A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. október 25., csütörtök

A városi elöljáróságban lassan őrölnek - már ha van ott erre dolgozó

Tegnapi okfejtésünket az önkormányzattal és az  ügyben érintett tisztségviselők hozzáállásával zártuk.
Azzal fejeztük be a történetet, hogy  Dr Szabó György jegyző azt mondta, hogy azonnal intézkedik.

Nos a mai storyt akkor ezzel kezdjük.

Ma, a balesetet követő 48 órával és a tegnapi önkormányzati bejelentés után 27 óra elteltével, a balesetveszélyes kereszteződésben a forgalmi rendet továbbra sem rendezték, azt nem egyértelműsítették.
Magyarul, a jegyző tegnapi ígérete, miszerint azonnal intézkedik, nem valósult meg. 
Ma késő délután, ahogy a fényképfelvételek is igazolják, a Dózsa György és a Martinovics utca kereszteződésében a balesetveszélyes helyzet továbbra is fennáll.

Ezen a ma délutáni felvételen jól látszik, hogy ahol kéne, ott nincs tábla, tehát a  "hibát" nem orvosolták

Az út bal szélén még mindig ott az útkezelő felelősségét igazoló elsőbbségadás kötelező tábla, ami csupán arra jó, hogy bizonyítsa azt a törekvést, miszerint a Martinovicsot védett úttá akarták tenni, de közben az előírásoknak megfelelő jobb szélre az elsőbbséget szabályozó KRESZ táblát nem tették ki.

Ezt a tegnapi bejelentésem, valamint a Szabó György jegyző "azonnali intézkedése" ellenére sem orvosolták.

Így az önkormányzat felelőssége immáron fokozottan fennáll, hiszen már nem hivatkozhatnak arra, hogy ezt nem tudták, vagy hogy erről megfeledkezett az illetékes. Az eddigi felelőtlen magatartás  ezért nem egyszerűen csak egy hanyagság következménye, hanem egy vétkes bűn része.

A jegyző "azonnali intézkedése" óta eltelt 27 óra sem volt elég arra, hogy onnan a hibásan kihelyezett táblát leszedjék, és azt az úttest jobboldalára áthelyezve az előírásoknak megfelelően kihelyezzék, hogy ezáltal biztonságossá tegyék a kereszteződést. 

A szembe oldalon az óvoda előtt szabályos a tábla kihelyezés, de itt, ezen az oldalon  semmit nem ér, ezért vannak veszélyben az itt közlekedők, köztük az óvodába igyekvők

Pedig az önkormányzatnak erre a teljes apparátusa adott és biztosított. És volt a mai napon is.  A műszaki osztály dolgozott, a városüzemeltetésnek szintén munkanapja volt, és a két közterület-felügyelő is rendelkezésre állt a jegyzői kinyilatkoztatás ("azonnali")  végrehajtására. 
Mégsem mozdult senki, hiszen a kereszteződésben nem változott semmi. Az ma este ugyanolyan balesetveszélyes, mint két napja, amikor ott 3 ember veszett oda majdnem.

Az ígért azonnali intézkedésből tétlenség lett, pedig a súlyos baleset nyomai  mély nyomott hagytak

A város vezetésének ebbéli felelősségét csak fokozza az a tény, hogy ezen az útszakaszon tömegközlekedési járművek is közlekednek, köztük a menetrend szerinti buszjárat, és az iskolásokat szállító busz, valamint az a tény, hogy utca kiszögelésében egy önkormányzati Óvoda is van. 
Tehát a tömegközlekedési veszély ugyanúgy fennáll, mint a kisgyermekek veszélyeztetése az által, hogy ott a forgalmi rend nem egyértelmű. Sőt a jelen pillanatban ez kimondottan balesetveszélyes.

Én mindenesetre és biztonság kedvéért szóltam a rendőrségnek, és jeleztem az önkormányzat képviselőjének, hogy ezt a holnapi nap hozzák a jegyző tudomására, a végett, hogy ott ezen okból több baleset ne fordulhasson elő. A felektől ígéretet kaptunk, hogy erre a jegyző figyelmét felhívják, és a baleset-elhárításhoz szükséges lépéseket megteszik. Bízzunk benne, hogy ehhez nem kell több véráldozat.

Addig is míg az önkormányzat nehézkes gépezete beindul, reménykedjünk, hogy nem lesz ott tömegkatasztrófa. 
A jelen állás szerint erre az óvoda, és a buszjáratok, valamint a hiányosságok mind potenciális veszélyforrások.
Ezért az arra közlekedőket, és az érintett lakosokat éberségre kérjük.
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése