A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. november 23., szerda

Szűcs Lajos talpon akar maradni ( - a tükörben sem luxus a Lexus)

Szűcs Lajos (Fidesz) kedden, a megyék vagyonának átadásáról szóló javaslat parlamenti elfogadásának másnapján a távirati irodának azt mondta: megtették Pest megyéért, amit lehetett, tiszta a lelkiismerete.

Szűcs Lajos azt mondta, tisztában volt a korlátokkal, s azzal is, hogy nem lehet „minden ügyet” megnyerni. „Nem könnyű szívvel s nem örömködve tettem a dolgomat” – húzta alá. Úgy fogalmazott: „nem az a fontos, hogy ki mivel támad, hanem az: ha tükörbe nézek, úgy érzem-e, hogy megtettem mindent. Én bele merek nézni a tükörbe”.

Úgy tűnik jó úton haladunk - csak szemlélet kérdése
Az őt ért vádakra (nem inkább kritikákra? -szerk.) reagálva közölte, hogy a tiszteletdíját valóban felvette, mint ahogy a többi képviselő is meg fogja kapni az elmaradt járandóságát, nem luxusautóval, hanem egy hatéves kocsival jár, és saját kezével épített háza nem kacsalábon forgó palota.


Szinte törvényszerűen jött el a pillanat, amikor már sem a közétkeztetést végző HunGastnak, sem a Pest megyei intézmények többségét fűtő Tigáznak, sem a tankönyvellátóknak nem tudott utalni az önkormányzat (a hitelezők sora ennél hosszabb); rendkívüli erőfeszítéseket igényelt, hogy úgy-ahogy talpon maradjon a megye. 

Tápiószentmártonban a Nemzetközi Hurkatöltő Fesztiválon - "munkaszünetben"

A közgyűlés elnöke közölte: az év hátralévő részében a legfőbb teendő a megyei intézmények átadása-átvétele. 

Szabó István alelnök, dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke - a legfőbb teendők közt
*

11 megjegyzés:

  1. Még mindig éhes.

    VálaszTörlés
  2. Talpal a csávó.

    VálaszTörlés
  3. nem semmi a pali,
    az a tükör biztosan le volt takarva.

    VálaszTörlés
  4. Szégyen, ami történik.

    VálaszTörlés
  5. Megjelent a meghívó testületi ülésre, az ócsai honlapon.
    Érdekes témák a jövő heti testületi ülés anyagában. Írd be a keresőbe a Szivárvány alapítványi (gimnázium és szakközépiskola) iskolának a címét és majd meglátod kiket akarnak ide hozni az általános iskolába. A lapjukon olvashatod, hogy túlkoros és magatartás zavarokkal küzdő diákokat akarnak idehozni. Vajon mi lesz az alsó osztályos kis diákokkal? Elgondolkozott ezen valaki a vezetőink közül? Ez, amit csinálnak, ezt bizony nem lehet felelős vezetésnek nevezni.

    VálaszTörlés
  6. Már megint korán ítélsz! Ez délutáni iskola, tehát nem a rendes tanítási időben zajlik! A legfőbb erénye, hogy megszabadítja a túlkoros gyerekektől a mi gyerekeinket! Talán ezzel is javulhat az általános iskola színvonala!

    VálaszTörlés
  7. Úgy látom, te sokat tudsz erről a témáról. Nem igazán értem, hogy ha eddig csak egy pár gyerek volt, (és azt a helyzetet is nehezen tudta kezelni az iskola) most meg egy 25-30 fős nehezen kezelhető fiatal jön, akkor vajon miért lesz jobb a mi gyerekeinknek? Kik fogják őket tanítani, vannak speciális oktatáshoz tanáraink? Akik ezt kitalálták, jól átgondolták? Ez bizony Ócsa érdekeit nem szolgálja, de gondolom, ha kicsit gondolkozik mindenki, akkor ki lehet találni az ötletadót.
    Hinni szeretném, hogy a képviselők nem szavazzák meg ezt az elképesztő rémtörténetet, mert bizony a felelősség az övék.

    VálaszTörlés
  8. A Halászynak pénzre van szüksége. A fogyatékos, pontosabban hátrányos helyzetű gyerekek befogadását, pedagógiai programját jól megfizeti az állam. A halmozottan hátrányosok oktatásra többet lehet költeni/elszámolni. Ezért és a pénztelenségből kiindulva találták ki, hogy idecsoportosítják ezeket a többnyire rossz szociális háttérrel rendelkező, jó részben kisebbségi sorban levő, fokozott pedagógia gondoskodást igénylő gyerekeket. Persze az ebből származó többletforrást majd maguk közt elosztják. Az, hogy ezzel a több száz helyi diáknak mekkora sérülést, kárt és lelki terhet okoznak, nem érdekli őket. Gyakorlatilag transzportaljak a problémát alantas pénzügyi előnyökért. Ez nem más, mint gyökértelen nemtörődömség, a város és az iskola, a gyerekek kiárulása. Pénzszerzés.
    De hogy az iskola tornacsarnokának hasznát nem egy Horváth fan szoci tornatanár fölözze le, az már nem szemlélet kérdése. A havi több százezres hasznot hozó, a város által fűtött és világított teremben idegenek és városon kívüliek tartanak tivornyát, dübörgést óránként 3 ezerért, az nem számít. A tanár úrnak jobban szüksége van a pénzre, mint az iskolának. Ezért inkább még idehozunk valami rosszat. Nyeljen még a nép.

    VálaszTörlés
  9. A református kántorból lett új iskola igazgató, hátha nem járul hozzá ehhez a rémtörténetbe illő döntéshez, mert esetleg gondol az itt élő kis iskolásokra is.

    VálaszTörlés
  10. Kétlem, hogy az igazgató gátolná ezt az utat.

    VálaszTörlés
  11. Halászy Károly Általános Iskola Sportcsarnok
    +3629378023
    http://www.halaszyiskola.hu/
    A helyi általános iskola sportcsarnoka, amely a lakosság számára bérelhető.
    Hirdeti az ócsai LIFE (Lendületben az Ifjúság Egyesület) a honlapján.

    VálaszTörlés