A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. augusztus 1., szerda

Ócsai recept: 100 milliót a szemétbe ( - Zöld Válasz)

Megjelent a Zöld Válasz-ban

Ócsa város Önkormányzata június 20-án hatalmas sikerként ünnepelte a település hulladéklerakójának rekultiválását. Nem is került sokba, hiszen a mindösszesen 104.859.636 forintos beruházás csupán tíz százalékát kellet kifizetni, eddig!
Előzmény
Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség kötelezte a települést a területén található, eredetileg agyagbánya, szemétlerakó rekultiválására, biztonságossá tételére. Semmi gond, az EU biztosítja a fedezetet, már csak a pályázatok kidolgozásában jártas céget kellett megkeresni, pályázni és indulhatott is a beruházás.
Az első problémák
A pályázat előkészítését végző Körics Euroconsulting Kft. három cégtől kért ajánlatot, köztünk az elsősorban közúti szállítmányozással foglalkozó dabasi székhelyű Truck Trió-tól, amely szaktudása erősen megkérdőjelezhető. A pályáztató céggel is gondok akadtak, az adóhatóság ugyanis 2011-ben nem találta meg a céget, ezért visszavonta adószámát.
Silány kivitelezés
Az EU pénzek felhasználását, a rekultiváció szakmai követelményét nagyon komolyan szabályozzák hazánkban, hiszen ki akarja visszafizetni az elnyert támogatást a kivitelezés silánysága miatt? A jelek szerint Ócsa erre készül. A Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2011. november 17-én kelt határozatában konkrét elvárásokat fogalmaz meg a munkálatokkal kapcsolatban, szemezgessünk:
1, A lerakó felületét a következőképpen kell lezárni
20 cm kiegyenlítő és gázelvezető réteg
50 cm vastag töltőföld
30 cm-es humuszban gazdag termőföld.
A helyszínen vizsgálódva nem találtuk meg a gázelvezető réteg nyomait sem, a töltőföld vastagsága néhol a 10 cm-t sem éri el, termőföld pedig alig 10-20 cm-es vastagságban lett felhordva. Nem is csoda, ha az első komolyabb esőzések egészen a szemétrétegig lemosták a záróréteget.
2, Növénytelepítés
A terület befüvesítése is arra szolgál, hogy a kezdetekben megvédje a lerakót a különböző környezeti hatásoktól. Igen egyszerű megoldással éltek a kivitelezők, a kevert fűmag helyett a természetre hagyták e nemes feladatot, s most önkormányzati pénzből locsolják a gyorsan szaporodó parlagfüvet és a mérgező csattanó maszlagot.
3, Monitorkutak
Három monitorkút segítségével vizsgálják a talajvízbe kerülő szennyeződéseket, mintákat a jegyző köteles akkreditált laborba bevizsgáltatni és jelentés formájában a Felügyelőségnek beszámolni. A megvizsgált kutak közül az egyet locsolásra használja az Önkormányzat, másikat pedig csupán 7 m-re fúrtak, ahol az elmúlt ezer évben még nem találtak talajvizet. Innen mintát venni lehetetlen. A harmadik kút a rekultiváció területétől olyan távolra került, hogy felmerül a kérdés: van-e értelme itt vizsgálódni?
A vízmintákról készült első jelentést a jegyzőnek április 30-án kellett beküldenie a Felügyelőség részére, mi szerepelhetett benne?
Várjuk a válaszokat.
*

43 megjegyzés:

  1. Szar van a palacsintában fiúk.
    És, ez még csak a kezdet:)

    VálaszTörlés
  2. Csak egy apró pontosítás! (úgysem jelenik meg). Nem agyagbánya, az máshol sincs. Van ehhez hasonló elnevezésű hely, csak nem ott. Ennyit a "zöld válasz" hitelességéről. Hasonló a TV"-höz és az RTL-hez, az MTV1-ről nem is beszélve. Összegezve (aki ismeri a viccet): Nem Moszkvában - hanem Leningrádban, nem Mercédeszt - hanem Zsigulit és nem Osztogatnak - hanem fosztogatnak... A cikk egyébként teljesen "hiteles". Röhögnék, ha megjelenne a hozzászólásom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Poénkodjál csak nyugodtan Mek mester, de vigyázz nehogy a képedre fagyjon a mosoly.Rugózhatsz az apró pontatlanságokon, de a tékozlás, és a hanyag munkavégzés tényén mit sem változtat.Kíváncsian várom mi lesz a következő "remekkk mesterművetek".

      Törlés
    2. Röhögjünk együtt!
      Momentán én ezen a pedofil bohócon.

      Törlés
    3. Annyira lényeges a hozzászólás szerű kiigazításod, hogy az eredeti probléma, el is törpül mellette.

      Törlés
    4. Csak egy apró pontosítás. De igen, agyagbánya volt és a szemétbánya az elhagyott agyagbánya feltöltésével jött létre és fogadta a község kommunális szilárd szemetét( meg egyéb mást is) 1985-től 2003 június 30-ig ( hivatalosan, azonban tudjuk, hogy még 2011-ben is vittek oda bontási törmeléket az Ó-falu közepén lebontott Lakatos-féle házból). Sőt olyannyira volt agyagbánya, hogy a rekultiváció megkezdése előtt még a tulajdoni lapon is "kivett agyagbánya"-ként szerepelt, ezt módosították szemétbányára 2011-ben!

      Törlés
  3. Látod milyen kevés kell neked, hogy örülni tudj!

    VálaszTörlés
  4. Lehet egy csomó apró pontosítás, de azért a 100 millió ebbéli elhantolása nem vitatható!

    VálaszTörlés
  5. Lehet röhögni, majd fiuk, ha jön az elszámoltatás.
    Ez már nem laptop, hanem loptok. 3-4 millió lehet hogy nektek aprópénz, de 100 millió már nem kevés.

    VálaszTörlés
  6. A városvezetést nem dicséri meg senki ezért a pénztemetőért?

    VálaszTörlés
  7. Dicséret nem lesz. Inkább elmarasztalás vagy büntetés várható.
    Ha most valóban az ócsai pénzekkel fedezik az átvett silány munkát a Polgármesteri Hivatalban, akkor nem csak a városi adófizetők forintjait költik el felelőtlenül és jogtalanul, hanem ezzel több paragrafusnyi bűncselekményhez asszisztálnak. Mindezt egyrészről leplezik a kirendelt védelmi szolgálattal, a locsolással és a hivatalos kommunikációval, más részről súlyosbító tényező, hogy ugyanezen módon összejátszanak az elkövetővel, harmadrészt pedig maguk a városvezetők is bűnelkövetőkké váltak amikor ezt elfogadták, valamint akkor amikor a jelenlegi ráfordításokat közpénzekből biztosítják. Hogy ez a több pontból álló bűn miként oszlik meg a polgármester és a jegyző közt, az a vizsgálatot végző ügyészség dolga lesz megállapítani. A négyösszegű károkozással járó ügyben a társtettesi viszony, vagy a bűnszövetségben való elkövetés nem kizárható. A minősítés legyen a hatóságok dolga.

    VálaszTörlés
  8. És még van pofájuk tartani a markukat meg listát vezetni.
    Mocskos szarházi banda.

    VálaszTörlés
  9. Karcsi!
    A focipályád is ilyen minőségben lett felújítva?
    Kötve hiszem.
    Arra odafigyelsz, mert az a te gyermeked.
    Minden más meg le van szarva.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos ott sem számít az ember csak az elkölthető pénz.
      Hogyan lehet, hogy polgármesterként ő a sportvezető.
      Az ő szavazatával dől el, hogy mennyit költsenek a sportra, amit aztán saját szervezésben ki is fizet, valakiknek valamire.

      Törlés
  10. http://www.youtube.com/watch?v=2GzpT5IHw5c&feature=player_embedded

    VálaszTörlés
  11. Hát igen. Engem is érdekelne a jegyző válasza.
    De érdekelne a többi környezetvédő szervezet reagálása is legalább annyira, mint a Polgármesteri Hivatal ezért felelős embereinek szava. Jó lenne nyilvánosságra hozni a meghallgatási jegyzőkönyveket.
    Még jó, hogy eddig senki nem tagadta a leírtakat. Nagyon nem is lehet mit mondani a vékony töltő földréteg alól kibuggyanó környezetszennyezésről. Ez munka kijött az önkormányzati önrészből. Ha nem bukik ki ez a kis szemét az ügyben, akkor több mint 90 milliót oszthat a sikeres pályázó.

    VálaszTörlés
  12. Ezeket a pályázaton elnyert pénzeket nem ellenőrzi senki?
    Hol vannak a felelősök?
    Remélem, legalább a média vagy a sajtó segít megtalálni a felelősöket?
    Mit szól a kifizetésekhez a pénzügyi bizottság és annak tagjai, vagy a képviselők akik ezt megszavazták, ezt az el nem végzet, de kifizetett "munkát" hogyan fogják megmagyarázni?
    Ezeknek az embereknek a családjuk nem mondja, hogy eddig és ne tovább?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A felelős önkormányzati vezetők köszönik jól megvannak, a kimagasló illetményükkel és a hozzá illő egoval.
      Készülnek a helyi parádés főzőversenyre. Az ócsai paraszt meg fő a levében.

      Törlés
    2. ego?
      Most nekem kell röhögnöm.

      Nevetséges bohócok

      Törlés
  13. Biztos erről nem dobtak be értesítőt Horváth Tamás postaládájába.

    VálaszTörlés
  14. Szépen állunk! :((((((((((((((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 3, 4, 5 millió lenyúlása nem kunszt. A laptopból, az aluljáróból és a Bajcsy járdából sem lett ügy. Az iskolai tornaterem privatizációja is elcsendesedett. Spák tanár úr is tovább tömi a zsebét önkormányzati hozzájárulással a diákság kárára, és a helyi pártvezetés is megkapja a magáét. Akkor miért ne fogtak volna bele ebbe a száz valahány milliós próbálkozásba. Haverok, buli, pénz, hatalom.

      Törlés
    2. Azért azt se feledje senki, hogy a több milliós üzletekben csendes társként nagyon benne van Kardos Zoltán képviselő, hiszen ő a pénzügyi bizottság főkolomposa, aki maga biztosítja a pénzeket elköltésre. Nélküle ezt sem fizethették volna ki. Tehát ha valaki részesül a opciókból, akkor ő az első, ahogy az ebbéli felelősség tekintetében is.

      Törlés
    3. Felelősség az nuku, csak verik a nyálukat, hogy rajtuk nem lehet fogást találni.
      Ez a legfontosabb szempont.
      Mindent úgy intézni, hogy még a törvényes kereteken belül maradjanak.
      Hogy ez csak erkölcsileg elítélendő?
      Kit érdekel, ha van hozzá gyomor.

      Törlés
  15. Olvastam a meg nem jelentetett megjegyzéseket.
    Megértem, hogy miért nem publikus egyik sem.
    Igazi, ostoba a helyi stílust képviselő hozzászólások.
    Amit ti itt közösségnek hívtok az egy szánalmas vicc.
    Nem állja meg a helyét, az az állítás, miszerint ez a blog járatja le a várost.
    Aki idegen idetéved, csak egy rendezetlen, igénytelen lepusztult települést lát.
    Erről csak ti a nagy őslakos, ősközösség tehet.
    Igénytelenek és buták vagytok, akiken élősködik ez a maréknyi szélhámos, miközben lenézve röhögnek rajtatok.
    És amilyen ostoba a gondolkodásotok, majd újra elmentek és újra megszavazzátok őket.
    Bohóckodtok az egyesületeitekkel, de tenni semmit nem mertek, nehogy megharagudjon a vezetés.
    Álszent,képmutató hozzáállás.
    Büszkék lehettek erre a putrira a vezetésre és magatokra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt soha nem a fejlődés volt a lényeg hanem hogy ki gyakorolja a hatalmat.Ezért tart itt ez a város.
      Mindenki beleszarik mindenbe.A rendőrök csak úgy vannak a közterületes úgy táncol ahogy a hivatalban fütyülnek neki.A hivatalban meg csak a pénzre koncentrálnak és éppen hogy ellátják a kötelező feladataikat.Ezeket az embereket mind mi tartjuk el és mit kapunk cserébe?Például ezt a jól sikerült rekultivációt.

      Törlés
    2. Mi miért nem olvashatjuk a meg nem jelentetett hozzászólásokat? Nem gondoljátok, hogy ez a Ti hitelességeteket rombolja? Ti eldöntitek, mi a frankó?!

      Törlés
    3. Csak azoknak való, akik hozzászoktak italos beszólásokhoz. Nekem is készséggel megmutatta Fo-lak, de mástól tudom, hogy neki mailen küldte. Szerintem akit érdekel, írjon a blog postafiókjára. Igaz ehhez már név és személyiség kell.

      Törlés
    4. A hitelességről fentebb láthatsz egy videót. Az ott látható állapotokra vajon, ki döntötte el, hogy ez így frankó? Ennek a személynek hitelességét, mi rombolja, ha ez sem?

      Törlés
  16. Ennek a nagy közösségnek,még egy valamire való normális buszmegállója sincs.Még ennyit sem tudtok kiharcolni magatoknak.A lényeget itt látni fotókba rendezve,minden más,csak mellébeszélés.

    VálaszTörlés
  17. Szerinted azon mit érdemes megjelentetni hogy Pesten milyen szar lehetett lakni mert ott csecsemőket dobnak a kukába.
    És a többi ostoba hozzászólás sem különb.
    Az ember ideköltözik a Fővárostól 25km-re és akkora sötétséget tapasztal mintha Borsodba ment volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet visszaköltözni!

      Törlés
    2. Szerintem azt kéne megjeleníteni, hogy ezelőtt tíz évvel, a polgármester asszonyság idejében még négy kisstílű bűnöző tartotta rettegésben a községet. Akkor a vállalkozók, a tekéstől a boltosig mind fostak és fizettek, mint katonatiszt a kupiban. Aztán Pestről a keleti pályaudvarról kellett idehozni a leghülyébb rendőrt, hogy valahogy kinézzetek, hogy aztán hogy a komcsi Karcsi rendet rakott, kikupálódtatok. Most meg ismét a négy rablónak fizet az egész város. Annyi különbséggel, hogy az előzőeket a rendőrség vitte el, ezeket meg ti választottátok be magatoknak. Szóval van itt elég sötétség. Nem kell ehhez távolabb menni.

      Törlés
    3. 13:18
      Akinek kritikája van menjen innen, nehogy belezavarjon az igénytelenségedbe.
      Nehogy esetleg jobb, vagy szebb legyen annak, aki azt igényli.
      Olyan tuskó vagy öreg, hogy szöget lehetne veled verni!

      Törlés
    4. Én már egyszer el költöztem (megnősültem), de visszajöttem! Tényleg maradiak az itteni helyiek.

      Törlés
  18. Nem tudom minek olyan cégekbe évekig milliókat pumpálni, ami nem hoz a városnak semmit. Kinek az érdeke faluszéli őrzővédő céget újabb milliókhoz segíteni? Csak nem a rokonság játszik ebben szerepet?

    VálaszTörlés
  19. A téma lovaglása helyett inkább kellene a Városháza előtti területet rendezni, egy kis térkővel, a virágágyások csinosításával, esetleg az épület kaphatna órát amit éjszakára egy lápás megvilágítana, úgy potom 100-150 millióért. A többi amúgy sem fontos. Értelmes beruházás, jó dolog nem igazán történik itt, az elcseszések meg senkit nem érdekelnek. Pedig ló van elég, mégis a rosszra ültök.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És talán még egy szobor is beleférne városunk jelenlegi nagyjai közül valamelyiküket munkássága közben megörökítve.

      Törlés
    2. Egy szobor? Nehogy már! Egy szobor csoport. Előtérben lenne egy tömzsi alacsony alak, aki a polgármestert formázná, félig megette, de felé tornyosulva a Horváth, aki tulajdonképpen vezetné az elöljárót, míg a háttérben két figura. Az egyik egy Joker arcú vigyori, aki nem más, mint a háttérben az alakokat igazgató jegyző. Az utolsó figura a jegyző lábainál guggolva, rendezetlen makettokkal játszadozik, utalva arra a kusza városrendezésre, telepépítésre, amit ez a kompánia elképzelésük szerint valósít meg. A szoborcsoport elnevezése pedig a Díszpintyek lehetne. Jöhetnének rá a turisták, mint szennyvíztelepre a legyek.

      Törlés
    3. A csodacsatár szobráról nehezen lehetne megállapítani, hogy az most teljes alakos, vagy csak egy torzó.

      Törlés
  20. Közben meg ismét behülyítették az itt lakókat, hogy lesz járdánk Ócsán!! Lehet pályázni! Én örülnék neki a legjobban, sőt még ki is ásatnám az utcánkat saját költségen, ha csatornáztatnának is, de könnyen ígérhetek ilyet, mert a realitás nem ez. Ebben az ügyben is folyik a "polgárhülyités"...
    Egyes buta emberek meg rá is kapnak a csalira és járják a környéket dicsőítve azokat, akik másfél éve nem tudják a választási ígéreteiket beváltani.
    Erre most azt hallom, hogy az önkormányzat előtt a volt pékség területén akarnak ismét burkolni.
    A többi rész meg le van szarva.
    Vigyázzatok, Nívódíjas park lesz, megyünk !!:-))

    VálaszTörlés
  21. A Bajcsyn a templom közelébe kellene áthelyezni a Város határában található Ócsa táblát, és a Polgármesteri hivatal után az Üllői kereszteződéshez kirakni a vége táblát. Az ő értelmezésükben, ez a rövid szakasz képviseli a városi rangot.

    VálaszTörlés