Gondolatok a várakozás jegyében - aranyvasárnap ( - advent utolsó napja)

Advent - várni az eljövetelt, amikor minden jóra fordul.  Erre figyelmeztet minket az, aki éppen annyira ember, mint Isten: várj a jóra, és ha magad is az vagy, akkor az a jó hozzád már meg is érkezett, és Te közvetítheted azt a világnak.  Hogy esetleg valaha rosszá váltál, az is megeshet.  Nem a születéskor, mert ember nem születik rossznak, de idővel megtanuljuk mi a jó és mi a rossz, később pedig már különbséget is tudunk tenni a kettő között.  Jobb esetben.

Hogy ki dönti el, mi a jó, és mi a rossz, azon ne vitatkozzunk. Kinek ez, kinek az, de alapból szociális, többnyire közösségi alapon, társadalmi szinten határozzák ezt meg, hogy az Európát jellemző keresztény értékrendről már ne is beszéljünk. Ha a közösségnek jó, akkor legyen jó mindenkinek! Csakhogy nem mindenki ért egyet az ilyesféle uniformizálással - se a jó, se a rossz vonatkozásában. Főleg akkor, amikor a közösséget csak egy szűk réteg igyekszik meghatározni. Akkor meg végképp nem, amikor olyasvalaki kezdi hirdetni az emberi szeretet tisztaságát, aki a magáéban sem lehet egészen bizonyos. 

Vegyük példának az önkormányzati újságokban ilyenkor felbukkanó adventi gyertyagyújtásra biztató igyekezetet, ami a helyi nagyságok pozicionálását szolgálja.

Gyújtsunk gyertyát azokért, akik… stb. 

És itt azért álljunk meg egy szóra!  Kinek szól ez az üzenet, és ki is buzdít erre minket? Nekünk polgároknak címezték, hogy tiszteletet váltson ki azokkal szemben, akik fontosak: úgy mint az egykori ócsaiak akik már nincsenek közöttünk vagy a pedagógusok, a közalkalmazottak, egészségügyi dolgozók, hivatalnokok; édesanyák, nagymamák és édesapák, nagypapák (megjegyeznénk, hogy a nagyszülők már a szülői kategóriában, értelem szerűen benne foglaltatnak).

Sőt vannak olyanok, akik még rosszabbul vélekednek: „mit akar maga itt, maga nem is ócsai” hozzáállással nem tekinti a betelepült lakosokat egyenértékű városi polgárnak. (Közben pedig a város a betelepülőkre készül. Aztán ha teszünk egy sétát, kiderül az is, hogy az egyre romló körülmények miatt rengetegen árulják házukat és pont a kiköltözésre, az eltelepülésre készülnek.) Ilyen megítélés, előítéletek, és helyi viszonyok mellett készülünk advent napján az idei karácsonyra.

De a mai gyertyagyújtás nem erről az ellenérzésekkel teli kettősségről szól.  

A kereszténység sem ezt példázza. 

A gyertyagyújtás ősi szokás. Számos egyház, és hívő gyakorolja. Ez egy jelképes üzenet, a tiszteletadás jele, a pislákoló élet lángja és az örökkévalóság fénye.

Erre nem kellene külön hívni és felszólítani az embereket, mert ez magától értendő hívői hitgyakorlás.

Karácsonyi - gondoskodás

Én a blog által ezért is kezdeményeztem és szorgalmaztam a magára hagyatottan kivetett ócsai kettős-keresztnél az adventi láng-gyújtást.

Pár nap, és itt a karácsony. Gondolkodjon hát el mindenki tiszta szívvel, hogy szüksége van-e álszent üzenetekre, és vajon önreklámozó buzdításokra fogják-e meggyújtani az adventi koszorú szent várakozásának gyertyáit, vagy saját tisztességük, hitük is éppen elég a szeretet lángjának fellobbantásához?

Kérem helyezzük el a mécseseinket az ős-keresztények kisvárosi jelképénél ahogy illik, s  míg lehet.

*