A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. október 26., péntek

Újabb potenciális balesetveszély ( - hülye gyerek játszik)

Ma délután újabb versenyző jelentkezett a helyi autós közösség bemutatójára a városunkba. Ezt nyomban egy driftelős bemutatóval kezdte a polgármester házától és a rendőri lakástól nem messze. 

.Az új versenyzőtárs, egy ezüstszürke Opel Omega B-vel jelentkezett. Mindjárt nyomot egy kis salakos bemelegítést, majd nagy lendülettel bevágott a kereszteződésbe, ahol hangos pörgésbe és gumi füstölésbe kezdett.

Azonban a bemutató neki sem jött össze rendesen, mert nem sikeredett uralni a járművet és az útról lependerülve a füvesre keveredett, ahol egy aknafedél felütötte a jármű felfüggesztését, míg oldalról a kiálló gázcsonkkal került adok-kapok viszonyba

Még jó, hogy nem tört ki egészen a gázcsonk az ütés következtében

A versenyzőnk ezt követően sürgősen távozott, és arrébb állva kezdet a járműben keletkezett károk szemrevételezésébe. Látván, hogy ezt most mindenki könnyebb sérüléssel megúszta, elhajtott a barom.

Hátra csak a kocsi színét és annak keréknyomait hagyta, amit a rendőrség megtekintett már azóta. Egy ideig most jobb, ha ez is elkerüli a környéket, nehogy levadásszák. 

Az ismert  Lada, a fekete BMW, és a leültetett piros Opel Kadett után most új versenyzőtárs nyalogathatja kocsija sebeit, míg a bevonásra váró engedélyét magánál, vagy az autójában tarthatja. 

Míg ezt megteheti, addig is fogadja Misi bá' és a környéken élük anyai üdvözletét.

*

7 megjegyzés:

  1. a Gázcsonk veszélyesebbnek hangzik, kár hogy köze sincs hozzá ...

    VálaszTörlés
  2. kedves ócsai blog "író".
    először is kérdéses a hozzáértésed, miután az a kék kiálló izé, nem gázcsonk, hanem a szennyvíz-csatorna szellőzője. Innen a kérdés, hogy az autók színét, és típusát is jól megtudod-e különböztetni?! A második dolog, h az ócsai fiataloknak semmi szórakozásuk nincs, csak az éjjel-nappali, ahol dög részegre ihatják magukat akár 13 évesen is! És hát az út is csúszik, amiért mindenki fizeti a rohadt súlyadót. Tehát ha fizeti, hadd használja!!! Úgy tűnik több dolgon is el kellene gondolkozni, mielőtt valakit a szádra veszel!Persze fogalmam sincs kik lehetnek ezek az ámokfutók. :)
    Üdv. egy ócsai lakos

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem egy lakos számára! Ha már valaki véleményt nyilvánít Ócsán, az is furcsán hangzik, mert itt ezzel csak most, és ennek a blognak kapcsán próbálkoznak. Az önkormányzat fejeseinek hozzáállását ismerheti mindenki, aki tisztában van a városi fórum megszüntetésének körülményeivel.
      Ami pedig a mostani bejegyzést illeti, tetszik, nem tetszik, a várost olyanok uralják, akiket abszolúte nem érdekel az itteni népesség, a helyi többség. Ilyenek a vezetőink, a közrendért felelőseink és az itt randalírozók szaporulata. Ezek száguldoznak, pörögnek a kereszteződésben, száguldozva csúsznak le az úttestről, és hol az árokba, hol a sarki kerítésbe, a csatorna aknára, vagy annak csonkjára törnek. Sokszor csak szerencse e kérdése, hogy ekkor ott nincs egy biciklis, egy gyerek, esetleg gyalogos, mert akkor azt is elsodornák. Amiről itt szó van, az közúti veszélyeztetés.
      Erre jöttök ti, az okoskodó egyesek, akik azon szarakodnak, hogy amit megrongáltak az gáz, csatorna, vagy vízcsonk? Holott a cikk mondanivalóját nem értelmezitek. Hogy miért nem, azt talán hozzászólásaitok szellemi tükre jellemzi. A lényege ennek, hogy elvonják a figyelmet, elvigyék a témát a leírt jelenségről. Itt, ezeknek az embereknek nem az számít, hogy gázoltak, hanem az, hogy aki sérült az, a Piroska volt, e vagy más. Mert ha nem a Piroskát, vagy a beírogató anyját kaszálták el, akkor az csak a szerző akadékoskodása, amibe bele lehet kötni. Anyátok árokba fektetésének esetében persze mindez másként szólna. Na, én ezért vagyok a bloggal, és nem a senkiházi garázdákkal.

      Törlés
  3. Elvesznek a részletekben.
    Mert ügye az qrva fontos a buta parasztjának, hogy gázcsonkról vagy egyéb másról van e szó.
    Na és persze, ha unatkozik a hülye gyerek, mert nem találja fel magát, hát hagy nyomja annak a szakadéknak.
    Jól mondom szarházi?

    VálaszTörlés
  4. Ez az emberi kommunikáció felső határa,gratulálok csak így tovább...

    VálaszTörlés
  5. Ez az emberi kommunikáció felső határa ,csak így tovább...

    VálaszTörlés
  6. Még szerencse, hogy a keréknyomok hitelességében és a közúti randalírozásban nincs kétsége senkinek. Az ócsai evolúció egyik stációja legalább abszolválva.

    VálaszTörlés