A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2010. augusztus 2., hétfő

Fogadás és tanácstalanság

Ócsán a hivatalos honlapon felszámolt fórum óta gyakorlatilag nincs hivatalos és nyilvános megszólalási, észrevételezési lehetősége a helyi választóknak. A fórum beszüntetését követően, - aminek élharcosa Bukodi Károly alpolgármester volt, - csupán az általa kirakatként, (amolyan látszat demokráciaként fenntartott) havi egyszeri online fogadóóra szűk és behatárolt ideje maradt, mint megszólalási eshetőség. Ez a havi történés ma esett.

Ennek ismeretében azonban elszomorít az e-havi alpolgármesteri fogadóóra, és történése, mert az alpolgármester ezt nem hogy a feltett kérdéseket nem képes megválaszolni, de ezt a rövid idejű történést sem képes korrektül levezetni. Még arra sem tud hatni,, hogy mindezt az időt kellő önuralommal kezelje. Kiolvasható ez a fórum archívumból, a válaszok hangneméből. Érződik, látszik , hogy szeretett alpolgármesterünk nincs hozzászokva azokhoz a kérdésekhez, melyek előjönnek, felmerülnek. Megváltozott a helyzet, megváltoztak a körülmények. Mindezt a problémát, nem hogy a nyilvánosság előtt, de még önmagában, sem tudja feldolgozni. Meglepve, értetlenül áll a tények előtt, s olvasva érződik bizonytalansága, tanácstalansága, és felkészületlensége, ami hol dühbe, hol arroganciába hullámzik. Ezt bizonyítja a múlt havi válaszában foglalt provokatív minősítés, az alkalmazott jelző, valamint az online óra idő előtti bezárása, ami egy megfutamodás, kimenekülés volt a részéről. De az e havi fogadóórán is ott hagyta azokat a felvetéseket, amik rátapintottak a lényegre. Ezek mind reménytelenül kellemetlenül érintették. Szar ügy is szembesülni a visszatérő gondolattal, mely szerint a lakossági fórum megszüntetését a választópolgárok nem nyelik be. Szar ügy, az is, hogy az önkormányzati villongásnak tartott díszburkolat drága árát, a koncepció átgondolatlanságát a helyiek máig nehezen viselik, főleg úgy, hogy ennek okán mást sem hallani, csak hogy másra nincs pénz. Ezt még azzal az arcátlan hazugsággal nehezíteni, hogy csak erre lehetett pályázni, már izzóvá teszi az emberekben az amúgy parázsló indulatot. Nehezen nyelik be ezt azok, akiknek ennek okán nem jut máshova gyalogjárda, vagy vízelvezetés, vagy azok, akik emiatt szorulnak le a beton útról, s kénytelenek a hóban, vagy a sárban a városi közlekedéshez, vagy az orvoshoz, netán a boltba eljutni. Ez persze csak itt, az online feltett kérdések formájában zavarják az alpolgármestert, mert egyébként amikor erre tette le szavát, akkor nem így volt vele. Ez az ellentmondás, mint kettősség torz arroganciát vált ki belőle, s talán még úgy is érzi, hogy a sok hálátlan köznép, most rajta hegyezi a vasvillát, miközben Ő a jóságos és mindenre kész ember szerepében tetszelegve írogatná a frankót Elvégre ezért és erre vajazott a havi online egy óra. Azonban a szocik által szellentett tavaszi illatfelhő, és lágy kenyér ideje lejárt. A narancsbőrbebújó város eladósodva, pénz nélkül, járda nélkül kátyús utakkal állja vajon a telet, a zord időt? A csapadék megértő lesz, kihagyja a nem pályázott részeket? Nincs egyetlen főutunk, mely végig járdázott lenne. Nincs egyetlen vasúti átkelőnk, ahol biztonságos gyalogjárda, vagy kerékpárút vezetne át. Nincs rendezve a vasútállomás környéke, nem is kap központi szerepet az önkormányzati elgondolásban. Csak a hivatal, és az előtte lévő pár méter a lényeg. Az számít, meg a látszat. A külcsín. A város többi része, meg a szélei a kutyát sem érdekli, nem hogy egy Károlyt. Az Egészségházon túl a Bajcsyn mintha már nem is lenne élet. Legalábbis száraz lábbal esőben nem lehet járdán menve megközelíteni a városból kimenő utolsó fedetlen buszmegállót. Most csak a parlagfű virágzik, de az nagyon. A vasút és a Kölcsey utca közti rész a senki földje. Azzal sem foglalkozik az önkormányzatiság. Ott aztán csak a taposvány vezet át a síneken a Damjanich utca felé. A két szélén a hivatalos átjárókra sem futotta még. Átérve, azonban ott sem sokkal jobb a helyzet, mert nem szűnik a megpróbáltatás. Ott sem mindjárt járdás a helyzet. A piac felé is csak később sikerül járdaszakaszt lelni. Erre a részre, mint a városmagra, igazán lehetett volna pénzt fordítani. Nem tették, s nem is gondoltak rá. Pedig az Új Magyarország fejlesztési terv adott erre lehetőséget. Mások éltek is ezzel. Ócsa nem. Ócsa előkelőségeinek e helyibe díszburkolatra fájt a foga ez volt számukra a fontos. Ezért nem tud az alpolgármester a feltett kérdésekre érdembe válaszolni. Ezért hiába a fogadóóra-beli kérdésfeltevés-, és fogadás. Ezért a tanácstalanság és az alpolgármesteri elbizonytalanodás, a tanácstalanság.

Már csak az a kérdés, hogy mindezt mire és mennyire lesz elég, az eljövendőt illetően.
Ha a bizalom megrendűl és a szavazó is el tanácstalanodik, netán az alpolgármestert is eltanácsolják, akkor lesz csak érezhető az a mentalitás, amit ma sugároz felénk ez a fogadni-való jóember.
*

1 megjegyzés:

  1. Sziasztok!

    Kíváncsi lettem, hogy kit takar a fo-lak. Ha ennyire szívén viseli városunk sorsát, és írásaiból azt érzem, hogy megoldásokat is tudna a problémákra...miért nem indul a választásokon?
    Miért a Bukodit támadja, miért nem az igazi polgármestert??? Hisz amiket számon kér az a polgálrmester feladata!!!! Miért nem őt kérdezi??? Nyugodtan cáfold meg, de nekem az összes bejegyzés kicsit "féltékenyszagú"...

    VálaszTörlés