A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. október 23., kedd

Ötvenhat évvel ötvenhat után ( - napjainkban és a közéletben)

Az 1956-os forradalom után éppen ötvenhat évvel vagyunk. Még köztünk vannak hősei, ám fogyatkoznak soraik. Hányan éltek mellőzöttségben, mindig hátrányban, képességeikhez mérten árnyékban.


A szerencsések kisebb-nagyobb száműzetés után visszaverekedték magukat a „fősodorba”, s kiteljesedhettek szakmájukban, hivatásukban. Nem kevesen a mindennapokban szenvedtek vereséget, de a lázas, gyönyörű forradalmukat senki nem vehette el tőlük, akárhogyan végezték. Azokban a keserűen gyönyörűséges, reményteli napokban, majd a szovjet tankok dübörgése, a fegyverropogás, az elkeseredett harcok során, a nyilvánvaló vereség tudatában – mind vállaltak valamit. A kurta tizenhárom napban, október 23.-ától november 4.-éig kiszakadtak az időből, s valami időtlen hétköznapfelettiségben beteljesítették sorsukat. 

Tudatosan avagy öntudatlanul véghezvitték küldetésüket. A gyávák és óvatosak, a realisták és megfontoltak, a csak magukért felelősséget vállalók, a túlságig józanok és távolságtartók, a nagy dolgoktól és eszméktől érzéketlenek, a fegyelmezettek és kompromisszumokra törekvők, a túlélni akarók, vagy egyszerűen csak a le- és kimaradók helyett. Diákok és tanárok, munkások és utcagyerekek, cigányok és vagányok, sebzett lelkűek és ártatlanul tiszták. Mind hittek valamiben. 
Mindig, és máig ők vannak kevesebben a válságos és sorsfordító időkben.


A bátrak mindig csak maroknyian. Akik kard, golyó, ágyúcső elé állnak, farkasszemet néznek az erőszakkal, a hatalommal, a fegyverekkel, s tiszta tekintettel felülkerekednek, s mosolyognak a félelmen. A megfontoltságon. Az ésszerűségen. Mert mindezeken túllátnak, s valami felsőbb igazság, a szabadság felé törnek. Szabadságot a szólásban a hétköznapokban és a mindennapi életben. 

Egy ölelés, egy csók, egy simogatás, egy kézszorítás jár nekik érte. Hála, köszönet és emlékezés. Emlékezés. Mert a felejtéssel az összes megtorlásnál keményebb büntetést mérnénk rájuk utólag is, ha ezt nem tennénk.

Ez az nap róluk szól, értük van. Ők a kor hősei. Erre is emlékezzünk. 
*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése