A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. november 28., szerda

Ászok - Szűcs elnökletével ( - értünk)

 Első alkalommal rendezték meg Újbudán az I. Ászmester Tenisz Tornát, amelyre az ország kisebb és nagyobb településeinek, illetve a budapesti kerületeknek az önkormányzati vezetőit hívták.

Egy női, illetve két férfi kategória mérkőzéseivel mutatkozott be az elmúlt szombaton az I. Ászmester Tenisz Torna, amelynek résztvevői az ország kisebb és nagyobb településeinek, illetve a budapesti kerületeknek az önkormányzati vezetői közül kerültek ki. 

Elnök úr, Ócsa "Cicerója" éppen média-nyilatkozik
 
A megnyitón dr. Szűcs Lajos, a Megyei Önkormányzatok Szövetségének és a Magyar Tenisz Szövetségnek az elnöke köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta, hogy az ilyen és ehhez hasonló versenyeken nem csupán a győztesek érezhetik magukat nyertesnek, mert a vesztesek is hasznosan és egészségesen töltik el a szabadidejüket, miközben a jól sikerült ütéseiknek - például egy igazi ásznak - még örvendezhetnek is. 

*

6 megjegyzés: