A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. október 30., kedd

Bajnai sajnálja a multik megadóztatását - Ő ajánlkozik országmegmentőnek ( - a libások nótáját már elhúzta)

Hibának tartja a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítását és a multinacionális cégek ilyen mértékű adóztatását Bajnai Gordon volt kormányfő. A lapunknak nyilatkozó közgazdászok szerint azonban helyes lépés volt a nyugdíjrendszert érintő intézkedés, és a multikat sem kell sajnálni, olyan mértékű jövedelmekre tettek szert hazánkban.

Bajnai Gordon volt miniszterelnök több alkalommal jelezte, a jelenlegi kormány felélte „a családi ezüstöt”. Ezalatt többek között a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítását értette, de kifogásolta a multinacionális cégek és a pénzügyi szektor ilyen mértékű megadóztatását is. Ebből arra lehet következtetni, hogy visszatérése esetén kevésbé vennék ki a részüket a nemzetközi nagyvállalatok a közteherviselésből. 


„A multik megadóztatása nem hibás lépés, semmi nem indokolja, hogy mentesüljenek a terhek alól” – mondta a Magyar Hírlapnak Lóránt Károly közgazdász. Jelezte, hatalmas jövedelmekre tettek szert e cégek az elmúlt években. Csak a bankok és a biztosítók 3400 milliárd forintos nyereséget könyvelhettek el az elmúlt tíz évben. A kormány most ebből szed vissza néhány százmilliárdot. Lóránt Károly nem tartja rossz döntésnek a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítását sem. Természetesen ennek nem örültek az érintett cégek, amelyek szerinte világszerte a biztos nyereség tudatában tették rá a kezüket a szolgáltatói szektorra. Mégpedig azért, mert a monopolhelyzetben lévő szektorok biztos pénzt garantálnak. Boros Imre sem ért egyet Bajnai Gordon érvelésével. A közgazdász emlékeztetett, a magánnyugdíjpénztárak a működésük alatt nem tudták bebizonyítani létrehozásuk indokoltságát. 


„A pénztárak működtetése azoknak érte meg, akik menedzselték őket. A jogosultaknak kilenc-tíz év alatt alig hoztak valamit a befizetések, nem beszélve arról, hogy növelték az állami költségvetés kiadásait, és hozzájárultak a hiány növekedéséhez. Az államosítással ez a pénz visszakerült a közös kasszába” – mondta lapunknak a szakértő.




„Azt se felejtsük el, hogy eddig kizárólag az Orbán-kormánynak sikerült három százalék alá szorítania a deficitet, előtte egyetlenegy kabinet sem volt erre képes. Még akkor sem, amikor a nemzetközi környezet kedvezőbb volt, és erőteljesebben bővült a gazdaság” – mondta Boros Imre. Jelezte, a hiánycélt tartani kell, ám ha visszavonjuk a multik adóztatását, nem marad más, mint a bérből és fizetésből élők megsarcolása. „Ebben van gyakorlata a másik oldalnak, ők vették el a 13. havi béreket és a 13. havi nyugdíjat is” – tette hozzá a közgazdász. 


*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése