A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. április 5., csütörtök

Ismét elszúrtak valamit ( - most a pályáztatással van gond a megyében)

Nem tudjuk mi folyik a Pest Megye Önkormányzata háza táján, hiszen a helyi érdekeltségű elnök úr és itteni képviselőtársa, a vissza-visszatérő, avagy a rendre előtörő problémákról szemérmesen hallgatnak.
Így sem a Lexusban utazó Szűcs Lajos, sem a Hondás Horváth Tamás nem publikálta a fűtés-nélkül maradt iskolák sínylődését, az éhen maradt (HunGast) gyerekek történetét, az eladósodásuk okát és sok egyebet sem. A közvéleményt felborzoló események sorát a kínai kiutazás (Csungking tartomány) nyitotta, ami majdnem elkerülte a figyelmet, mert a csendes óceáni kiruccanás (Azori-szigetek) tarolt mindent. A sok elfuserált dolgok sorát most egy újabb képzavar árnyékolja be.

Elszúrták az iskolaigazgatói pályázatokat.

Persze ismét nem tudni, hogy dilettantizmusból, vagy más sanda megfontolásból, de a Pest megyében kiírt pályázatokban formai hibák voltak, ami miatt jogi problémák merültek fel, így érvénytelenné nyilvánítottak valamennyi pályázatot.  Ezt a a Nemzetierőforrás-minisztérium (Nefmi) is megerősítette.

A közlés szerint  a pályáztatás formai hibái miatt érvénytelenítette a Nemzetierőforrás-minisztérium (Nefmi) a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ valamennyi közoktatási intézményébe kiírt iskolaigazgatói pályázatát, ezért új pályázatokat kell kiírni legkésőbb április 15-ig. Így néhány héttel, a tanév végére csúszhat az új vezetők kinevezése.  

Ócsa ez ügyben is érintett; - nem csak a helyi illetőségű Szűcs Lajos, s Horváth Tamás bennfentessége okán, hanem az érintett iskolák kapcsán is. 

 
Mint arról korábban (január 31.-én) beszámoltunk, március végén megszűnt annak a 210 iskolaigazgatóknak a megbízatása, akik a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerülő középiskolákat vezették, helyükre pedig új pályázatot írtak ki, amire a korábbi igazgatók is pályázhattak.

Míg korábban az iskolaigazgatók kinevezéséről a képviselő-testületek vagy a megyei közgyűlések döntöttek, a pályázatokat mostantól a kormányhivatalok bírálják el.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) korábban kifogásolta, hogy a tanév közepén, a felvételik és az érettségik előkészítésekor váltanak vezetőt az iskolákban. Galló Istvánné, a PSZ elnöke szerint jelentős adminisztrációval jár az előkészület a felvételikre, az érettségikre vagy a szakmai vizsgákra, nagyon nem szerencsés, ha ilyenkor még a vezetői megbízatások is megszűnnek, ez komoly zavarokat okozhat az iskolák működésében.

Ezek után csak remélni tudjuk, hogy Ócsán és a megyei régióban nem ismétlődik meg  az ami korábban a fűtés és az étkeztetések kapcsán történt; miszerint a diákság érzi és viseli mindezek kárát.
*

12 megjegyzés:

  1. Az "elnök úrnak" és a mekmesternek csak a tisztessége és a becsülete nagyobb mint a szakértelme.

    VálaszTörlés
  2. Ez most tényleg szarul sikerült cikk. Az iskolák fenntartása január elseje óta nem a megyei önkormányzathoz tartoznak, hanem a Megyei Intézményfenntartó Központhoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mekkora megkönnyebbülés ez a Lajos bának, nem?
      Most már mosom kezeim, lehet mutogatni a másikra.
      Az, már nagyon megy nektek, csak az asztalra nem sikerült még semmi érdemlegeset lerakni, ellenben elvenni onnan annál többet.

      Mi maradt még a polcon, laptop?
      Vigyük gyorsan.

      Törlés
  3. Ha egy kicsit is képben lennétek fo-lakkal tudnátok, hogy a elnök úrnak és "mekmesternek" semmi köze a PMIK-hoz, tehát az egész ügyhöz. Persze "jóindulatú" véleményetek ettől vajmi keveset változik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha többször írod le, attól még tévedésben vagy, mert a Halászy is az önkormányzat kezelésében van még.

      Törlés
    2. Barátom, Te vagy tévedésben, de nem is kicsiben. Az általános iskola valóban a helyi önkormányzaté, de a gimnázium nem a megye irányítása alatt működök január 1-óta. Ha hozzászólsz legalább tájékozódj előtte! Nehéz beismerni, hogy a blog szerzője is tudatlan vagy ha nem, akkor az egész egy rosszindulatú, lejárató, "lyukra futott" cikk. Szűcs Lajosnak és Horváth Tamásnak semmi köze az egészhez!

      Törlés
    3. Komám, a válaszod tele van ellentmondással. Tévedésről írsz és a blogbejegyzést erősíted.
      Tagadod a megyei elnök és a képviselő érintettségét, holott nekik köszönhető az egész kiszervezés.
      Butaságról, rosszindulatról papolsz, pedig soraidból érv nélküli fröcsögés hallik.
      Ha megengeded, a fórumpótló írásait jobban veszem, mint az ilyen semmi értelme beszólásokat.

      Törlés
  4. Miért nem vállalják a felelősségüket a vezetők?
    Miért ne lennének hibásak a megyénél ténykedő képviselők?
    Miért nem mond már le az elnök, amikor fűtés nélkül hagyva az iskolákat kiutazott az óceáni szigetvilágba, amikor étlen-szomjan hagyta a diákságot és az idősebb gondozottakat, és amikor sorra hazugságon kapják?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szűcs és Horváth uraknak már rég óta nincs köze semmihez, mert nem hogy az elvárható, hanem a legminimálisabb felelősségvállalás nincs bennük.
      A cikkben azonban azt olvasom, hogy az étkeztetés elmaradásának történéseiben benne volt a kezük. Az iskolák fűtetlensége tárgyában szintén érintettek. Sőt ha jól értelmezem, akkor e tájt mentek melegebb éghajlatra az elnökök, amiből már különböző vizsgálódások folynak.
      Aztán azt is itt olvasom, hogy a "a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ valamennyi közoktatási intézményébe kiírt iskolaigazgatói pályázatát, ezért új pályázatokat kell kiírni". Ebben sem találok pozitívumot.
      Aztán az is itt van, valahogy miszerint Szűcs az iskolák kapcsán hasonszőrű társával együtt érintett Ócsa és az iskolák ügyében. Ez szintén igaz, mert Szűcs Lajos elnöksége alatt áldozott le a suliknak. Ekkor nem fizették a számlákat, aminek okán történt az, ami a blog írásában olvasható. Ergo, nincs miért apellálni. Bizony érintettek a felek. És ha mindez nem elég, akkor azt is elárulom, hogy Horváth Tamás nem csak a megyében kártékonykodik, hanem helyben is, méghozzá egyszerre több helyütt is. Folak pedig jól érzékelteti, amikor azt reméli, hogy mindezek kapcsán a nem ismétlődik meg az ami korábban történt. Ekkor a szerző még azt is meghatározza, hogy az ismétlődés alatt, "miszerint a diákság érzi és viseli mindezek kárát".
      Tehát kedves druszám, Te vagy nem tudod értelmezni az írást, ráadásul nem itt élsz, vagy pedig csupán egy lakáj vagy, aki csak mosdatja a szerecseneket. Ha tagadod az utóbbi verziót, akkor meg a város, a diákság és az ellátottak ellen próbálsz érvelni valamilyen alantas érdekből. Ilyen lehet az érintettség, a szolgaság, vagy a rosszindulat.

      Törlés
    2. Barátom! A sötét erő van Veled. Ha megnézed milyen tartalmú hozzászólásra válaszoltam, meg sem írtad volna kis szösszenetedet - az igazagatói pályázatok visszavonásáról volt szó! Persze ez téged nem érdekel, csak az bánt, hogy valaki nem a blog tulajdonosának véleményével ért egyet. A cikk az igazgató választásról szól nem a gimnázium többi dolgáról, persze bevezetőjében említi azt is, hogy kialakuljon az itt megszokott "felhang". Boldogok a lelki szegények...

      Törlés
    3. Szegényes érv ez, mert a lényeg mégis csak az lenne, hogy az iskolai oktatásban részvevők miként élvezik a hatalmasságok ténykedéseit.
      Ugyebár Horváth Tamás ez ügyből kifolyólag triplán érintett.
      Elsőként mint tanár kellett volna a diákság érdekeit védenie.
      Másodjára mint helyi önkormányzati funkcionárius.
      Harmadjára, mint a megyei közgyűlés egyik képviselője.
      Nos mindhárom posztján érezhette és tudhatta, hogy míg Ő maga részesül javadalmazásban és megkapja a magáét, addig a megyétől, a helyi önkormányzattól és mint bent lévő pedagógustól annyit sem biztosított a diákságnak, hogy a tankönnyellátás, a fűtés vagy az étkeztetés zavartalan legyen.
      Most erre azt hallani, hogy mindehhez semmi köze, mert ez egy másik iskola. Csakhogy Horváth Tamás az előterjesztője, és képviselője annak hogy a Halászy átkerüljön a Református Egyházhoz.
      Horváth Tamás ösztönözte önmaga kiszervezését a gimiből azáltal, hogy főként alpolgármesterként és mellékesen tanárként van jelen a helyi iskolai életben. Persze mindezt pénzügyi alapra helyezve tette.
      Szóval akkor most ne papolj nekünk itt arról, hogy ez az alak nem érintett mindebben és hogy a blog lenne a hibás, mert ennek a szent embernek felemlítette a nevét.

      Törlés
  5. Amikor nem volt se fűtés, se kaja, kussolt mindegyik.
    Azori szigeteki bukta után, szintén kuss volt, csak egy szimpla paraszti mosoly volt helyette, most meg itt járatja valamelyik helyi "nagy" ember a száját.
    Ismét sikerült bizonyítani intelligencia vitézek.

    VálaszTörlés