A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2012. május 6., vasárnap

Moratórium ami érintheti az iskolabeli ügyeinket ( - avagy miként mentsük meg a Halászyt)

Bukodi Károly polgármester nem is gondolta végig, micsoda darázsfészket  röptet a levegőbe, amikor Horváth Tamás alpolgármester előterjesztésére az elkötelezett és félő képviselőkből kierőltette az elvi hozzájárulást az általános iskola egyházi keretek között történő működtetéséhez. 

Ezzel az elvvel és ezzel a felhatalmazással a város egyetlen alapfokú oktatási intézményét kívánják kivenni az állami felügyelet alól, hogy ott konzerválhassák azt az állapotot, és lekötelezettséget, amit az önkormányzati kézben tartással gyakoroltak.
A dolog fonákja az, hogy a helyi fideszes többség ezzel a hozzájárulással felhatalmazta a polgármestert az ügy lebonyolítására, miközben így az ócsai fideszesek helyi egésze a Fidesz alkotta és  vezette kormányelképzeléssel szembehelyezkedik. Ócsa elviekben így visszautasította a fideszes oktatáspolitikát. Tette ezt olyannyira megerősítve a képviselői szavazatokkal, hogy most az sem számított, hogy az egyetlen általános iskolát áldozzák be. Itt természetesen leírhatnám azt is, hogy ezt az elképzelést az Oktatási Bizottság előzetes véleményének kikérése és felhatalmazása nélkül szavazták meg a képviselők, de ennek már nincs különösebb értelme, mert amit meg akarnak tenni, vagy véghez akarnak vinni, ott mindig megkerülik a dolgokat. Most is így történt. Az ügy pikantériáját esetünkben azonban Bukodiné szolgáltatta azzal, hogy képviselőként elviekben maga is a református kezekbe szolgáltatást támogatta. Ezzel gyakorlatilag elárulta azokat a tanárokat, akik nem betagozott reformátusként, hanem más szemlélet szerint élnek. Akár keresztényként, akár izraelitaként, vagy más kisegyház tagjaként esetleg felekezeten kívüliként vagy benne bíztak, vagy hozzá fordultak mentsvárként. Tette ezt nem csak képviselőként, hanem az illetékes bizottság fizetett elnökeként és a pedagógusként. Ez az újabb szégyenteljes szavazata, ebbéli cselekedete olyan kiállástalan, érv-, s tartás nélkülivé tette, amivel annyira alantas mélyre süllyesztette személyét, hogy onnan felemelkednie csak az oktatási bizottságbeli tagságának lemondásával, valamint képviselői mandátumának visszaadásával tudna visszatérnie az emberi tisztesség és moralitás világába. 
Ezen az intermezzón túl a dolog rákfenéje azonban mégis csak az, hogy ez az iskola a város egyetlen alapfokú oktatási intézménye, és az átjátszással az összes helyben élő, tanulásra kötelezett családot egy hosszan tartó kényszerkövetkezménnyel járó kihatással terhelik.
Ugyanis azok, akik nem kívánnak a református irányzatoknak, oktatási elveknek és kötelezettségeknek alávetni magukat, azok kiszorulnak a városból és nézhetnek magukat a falakon túl más tanintézményt a helybéli helyet.
Erre persze azt szokták mondani, hogy ez nem igaz, mert amolyan ökumenikus iskola lesz majd a Halászyból. Csakhogy ez nem igaz, mert erről sem megállapodás, sem írott előterjesztés, egyházak közötti megállapodás nincs. Ráadásul sánta a történet maga is, hiszen egy többfelekezeti egységben működő nevelő-oktató tanműhelyt miért tartana fenn maga a református gyülekezet? Nem hiszem hogy Hantos úr ezt így vagy akként prezentálta volna a görög- és római katolikusoknak, a baptista gyülekezetnek, az izraelitáknak vagy a hiteseknek, hogy itt Ócsán a jövő iskolájában ők is külön nem csak képviselve, hanem hitük szerint oktatva is lesznek.  
Nem, ez így nem fog megvalósulni. Az ökumenikus iskola prédikációja nem igaz, a nem valósul meg, ha valaki ezt állítja az megtéveszt és becsap bennünket. Ha ilyennel találkoznak, akkor kérjenek erről kidolgozott, írásos anyagot. Ilyen azonban nincs. A katolikusok számára sem biztosított a megfelelő oktatási színvonal, hiszen egyházilag kidolgozott, jóváhagyott tanterv a Halászyra nincs. Legalábbis egyházi körökből erről számolnak be. De ezt látszik alátámasztani az is, hogy ezzel az átadással kapcsolatban semmiféle kidolgozott anyag, dokumentáció nem került látótérbe.  Nem keresték meg érintetteket, az embereket, a szülőket és nem folytak konzultációk a lakosságot illetően. Most ugyanúgy a megkérdezésük nélkül kihagyták az embereket, mint a kommunális adó bevezetése esetén, vagy az alsópakonyi telep kialakítása és befogadása kapcsán.  Most sem kérdeztek meg senkit az itt élő szavazó és adózó emberek legalább 2/3-ból.
Pedig ezt a projektet legalább annyi gond és teher nyomja, mint az összes Horváth Tamás és Bukodi Károly nevéhez kötött eddigi bevállalásokat. (A felsorolástól most eltekintenék, mert a blog ezeket többnyire rögzíti.)

De nézzünk ezeken túlmenően is.

Országos átlagban jelentősen nőtt mind a katolikus, mind a református és az evangélikus egyház által fenntartott közoktatási intézményekben a tanulók és pedagógusok létszáma a 2011/2012-es tanévben. Ők azok akik nem ad-hoc, hanem megfontoltan, tudatosan és felkészülten fogtak bele ebbe. Ócsán ez nem így történt. A városvezetésünk az utolsó pillanatban hirtelen ötletből vezérelve létesített kapcsolatot a helyi reformáció képviselőjével, amit aztán követett a lelkészi megkeresés. Erről korábban szó nem volt.  A dolog ott kezdődött, hogy az önkormányzat átakarja menteni a pedagógusok feletti hatalomgyakorlást. (Lásd csak Bukodiné képviselő esete.) Erre tetézett, ha úgy tetszik vajazott az iskola igazgató asszonyának kétes viszonya és kihatása a továbbiakra, ugyanis az iskola államosításával nagy valószínűséggel kieseik a jelenlegi érdekszférából. Úgy látszik, állami kötelékben nem bírná vezetni az iskolát. Állami kézben más lenne a történet. A reformátusok bekerülésével azonban a jelenlegi posztját úgy vihetné tovább, hogy abban még hű elkötelezettként még meg is erősödve, hosszútávra berendezkedhetne. Áldásos pályafutását megismerve azonban ennek nem mindenki örülne. A reformátusok feltételezhetően minden bizonnyal igen, de hát itt azért mégis csak többről van szó. A gyerekek, az iskolába járó tanulók fejlődése, személyiségi alakítása sokkal inkább túl kell hogy mutasson az önkormányzatban ténykedő és az iskolát vezető személyes érdekeltségi körén.
Ezért foglalkozunk ismét és áttekintően magunk is ezzel a nagy horderejű üggyel. No meg azért, hogy tudják, mi folyik itt, a háttérben, a kikérdezésük, jóváhagyásuk nélkül. (Azt nem említve, hogy erről jogunk lenne helyi népszavazás keretei közt dönteni.)

Arról, hogy a következő tanévben előreláthatóan vesznek-e át újabb iskolákat az egyházak, illetve hány önkormányzattal állnak tárgyalásban, nem áll rendelkezésre pontos adat; a megyékből érkezett beszámolók szerint az egyes fenntartók önállóan járnak el ezekben az ügyekben.  Ócsa is ezt próbálja. 

A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának kommunikációs szolgálata azt közölte: a 2011/2012-es tanévtől 206 közoktatási feladatot lát el 129 intézmény keretei között a református egyház. A 206 közoktatási feladat a következők szerint oszlik meg: 47 óvoda, 76 általános iskola, 28 gimnázium, 8 szakközépiskola, 3 szakiskola, 14 művészetoktatási, 6 gyógypedagógiai intézmény, 21 diákotthon, valamint 2 pedagógiai szakszolgálat és 1 pedagógiai szakmai szolgáltató intézmény.

2011 nyarán 12 önkormányzati intézményt vettek át, azonban mindössze két olyan település (Fehérgyarmat és Magyarcsanád) van, ahol eddig nem működött református iskola, vagy óvoda. A többi helyen a már meglévő intézményt fejlesztették. Az átvételek következtében hét új intézménnyel, valamint öt meglévő intézményben új telephellyel gyarapodott a református egyház oktatási rendszere. A református egyház az óvodai nevelést kilenc, az alapfokú oktatást öt, a középfokú oktatást pedig egy új feladatellátási helyen vállalta át.

Az új intézmények egyházközségi fenntartásba kerültek, a kazincbarcikai Tompa Mihály Református Általános Iskola kivételével, amelyet a Tiszáninneni Református Egyházkerület tart fenn. A 2011/2012-es tanévtől 38.032 tanuló jár intézményeikbe nappali tagozaton, ez 4.029-cel több, mint egy éve. Esti tagozaton 348, levelezőn 206, korai fejlesztés és fejlesztő felkészítésben 152 tanuló vesz részt, az első két kategóriában kis mértékű növekedés, az utóbbiban csökkenés volt jellemző. A 2012/2013-as tanévre vonatkozóan a MRE zsinatához eddig négy egyházközség fordult előzetes hozzájárulásért iskolaátvételhez.

Réthelyi Miklós nemzeti fejlesztési miniszter márciusban egy országgyűlési képviselőnek adott írásbeli válaszában közölte: az önkormányzatok közoktatási intézményátadásait az egyházak számára nemcsak az anyagi helyzetük, hanem az egyházi iskolák iránti lakossági igény és az előző tíz év intézmény átadás-átvételek törvényi korlátozásainak enyhítése indokolja.

De mi valójában Ócsán a lakossági igény? 
Bukodi Károly polgármester az elvi felhatalmazás birtokában ezt meghatározást egy maga is érintett és elfogult ember markába, ha úgy tetszik kötelékébe helyezte. Vagyis a felelősségteljes kutató munkát áttestálta ahelyett, hogy egy felmérés, vagy népszavazás keretei közt kikérte volna. Mint említettük erről az önkormányzat illetékesei, az oktatási bizottság sem alakított ki álláspontot, mert azt a felhatalmazás előtt nem tárgyalta. (Bukodiné elnök asszony ezért nem emelt szót, nem panaszkodott, csak igennel szavazott.)

Az MRE Zsinati Tanácsa még február 23.-án szerdán testületi határozatban kérte a gyülekezeteket, hogy tartózkodjanak az önkormányzati szociális és oktatási intézmények átvételétől. A testület jogkörénél fogva nem tiltást rendelt el, fel akarta hívni a közvetlenül felettes egyházi hatóságok, az egyházkerületek figyelmét az intézményátadásokkal kapcsolatos kockázatokra. Az önkormányzatok ugyanis nagy számban keresik meg a gyülekezeteket az átadás szándékával, ám fenntartói tapasztalatok, valamint pénzügyi és jogszabályi ismeretek hiányában az intézmények fenntartása jelentős kockázatot hordozhat.
 
Különösen felhívták az egyházközségek és a egyházi testületeket figyelmét, hogy – tekintettel a közoktatás, illetve a szociális ellátás várható alapvető szabályozási és finanszírozási változásaira – a finanszírozási feltételek véglegesítéséig tartózkodjanak az önkormányzati oktatási és szociális intézmények átvételétől.

A rendkívüli ülésen erre kérte a képviselőket a Fideszből maga Szűcs Lajos többszörös elnök, de a helyi hatalmasságok többségükben kérlelhetetlenek maradtak. 
A helyi döntéshozók Szűcs Lajos szavaira sem adnak ez ügyben

Az egyházi határozat összhangban van az elnöki megnyitóval: az ülés elején ugyanis Bölcskei Gusztáv, tiszántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke is önmérsékletre intett. Mint mondta, a nehéz anyagi helyzetbe került települési önkormányzatok részéről nagy nyomás nehezedik a gyülekezetekre és egyházi intézményekre, hogy vegyenek át intézményeket. „Az önkormányzatok nyilván szabadulni szeretnének bizonyos terhektől, de fontos tudni, hogy az egyházi intézményvezetők nem alapozhatnak a jelenlegi, kedvezőnek tűnő finanszírozási feltételekre, ugyanis ezek a rendszerek átalakítás előtt állnak” – jelentette ki Bölcskei Gusztáv.

A helyi lelkész nem fogadja Bölcskei Gusztáv intelmeit

A testület határozata felhívta a figyelmet arra, hogy a hatályos egyházi jogszabályok értelmében az átvételekről egyeztetni kell a fokozatos felettes egyházi testületekkel. A tanács döntése emlékeztet arra is, hogy az intézményfenntartók felelős testületei erkölcsi és anyagi felelősséggel tartoznak az átvett intézmények működtetéséért.

Na most, ekkor kérdezi az egyszerű helyi ember, hogy miként lehetséges ez, amikor a Hantos lelkész úr vezette közösség a városi adófizetők forintjaiból kért támogatást a saját épületének megtámasztására? Hiszen józan ésszel gondolkodva ekkor azt képzeli az ember fia, hogy a reformátusoknak arra sincs pénzük, hogy a sajátjukat megóvják,  akkor miként bízzák a gyerekeiket rájuk, miként fogják tudni azt finanszírozni, ha még az alapvetőkre sem telik maguktól? 
Persze gondolhatják sokan, hogy ez nem lehet akadály, de hát a csudába, akkor miért is kért pénzt erre az egyház, és miért adott a város, amikor itt is kevés van és nem futja semmi jóra? Elékezzünk csak, amikor pénzhiányra hivatkozva bontották le a Lakatosházat. Arra sem jelentett be igény a református gyülekezet, pedig azt ingyen vihette volna, és még jobb dolog is lett volna, mint az engedély nélküli dózerólás. 
Szóval vannak itt egy páran, akiket érdekelne, hogy miből és mennyire futja a reformátusoknak erre az iskolára, és a kiegyensúlyozott oktatásra, a pedagógusok megtartására, a pótlékokra és a többire?
Vagy talán majd abba is be segít valamilyen csatornán az önkormányzat az egyszer már leadózott közpénzből?

„A közoktatásról szóló 1995. évi I. törvény a 4.§-a, a szeretetszolgálatról szóló 2000. évi II. törvény 3.§ (4) bekezdése, 4.§ (2) bekezdése, valamint az 5.§ (2) bekezdései világosan kimondják, hogy az intézményalapítás-, átvétel esetében a felettes egyházi testület előzetes engedélye szükséges.”

Akkor érdemes az intézményátvétel mellett dönteni, ha a gyülekezet missziói látásába, diakóniai szolgálatába jól illeszkedik az adott tevékenység, mondta Czibere Károly. Természetesen akkor ésszerű az átvétel mellett dönteni, ha jó állapotú intézményről van szó, amelynek működtetése pénzügyileg fenntartható. Az is fontos, hogy az egyházi kezelésbe került intézménynél ne jelentkezzen azonnal jelentős fejlesztési igény. Ha mégis fejlesztésre van szükség, magas költségeket csak abban az esetben szabad vállalni, ha az átadó önkormányzat ehhez forrást is átad, vagy rendelkezésre állnak uniós támogatások a területen.
Az óvatosság indokolt, mert intézmény-fenntartói tapasztalat, pénzügyi és a jogszabályi ismeretek hiányában a szociális intézmények fenntartása jelentős kockázatot hordoz – mutatott rá a Szeretetszolgálati Iroda vezetője.

„Közoktatási intézmény átvétele csak akkor indokolt, ha az egyház közösségépítő, diakóniai és missziói munkáját hatékonyabban tudja végezni az oktatató-nevelő munka felvállalásával. Enélkül a küldtetés nélkül önmagában az oktatás nem vezethet a kívánt eredményre – jelentette ki Papp Kornél, a Zsinati Oktatásügyi Iroda vezetője. Vizsgálni kell az egyházi igény mellett a szülői igényt is: ha a szülők gyermekeik neveltetését a református keresztyén értékrend mentén képzelik el, az egyház nem maradhat tétlen.”
Az irodavezető részletesen szólt a szabályozásról is: az állami közoktatási törvény értelmében, ha az önkormányzat által átadott intézmény elhelyezésére szolgáló ingatlan nem tartozik az egyházi ingatlanok tulajdonjogi rendezéséről szóló törvény hatálya alá, akkor az új, egyházi fenntartó kezdeményezésére az önkormányzat közoktatási megállapodást köt. Az intézményátvételhez, illetve a közoktatási megállapodás megkötéséhez csatolni kell az egyház nyilatkozattételre jogosult szervének – az MRE esetében a Zsinat elnökségének – a támogató nyilatkozatát. E közoktatási megállapodás alapján az egyház jogosulttá válik a következő tanév első napjától a közoktatási kiegészítő támogatásra, azonban a támogatás összegét a kincstár elszámolja az önkormányzattal. Ez alól az átadó önkormányzat csak akkor mentesülhet, ha az egyházi fenntartó egyoldalú nyilatkozatot tesz, és azt az Oktatási Hivatal (2011. július 1-jétől a kormányhivatal) elfogadja. A közoktatási feladatellátásban való részvételre egyoldalú nyilatkozatot csak a kormánnyal a közoktatásra is kiterjedő megállapodást kötő egyház (illetve az egyházhoz tartozó fenntartó) tehet. Az Oktatási Hivatal az engedélyt akkor bizonyosan megadja, ha osztályonként a tanulói létszám eléri a törvényben meghatározott átlaglétszám kilencven százalékát, azaz nyolc évfolyamos általános iskola esetén összesen a százhatvan főt.

„A Zsinati Tanács határozata nem tiltást tartalmaz” – jelentette ki dr. Bakó Szilvia, a Zsinati Hivatal jogi osztályvezetője. Hozzátette, a testület csupán fel akarja hívni a döntéshozók figyelmét az intézményátvételekben rejlő veszélyekre.  

Mi sem szeretnénk mást. Ezért született ez az összeállítás.
*

25 megjegyzés:

  1. Fo-lak!

    Ez így van ahogy leírtad. Ebből az írásból ez a lényeg:

    ...,,a város egyetlen alapfokú oktatási intézményét kívánják kivenni az állami felügyelet alól, hogy ott konzerválhassák azt az állapotot, és lekötelezettséget, amit az önkormányzati kézbentartással gyakoroltak."

    A szóf...s néha zavaró.

    VálaszTörlés
  2. "FORTÉLYOS FÉLELEM IGAZGAT..."
    Fodor Úr!
    Minden - hozzánk hasonlóan - gyáva ócsai szülő és tehetetlen (vagy FIDESZES) önkormányzati képviselő helyett Ön lankadatlan alapossággal kikeresi és megírja az ide vonatkozó példákat, véleményeket, törvényeket a Halászy Károly Általános Iskola egyházasítása kapcsán. KÖSZÖNJÜK! Innen kapunk igazán véleményeket, ezt bizonyítja az oldal látogatottságának emelkedése. Nagyon sok ócsai csak innen értesülhet a dolgokról!!!
    A tanárok nem mernek megnyilvánulni - csak folyamatos pusmogás van a háttérben - mert félnek, pedig MOST MÉG nem is a pap dirigál,csak a háttérből végzi "áldásos" tevékenységét.
    A szülők egy része még nem ébredt fel, hogy mi is lesz itt. Mire felébrednek, már KÉSŐ LESZ!!!
    Fodor Úr! Írásait vagy annak röviditett változatát osztogatni kellene a szülőknek (Hátha végre felfigyelnek!)
    Mi szülők mit tehetünk, - ha az iskola tanáraihoz hasonlóan - félünk?
    Elvihetjük más településre a gyerekeinket, ami rengeteg plussz energiát, időt, pénzt fog felemészteni. Mégis sokan ezt fogják tenni,a hírek,sustorgó beszélgetések szerint.
    Az igazgató asszonyról időnként sejtet ezt-azt, de nincs konkrétum. Ez csak kósza beszédtéma vagy van alapja?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves gyáva ócsai szülő!
      Meglehetősen vegyes gondolatokkal olvasom hozzászólását, amelyben szinte könnyekig meghatódva dícsér egy Fodor nevezetü urat, akinek fo-lak néven tett bejegyzése -ön szerint- Ócsa leghitelesebb forrása. Egyet értenék önnel, ha mindez igaz lenne, csakhogy az ominózus bejegyzés lényeges dolgokban eltér az igazságtól! Először is-akár csak korábban- össze mossa az egyházi iskolákat az egyház által fenntartott iskolákkal. A különbség ég és föld!
      Másodszor azt állítja, hogy az önkormányzat ajánlotta fel az iskolát a református egyháznak, holott dokumentum bizonyítja ennek ellenkezőjét.
      Harmadszor mindenféle önkényes döntésről hablatyol egyeztetések nélkül.
      Ezzel szemben az igazság az, hogy az önkormányzat az egyházi megkeresés után azonnal megkezdte a törvény által előírt folyamatok beindítását, amelyek jelenleg is folynak: pedagógusok, szülői munkaközösség, diákönkormányzat, szülők véleményének felmérése stb. Ezek nélkül, ha akarnák sem születhetne döntés az ügyben!
      Nagyon sajnálom, hogy ebben a városban néhány rosszindulatú, vélt vagy valós sérelmekkel terhelt ember minden következmény nélkül uszíthat, félreinformálhat sőt rágalmazhat.
      És még egy apróság: gyáva ócsai szülőként a jelek szerint ismeri a blog szerzőjét, mivel a nevén szólítja. Tehát fo-lak egyenlő Fodorral?!
      További kellemes rettegést kiván egy nem gyáva ócsai pedagógus, szülő aki mellesleg az állami fenntartás mellett voksol!

      Törlés
    2. "Őszinteségi rohamodban" csak más nevét szajkózod, miközben a magadét elfelejted odabiggyeszteni. E-nélkül írásod hamis. Számomra a Folak nevezetű úr marad hitelesebbnek.

      Törlés
    3. Írásodat olvasva a nagy Horváthot vélem mögé. A rájátszás szintén ezt igazolja, meg a hamisság is. Mert Fodor úr összeállításában sehol nem olvasom ki azt, amit pedagógusként itt leírni vélsz. Az írás bevezetőjében meg van határozva a lényeg: "elvi hozzájárulást az általános iskola egyházi keretek között történő működtetéséhez". Ebből miként tolmácsolod az egyházi iskola kitételt, nem tudom. Ha pedig a hozzászólok véleményét tulajdonítod a szerzőének, akkor azt vagy tévedésből, vagy sandaságból teszek, de egyik sem méltó a pedagógushoz. Ergó hazudós vagy és nem tanár. Legfeljebb csak egy Horváth Tamás.

      Törlés
    4. A blog hitelességéről beszélsz.
      Talán a két helyi pénznyelő mint a városi honlap és a kisbíró megfelelő , korrekt és friss tájékoztatást nyújt számodra.

      Törlés
    5. 08:02 Ha ettől hitelesebb leszek számodra, választok egy nevet: Suszter. Remélem van olyan jó és hiteles, mint fo-lak!

      Törlés
    6. Tudod, hogy nem leszel hitelesebb, mert nincs valós személy mögötte. Folak veled ellentétben valós, a városért ténylegesen tevő személy, aki ha kell tudósít.Ott van az üléseken és korrekt mód, megbízhatón beszámol. Ezt mindenki tudja, jó részt elismeri. Ha kell oknyomozó riporter, feltáró anyagokat, háttér információt közzétevő ember. Eddig nem sikerült megcáfolni. Megjelent írásait számontartják, azokat mások is felhasználják. Ellehet menni azon, amit ír. Te viszont egy ismeretlen álsuszter, egy hazug állítólagos tanár, vagyis olyan amarna típusú szennyes alak vagy, akinek érdeke a kártékony hülye vezetők takargatása. Az itteni feltárás előbbre való, mint az öncélú törekvésed. Majd ha azt beazonosítható igazi nevet véleményedhez, akkor legalább akkora kiállásról, bátorságról teszel bizonyságot, mint Folak. Ellenkező esetben csupán egy sziszegve bujkáló sikló lehetsz.

      Törlés
  3. Ugyan mennyivel lesz másabb "felekezeti" írás,olvasás,matematika,földrajz,fizika,ének-zene,rajz... oktatás,mint az "állami"???
    Mert pl.a történelmet azért lehet majd kicsit "variálva" tanítani...A hittan tanítása is vethet föl kérdéseket,mert pl. a Biblia magyarázatuk is eltér a katolikustól,evangélikustól,...
    Akkor most melyik Biblia az "igazi"???
    Miért kell(ene)az esetleg(?) más vallásúaknak
    (netán -"brrrrr" /kimondani is borzasztó/- ateistának) a gyerekeit ebbe az egy iskolába íratnia???
    De legalább lenne még egy általános iskola a településen,hogy a "másként gondolkodóknak" legyen választási lehetősége...
    A pedagógusoknak majd esetleg "hűségnyilatkozatot" kell tenniük,hogy református vallás szerint oktatják a különféle szaktárgyakat???
    Aki pedig nem írja alá,az mehet is???
    De jól állunk a pedagóguslétszámmal kapcsolatban!!!
    Ott állnak majd sorban a jobbnál jobb református pedagógusok,hogy ebben az iskolában szeretnének református matematikát(rajzot,fizikát...) tanítani....
    A foglalkoztatásuk jogviszonyáról nem beszélve...
    Vagy az lesz a kérdésekre a válasz,hogy "eszi,nem eszi,nem kap mást"?????
    Vigyék a szülők a gyerekeket más település iskoláiba???!!!
    Egyszerűen "eszméletlen" gondolat a jelenlegi helyzetben (egy iskola)az ilyen "valláserőszak"...

    VálaszTörlés
  4. Félnek a szülők?
    Könyörgöm, mitől vagy kitől?
    Attól a maréknyi embertől, akik a lenyúlást és mutyizást végzik?
    Ők nincsenek idebetonozva.
    Csak rajtatok múlik, meddig űzhetik a "tisztességes" tevékenységüket.

    VálaszTörlés
  5. A helyzet az, hogy ez az egész cirkusz két emberért van.
    Az egyik Kovácsné Kovácsi Beáta igazgató, akit így inkubálva akarnak életben tartani az iskola élén, a másik meg Horváth Tamás, aki belőtte magának az igazgatótanácsi széket jó pénzért.
    Az egyiknek az igazgatói szék és a vele járó előnyök, és juttatások megtartására fáj a fogam míg a másiknak az oldalpáholyban található pénz izgatja a fantáziáját.

    VálaszTörlés
  6. Biztosan ennyire rendben volt minden a vasúti aluljáró felújítása körül is, mert mint tudjuk arra igény mutatkozott.
    Ja.
    Statisztikát esetleg fel tud mutatni Horváth elvtárs, hányan használják azóta?

    VálaszTörlés
  7. Azt pusmogja a nyáj is meg a gyülekezet is, hogy a csalogányszájú kántor asszony az utóbbi időben sikeresen kiénekelt ezt-azt a nagytiszteletűből (is).
    Most lehet, hogy szívesen skálázna H.T.-nél is csak hogy ő más. Más az érdeklődési köre.

    VálaszTörlés
  8. Gondolták okoskáék, hogy a suttyomban felkeresett Hantost ha rábeszélik sebtiben, hogy a nyájat bevonva, amolyan kis zsinati egyezménnyel kinyilvánítja egyházi igényét az iskola átvételére, akkor a buta nép elhiszi, hogy azt nem az önkormányzat berkein belülről kezdeményezték?
    A hamisság már a gondolatvilágában leleplezhető, hiszen ezt az utat egyszer végigjárták, s gondolták még egyszer megtehetik észrevétlen. Tévedtek és lebuktak. A reformátusi kapcsolatok lelepleződtek, Hantos ebbéli szerepe a múltból ismerve amolyan kárpótlás jellegű. Bea asszony közreműködése és kötődése nyilvánvaló, aminél csak pozícióbeli ragaszkodása nagyobb. Gondolták, csendben, a református gyülevésszel lezavarják az egészet. Még az oktatási bizottság elnökét is bedarálták az ügy érdekében. Előkészületlenül, de felkészülten álltak neki a megvalósításhoz. Apró hiba folytán azonban vihar kerekedett a dologból, ami még a nagybecsű vezetőinket is meglepte. Erre Bukodi Karcsika, mint hallani, átruházta ebbéli felhatalmazását K.K.Beáta asszonyságra, hogy járjon utána pro és kontra. Bukodi már mosná a kezeit. Horváth Tamás a háttérben lapítva vezérel. Kovácsi Beáta azonban aktívan szervezkedik. Embereket koordinál, összejöveteleket szervez, hazudozik. Mindent egy lapra tesz fel. Megmaradni a Hantos oltalma alatt, mert különben menni kell. De mindez saját problémája. Senkit nem érdekel. Az viszont igen, hogy érdekelt félként, iskolai előjáróként nem járhat el az ügyben elfogulatlanul. Hogy a polgármester nem ruházhatja rá a testület felhatalmazását. Nehogy már az iskolán belül ő járja körbe ezt a kérdést, ő gyűjtse össze és alakítsa ki a véleményt az átadással kapcsolatban, aki ebben érintett főszereplő. Ezt az egészet, ha már nem az önkormányzat Oktatási Bizottsága végzi, akkor legalább egy független szervezetnek, egy társadalmi csoportnak kéne intéznie az igazgatónő helyett. De a legtisztább az lenne, hogy egy ilyen horderejű kérdésben a helybéliek egy népszavazás útján alakítsák ki véleményüket és az alapján hozzon döntést a város! A Halászy Károly iskolának jelenleg nincs más alternatívája!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem olvastad, hogy dokumentum van az esetről, és nem sumákoltak?
      Ilyesmi dokumentuma van a laptopoknak az aluljárónak, na meg az ágas háznak is.
      Szerintem a történet lezárásaként, kap minden érintett egy csokit kárpótlásként, ahogy errefelé szokás, és ezzel le lesz tudva a kötelező.
      Természetesen ez is dokumentálva.

      Törlés
  9. Ez a lényeg:

    "...a város egyetlen alapfokú oktatási intézményét kívánják kivenni az állami felügyelet alól, hogy ott konzerválhassák azt az állapotot, és lekötelezettséget, amit az önkormányzati kézbentartással gyakoroltak."

    VálaszTörlés
  10. Ugyan nem volt időm és türelmet végigolvasni a fenti sárdobálást (csak belenéztem), de ha akkora arcok vagytok, miért nem kezdeményeztek NÉPSZAVAZÁST az ügyben?! Vagy ennek a végeredményétől már pro és kontra mindenki fosik? Akkor meg mit nyavíkoltok?

    VálaszTörlés
  11. Gratulálok fo-lak a 100000 látogatottsági szám eléréséhez.

    VálaszTörlés
  12. Az egész probléma, baj főbűnöse a polgármester (alpolgármester, mivel tudjuk, hogy nélküle nem mer semmiről dönteni), mert a lelkész által benyújtott levelet befogadta, nem pedig megköszönve az igény benyújtását, azt elutasíthatta volna.
    Ez lett volna a kötelessége, de mivel nem ezt tette, ezért sántít minden magyarázkodása.
    A szomorú csak az, hogy a Fideszes képviselők megszavazták anélkül, hogy bele gondoltak volna abba, nem mindenki szeretné a gyermekét református iskolába járatni.
    Ezzel csak azt érik el, hogy a szülők elfogják a gyerekeiket más települések iskoláiba vinni, vagy nem adják egy könnyen lelkük szabadságát.
    Ezt akarták, ezt akarják?
    Az eskü szövege nem erről szólt amit a megválasztásuk után szép hangosan elmondtak.
    Sajnos, úgy látszik, hogy már csak a pénz és a szolgalelkűség számít.

    VálaszTörlés
  13. Tisztelt Szülők!

    Mint bizonyára már értesültek róla, városunk Képviselő-testülete 2012. április 19-én elvi döntést hozott arról, hogy a véleményezési jogkörrel rendelkezők véleményének kikérésével és figyelembevételével tárgyalá-sokat kezdjen a Halászy Károly Általános Iskola Ócsai Református Egyházközség fenntartásába történő átadásáról.

    Az érintetteknek azonban ahhoz, hogy véleményüket felelősen tudják kialakítani, fontos információkra van szükségük.
    A Tisztelt Szülőket ezért tájékoztatni szeretnénk a következőkről:
    1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. tv 74-76. §. alapján az intézmények (így a Halászy Károly Általá-nos Iskola is) 2013. január 1-jével állami fenntartásba kerülnek, az önkormányzat csak az épület üzemeltetéséről gondoskodhat (fűtés, világítás, karbantartás stb.)
    2. Annak érdekében, hogy helyi szinten maradhassanak az iskola életével kapcsolatos döntések (induló osztályok száma, pedagógusok létszáma stb.), felajánlotta az Ócsai Református Egyházközség az egyházi közreműködés lehetőségét az intézményfenntartásban. Feladatát az állami alapnormatíva + a közoktatási kiegészítő támogatás igénylésével tudja ellátni.) Az érintett fenntartó egy IGAZGATÓTANÁCS vezetésével (melynek tagjai: a helyi egyházak és az önkormányzat, az iskola és a helyi civil szervezetek képviselői) kívánja városunk minden érintett szervezetét bevonni e fontos együttműködésbe.
    3. Tájékoztatni szeretnénk az érintett szülőket továbbá, hogy az egyházi fenntartású iskola helyi tantervében – mint ahogy 2013. szeptember 1-jétől az állami általános iskolák tantervében is – az erkölcstan illetve a különböző felekezetek által szervezett hit- és erkölcstan választható tantárgy, melyen mindenki vallása és meggyőződése szerint vehet részt. Ez alapján tehát választható a „polgári” erkölcstan, a református hit- és erkölcstan, a katolikus hit- és erkölcstan és a baptista hit- és erkölcstan tantárgy is.
    4. Amennyiben a fenntartóváltás bekövetkezik, az új fenntartó számít az intézmény valamennyi pedagógusára.
    5. Tájékoztatjuk a Kedves Szülőket, hogy a gyermekek számára rászorultsági alapon biztosított minden kedvez-ményt (ingyenes ill. kedvezményes étkeztetés, ingyenes tankönyv stb.) fenntartótól függetlenül Magyarország minden intézményében – így Ócsán is – biztosítják az egyházak a tanulók számára.
    6. Fel szeretnénk hívni minden érintett figyelmét arra a tényre, hogy a fenntartóváltás helyi összefogást követel. Ezért kérünk minden szülőt, hogy a levél alján található szelvényt a megfelelő helyen húzza alá és 2012. május 21-én 8 órától 19 óráig helyezze el a Halászy Károly Általános Iskola aulájában kirakott URNÁBA.
    A nyilatkozatok összesítésére, az adatkezelési szabályok betartása mellett a fenntartó önkormányzat képviselőjének jelenlétében, jegyzőkönyv felvételével kerül sor.
    Majd pedig döntéshozatalra a kiírt Képviselő-testületi ülésen.

    Polgármester Igazgató

    A megfelelő részt húzza alá és válassza le!

    Támogatom, hogy a Halászy Károly Általános Iskola egyházi fenntartásba kerüljön.

    Nem támogatom, hogy a Halászy Károly Általános Iskola egyházi fenntartásba kerüljön.

    VálaszTörlés
  14. Úristen, ezt a kesze-kusza tákolmányt vajon kirakta össze?
    Ugyan vajon a szavazatok számolásánál kik lesznek jelen, mert már elődeink nagyjai is meg mondták, bizony az a nem mindegy, hogy kiszámolja a szavazatokat?!

    VálaszTörlés
  15. Ez most mi akar lenni?
    Népszavazás ócsai módra?

    VálaszTörlés
  16. Kérdésem a következő, mi lesz a többi államilag elismert egyházhoz tartozókkal és az ateistákkal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A többi államilag elismert egyház közül a katolikus és a baptista egyház is vállalta a hit- és erkölcstan oktatását. Gondolom, ha valamely másik gyülekezet is bejelentené, hogy szívesen tartana órákat, amennyiben igény van rá, nem hiszem, hogy ellenállásba ütközne. Az Ócsán élő más vallású emberek eddig is, ezután is ugyan úgy élhetik hitéletüket. Középiskolában tudtommal eddig is volt etika. Aki a három egyház által tartott hittanórákra kívánt járni, eddig is megtehette.
      Az ateisták kedvéért nem kellene esetleg elbontani a katolikus templomot? Biztos van akinek zavaró látvány, és a közlekedésben sem kellene kerülgetni...

      Törlés
  17. Talán nem kéne azokon sem gúnyolódni, akik azt mondják, hogy ők ateisták. Az is lehet, hogy van hitük, de hiteltelennek tartják a lelkészt, ezért nem a templomba járással gyakorolják a hitüket.
    Természetesen senki nem szeretné elbontatni a templomokat, hiszen azok komoly történelmi értéket képviselnek, bár a helyi vezetésnek egyes területi részekre igen csak fáj a foga.

    VálaszTörlés