A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. november 29., csütörtök

Egy sikertörténet - például (nem csak) a helyi városvezetésnek

Egy adoma szerint a Baranya megyei Bólyban olyannyira takarékosan élnek az emberek, hogy ha valaki az eladó szerint túl pazarlóan költ valamelyik helyi üzletben, akkor rászólnak, hogy ebből vagy abból a termékből van olcsóbb is. Hogy ez igaz-e, arról empirikus úton nem tudtunk meggyőződni, viszont kétségtelen, hogy a 4000 fős település az egyik leginnovatívabb magyar város. Termálvízzel fűtik az intézményeiket és az ipari parkjukat, az iskolában nullára redukálták a villanyszámlát, a hipergyors internetet pedig az önkormányzat szolgáltatja. Mindeközben a könyvvizsgáló nem hitte el, hogy még folyószámlahitelük sincs. A Hetek riportja.

A pártállástól függetlenül túlköltekező, állami megmentésre szoruló önkormányzatok sorában üdítő kivételnek számító kistelepülés eredményeit nem titkolt büszkeséggel sorolja a polgármester, Hárs József. 
„1989-ben alakult meg a helyi kábeltelevízió-építő közösség, és eldöntöttük, hogy karácsonyra mindenkinek lesz kábeltévéje. 40 kilométernyi csővezetéket fektettünk le úgy, hogy a családoknak saját utcáikban összefogva kellett kiásniuk az árkot. Ahogy az egyik utca elkészült, a másik juszt se hagyta, hogy szégyenben maradjon, így karácsonyra lett kábeltévé. Hat évvel ezelőtt ugyanerre a rendszerre alapozva vezettük be minden háztartásba a telefont, így a bólyiak azóta ingyen beszélhetnek egymással” – meséli a polgármester.

Bóly madártávlatból is fejlettséget tükröz - magyar sikertörténet
A telefont a gáz bevezetése, majd a csatornázás követte, hat éve pedig optikai vezetéken jut el a háztartásokba a száz megabyte sávszélességű internet. „Egy filmet átküldeni a havernak nálunk másfél percbe telik”  – illusztrálja a fejlesztés hatékonyságát Hárs József.    

Az önkormányzat azonban nemcsak beruházó, hanem szolgáltató is. A 60 tévécsatorna, a telefon és az internet mellett ők végzik a helyi kommunális szolgáltatást, és a térségben ők gyűjtik az állati hulladékot is, amelyet felfőznek és eladnak egy biogázüzemnek. Hét éve németes önfegyelemmel működik a szelektív hulladékgyűjtés is. „A PET-palackokat Pécsre szállítjuk, de előtte összepréseljük, hiszen luxus lenne levegőt szállítani. A préselést a Fogyatékos Otthon lakói végzik, akik szét is válogatják a hulladékot, így több pénzt kapunk érte. Ők munkához jutnak, mi pedig spórolunk” – villantja meg a hamisítatlanul bólyi logikát a polgármester. 
A válság persze Bólyt sem kerülte el: a városban és az 1997 óta működő ipari parkban üzemelő cégek 2009 után összességében 30 százalékkal kevesebb iparűzési adót fizettek. Ez mintegy 60 millió forintos kiesést jelentett a 2 milliárd forintból gazdálkodó – ám óvodát, térségi általános iskolát, zeneiskolát, szakiskolát, strandot működtető, 300 embert foglalkoztató  és számos civil szervezetet, sportegyesületet támogató –  önkormányzatnak. Ráadásul megugrott az addig mindössze 5 százalékos munkanélküliség is.

Hárs József polgármester és a településépítő elődök - rendezett viszonyok
A válságkezelésben más önkormányzatokhoz képest óriási előnyt jelentett, hogy Bólynak egy fillér adóssága nem volt – és ma sincs. „Amikor számvevőszéki vizsgálatot kaptunk, a könyvvizsgáló nem hitte el, hogy folyószámlahitelünk sincs, átment a bankba megkérdezni” – jegyzi meg Hárs József. A biztos anyagi háttér lehetővé tette, hogy előre meneküljenek. Éppen a válság évében készült el új fűtési rendszerük, amelyet a város határában felszínre szivattyúzott 84 fokos termálvízzel táplálnak. A gázhoz képest ezzel egyharmadra csökkentek a fűtési költségeik, ami 50 millió forint megtakarítást jelent évente. A 60 százalékos pályázati támogatással megvalósult 430 millió forintos beruházás már megtérült a város számára.

Itt azonban nem állt meg az épületgépész végzettségű polgármester vezette önkormányzat. „A helyi cégeknek is felkínáljuk a termálvizes fűtés lehetőségét, az ipari parkban pedig már négy csarnokot építettünk, ahol szintén termálvízzel fűtünk, és még kettőt fogunk építeni. Ezeket bérbe adjuk a letelepülő cégek számára, reális áron. Az üzlet mindenkinek megéri: a vállalkozások olcsó rezsivel működhetnek és kiváló infrastruktúrát használhatnak, mi pedig szolgáltatjuk nekik a fűtést, az internetet, a szemétszállítást, közben pedig munkahelyek teremtődnek” – magyarázza Hárs József, hozzátéve, hogy jelenleg keresik annak a lehetőségét is, hogy a lakosság számára is elérhető legyen a termálvizes fűtés.

Az infrastruktúra-fejlesztések meghozták a gyümölcsüket: a spórolás mellett a helyi iparűzési adóbevételek is emelkedtek, lassan elérik a válság előtti 200 milliós szintet. „A bólyiaknak nem ment el a munkakedvük, jelenleg 4000 lakosra 480 vállalkozó jut”  – nyugtázza a polgármester.

 Hárs József polgármester még elmondja: a városvezetés a termálvizes fűtés sikere után tovább csökkentette intézményei rezsiterheit. Egy naperőművel az iskola villanyszámláját redukálták nullára, egy másikkal pedig a szakiskola asztalosműhelyének és több részegységének hálózati fogyasztását csökkentették, a családok átmeneti otthonában pedig napkollektorral állítják elő a használati-melegvizet. 
Ezek után nem meglepő, hogy az 5000 fősnél kisebb települések kategóriájában Bóly a második díjat nyerte el a „Megújuló Energiaforrások Bajnoki Ligája” nemzetközi versenyen. 
Mindezt csupán azért tettük közzé,  hogy példát állítsunk a vagyonunkkal rosszul gazdálkodó városvezetőink elé, hogy mennyire nem kell messzire utazni a sikerért, mert azt magunk is kovácsolhatunk ha igazán tenni is akarunk  érte.
*

6 megjegyzés:


  1. Karesz!
    Esetleg egy szakmai kirándulás Bólyra?


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogyne hogy aztán azt is mi fizessük mint a nagyon fontos konferenciát az azori szigeteken.

      Törlés
    2. Ők mind inkább a román haverokhoz mentek testvériséget ápolni a Laja gyökereihez.

      Törlés
  2. Úgy emlékszem, valamikor a 1990-es évek tájékán itt is szerepelt egy polgármester jelölt tervei között hasonló, a termálvíz feltárás és ennek segítségével az intézmények fűtése, csak hát emlékeim szerint akkor nem volt erre igény.

    VálaszTörlés
  3. Most mini stadionra van igény a hozzáértő vezetés részéről.

    VálaszTörlés
  4. öröm lesz nézni a vereség utáni kínlódását ennek a szerencsétlenkedő, dilettáns társulatnak.

    VálaszTörlés