Gondolatok a várakozás jegyében - aranyvasárnap ( - advent utolsó napja)

Advent - várni az eljövetelt, amikor minden jóra fordul.  Erre figyelmeztet minket az, aki éppen annyira ember, mint Isten: várj a jóra, és ha magad is az vagy, akkor az a jó hozzád már meg is érkezett, és Te közvetítheted azt a világnak.  Hogy esetleg valaha rosszá váltál, az is megeshet.  Nem a születéskor, mert ember nem születik rossznak, de idővel megtanuljuk mi a jó és mi a rossz, később pedig már különbséget is tudunk tenni a kettő között.  Jobb esetben.

Hogy ki dönti el, mi a jó, és mi a rossz, azon ne vitatkozzunk. Kinek ez, kinek az, de alapból szociális, többnyire közösségi alapon, társadalmi szinten határozzák ezt meg, hogy az Európát jellemző keresztény értékrendről már ne is beszéljünk. Ha a közösségnek jó, akkor legyen jó mindenkinek! Csakhogy nem mindenki ért egyet az ilyesféle uniformizálással - se a jó, se a rossz vonatkozásában. Főleg akkor, amikor a közösséget csak egy szűk réteg igyekszik meghatározni. Akkor meg végképp nem, amikor olyasvalaki kezdi hirdetni az emberi szeretet tisztaságát, aki a magáéban sem lehet egészen bizonyos. 

Vegyük példának az önkormányzati újságokban ilyenkor felbukkanó adventi gyertyagyújtásra biztató igyekezetet, ami a helyi nagyságok pozicionálását szolgálja.

Gyújtsunk gyertyát azokért, akik… stb. 

És itt azért álljunk meg egy szóra!  Kinek szól ez az üzenet, és ki is buzdít erre minket? Nekünk polgároknak címezték, hogy tiszteletet váltson ki azokkal szemben, akik fontosak: úgy mint az egykori ócsaiak akik már nincsenek közöttünk vagy a pedagógusok, a közalkalmazottak, egészségügyi dolgozók, hivatalnokok; édesanyák, nagymamák és édesapák, nagypapák (megjegyeznénk, hogy a nagyszülők már a szülői kategóriában, értelem szerűen benne foglaltatnak).

Sőt vannak olyanok, akik még rosszabbul vélekednek: „mit akar maga itt, maga nem is ócsai” hozzáállással nem tekinti a betelepült lakosokat egyenértékű városi polgárnak. (Közben pedig a város a betelepülőkre készül. Aztán ha teszünk egy sétát, kiderül az is, hogy az egyre romló körülmények miatt rengetegen árulják házukat és pont a kiköltözésre, az eltelepülésre készülnek.) Ilyen megítélés, előítéletek, és helyi viszonyok mellett készülünk advent napján az idei karácsonyra.

De a mai gyertyagyújtás nem erről az ellenérzésekkel teli kettősségről szól.  

A kereszténység sem ezt példázza. 

A gyertyagyújtás ősi szokás. Számos egyház, és hívő gyakorolja. Ez egy jelképes üzenet, a tiszteletadás jele, a pislákoló élet lángja és az örökkévalóság fénye.

Erre nem kellene külön hívni és felszólítani az embereket, mert ez magától értendő hívői hitgyakorlás.

Karácsonyi - gondoskodás

Én a blog által ezért is kezdeményeztem és szorgalmaztam a magára hagyatottan kivetett ócsai kettős-keresztnél az adventi láng-gyújtást.

Pár nap, és itt a karácsony. Gondolkodjon hát el mindenki tiszta szívvel, hogy szüksége van-e álszent üzenetekre, és vajon önreklámozó buzdításokra fogják-e meggyújtani az adventi koszorú szent várakozásának gyertyáit, vagy saját tisztességük, hitük is éppen elég a szeretet lángjának fellobbantásához?

Kérem helyezzük el a mécseseinket az ős-keresztények kisvárosi jelképénél ahogy illik, s  míg lehet.

*

Te kinek viszel virágot ? - ócsaiaknak kötelességünk emlékezni 17 honvédra

Sokan nem is tudják, mások meg éppen feledni készülnek majd másfél tucat hősi halált halt magyar honvédot.

Itt az illő alkalom, hogy felevenítsük a történetet.

Az  alábbi sorok a Jobbik Ócsai Alapszervezetének honlapján jelent meg:

Te kinek viszel virágot a szovjeteknek vagy a magyaroknak?

Sokszor hallottam már beszélgetések alkalmával, hogy említenek 17 Ócsán kivégzett katonát, de a történetüket pontosan senki nem tudta elmondani. Nem hagyott nyugodni a dolog és megkértem Fucskó István tagtársamat, hogy ha lehet, egyeztessen egy időpontot Darázsi tanár úrral, a téma szakértőjével. Egy péntek délutáni napra sikerült összehozni a találkozót és a tanár úr örömmel fogadta a megkeresésünket. Saját szavait idézve így emlékezett a történésekre:

Mielőtt belevágnánk a közepébe, előzményként néhány dolgot érdemes elmondani. Az Ócsai Polgári Kör megalakulása után „Emlékezés a hősökre és áldozatokra alapítvány”t létesítettünk, 80.000 forintot adott erre a község annak idején 1990-ben. Ezt az induló tőkét a helyi polgárok segítségével több millióra növeltük fel, elmentünk a házakhoz és kezdtük gyűjtögetni a pénzt. Az első világháborús emlékművet is abból a pénzből akartuk rendbe hozni. A gyűjtésben segítettek - hogy csak néhány nevet említsek - Sághi Zoltán, Daróczi tanárnő, Scheffelin Ernő vagy a fiatalabb korosztályból Havasi István és persze még sokan mások. Így mentünk gyűjtögetni házakhoz, mindenki adott amennyit tudott. Meghirdettük az újságban is, az Ócsai Hírmondóban és akkor ebből a pénzből lehetett gazdálkodni. És hogy mire volt ez a pénz elég? Szerettük volna, ha a kivégzett 17 magyar katona jeltelen sírjára méltó síremlék kerülne, és 1991. június 30-án meg is történt a síremlék felavatása az ócsai római katolikus temetőben. Ez volt az első ténykedésünk. A megemlékezést Erdős László ezredes mondta el, és elhatároztuk, hogy innentől kezdve minden évben Halottak napján tartjuk a koszorúzást. A 17 magyar katona kivégzési helyét megkerestük a Honvédség gyakorlati telephelyén, Alsópakonyon kopjafát állítottunk 1995. november 4-én, az emlékező beszédet szintén Erdős ezredes tartotta. 

Akkor Dr. Búza Attila volt a polgármester.

A II. világháborús emlékmű avatása 1996. június 25-én történt a Turul szobornál, ahol 116 személy neve van felvésve a táblára, katonák és civilek egyaránt. Itt is az ünnepi beszédet megszokott módon Erdős ezredes tartotta, de megjelent például Dr. Farkas Tivadar vezérőrnagy is.

Az első világháborús emlékmű felújítása 1996. augusztus 19-én történt, ahol 104 hősi halott van nyilvántartva. Még kisgyerek voltam, mikor 1928-ban hozták az emlékművet, hatalmas nagy teherautóval, sötét este fényszórókkal rakodtak, emlékszem rá…

Az ünnepi beszédet Havasi István középiskolai tanár mondta el, ezek után az alapítvány összege elfogyott és hivatalosan megszűnt, de teljesítette feladatát.

Visszatérve a 17 kiskatonához,1944.  november 2-án szovjet alakulatok különösebb ellenállás nélkül megszállták a községet. Tehát nem volt itt különösebb csetepaté, egyes magyar katonai alakulat töredékek Alsópakony felé vonultak vissza. A községtől mintegy 7 kilométerre lévő Stöckl tanya területén az orosz támadó ék 17 gyalogos honvédet talált, akik önként megadták magukat. Ennek ellenére az egység parancsnoka sortüzet rendelt el, s a még élőket is a földbe vájt tárolókba dobatta, majd harckocsikkal rájuk tiporták a földet. Azonosítójukat elvitték, csak később kerültek be az ócsai temetőbe, jeltelen sírba. Azért jeltelen sírba, mert nem mertek nyilatkozni ebben a tárgyban, még később sem. Én is kijártam, Pakonyról betelepült embereket is kerestem, de hát hiába, azt mondták, nem emlékeznek semmire, ami számomra hihetetlen…

A tanár úr történetét hallva és olvasva joggal juthat eszünkbe, hogy nekünk ócsaiaknak kötelességünk emlékezni a 17 magyar honvédra. Kötelességünk ápolni emléküket és immáron végső nyughelyüket, hiszen családjuk, hozzátartozóik nem tudnak róluk. Nem tudják hol és mikor adták életüket a hazáért. Arra kérek minden ócsait, aki teheti helyezzen egy szál gyertyát síremlékükre, ez a legkevesebb, amit megérdemelnek !

Magyar Péter

(Kép és írás, Magyar Péter)

Érdemes a Jobbik Ócsai Alapszervezet honlapjára átugrani és a teljes képanyagot végignézni, de hasznos lenne kilátogatni a temetőbe és egy pillantást vetni az írásban szereplő sírra, esetleg egy szál virággal, vagy gyertyagyújtással megemlékező tiszteletünket kifejezni.  

Én pedig külön köszönöm a Jobbik Ócsai Alapszervezet elnökének a történetet.

*

Mind Szentek - halottainkra emlékezünk

Ma van Mindenszentek ünnepe, ez Magyarországon 2000-ben, ötven év elteltével lett ismét munkaszüneti nap. 

Egyszer eljön az utolsó pillanat, amit egész életünkben elhessegetünk magunktól. Amikor utoljára fogjuk meg hozzátartozónk kezét.  Régebben a hit, a rítusok, a család, a társadalom is segítette a gyász "kultúráját", míg ma sok gyereknek fogalmuk sincs arról, hogy e szó, ez a nap mit is takar. Van akinek ez "csupán" a médiából felkapott Halloween.  

Végül talán mégis ahányfélék vagyunk, annyiféleképpen tudjuk elfogadni az elmúlást. Sokan vagyunk akik ebben megtörünk. Van, aki zokog, van, aki némán hallgat. Az idősebbje többnyire még így búcsúzik.  Némán és magába zártan. Méltósággal a halottaira emlékezve. Ezt erősíti a nap állami szintű ünnepé emelése.  Ez a gyász ünnepnapja. Minden felszínes ellentmondása ellenére, egy méltóságteljes ünnep ez. 

November 1.-je, Mindenszentek ünnepe. A katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja ez, míg a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ezt követő másnap, a Halottak napja. November 2.-a fokozatosan alakul egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává. Ezekben a napokban gyertyát, mécsest gyújtunk elhunytaink tiszteletére és szeretteink emlékére.

Ilyenkor azok is kilátogatnak a temetőbe, az öreg sírhelyhez, akik erre máskor nem tudnak időt szakítani. Az illendőség is ezt kívánja. 

Ezért várhatóan (már a hosszú hétvége első napján) sokan keresik fel elhunytai sírját. Ezeken a napokon a temetők hosszabb ideig tartanak nyitva. 

Az önkormányzatok többnyire rákészülnek a megnövekedett forgalomra, és hogy a temetők úgymond "felélednek". Az emberek gyertyát gyújtanak és a sírhantok fénybe borulnak. A pislákoló gyertyaláng a törékeny fénye a lelkünkből áradó gyengédséget, akár mint gyengeséget is szimbolizálja, amolyan lélek megjelenítés formájában.  

Mi, többnyire keresztények így, illetve ezzel a formai megjelenítéssel szimbolizálva kegyeletünket, emlékezünk.

Ócsán a Temető utcát október 31.-től november 4.-ig terjedő időszakra az idén is egyirányúsitják, ezzel segítve elő a megnövekedett forgalom zavartalan áramlást. A forgalmi rend biztosításában és az ebbéli segítségnyújtásban a helyi polgárőrség munkatársai részt vesznek. 

*

Kikről és miről feledkeznek meg ismét a helyi elöljárók október 6.-án ( - Nemzeti gyásznap)

1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október hatodikát a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította. 

Gyászlobogó a nemzetiszínű zászló mellett a köztársasági elnöki palota erkélyén 

Az 1848-1849-es szabadságharc leverését kegyetlen megtorlás követte. A közkatonák amnesztiát kaptak ugyan, de sokukat besorozták a császári seregbe, a magasabb rangú tisztek, tisztviselők pedig hadbíróság elé kerültek. A tárgyalások sorrendjét a "bűnösség" foka határozta meg. Elsőként a "főbűnösök", Olmützben gróf Batthyány Lajos volt miniszterelnök, Aradon pedig a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perét folytatták le. 

Félárbocon az országzászló

Batthyányt az olmützi törvényszék kötél általi halálra ítélte, megsértve még a Bécsben hozott szabályt is, amely csak az Országgyűlés feloszlatása után elkövetett bűncselekményeket rendelte büntetni, Batthyány viszont ekkorra már lemondott a kormányfői posztról. Az ítéletet a Magyarországot teljhatalommal kormányzó Haynau táborszernagy 1849. október 5-én erősítette meg. 

Aradon szeptember 26-án 13 tábornokot és egy ezredest ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. Haynau ezt szeptember 30-án hagyta jóvá, de végül 13 embert végeztek ki, mert Gáspár András, Ferenc József egykori lovaglómestere büntetését börtönre változtatták.

A kivégzéseket október 6-ára, a bécsi felkelés évfordulójára időzítették. Batthyány előző éjjel egy becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, ezért nem lehetett felakasztani. A helyi parancsnok ezt saját hatáskörben "porra és golyóra" változtatta, a hír hallatán Haynau idegrohamot kapott. A gróf nem engedte szemét bekötni, és maga vezényelt tüzet a kivégzőosztagnak, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: "Allez Jäger, éljen a haza!" Magyarország első miniszterelnöke pesti kivégzésének színhelyén 1926. október 6-án avatták fel a Pogány Móric tervei alapján készült Batthyány-örökmécsest, amely a szabadság jelképe lett, és a kádárizmus utolsó éveiben a március 15-ei ellenzéki tüntetések rendszeres színhelye volt.

A Batthyány örökmécses 

Aradon ugyancsak október 6-án végezték ki a 13 honvédtábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. (Lázár Vilmos ezredes volt, de a köztudat őt is tábornokként tartja számon.) A golyó általi halálra "kegyelmezett" Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt a vár északi sáncában lőtték hajnalban agyon, a többi elítéltet ezután a vártól délre sebtében összetákolt bitófákra akasztották fel. Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé lett.

A szabadságharc utáni megtorlások során hozzávetőleg 500 halálos ítéletet hoztak, és mintegy 110-et hajtottak végre. Az emigránsokat in effigie - távollétükben - végezték ki, azaz nevüket az akasztófára szögelték. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a "hatáskörét túllépő" Haynaut.

A magyar kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Ezen a napon az állami lobogót félárbocra eresztik, a középületekre kitűzik a gyászlobogót, az iskolákban megemlékezést tartanak.

Az önkormányzati fenntartású általános iskola igazgatója sem tartotta méltónak ezt a napot - gyász nélkül

Sajnos Ócsán egyetlen középületre sem tűzik ki a gyászlobogót, ami végül méltán jelképezi a város- és az iskolavezetés hozzáállását és nemzeti érzését.

Az ócsai hivatal  tudatosan megemlékezés és gyászlobogó nélküli közintézmény - évről évre   

*

Üzenet a Jézuskához ( - nem megkésve)

Kedves Jézuska...

Régi nagy álmom, hogy visszakapjam a magyar állampolgárságom mert Trianon miatt azt is elvesztettem, ez azonban remélhetőleg, a magyar állam jóvoltából jövőben már meglesz addig is már csak kibírom valahogy.

A többit azonban amit még “jogtalanul vettek el anno” már tőled kérném. Sorolnám is:

Először is kérném vissza azt a dögös kis macát, akit még az Uralon túl zsákmányoltam, meg azt a fél vödör kumiszt, amit idefele jövet csakliztak el a tatárok, meg azt az enyhén görbe nyílvesszőt, amivel olyan jól meg tudtam vakarni a hátam, meg azt a remek tajtékpipát, amit még Egerben törtem szét egy janicsár fején, meg azt a kényelmes alsógatyát, amit még Székelyvásárhelyen felejtettem ott egy kikapós hölgyemény hálójában az ablakon menekülve a férje elöl, meg életem legjobb féllábát, amit még az Isonzónál lőttek el, meg a zsákmányolt kakukkos óra hangját, ami még a Donnál fagyott be…

Kb. ennyi… karácsony este várlak.

*

Mitől jobb a távolabbi Dabas, mint a fővárosközeli Ócsa? ( - egy példa erejével illusztráljuk)

Aki Trianont méltó helyén kezeli, az Nándorfehérvárra is azon mód méltón gondol.

Dabas fideszes polgármestere pusztán hazafias érzéseit, magyarságát fejezte ki és élte át a város népével közösen, míg Ócsa fideszes polgármestere egyik esetben sem érezte ezt tisztjének, sőt a városban sem harangozta be ezeket a nagy nemzeti történéseket.

Harangtorony stilisztika és az évforduló számai ( - nekik fontos, nekünk felejtős)

Köszönjük adományát, amellyel hozzájárul, hogy a nándorfehérvári diadal 555. évfordulóján méltóképpen emlékezhessen meg városunk erről a nagyszerű történelmi tettről. Július 22-én, az évforduló napján déltől bárki megtekintheti a torony harangjait a Szent István téren, amelyhez a

Dabasi Hagyományőrző Honvédtüzér Egyesület tagjai díszőrséget állnak.

Este hat órától várjuk Önt, családját és barátait egy megemlékezésre, ahol ünnepi beszédet mond Kőszegi Zoltán polgármester, országgyűlési képviselő; a csata eseményeit pedig dr. Szabó József János hadtörténész alezredes idézi fel.

Ezen kívül egy különleges lehetőséggel is szeretnénk meghálálni adományukat, hiszen mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy monogramját a helyszínen a téglába gravíroztathassa és elhelyezhesse tégláját a torony falán, amelyről egy fotót is készítünk emlékbe.

Július 22-én emlékezzünk együtt a Nándorfehérvári diadal hőseiről.

Tisztelettel:

Dabas Város Önkormányzata

*

Már nem kívánom magamat ismételve újrakezdeni és példálózni, hogy bezzeg Kőszegi Zoltán mennyivel és miben különb városvezető, mint Bukodi Károly, aki mögött ott asszisztál Horváth Tamás, akitől szinte lépni sem tud, vagy hogy itt van, itt strázsál mellette  Szűcs Lajos, akit akár két

meccslabda közt is megkérhetne egy gyors segítségre. Nem, nem érvelünk ezzel, mert a sorolt tények magukért beszélnek. A különbség a két vezetés, a két felfogás és szemlélet közt, a különböző szempontok  a városon is meglátszik.

Lassan nincs miről beszélni. Eddig sem tettünk mást, csak példálóztunk, mintákat mutattunk. Nem, ez sem segítség Ócsának. Lassan azt kezdjük érezni, hogy mi nem is egy országról, egy kormányról és egy ugyanazon párt képviselőiről beszélünk. Mintha itt nem a Fidesz uralná, és vezetné a várost, hanem valami elfuserált bolsevik, vagy ifjukommunista  maradvány (a KISZ) határozná meg az irányt, mint egy rég szocializálódott vadkapitalista, aki a múltszázadból ránk maradt ezen a harmadik-világbeli elátkozott helyen. 

Igen mint látszik és a példák mutatják, Ócsán ez a helyzet. Itt ezért pang az élet.

Itt megállt az idő. A vonat, a busz is lassabb mint másutt. Itt nincs változás, minden a régi. Csak a városi honlapon cseréltek le a neveket és a hozzátartozó laptopokat. Egyébként minden a régi. 

A város még áll, ahogy az infrastruktúra is és a fejlődés megállt. Nincs fejlesztés, nincs előrelépés, és nincs haladás. A haladó szellemiség megállt a fejlődésben, ahogy a város a növekedésben.
A kultúra letapadt, a szabad szelleműség elveszett.

Itt nincs helye Trianonnak, és így nem jut hely Nándorfehérvárnak sem.

Igen ez Ócsa. 

(Ha lett volna este buszjárat oda-vissza Dabasra, akkor átmehettem volna az ottani megemlékezésre és egy avatásra mindezek kapcsán. De itt ezt sem lehet. Mert itt ez sem adatik meg .  

Legalább van min elgondolkodni, ha már tisztesen emlékezni sem vagyunk képesek.)

*