A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. április 10., kedd

Csak a díjak emelkednek, más nem változik ... ( - árral vagy vele szemben)

Sokszor, sok helyen hallani, hogy az ócsai lakosok háborognak a magas víz-és csatornadíjak miatt, de ez sajnos megmarad az utcai viták szintjén. 

Hiába a puffogás, a nemtetszés, érdemi lépést, cselekvést nem von maga után. Joggal kérdezhetjük azt is, hogy a képviselő-testületben helyet foglaló néhány képviselő, köztük polgármesteri álmokat is dédelgetők, ha már a programjukban külön kiemelték a víz-és csatornahálózat helyzetének rendezését, akkor most miért nem tesznek érdemi lépéseket? A decemberi közmeghallgatáson is rákérdeztem, miért szükséges közel 6%-kal megemelni ezeket a díjakat, miközben a környéken így is Ócsán a legmagasabbak? Nem tudok még egy települést mondani, ahol a 4,2 %-os infláció mértékét meghaladó emelést fogadott volna el  a képviselő-testület. Ráadásul, így Ócsán a víz-és csatornadíj együttesen 816 forint/m3 január 1-től. Ugyanez az ár például a szomszédos Inárcson 612 forint. Sem a közmeghallgatáson, sem máshol a testület tagjai közül, egy ember nem akadt, aki szintén hangot adott volna annak a ténynek, hogy bizony a DHRV nem a legjobb opció a városunknak. Kicsit utána is néztem, ugyan mit írnak a Dunaharasztiban élők, akik jobban ismerik a Kft-t és annak vezetését. Érdekes oknyomozó cikkre bukkantam a Magyar Hírlapban, melyet Lánczi Richárd jegyez.

Dunaharaszti város szocialista polgármestere megválasztása után az addig teljes egészében önkormányzati irányítású közműszolgáltatásba új befektetőt vont be. A cég éppen csak nyereséges, bár a közüzemi díjak a tulajdonosi szerkezet változása után átlag 85 százalékkal emelkedtek. 

Dunaharasztinak 2002-ben szocialista polgármestere lett Dr. Szalay László személyében (a mai napig ő a polgármester). A városvezető első döntései között szerepelt a Haraszti Vízközmű Kht. átvilágítása. A vizsgálat végeredményeként az addig százszázalékos önkormányzati tulajdonban álló Kht.-t a veszteséges üzemeltetésre hivatkozva megszüntették, majd létrehozták a Dunaharaszti Regionális Városüzemeltetési Kft.-t (DHRV Kft.). Az ötvenegymillió forint jegyzett tőkéjű cégbe új befektetőt is bevontak. A megváltozott szerkezet szerint az önkormányzat 51 százalékot birtokol, míg a társként beszálló Bíró Vencel és ifj. Bíró Vencel pedig 49 százalékot vásárolt meg a DHRV-ben 24,9 millió forintért. Az új társaság a régi, főkönyv szerinti több mint 90 millió forint értékű vagyont 32 millió forintért vett át, ami ellen az egykori kht. igazgatója több esetben is szót emelt. A társasági szerződés érdekessége, hogy az ügyvezetőt a kisebbségi tulajdonosok jelölhetik, és visszahívni csak háromnegyedes többséggel – gyakorlatilag sehogy sem – lehet. A felügyeletet az önkormányzat a háromtagú felügyelőbizottságból két fővel gyakorolja. Bár a testületben három közgazdász végzettségű képviselő is dolgozik, ennek ellenére két teljesen más területen tevékenykedő – esztergályos, zöldséges – tag látja el a felügyeletet a cégben. Az ügyvezető most is ifj. Bíró Vencel. A cég rövid időn belül milliárdos forgalmú vállalkozássá nőtte ki magát, ugyanis az összes közműszolgáltatást – víz, szennyvíz, szemétszállítás – bevonták a DHRV-be. A közüzemi díjak az elmúlt öt évben csaknem kilencven százalékkal emelkedtek. Ennek ellenére a vállalkozás csak szerény eredményeket képes produkálni, mérlege szerint a megnövekedett bevételt rejtélyes költségnövekedések emésztik fel. Egy 2004-es, a DHRV Kft. és az önkormányzat közötti koncessziós megállapodás szerint bizonyos építési, bontási, útkarbantartási, csapadékcsatorna-tisztítási munkálatokat, évi 60-100 millió forint értékben kiszerveznek a közbeszerzés alól. Ezeket korábban, többnyire alvállalkozóként a jelenleg ukrán tulajdonban lévő Malaro Kft. végezte. Az önkormányzati lap kiadását egy Bristol Solution nevű vállalkozás végzi, amelyet részben egy offshore cég tulajdonolt, Proginfo International néven. Ez vált a DHRV Kft. informatikai és marketing partnerévé is.

A helyiek szerint a cégből történő gigászi pénzkiáramlás többek között ezeknek a megrendeléseknek és a furcsa gazdálkodásnak köszönhető. 


Aki Dunaharaszti és Ócsa vonatkozásában azonosságokat vél felfedezni, nos az nem jár messze az igazságtól. Érdekesség az is, hogy alpogármester úr azzal a válasszal indokolta a 6%-os emelést, hogy a cég rengeteg pénzt fordított a víz-és csatornarendszer karbantartására (pl.: víztorony tisztítás), ami felemésztette a bevételeket, és gyakorlatilag nem tudunk nyereségről beszélni. Nehezemre esik ezt elhinni akkor, amikor a szociális lakópark építése kapcsán éppen az volt az egyik kulcsfontosságú momentum, hogy a csatornahálózatunk elavult és puffertározó építésére van szükség. Én inkább azt gondolom, hogy a DHRV rossz gazdálkodása (meg egyes emberek mentalitása) Ócsán sem javult, nálunk is csak a díjak emelkednek...

dunaharasztima.hu nyomán - Magyar Péter
 (Megjelent a Pest megyei Jobbik honlapján)

22 megjegyzés:

  1. Ócsán kik a felügyelőbizottság tagjai?
    Ha igazán dolgoznának akkor nem hagynák a magas árakat és a túlzott rákötési díjakat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon meglepődnél, ha azt mondanám, hogy Horváth Tamás az egyik felügyelőbizottsági tag? És ha azt mondanám, hogy az Ő közreműködésével emelték a vízdíjat az többi településhez mérten még magasabbra?
      Vagy ha azt mondanám, hogy a másik bizottsági tag szintén önkormányzati képviselő és az őt bejuttató szavazók ellen tett, amikor ehhez hozzájárult?

      Törlés
    2. Nem, kedves képviselőtárs, nem lepődök meg. Rajtad - miután te is megszavaztad - annál inkább!

      Törlés
  2. Emeljük az illetményüket is, mert még nem visznek haza eleget.

    VálaszTörlés
  3. Érdeklődöm,hogy a képviselőséggel nem összeférhetetlen a felügyelőbizottsági tagság? (szomorú ha nem az )
    Meg lehet tudni a másik képviselő nevét is?
    Lehet,hogy Ők nem mindig a lakosság érdekeit képviselik?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt érdeklődő!
      Ezúton tájékoztatom, hogy a jogalkotás folyamán úgy került elfogadásra, hogy a képviselőség és az alpolgármesterség sem kizáró ok a felügyelőbizottsági tagság vállalása kapcsán.
      Ütközés az ügyből kifolyólag sem áll fenn, hogy mint önkormányzati tisztségviselő, és mint felügyelő személy két különböző irányból kap, és vesz fel tiszteletdíjat.
      Sőt azzal sincs gond, hogy felügyelőbizottsági tagként a választóival és az önkormányzati esküben foglaltakkal szembehelyezkedve magasabb díjtételre voksol.

      Törlés
  4. Dehogynem!
    Szívük lelkük a városért és az itt élőkért.
    Nem lep meg, hogy a Horváth ebben a buliban is benne van.
    Volt kitől ellesni a "szakma" rejtelmeit.
    Na, az ilyen emberekről kellene szégyenlistát készíteni, nem az adósokról.
    A hab az a tortán, mikor megjelenik, és ideröfög pár mondatot a köztiszteletben álló.

    VálaszTörlés
  5. Az Ócsai Vízműüzemeltető Kft Fb. tagok:

    1.Horváth-Tekila Tamás
    2.Korom Nóra (Budapest)
    3.Buza-Cinzano Ernő

    Tomikának a Vízmű Kft. felügyelőbizottsági tagság (2011.02.28.-2016.02.28.) nem elég, a Museum Complex Szállítmányozó és Szolgáltató Kft-nél is (2010.04.09.-2015.04.09.) felügyelőbizottsági tag.

    Étvágy, az van rendesen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Figyelj már picit a fejedbe Seggfejkém!
      Buza Ernő jó pár éve elhunyt egy balesetben. Nevében a "Cinzano" nem szerepelt tudtommal. Viszont hasznos lenne már drága feleséged neve elé joggal írni az Özv. szócskát, hívják őt akár Bélának vagy Jolánnak.
      Korom Nórának nem ismered a kedvenc italát? Csak nem hazai? Tacskókám, tisztáztuk már: olyan messze jársz a valóságtól, mint Tomika a tekilától.

      Törlés
    2. Hajjaj, nagy az idegesség.Műveltségednek megfelelően meg is nyilvánultál.Ha ismernéd Ócsa ingoványát, nem írkálnál butaságokat.
      Akit te halottként emlegetsz ő él, és gyenge változata a megboldogult dr. Buza Attilának.

      Tomika az összes OH-csoporttal testvéri kapcsolatot ápol.

      Törlés
    3. Na pont az ilyen okos és intelligens szavazói rétegre van szüksége a Bukodinak, Szűcsnek és a hasonszőrűeknek a talpon maradáshoz.

      Törlés
  6. Hogy akadna a torkán ennek a gyökérnek

    VálaszTörlés
  7. Tudja-e valaki, hogy mennyi pénz jár az fb. tagságért?

    VálaszTörlés
  8. Egy pár feles kijön belőle annak, aki nem veti meg az alkoholt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért nem nézitek meg a vagyonbevallását a megyénél tudtommal nyilvános?

      Törlés
    2. Miért hol lehet elérni?

      Törlés
  9. Momentán én lehányom, a vagyonnyilatkozatát.
    Valószínűleg egy sor sem igaz belőle, ahogy ez politikuséknál lenni szokott.
    Jobban zavar a flegma, bunkó, lekezelő modora, amit tisztviselőként és tanárként előad, és az, hogy az adófizetőkön élősködve játssza a nagy embert a semmire.
    Se intelligenciája, se alkalmassága nincs ahhoz, amit elvállalt.
    Az ilyen megélhetési politikusok miatt tart itt ez az ország.
    Személy szerint az összes vagyonától megfosztanám, és elzavarnám utcát takarítani arra talán alkalmas.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy veled nem áll szóba, amit a véleményed alapján nem csodálok, én nem ilyennek ismerem. Te szerinem egyáltalán nem ismered, vagy egy tahó diákja lehetsz.

      Törlés
  10. Veled is csak azért áll szóba, mert
    Te magad vagy ő
    Tisztára kezeled a hátsóját
    A diákok pedig örülnek, hogy lekezelően és szimplán tahónak tartód őket.
    Mondom én, hogy intelligencia = 0
    Csak a szokásos és lényegtelen bekiabálás.

    VálaszTörlés
  11. Oszd már meg velünk légyszíves hogy valójában milyen ember is a te védenced, ha már ilyen jól ismered
    Had ismerjük meg mi is.

    Lehet hogy a laptop buli kiagyalója is egy rossz szándékú fantom volt?

    VálaszTörlés
  12. Most már kezdem érteni, miért szavaznak meg öten mindent amit elvárnak tőlük, mert hát mindenki kapott valami plusz juttatást, pl dr. Gallai Zoltán és Kardos Zoltán a Városüzemeltetési felügyelő bizottság tagjai.
    Sok furcsa kérdés vetődik fel ami még szabálytalan is, de nekik mindegy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Kardos Zoli gondolsz? Az egy pojáca. Mindent megszavaz, amit mondanak neki. Az sem érdekli, hogy ezzel Ócsának és másoknak kárt okoz. Amióta nála a költségvetés kulcsa, rengeteg veszteség érte a várost. kíváncsi leszekk, mikor kezdődik a számonkérés.

      Törlés