűnbocsátó kegyelemre, boldog elindulás a kitárt atyai ház ajtaja felé. Adventben arra az elcsendesedésre van szükségünk, amely gyermeki imádságunkkal megláttatja velünk Isten útját, hogy mi is hazatalálhassunk.

Az embertárshoz vezető út lényegében készen van. Felajánlott, nekünk szóló készséggel az apostoli intés szerint: „És ezen felül még egy kiváltképpen való utat mutatok néktek (1Kor 12,26). Ez a legfőbb, igazán járható út: a szeretet útja. Erről tesz bizonyságot Pál apostol, amikor megírja a szeretet himnuszát (1Kor 13). Embertársaim irányába akkor leszek adventi útépítő, ha a szeretet ösvényére lépek, ezen az úton járok és minden cselekedetem a szeretet jegyében történik! Isten a szeretet útján érkezett hozzánk adventkor. Szeretete győzedelmeskedett a bűn és a halál felett, az újteremtés is Krisztus áldozatos szeretetében történt. A szeretet lett a Világ Orvossága”! Mi is, és a mindenkori ember csak a szeretet útján találhatja meg embertársát, szűnhet meg dermesztő magánya, és alakulhat ki az igazi emberi közösség, amelyben a szív és a lélek egysége érvényesül mindenki örvendezésére. Ekkor láthatjuk meg mindig, nem csak ebben az adventben, hogy a szeretet a legnagyobb hatalom! Megmaradó értéke van a hitnek, a reménységnek, a szeretetnek,- eme három között azonban a legnagyobb: a szeretet!

Istenünk legyen irgalmas hozzánk jelenkorunkban: az idegpróbák soroztában, emberségünket vizsgáló kritikus helyzeteinkben, hitünk valódiságát mérő tüzes kemencékben, hogy adventi útkészítők lehessünk a szeretet útján járva, gyógyító balzsamot hozva a szenvedő ember sebeire! Igen, mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését (Róm 8,10).
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése