A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. október 23., kedd

Megemlékezés Ócsán ( - képes beszámoló)

Ócsán a városi önkormányzat és a szabadidőközpont szervezésében délelőtt 10 órakor a szűk Szabadság téren tartották meg a hagyományos ünnepi megemlékezést.



Az előkészületek során az Üllői utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca nagy részét zászlódíszbe öltöztették, míg a város többi része észrevétlenül hétköznapi maradt.


A meghirdetett ünnepségre a korábbról ismert szűk közönség jelent meg.

Köztük a város elöljárói, a pártszervezetek képviselői, az intézmények vezetői, és Szűcs Lajos többszörös elnök is a feleségével.







A megemlékezés konferansziéja Jarábik Klára vezető, míg szónoka Bukodi Károly polgármester volt. 




Az ünnepi műsort pedig a Bolyai János Gimnázium tanulói szolgáltatták, az Ócsai Fúvószenekar közreműködésével.




Az önkormányzat nevében

A rövidke, sablonosra sikeredett idei esemény a koszorúzással ...

Ócsa Város Önkormányzatának koszorúja








A helyi Fidesz nevében Kardos Zoltán, és Szűcs Lajos koszorúz



















A Halászy Károly Ált. Iskola képviseletében a két igazgató kísért 
Az Óvoda vezetése  a koszorúzáson
A Jobbik helyi szervezete képviseletében róják le tiszteletüket
A Life Egyesület a liberális ifjúság képviselőiként kíséri a virágot

... és a Szózat felcsendülő hangjaival zárult.

Szűcs Lajos és Horváth Tamás a megyei elöljáróság szimbólumaiként vannak jelen

A multi térnyerésének vetületében elvész az emlékhely

Szűcs Lajos is autóba ült és beintve, magányosan tovahajtott. A városi protokoll tagjai, és a pár megjelent képviselő szintén szétszéledtek. 
A kis kiszegelésből álló "tér" rövid időn belül kiürült és elnéptelenedett.

Csak a Turul alatt hátrahagyott koszorúk jelezték, hogy ma "itt volt valami".

*

11 megjegyzés:

  1. Kedves fo-lak! Ez az ami Önre illetve az írásaira jellemző. Nem ismerem személyesen, nem tudom veszítettem e valamit, de azt tapasztalom, - ebből gondolhatja, hogy olvasom az írásait - hogy egyoldalú megközelítésből írja a cikkeit. Valami Önnél vagy fehér, vagy fekete. Nem ismer középutat. Ezt tapasztalom ebben a tudósításban is. A koszorúzás képriportjánál csak az ide vagy oda elkötelezett "szervezetek"-ket mutatta be.
    Mondja kedves fo-lak, hol vannak a politikától mentes civil szervezetek? Higgye el mi is teszünk annyit az asztalra, mint némelyik nagyhangú, ide vagy oda elkötelezett, csak mi szolidan és koncentrálva a feladatra, megtalálva azokat a célokat ahol az ócsai ember életminőségét, életérzését javítani tudjuk.
    Kívánom, hogy az Ön életérzése is pozitív és kiegyensúlyozott legyen.
    További kellemes napot, jó egészséget.
    Üdvözlettel, az OPKE elnöke.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Katalin!

      Nagyra becsülve az ócsaiakért tett munkáját, azért megjegyezném, hogy politikától mentes civil szervezetek nincsenek Ócsán (még ha annak is látszanak), az pedig hogy most ebből a képriportból kimaradt az OPKE vagy akár a Gazdakör, az nem feltételezi azt, hogy szándékosan történt volna. Azt gondolom, hogy az ócsai Kisbíróban feleennyi szervezetet nem mutatnak majd meg, vagy lehet, ott éppen pont Önöket. Azért fényképen van az Önkormányzat, az óvoda, iskola, iletve különböző politikai szervezetek a fidesz, jobbik, és az lmp-hez köthető life koszorúzása is, a kommunista utódpárt ( a soraiban 56 bűnöseit bújtató) mszp távolmaradása a történelem ismeretében érthető. Azt is el tudom képzelni, hogy esetleg nem jól sikerülhetett a kép, netán elbambult az operatőr. Mondjuk, ha készült kép, akkor fo-lak-nak semmiből nem tartana kiegészíteni a cikket, bizonyítván rossz szándék nélkül maradt le a riportból.

      Törlés
    2. Az OPKE elnökének.
      Nem hiszem, hogy Önnek bármi felhánytorgatni valója lehet a bloggal, vagy annak szerzőjével szemben.
      Én még egyetlen tiszteletlen, vagy Önnel foglalkozó bejegyzést nem olvastam itt. Sőt még az OPKE tevékenységéről sem találtam egyetlen egyet írást itt.
      Ezért furcsállom, és értelmetlennek tartom kifakadását, mert nem lett megemlítve személye, vagy az egyesülete. Miért is vált ez most fontossá az egyesület elnöke számára, amikor ezért korábban nem reklamált? Ha jól tudom, Önöknek több tűzben tartott vas is a rendelkezésükre áll. Jó kapcsolatot ápolnak az önkormányzattal és annak vezető politikusaival. Ezáltal félig politikai kapcsolatokat ápoló szervezetté válva, minden olyan lehetőségekkel bírnak, amivel mások nem. Saját portállal bírnak, fent vannak a Facebookon, és helyük van az önkormányzati lapban. Nem egy eseményükről képes beszámolót adott már az önkormányzati újság. Ezen túlmenően saját lapkiadással is rendelkeznek, és több internetes oldfalon utolérhetők. Mi hát akkor a baj?
      Talán, hogy Fo-lak internetes napló felkapott és népszerű lett, amibe mostanság amolyan trendi lenni? Vagy mi úgy gondolja, ha most ebből kimarad, akkor az sérelmezhető? Netán hiányérzetet keltő? Nem hinném, hogy ez hátrányt jelent. Ettől még hiteles marad a blog, ami ugyebár egy fórum pótló. Nos, én úgy vélem, csak az jelenik itt meg, ami hiányzik, amit pótolni kell. Ez benne van az oldal nevében, ha jól olvasom. És ha jól olvasom, akkor talán jól értelmezem azzal, hogy amit pótolni kell azt itt megteszik. Önöket biztos úgy gondolták, nem kell bepótolni, hiszen önök ott vannak mindenütt, olvashatók és láthatók a különböző hírcsatornákon. Itt eddig is olyan hírek és események voltak, amik másutt nem elérhetők. Az OPKE talán nem tartozik ebbe a körbe. De tudja mit? Írjon személyesen a szerzőnek és kérdezzen rá tőle. Kíváncsi vagyok, mit válaszol.

      Persze az is lehet, amit az előttem szóló írt. Véletlenül maradt ki a koszorúzási képekből, vagy tényleg nem sikerült lencsevégre kapni és szövegkörnyezetbe helyezni az egyesületük ebbéli tevékenységét. Javaslom, hogy küldjön képet Fo-lak úrnak ha már úgyis ír neki és nagy bizonyossággal hiszem, hogy pótlásként közkincsé teszi.

      Törlés
    3. Igaza van. Ne hagyja veszni a pillanatot. Ez a fórum sokkalta aktuálisabb, mint az önkormányzat gagyi újságja. Itt sokkalta hamarabb megjelenik minden. Tényleg éljen vele. Az egyesületének helye lenne itt.

      Törlés
    4. Erre jöttek rá az OPKE-sok is,ezért szeretnének felkerülni a blogra.A gagyi helyi újság,meg lassan elrettentő példa lesz,illetve már most is az.

      Törlés
  2. Olvasom, hogy az Azori hős úgy köszönt el, ahogy azt az intelligenciája megengedte neki.
    Nem kell rá neheztelni, ha valakinek, neki aztán biztosan nem volt gyerekszobája.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt jelezte a középső újának felmutatásával,hogy ekkora a facom,de azt is már csak a tükörből látom.

      Törlés
    2. Gyerekek ne dramatizáljatok. Semmi köze ennek folakhoz. A jobbikosoknak intett be. Én legalábbis ezt láttam Lajos mozdulatából, mert pont elém vágott ki irányjelző nélkül az új autójával amikor elindult a tér túloldaláról. Ekkor már elváltak az asszonytól. Ráadásul ott volt Ambrus a megyei szóvivő. Őt kérdezzétek, ha nekem nem hisztek. De a jobbikosok basztatják mindig őt a megyei közgyűlésben, ezért ismerős a viszonyt.

      Törlés

  3. Eddigi munkássága alapján semmi meglepő sincs a mozdulatban, akárkinek is mutogat.

    VálaszTörlés
  4. A Jobbik elnöke testőrrel jár?
    A vén trottyos vörös róka itt még józan volt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Hely, te bunkócska, te drága..."

      Törlés