A bizonyosság napja Ócsán ( - Június 4.-ei megemlékezés Trianon napján)

Vannak jeles napjaink és jeles embereink. A mai azonban nem erről szól. Június 4.-e nem a jeles napjaink egyike. Nincs is hozzá jeles emberünk. Gerinctelen, aljas viszont annál több. Ők adják azt a bizonyosságot, ami ezt a gyászos üzenetet láng formájában élteti.
Igen, ez a tűz a gyászláng tüze. Ilyenkor mécsest gyújtunk.

Emlékezünk.

Magyarországnak központi helyén ma is ég egy örökmécses. Vannak iskolák, és tanárok, akik évente egyszer kiviszik oda az újonnan beiratkozókat.  Ez amolyan alaptézis, mint hívőknél az Isten tisztelet. Még sem kötelező, mint a régmúlt  Május 1.-ei felvonulása. 

De milyen érdekes is az ember, aki kikerül a béklyóból és demokráciát kap a nyakába. Kádárt, Sztálint, szocialista diktátort éltetni  kényszerképzetből vagy előrejutásért, fizetésemelésért mindig jobban esett egyeseknek, mint titokban kimenni a 301-es parcellába anekdotázni. Erre csak a kivételes adottságú történelemtanárok némelyike volt képes. Ahogy Trianonról mesélni, vagy a Székelyhimnuszt megismertetni, netán meghallgattatni is kivételes bátorság kellett. Ez az egyéni ismeretátadás, mint kivételes emberi adottság, biztosított olyan  sajátos tulajdonságokat számunkra, ami megerősített és bizonyossá tett, abban, hogy megtaláljuk a helyünket.

Ma Trianon évfordulóján  a bizonyosság egyik ilyen napján tudjuk meg valójában, hogy kik azok, akik méltók a magyarságukra. 

Kevés ehhez hasonló napunk van, ahol magunk közt bizonyosodtunk meg hitünkről. Ellenpélda annál több. Mert az árulásnak, a kiárulásnak sokkal nagyobb a keletje, mint a kitartásnak. A behódoltság, a kiszolgáltatottság a meghajlás, a "merjünk kicsik lenni" ma sokkal kifizetődőbb, mint a kiállás. 

Erre ad bizonyosságot minden évben ez a nap.

 

Persze vannak helyek és vannak önkormányzatok, ahol a polgármester kiáll a választottjai elé, és bizonyosságot tesz hitéről. És vannak helyek, mint Ócsa és olyan itteni városvezetők, képviselők, tanárok, és egyének, akik nem állnak ki sem magukért, sem magyarságukért, sem a közért. Ma, Ők is bizonyosságot tesznek.  Az Ő vizsgájuk ezen a napon negatív értelemben teljesül. Ők azt bizonyítják, hogy jellemükben, viselkedésükben, hitvallásukban, és szavaikban is tartás nélküliek. Csak egy "mások". Mi pedig bizonyosságot szerzünk a távollétük által az elárultatásukról, alávalóságukról, jellembeli hiányosságukról. Ők azok, akik Május 1.-én, November 7.-én a transzparenseket feszítették. Ma meg névtelenül az otthonaik árnyékosában, vagy ki tudja éppen hol sunnyognak elvtelenül. Ellenünk. A magyarság ellen. Egyesek ezek közül ma is viszik még a prímet, és éltetik a divatosan globalizált ellent, amikor december 1.-én általuk felhatalmazva koccint a kisantanti ellennel.  Ők azok akik befolyásolják a jelent. Akik még meghatározzák a jövőt. Ők  a ciklikus emberek. De a magyarság ennél sokkalta távlatibb. És kitartóbb. Az igaz magyar túlélt ennél különbeket is. Mi emlékezők, most is ezt tesszük. Ma is erről bizonyosodhattak meg az emberek. Az emlékezők, a megjelentek és a távol-maradottak egyaránt. Ezért a bizonyosság napja a mai. 

Ócsán a városvezetés, az önkormányzat, az intézményvezetés,  a tanárság, az egyesületi elnökség tett egy bizonyosságot, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom városi alapszervezete tett egy másfajta, bizonyosságot a Bajcsy-Zsilinszky utca "Szabadság téri" kiszögelésében. Míg az előbbiek a távollétükkel tüntetve fejezték ki hovatartozásukat, az utóbbi pedig megemlékezésével. Ez első körben lévőknek nem csak a hazájuk torzó, hanem a lelkük is, míg az utóbbiaknak egyik sem, mert nem csak megtestesült személyükben, hanem   lelkületükkel szellemiségükben fejezik ki szolidaritásukat az elszakított országrészekkel, az összmagyarsággal. Akik ma nem jöttek el, azok nem csak a haza hívószavára nem mozdultak, hanem az elszakítottakért sem tettek semmit.

 Zászlók nélkül - sivár városi külső

A Jobbik és a Mádencia Egyesület nevével jelzett megemlékezés immár hagyománnyá kezd válni a városban, mióta a fideszes városvezetés és a mostani képviselő-testület az Oktatási-és Kulturális Bizottsággal karöltve elhatárolódik az eseménytől.

De amíg Magyar Péter, az alapszervezete elnöke kiáll, addig a Mádencia elnöke ezt immár másodízben nem teszi. Pedig régebben egyesületével személyesen egyengették a visszatérőn szónokló dr. Ács László képviselő-jelöltségét. Ma azonban másodlagosan adott bizonyosságot távolságtartásával ez az egyesületi elnök. Ez a visszajelzés azért méltatlanabb másokétól, mert míg a Life, az OPKE, és a többiek nem jegyezték az eseményt, a Mádencia ellenben visszatérőn, igen. Elnöki szinten viszont ismételten nem képviselte az eseményt. Pedig lett volna rá érkezése, ahogy a többieknek is. De ahogy azok, úgy Ő is ekként üzent, avagy ahogy most az alkalomhoz illően nevezzük: - bizonyosságot tett maga is.

Az elsőnek felszólaló Magyar Péter kiemelten panaszolta a városvezetés méltatlan hozzáállását, a nemzeti trikolór hiányát, és a puszta városképet. Beszédét Wass Albert soraival zárta, majd Ács László vette át a szót.

Szokásos szókimondásával, nehezményezte a ma eseményeit, a félárbocra eresztett zászlók és az egyházi kiállás, valamint a harangok zúgásának hiányát. Ezzel maga is bizonyosságot téve Június 4.-e mellett.

A megemlékezés a megszokott tiszteletadással, és méltósággal zajlott, aminek végezetélül a koszorú melletti gyertyagyújtással ért végett az esemény.

*

NEMZETI ÖSSSZETARTOZÁS NAPJA ( - Június 4.-ével minden magyar tartozik)

MINDEN MAGYAR összetartozik

A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én 302 igen, 55 nem és 12 tartózkodó szavazat mellett iktatott törvénybe az Országgyűlés. Az erről szóló Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről címet viselő törvényjavaslatot Kövér László (Fidesz) és Semjén Zsolt (KDNP) kezdeményezte. 

Ócsán, más városokkal ellentétben a helyi Fidesz nem tartja megemlékezésre fontosnak ezt a napot. Tavaly Horváth Tamás jegyzőkönyvbe mondott szavait követően a fideszes többség ellene szavazott annak, hogy hivatalos városi emléknapi megemlékezést tartsanak Ócsán. 

Az Oktatási, kulturális és sport Bizottság (Bukodi Jánosné elnökletével) szintén a két polgármester nyomdokai mentén tette le voksát. Így ők sem tartanak nyilvános, köztéri megemlékezést. Ezt csupán a Jobbik helyi szervezete igyekszik  magára vállalva életben tartani. Kiköszörülve a a városvezetés okozta csorbát.

V E S S Z E N    T R I A N O N ! ! !

 

*

Trianoni megemlékezés Ócsán ( - a fideszes városvezetés nem emlékezik)

*

A kommunizmus áldozataira emlékeznek országszerte ( - Ócsa kivétel)

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezvényeket, megemlékezéseket tartanak ma országszerte. A kormány képviselői mécsesgyújtással hajtanak fejet a baloldali diktatúra üldözöttjeinek emléke előtt a budapesti Terror Háza Múzeumnál. 

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezvényeket, megemlékezéseket tartanak ma országszerte. A kormány képviselői mécsesgyújtással hajtanak fejet a baloldali diktatúra üldözöttjeinek emléke előtt a budapesti Terror Háza Múzeumnál.

A Terror Háza Múzeum több programot is szervez; Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár rendhagyó tárlatvezetést tart majd külföldi újságíróknak az intézményben.

Az Andrássy út 60. szám alatt található, egykor a kommunista erőszakszervezet, az Államvédelmi Hatóság székhelyéül szolgáló épület előtt 10-től 18 óráig lehet mécseseket gyújtani. A múzeumba egész nap ingyenes a belépés.

Pécsett egy általános iskola felveszi a kommunizmus idején meghurcolt kisgazda főtitkár, Kovács Béla nevét. Az ünnepségen beszédet mond Páva Zsolt, a város fideszes polgármestere és Horváth János, a parlament korelnöke.

Az emléknap alkalmából számos más településen is tartanak rendezvényeket, emléküléseket, megemlékezéseket, így például Esztergomban, Hódmezővásárhelyen, Kaposváron, Kecskeméten, Salgótarjánban és Sopronban is.

Ócsán azonban semmi ezzel kapcsolatos esemény, vagy megemlékezés nem lesz. Mint korábban, Horváth Tamás jelenkori alpolgármester a képviselő-testület előtt kijelentette - a Trianon helyi emléknapi megemlékezés kezdeményezése kapcsán, - túl sok emléknap van már. Ezért szükségtelennek tarja az ebbéli megemlékezéseket.  Ócsa városa ezzel el is utasította a nyilvános, és a központi  megemlékezést.

Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát. 

 *

Üzenet a Jézuskához ( - nem megkésve)

Kedves Jézuska...

Régi nagy álmom, hogy visszakapjam a magyar állampolgárságom mert Trianon miatt azt is elvesztettem, ez azonban remélhetőleg, a magyar állam jóvoltából jövőben már meglesz addig is már csak kibírom valahogy.

A többit azonban amit még “jogtalanul vettek el anno” már tőled kérném. Sorolnám is:

Először is kérném vissza azt a dögös kis macát, akit még az Uralon túl zsákmányoltam, meg azt a fél vödör kumiszt, amit idefele jövet csakliztak el a tatárok, meg azt az enyhén görbe nyílvesszőt, amivel olyan jól meg tudtam vakarni a hátam, meg azt a remek tajtékpipát, amit még Egerben törtem szét egy janicsár fején, meg azt a kényelmes alsógatyát, amit még Székelyvásárhelyen felejtettem ott egy kikapós hölgyemény hálójában az ablakon menekülve a férje elöl, meg életem legjobb féllábát, amit még az Isonzónál lőttek el, meg a zsákmányolt kakukkos óra hangját, ami még a Donnál fagyott be…

Kb. ennyi… karácsony este várlak.

*

Jeles napjainkról és kevésbé jel(lem)es embereinkről ( - Nándorfehérvár és Trianon kapcsán)

 Kedves olvasónk írta:

"Névtelen írta...

Szia Fo-lak! Mi van a nándorfehérvári diadallal? 555"

2011. július 22. 12:55 

*

Ezúton szeretném megnyugtatni,  hogy nem feledkeztem meg róla, és talán tudja is, hogy már tegnap este készen állt a megjelentetésre szánt anyag a sűrűn látogatott gépemen. 

Igaz szívesebben vettem volna, ha jó szándékból nem csak az Én figyelmemet és nem csak 12:55-kor hívja fel, hanem tette volna ezt korábban, akár az önkormányzatban, vagy a KB-ban, esetleg annak elnökénél, hogy netán az általunk fizetett Kisbíróban foglalkozhasson vele Fülöp Krisztina, vagy Moldován Ágnes, ha már a Trianont semmibe véve vagy Frank naplója által kiszorítottan, nem törődtek eddig.

Jószándéka sokkal  hitelesebb lenne, ha mindezt előre megteszi az elkövetkezőkben az érintettek felé. Elvégre mégis csak ők a hivatalosak, és a blog meg csupán a kiegészítő amatőr.  De mint látható, Én készültem. Öntől függetlenül felraktam a leckét:  "dátum: 13:01 Bejegyezte: fo-lak". 

 *

Nem tudok elmenni mellette szó nélkül.

Trianon (1920 június 4.-e a magyar nemzet gyásznapja)

Sem az önkormányzat, sem annak Kulturális Bizottsága, sem annak tanári vezetője, sem a városi újság szerkesztői nem tartották fontosnak, hogy idén a Trianon-i megemlékezést (igen így nagybetűvel).  A környező települések, más városok igen . Némelyikük nem is akárhogy. Ott, azokon a helyeken nem maradhatott el ez. Nem is értem. Olyan, mintha valaki az anyja halálát elfelejtené. (Durva, nem durva, de egy hivatalnoknak, egy önkormányzatnak, egy ilyen tisztséget betöltőnek ez hivatali kötelessége. Különösen az, ha ráadásul erre még a kormánya is felhívja a figyelmet a törvénybe foglalással. Ezt felül-überelni csak így lehet.)

Egy kezemen megszámolom a helyi megemlékezéseket. Persze pártok jöhetnek, mehetnek, polgármesterek válthatják egymást, ahogy a bizottságok élére is kerülhet jobb ember, de Trianon örök marad. Ha ebbe beletörődünk, és feledésbe helyezzük, akkor jelképes anyánkat, az anyaföldünkkel nem törődünk, azt feledjük.  Nem kell megjátszani magunkat erdélyi (román) települések testvérkapcsolatával akkor, amikor az ország és az Ő elszakításukról nem szólunk. Nem más ez, mint képmutatás, vagy pénzkeresés egy-egy „ingyenes” közpénzből finanszírozott csereutazás, „látogatás” kapcsán.  Megjátszás az egész. Ha nem fűződik érdekük hozzá, akkor nem törődnek vele. Maguktól meg eszükbe sem jut.

Úgy tesznek, mintha tilos lenne, valahogy nem akarják felvállalni nemzetünk tragédiájának emléknapját. Miért nem lehet közösen, színvonalasan emlékezni Trianonra Ócsán?

Ha a Jobbik Ócsa Szervezete is úgy gondolkodna mint a városi többség, akkor senki nem vállalta volna fel a nemzeti összetartozás napját? Most amikor azok a vezetők, akik a kormánytöbbséget alkotják, azt vallják, hogy a magyarság egy és oszthatatlan és ezért megpróbálják visszaadni az elcsatolt magyarok állampolgárgát, szavazati jogát, akkor Ócsa ugyanazon fideszes vezetése ezt elutasítja? Az, az Ócsa, ahol a megyei elnök, az országgyűlés jegyzője is lakik? Aki ráadásul szívesen tartott itt március 15.-én beszédet, majd augusztus 20.-án a lerombolt ősi házunk romjain átadó megemlékezést, aki arrébb a Nagév megnyitóján munkahelyteremtésről szónokol, miközben a FÉG ügyei körül csak tetszeleg, aki jön, ha az Egészségház szalagját kell átvágni, de ha hozzájönnének, akkor inkább teniszezni van?. De kit vágnak át most ezzel a távoltartással? Minket? Nem hiszem, mert mi megemlékeztünk. Mi ott voltunk. Ők nem voltak, nem emlékeztek és ismét semmit nem tettek annak érdekében, hogy legalább a tisztesség látszatát keltsék.

Ők és Mi ott voltunk - a háttérből a rendőrség "biztosít" - de hol voltak azok akiknek hivatalból itt lett volna a helyük

Most, hogy a nemzeti összetartozás napjává nyilvánították június 4.-ét, már nem fontos számukra.  Majd a választások előtt az lesz. Ismét. (Ne feledjük.)

Nem csak akkor kell megjelenni, tetszelegni, és ezt megtenni, ha közelednek a választások, vagy ismert személyiségek jönnek, amikor lehet virítani, büszkélkedni, dicsekedni. Ezért nem jár nívódíj, mint az elfuserált beruházásért, aminek okán tönkreadóztatják a lakókat. Ez nem ivászattal egybekötött borlovag-avatás.  Nem, ez egy fájdalommal teli esemény, mint az anyaföld, a gyökereink és történelmünk egy részének az elvesztése. Nem ehhez kapcsolódna és nem ezért lenne a testvérvárosi, testvértelepülési kapcsolat ápolás? De igen. Csak ez így erősen visszás, ha a hozzátartozó alapeseményre nem emlékezünk, de a határon kívülrekedtek egy-két emberét keblünkre öleljük. Képmutatás ez így, miközben június 4.-én tojnak az egészre.  Ebbéli hallgatásuk, lapításuk beszédesebb, mint bárminemű képmutató cselekvésük, vagy koszorúküldésük. Bár még erre sem méltatták a napot.

A helyi Jobbik példát statuáltatott. Emlékszem az első áthelyezett kereszt előtti megemlékezésre, Magyar Péter és Ács László szavaira. A kicsit bizonytalanul ott álldogáló emberekre, máig ható bizonytalanságra, amit a háttérben álló, járó motorú rendőrautó és a benne ülők sugalltak. Mint a múltban. Két rendőr, egy civil ruhás. Még a szónokló ügyvéd is kifejezte, abbéli érzését, hogy esetleg a pódiumról viszik el. Ócsa hivatalosan nem képviseltette magát, de még magánszemélyként sem jött el a városházáról, a képviselő-testületből senki. Mintha ők is a legitimitást kérdőjelezték volna meg ezzel, növelve az emberekben évtizedeken át elültetett félelmet. Úgy tűnik az elmúlt több mint húsz év kevés volt a szemlélet váltáshoz. A kommunista nacsalnyikok máig befolyással vannak az emberi érzésekre. Az emberek még mindig valahogy más rendezvényekhez szoktak. Ha nincs ott az „elöljáró” akkor az valami más, és nem biztos, hogy a hivatalnak is tetsző. A hivatal meg nagy úr, mert ha az valamire nem adja az áldását, ha Ő nincs jelen, akkor az neki nem tetsző. Ha meg nem tetsző, akkor abból csak baj lehet, mert mégis csak a hivataltól, tőle, vagyis tőlük függünk. Régi beidegződés, sztereotípia.

A Jobbik volt az egyetlen, aki nem félt felvenni a zászlót. Ő volt az egyetlen, aki továbbvitte a trikolórt.  

Nem kell keseregnünk, mert március 15.-én, amit már felmernek hivatalosan is vállalni az önkormányzatban és központi rendezvény keretében tartanak megemlékezést, bár ez sem volt mindig így. Ott azon a múltitól kisajátított, térnek sem nevezhető helyen, a turul előtt sem tudják még közösen énekelni a Himnuszt, és a Szózatot, pedig akkor sok tanár meg iskolai osztály képviseltette magát.

Itt azonban az áthelyezett Kettős-kereszt árnyékában a csipetnyi csapatnak nem okozott gondot a Himnusz, a Szózat, de még a Székely Himnusztól sem rettentek meg.  Az ünnepség végén nem csak a rendőrök, hanem mindannyian békében, emlékeinkben felfrissülve mentünk haza. Számunkra többet ért ez, mint egy ingyenes képmutató kiruccanás a határon túli testvértelepülésre.

 Nem, nem, soha!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! Vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

/József Attila/

 1922

(Arra meg végképp gondolni sem merek, amit olvasónk jelzett bevetőnkben, hogy  a mai jeles napról is külön megemlékezést tartson a hivatal, vagy azon embere, akinek a mostani is már túlzás. Pedig ezen is egy ország sorsa múlt, anno 555, azaz 1456. július 22.-én)

*

Vannak bizonyos emléknapok, amiket igenis megtartanak, amire "kötelezőn" emlékeznek a hazafiak ( - kinek mi a fontos)

555 éve állította meg a török előrenyomulását Hunyadi János és serege Nándorfehérvárnál.

 Erre a napra – július 22-re - emlékeznek Sárváron a NÁDASDY TÖRTÉNELMI FESZTIVÁLon. 

Harangzúgás, fekete seregek szemléje és toronyfestés szerepel a programban. A vár falai közt kézművesek, mutatványosok ütnek tanyát, végvári vitézek, hajdúk állítják fel táborukat. Szombaton kiderül, hogy Nádasdy seregei elbírnak-e a várkertben táborozó törökökkel. A várostromban 11 harcos kompánia vesz részt. A színpadokon fellép a Paprikajancsi Bábszínház, zenél a Hollóének Hungarica, a Csík zenekar és mások.   Korabeli főzőshow, boszorkányégetés, gólyalábas és tűzzsonglőr-produkciók színesítik a programot.

A Nádasdy Történelmi Fesztivál első napja emléknap: nem kisebb eseményre emlékezünk ezen a napon, mint Hunyadi János és várvédői hősies helytállására Nándorfehérvár falain, ahol is megállították a ránk, és Európára törő Oszmán Birodalom előrenyomulását.
Mintegy hetven év haladékot kapott ezzel az ország.
Azóta – azaz 1456. július 22-e óta – harangzúgás jelzi minden délben ennek az eseménynek a fontosságát.

 *

Nándorfehérvár – 555 éve…

Talán az volt az utolsó nagy összefogás, az utolsó tisztánlátás, az utolsó lehetőség Európa számára. Világos és látható volt a török, azaz, az ellenség, és az is világos volt, hogy le kell győzni e hadat, mert másképpen Európa keresztény kultúrája a semmibe vész, nemzeteit kiirtják, leigázzák, eltapossák.

A veszedelem a Vatikán számára is egyértelmű volt, hiszen az iszlám (az Oszmán Birodalom, azaz, az „ocsmány” birodalom) csak hitetlen kutyának nevezte a keresztényeket. Lépni kellett tehát, és a világ nagyhatalmai léptek is. Keresztes hadak szervezésével bízták meg Kapisztrán (Szent) Jánost, aki az inkvizítorok között is kitűnt „az egyházhoz való feltétlen ragaszkodásával”, s ezért a pápa neki adta e szent feladatot. Hunyadi János, a déli vidékek főparancsnoka pedig a Magyar Királyság déli nemzetiségeiből, és magyarjaiból toborzott erős, győzhetetlen sereget. Végül ezen összevont, a Kapisztrán által toborzott keresztes és a Hunyadi által szervezett hadsereggel győzelem koronázta a csatát, és Európa megmenekült – egy időre – a török uralomtól.

Egy időre! 1456 júliusa tehát kiemelkedő jelentőségű hónap Magyarország és Európa történelmében, amelynek az 1500-ban, VI. Sándor által kiadott pápai bulla alapján, a déli harangszó állít „örök emléket”…

Gyász és fájdalom, összetartozás helyett ( - nesze neked magyar narancs)

Pár helyi ember, néhányan gyermekeikkel félkörbe állták a keresztet, a lenyugvásra készülő nap nyár eleji tüzével szembehelyezkedve.   

A szemközti sarokba állított rendőrautóban három ember ült, egyikük civilben. Az autó lehúzott ablakán áthallgatták a gyülekező embereket, miközben halkan duruzsolt a motor, hogy üzemeltesse a beépített klímát. 

A városban aznap szabad volt a pálya. A polgármester és jó pár hivatali dolgozó ott lebzselt, a délelőtt folyamán.  Többen is voltak. Talán sokan is. Túl sokan a naphoz képest. Ez fontos volt.  Nekik ez volt fontos.

A keresztnél délután már az ötöt is elütötte az óra, amikor a Himnusz felcsendült.  A város polgármestere, helyettese és a képviselők egyike sem hallotta ezt, mert ők nem voltak jelen.  Nekik eszükbe sem jutott.

Csupán egy mozgalom helyi kezdeményezése nyomán emlékezett egy maroknyi ember az ország tragédiájára e napon, annak ellenére, hogy pártunk és kormányunk június 4.-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává tette.  

Azon pártunk és kormányunk, aminek országgyűlési képviselője városunk lakója, valamint egyik helytartója a párt polgármestere, és fegyver, vagy táskahordozója illetve segédje, szintén a városi politika, no meg a vezetés része.

Most mégis csupán egy maroknyi csoport számára volt fontos, hogy fejet hajtson, s emléket idézzen. Azonban a jelen levők így egy határozott,  makogásmentes papír nélkül is folyamatosan szónokló elnököt hallhattak, no meg egy karakteres jogdoktort, akivel közösen énekelte a végén az ócsai (-trianoni) tömeg  a Székely himnuszt.

Végül valaki hangos  "Vesszen Trianon" felkiáltással meglengette a magyarság, a nemzet zászlaját.

Csendben és mélabúsan távoztunk, mert a pártunk és kormányunk által foganatosított nemzeti összetartozás napján pont azok nem tartottak össze, akiknek ez hivatali kötelességük lett volna.

E napon, vagyis 2011. június 4.-én Ócsán csak egy helyütt lobogott a nemzeti trikolór. 

A városháza elől kiebrudalt kettős-keresztnél.  Köszönet érte a kulturális bizottságnak, a városvezetésnek és a vezető pártnak, meg az egykori pártvezetőnek. 

*