Kikről és miről feledkeznek meg ismét a helyi elöljárók október 6.-án ( - Nemzeti gyásznap)

1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Október hatodikát a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította. 

Gyászlobogó a nemzetiszínű zászló mellett a köztársasági elnöki palota erkélyén 

Az 1848-1849-es szabadságharc leverését kegyetlen megtorlás követte. A közkatonák amnesztiát kaptak ugyan, de sokukat besorozták a császári seregbe, a magasabb rangú tisztek, tisztviselők pedig hadbíróság elé kerültek. A tárgyalások sorrendjét a "bűnösség" foka határozta meg. Elsőként a "főbűnösök", Olmützben gróf Batthyány Lajos volt miniszterelnök, Aradon pedig a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perét folytatták le. 

Félárbocon az országzászló

Batthyányt az olmützi törvényszék kötél általi halálra ítélte, megsértve még a Bécsben hozott szabályt is, amely csak az Országgyűlés feloszlatása után elkövetett bűncselekményeket rendelte büntetni, Batthyány viszont ekkorra már lemondott a kormányfői posztról. Az ítéletet a Magyarországot teljhatalommal kormányzó Haynau táborszernagy 1849. október 5-én erősítette meg. 

Aradon szeptember 26-án 13 tábornokot és egy ezredest ítéltek halálra felségsértés és lázadás miatt. Haynau ezt szeptember 30-án hagyta jóvá, de végül 13 embert végeztek ki, mert Gáspár András, Ferenc József egykori lovaglómestere büntetését börtönre változtatták.

A kivégzéseket október 6-ára, a bécsi felkelés évfordulójára időzítették. Batthyány előző éjjel egy becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, ezért nem lehetett felakasztani. A helyi parancsnok ezt saját hatáskörben "porra és golyóra" változtatta, a hír hallatán Haynau idegrohamot kapott. A gróf nem engedte szemét bekötni, és maga vezényelt tüzet a kivégzőosztagnak, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: "Allez Jäger, éljen a haza!" Magyarország első miniszterelnöke pesti kivégzésének színhelyén 1926. október 6-án avatták fel a Pogány Móric tervei alapján készült Batthyány-örökmécsest, amely a szabadság jelképe lett, és a kádárizmus utolsó éveiben a március 15-ei ellenzéki tüntetések rendszeres színhelye volt.

A Batthyány örökmécses 

Aradon ugyancsak október 6-án végezték ki a 13 honvédtábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. (Lázár Vilmos ezredes volt, de a köztudat őt is tábornokként tartja számon.) A golyó általi halálra "kegyelmezett" Kisst, Schweidelt, Dessewffyt és Lázárt a vár északi sáncában lőtték hajnalban agyon, a többi elítéltet ezután a vártól délre sebtében összetákolt bitófákra akasztották fel. Elrettentésül a holttesteket estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé lett.

A szabadságharc utáni megtorlások során hozzávetőleg 500 halálos ítéletet hoztak, és mintegy 110-et hajtottak végre. Az emigránsokat in effigie - távollétükben - végezték ki, azaz nevüket az akasztófára szögelték. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a "hatáskörét túllépő" Haynaut.

A magyar kormány 2001. november 24-én nemzeti gyásznappá nyilvánította október 6-át. Ezen a napon az állami lobogót félárbocra eresztik, a középületekre kitűzik a gyászlobogót, az iskolákban megemlékezést tartanak.

Az önkormányzati fenntartású általános iskola igazgatója sem tartotta méltónak ezt a napot - gyász nélkül

Sajnos Ócsán egyetlen középületre sem tűzik ki a gyászlobogót, ami végül méltán jelképezi a város- és az iskolavezetés hozzáállását és nemzeti érzését.

Az ócsai hivatal  tudatosan megemlékezés és gyászlobogó nélküli közintézmény - évről évre   

*

Főhajtás az aradi vértanúk előtt a Nemzeti Gyásznapon ( - ismét egy ócsai módon kiürített, tartalom és méltóság nélküli emléknap)

Akadt közöttük, aki szívrohamot kapott, másikuk a bitófa árnyékában is szivarozott. Nem keresték a hősi szerepet, mégis vértanúk lett a tizenhárom honvédtiszt. 

Október 6-a  az a dátum, ami kevés magyarázatra szorul. Nemzeti Gyásznap.

A tizenhárom aradi vértanú kivégzésének napjára emlékeztek országszerte, így több településen és városban is. Sok helyütt a '48-as emlékműnél. 

Ócsán ez sem így van. 

Az önkormányzatunk képviselő-testülete és az Oktatási-, kulturális és sport Bizottsága  (Bukodiné Jánosné elnök) ezt sem tartotta arra méltónak, hogy városi-, önkormányzati szinten megemlékezzen róla. Ismét nem kerültek ki a fekete zászlók, a gyászt jelképező lobogók a közintézményekre. Ócsa városa ezt is csak annyira tartotta fontosnak, amennyire június 4.-ét, a Nemzeti Összetartozás Napját. Vagyis semmire. A semmirekellők, semmire valók. semmi mást nem tartanak fontosnak a nemzetből csak annak fizetőeszközét, a pénzt. Számukra a pénz a fontos és nem az emlék, vagy a megemlékezés. Ennek számos visszatérő és újraismétlődő jelét adták eddig és nyújtják, bizonyítják most is.  

Jobb helyeken az önkormányzat, a város együtt emlékezik, koszorúz, és fejet hajt a történelem és a múlt hősei, az elveszettek előtt. 

Ócsán erre Bukodi Károly polgármester, Horváth Tamás alpolgármester, és  Szűcs Lajos elnök, helyi lakos (jelenleg mind Fideszes) ismét alkalmatlan, képtelen volt.

A blog ezért jelen bejegyzésével egy virtuális emlékképet kíván állítani a jelenben a szereplők és múlt idézésével a nagyközönség előtt.

Miután a szabadságharcosok Világosnál letették a fegyvert, befejeződtek az 1848-49-es harcok. 

Az elnyomó rezsim azonban megtorlást akart. A császári haditörvényszék ítélete alapján pedig Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukás után kerültek az osztrákok fogságába. Ők a nemzet vértanúivá váltak: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly.

Az iskola diákjai ezen alkalomból a város előtt láthatatlan mód, de virtuálisan megrázó erővel elevenítik fel a végzetes napot.

Amint elhangzott, Haynau osztrák táborszernagy már a fegyverletétel után kijelentette: felkötteti a lázadó vezéreket, a rebelliseket pedig gyökerestül kiirtja:

- Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon akár százakat is. Intő jel lesz ez minden forradalmár számára - mondta Haynau egy alkalommal.

A kivégzés napján a tizenhárom aradi vértanú közül Török Ignác szívrohamot kapott, így rajta nem tudták végrehajtani az ítéletet. Láhner György éppen azon a napon volt ötvennégy éves. A legendás hadvezér, Damjanich János százkilencvennégy centiméter magas volt, lába a bitóról leért a földig, ezért őt nem felakasztották, hanem a bakó fojtotta meg. Nagysándor Józsefről pedig feljegyezték: még a bitófa árnyékában is nyugodtan szivarozott.

A diákok emlékeztettek rá; - volt egy tizennegyedik vértanú is, méghozzá az első szabad magyar kormány miniszterelnöke, Batthyány Lajos. Őt Budapesten akarták felakasztani, ám a kivégzés előtti estén  a   zárkájába becsempészett késsel megsebesítette saját  nyakát. Így végül golyó általi halálra változtatták az ítéletet.

A vértanúk különbözőképpen készültek halálukra, egy dolog közös bennük: gerincüket csak a bitófa és a hóhér sem tudta megtörni. "Csupán az életüket" bírták erőszakkal és galádul kioltani. 

Ócsán túl, más helyeken a mai csütörtöki megemlékezésen az önkormányzatok, pártok,  civil szervezetek, a város intézményei  és a kisebbségi önkormányzatok is koszorúztak. 

Ócsán ez ismét elmaradt. 
Szégyen és gyalázat.

*