A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alsópakony. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alsópakony. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 30., szerda

Mivé lesz az Ócsa-Alsópakony határában épülő kormányzati bérlőtelep ( - jövőkép)

Mióta a városunk a nevét adta ahhoz, hogy ide importálják a nyomort, azóta másról sem hallani, mint erről. A híradások visszatérőn Ócsát  a devizaadós telep kapcsán emlegetik. Ez sajna már csak így lesz. Ez érződni fog az eljövendőben és az ingatlanárakban is. Sőt az itt élők mindennapjaiban szintén erős nyomot fog hagyni.

Hogy mit óhajt a polgármester és mivé válhatunk idővel, az  Ócsa város blog aktuális elemzésében megtekinthető. 

Lapozzon át és nézze meg a videoklipet.

*

2013. január 17., csütörtök

2013. január 15., kedd

Mentsvár, vagy szegregáció ( - álom és valóság) - Alsópakony

Ma éjféltől lehet pályázni az alsópakonyi telepesnek.  A bérlőnek jelentkezők önmaguk vállalják a kiköltözéssel a szegregációt, amit az elkülönített sajátos életmódváltás jelent, a pakonyi síkság szélén. 

Alsópakony kijelölt területén, Ócsától 5-6 kilométernyi távolságban, az autóút szélére szorulva fognak élni a számukra most épített új falusi környezetben azok a kiválasztottak, akikben van akkora bátorság, vagy éppenséggel elkeseredettség, hogy a "megújulás" e kiszorított, periférikus formáját választják további életcélul.

A körülményeket és a bekerülési-, pályázati  lehetőségeket járjuk körül  Ócsa város blogja  oldalán. 

Aki kíváncsi a körülményekre, és a fejleményekre, az lépjen át és olvassa el a teljes írást itt: http://ocsavaros.blogspot.hu/

És helyi emberként, deviza adósként kit nem érdekelne, hogy mi, és miként zajlik nálunk. 

*

2012. december 10., hétfő

Álomból a valóságba ( - kormányzati minta helyett alsópakonyi mintavételezés) - drága álom

Bár Orbán Viktor már meghirdette az adósság elleni háború harmadik pillérét, azaz a bajba jutott önkormányzati szektor részleges adósságátvállalását, mi úgy érezzük, hogy a kormány még az első két pillérben sem aratott győzelmet.

Alsópakonyban nem valósul meg a beígért minta lakópark, helyette csupán egy elavult, korhoz nem illő, széndioxid kibocsájtó telep létesül több mint egy év csúszással. A kormányzat képviselői ugyanis addig tárgyaltak Ócsa vezetésével, míg sikerült a korábbi jobb elgondolást leócsítani. Így se környezetbarát, se komfortos nem lesz az ott élők élete, de még csak  ember központú sem lesz a kitelepítettek lakónegyede, azaz a pakonyi telep. Gondolom, az itteni  városvezetést sz motiválta, hogy a jelenlegi (régi)  Alsópakonyon élők elmaradtságához képest ne legyen ugrásszerű az ottani fejlődés. Ezért vehetett olyan fordulatot a korábbi terv, városi tárgyalások során , hogy a korábbi korszerűbb és fejlettebb elgondolást a folyamatos egyeztetések során lerontsák a ma létesülő szintre.  Mert ugyebár arról volt szó, hogy önellátó, alacsony (közel nulla) energia  költségű épületek és az energiaönállóságot megvalósító település megteremtése által válik mintává a hely. Szó volt napkollektorokról, biomasszával működő egyedi kazánokról, és mezőgazdasági hulladékból előállított biogáz alapú kapcsolt energiatermelés megvalósításáról.  Az egyes épületeket a tervelgondolás szerint ki akarták egészíteni az esővíz-hasznosítás és a szürkevíz-visszaforgatás eszközeivel, amelyek a takarékos vízhasználatot tették volna lehetővé. A szennyvízkezelést helyi szikkasztókban, majd esetleg a gyáli csatorna mellékági levezetésével, szintén helyben akarták megoldani.  Ez a mintafalu lehetőséget adott volna a 2020-as épületenergetikai előírásokat megelőző, rendkívül alacsony (közel nulla) energiaköltségű épületek és az energiaönállóságot megvalósító település megteremtésére.
A telep földgáz ellátására a tervezett településhez legközelebbi hálózati csatlakozási lehetőség a 4603 sz.-ú út mentén a közelmúltban épített üzemi terület ellátását szolgáló hálózatnál található, amely néhány száz méternyire fekszik a területtől. 

A látványterveken egy Kós Károly stílusában megálmodott autonóm település körvonalazódott. 
A házak között tornyok magasodtak, és nem hiányzott az óvoda, a posta vagy az orvosi rendelő. Ehhez képest a 22 hektáros terepen, amelyre az első ütem nyolcvan házát felhúzzák, az építők azzal kezdték a munkát, hogy elhelyezték a villanykarókat. Föl sem merült a földkábelfektetés lehetősége.

A vázolt ökofalu tervét felülírták az állami, önkormányzati alkuk. A házak is „összementek”, és a végletekig leegyszerűsödtek. A kezdeti passzívházakból fa-, széntüzelésű kályhákkal, PB-gázpalackról működő tűzhelyekkel felszerelt, zömében 50 négyzetméteres törpelakok lettek. Az ezer négyzetméteres birtokokon álló földszintes épületek falait blokktéglából rakják.

A városi előjárók tárgyalásai során aztán addig egyezkedtek, míg a építendő területen sem az energia takarékosság, sem a gáz nem került bevezetésre. Sőt, a keletkező szennyet is az anyaváros vette a nyakára. Így aztán az első ütem 80 lakóháza nem csak szén-dioxinnal és monoxinnal  szennyezheti a levegőt, hanem az elhasznált vízével (kb 14-15 m3/nap) is, így minden egyes öblítésével terhelheti a kisvárost. Arról pedig ne is találgassunk, hogy a most még ott lévő környékbeli erdők faállományának a számba mennyiben fog változni az ottani fűtéskialakítás által. Pár éven belüli (ki)pusztításuk azonban máris borítékolható. 
Szóval, nem hinném, hogy ez lenne az a minta, amiről kormányzati és önkormányzati körökben beszéltek.

Horváth Tamás ócsai alpolgármester még bízik abban, hogy a település vezetőit is bevonják a leendő bérlők kiválasztásának munkájába, elvégre a településnek nem mindegy, kik költöznek majd a telepre. 
A beszámolók szerint  a Belügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyelőre még egyeztet ez ügyben. Közben az hírlik, hogy a Máltai Szeretet Szolgálat által kerülnek majd ki a települők.
Az ócsai ember, meg csak nagyot néz és tűrve hallgat mert szinte semmit nem tud, nem ismer a háttéralkukról és a jövőjét érintő, azt befolyásoló döntésekről. A városvezetés  őket erről ugyanúgy nem tájékoztatja, ahogy az érintett hiteleseket sem a kormányzat. 

Így azonban sem az ócsaiak, sem a devizaadósok problémái nem oldódnak meg.

Bár a kormány egy széles körű frontot nyitott a devizaadósság ellen – árfolyamgát, végtörlesztés, Nemzeti Eszközkezelő -, de az igazán bajban lévő adósokat egyik módszerrel sem tudta még megmenteni. A végtörlesztéssel kapcsolatban például nyilvánosságra került az a tanulmány, amely a kormány számára készült, és a különböző kockázatokat, problémákat sorolja fel. A kormány már 2011-ben is tisztában volt azzal, hogy valódi sikert nem ér majd el, ennek ellenére az "ócsai lakópark" és  végtörlesztés rendszere fontos propagandaeszközzé vált.
*

2012. december 4., kedd

Alsópakony, de csodás - így készül az ócsai kormány negyed ( - XXI. századi szociográfia)

Az eredeti tervek szerint már rég az ócsai lakótelepen kellene élniük a bajba jutott devizahiteleseknek. 

Már idén tavasszal kész kellett volna lennie a beruházásnak. Aztán jött a huzakodás, az újabb ígérgetés, de előrehaladás mégsem történt. Végül egyéves csúszással elindult az építkezés. Csakhogy a beharangozottakhoz képest egy teljesen más elvárási és minőségi szinten. Egy visszalépés az egész.

Mára egy lecsupaszított és kifilézett variáns készül. A korszerű követelmények már nem dominálnak. A jelen tervek alapján egy korszerűtlen és elavult technológián alapuló lakóegyüttes, amolyan új gettó valósul meg, ahol az elszigeteltség és a magárahagyottság lesz az uralkodó. 

A HVG riportere körsétára visz minket, ami által  bemutatja miként  áll az alsópakonyi új kormányzati lakónegyed, valamint prezentálja, hogy mit szólnak mindehhez a jelenleg is ott élők. 
(Mert, hogy a beköltözőket homály fedi.) 


Egy kis szociográfia Ócsa-mellékről.

*

2012. szeptember 16., vasárnap

Augusztusban indul a Kormány Szociális Családiház-építési Programja ( - az ígéret földje)

"Szó sincs gettóról, vagy csődtelepről, a Kormány otthonokat épít Ócsán" - nyomatékosította Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján, melyet Bukodi Károly, Ócsa polgármesterével és Szaló Péter a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkárral tartott 2011-ben . 


Magyarország Kormánya eleget tesz tavalyi ígéretének – folytatta az államtitkár -, miszerint nem engedi el a kezét egyetlen bajba jutott embernek sem, ezért biztosítja számukra a lakhatást és az újrakezdés lehetőségét. Ennek érdekében született meg az 5 pontos „otthonmentő akcióterv”, és ezért áll fel a Nemzeti Eszközkezelő, melynek fő tevékenysége a fizetésképtelenné vált emberek otthonainak állami kézbe vétele – ismertette az államtitkár. 

Bukodi Károly elmondta: a mai tárgyalás után támogatandó javaslatcsomaggal megy haza. A városvezető szerint a program megvalósulása érdekében fontos a település infrastruktúrájának fejlesztése, amelyről szintén egyeztettek már a Belügyminisztériummal. Az ócsai polgármester hozzátette: személyes tapasztalata szerint a város lakossága nagyrészt támogatja a program megvalósulását, hiszen ez a település előnyére válhat. 

Azóta ismét augusztust írunk. Közben eltelt egy év. Sok minden kiderült. Ahogy az is, hogy nem épült fel a tavaly beígért telep. Aztán ha majd mégis, akkor az nem lesz önellátó, és Ócsa nem nyer az ügyleten. S, hogy mindez sok pénzébe kerül.

Nagy valószínűséggel az idén ebből az egészből már nem lesz ebből semmi.
Ezzel úgy tűnik, devizahitelesek sanyarú sorsára jut  az egész vállalkozás, vagyis bedől egy sor ígéret.
Csupán Ócsa adósította el magát.
Az elmúlt egy év távlatában a város helyzete egyre kilátástalanabb.
*

2012. augusztus 23., csütörtök

Valaki mindig becsapja az embereket ( - lásd kormány, Alsópakony, Ócsa)

Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja szerdán, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: bár a kormány a devizahitelesek megmentését ígérte, a tavalyi 23-ról az idén 35 százalékra nőtt azoknak a lakossági jelzáloghiteleknek az aránya, amelyek esetében késve fizetik a törlesztőrészletet.

A politikus szerint a Nemzeti Eszközkezelő "fiktív szervezet" maradt, mivel az idén eddig a tervezett nyolcezer helyett mindössze nyolc lakást vásárolt meg bajba jutott hitelesektől. A rászorulók becsapásaként értékelte az ócsai lakótelep felépítéséről szóló ígéretet is, megjegyezve, hogy a "szocgettó" létrehozását az MSZP az elejétől ellenezte.


Közben Ócsa város vezetése tehetetlenül vergődik a saját csapdájában, és maga sem tesz eleget az emberek megsegítése, vagy a lehetőségek kihasználása érdekében. 

Alsópakonyon a helyzet változatlanul rossz. Továbbra sincs korszerű és normálisnak mondható ivóvíz és közműellátás. Rengeteg a hálózatban pangó víz, ami ma már megengedhetetlen, a követelményeknek nem megfelelő. Az ottani víznyerőt  tisztítani, korszerűsíteni kellene. Ezzel a városvezetés is tisztában van , hiszen erről maga az alpolgármester számolt be, amikor a testület elé tárta az ottani áldatlan viszonyokat. Ezt követően Horváth Tamás javaslatára a képviselő-testület el is fogadott egy tervet, mely szerint javítják a víznyerő és a hálózatba jutó víz minőségén. Azt tervezték, hogy leválnak víztoronyról, és helyette szivattyús, hidroforos rendszerrel biztosítják a megfelelő hálózati nyomást. 
Amikor azonban ezt a felvetést visszavonták, akkor az ott élőket hagyták magukra, vagy ha úgy tetszik cserben.  
És ez nem első eset. A tanyafejlesztési pályázatból való visszalépés szintén egy olyan szituáció volt, amivel az alsópakonyi közösség szenvedett hátrányt. 
Ócsa városvezetése ezekkel a tettekkel gyakorlatilag magára hagyta és kiszolgáltatta Alsópakony lakosságát.
Közben az út túloldalára tervezett "kormányzati negyed", vagyis a devizatelepként közszájon forgó  projekt sem akar megvalósulni. A tavalyi ígéretek már messze elszálltak, és a befogadó városon belüli szerény fejlesztések sem valósultak meg.  
Ócsa az eltelt egy év alatt semmit nem haladt előre ez ügyben. Ma is ugyanolyan felkészületlen, mint korábban. A kormány a város közt folyó tárgyalások során nem sikerült pozitívumokat elérni.   
Ócsa nem is kapott semmi pluszt. 
Az alsópakonyon létesítendő majdani új-telep szennyvízén és nyűgén kívül.  Az óvoda és a bölcsőde beruházás még várat magára. Az iskola felkészítéséről meg szó sem, volt, mert előre kijelentették, hogy az fogadni képes az első hullámot. Igaz, a szeptemberi beiratkozások rendjének már úgy kellett volna zajlania, hogy számoljanak a betelepülőkkel, de erről még semmiféle valós tény, vagy adat nem ismert.  Alsópakonyon még az építkezés sem kezdődött el. Az induló osztályok száma létszámának meghatározása szempontjából azonban a vezetés most augusztus végén sem számolhat a beígérttel.  Ilyen, és ennyire bizonytalan,  tényezőkkel senki sem kalkulálhat.  
Ócsa város önkormányzata és a Halászy iskola, az oda beirtottak is addig járnak jól, míg az új-telep ismeretlen jövevényei nem terhelik le a teljes belső kapacitást. Erre ugyanis nem csak a városháza, az ellátó rendszer, a pedagógusok, de még az itt élő emberek sincsenek felkészülve. (Még szerencse, hogy a kormány sem áll olyan határozottan ez ügyben a lábán.)

A jelen kor legnagyobb vesztesei a beültetett és magukra hagyott alsópakonyi "őslakosok", vagyis a ma ott élők, valamint a becsődölt, kilakoltatás előtt álló behintáztatott devizahitelesek.


Az MSZP arra kíváncsi, hogy mit gondol minderről Orbán Viktor.
Korózs Lajos úgy fogalmazott: az általuk javasolt "fordított konzultáció" - amelynek során a kormányfő fejtené ki véleményét az említett problémákról - a kormányzati konzultációkkal szemben valóban az emberek gondjairól szólna, ráadásul "egy huncut fillérjébe sem kerülne senkinek".

*

2012. augusztus 17., péntek

Alsópakony az igéret földje, Ócsa a félelemé ( - szociális rászorulók, vagy kiszolgáltatottak leszünk?)

Az alsópakonyi lakópark felépítésének ötletét még tavaly június elején vetette fel kormány a megroppant lakáshitelesek megsegítése céljából. Akkor azt mondták: az állam 40-80 négyzetméteres családi házakat építene olyan devizahiteles családoknak, akiknek otthonát a bankok elárverezik. 

A tervek szerint már tavaly ősz végére állnia kellett volna az első ütembe tervezett házaknak. Aztán ez valahogy elsikkadt, és idén márciussal hitegették az embereket. Ócsa polgármestere és alpolgármesterre visszatérőn és nagy hévvel nyilatkozik a megvalósulásról, miközben a maguk verziója is egyre csorbát szenved. A tervek elkészültek, de még ma sem tudni, hogy mi fog megvalósulni. Arról sincs hír, hogy végül korszerű, energiatakarékos, könnyűszerkezetes, vályog, vagy betonyp házakról van-e szó. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárást tudomásunk szerint már kétszer megismételték. Állítólag drága volt a kivitelezés összege. A folyamatos elhúzódás miatt az építkezés még nem kezdődött el, holott korábban Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár tavaly nyáron még azt mondta, hogy még a 2011-es évben indulhat a házépítés. 

Most 2012-ben ugyanezt mondja Horváth Tamás alpolgármester is. Szerinte nyugodtan indulhat az építkezés.
Azonban nem indul. Még a csatornahálózat, a vízvezeték nyomvonalán sincs mozgolódás. Egyedül a szennyvíz telepen restaurálják a régi tározó-ülepítő medencét, abból a 40 millióból, amit a zűrös dunaharaszti vízszolgáltatónak utaltattak. Pedig a szennyvízkezelés nem is hozzájuk tartozott. Az Ócsa és társai tulajdonában álló szennyvíztelep közös üzemeltetése körüli bonyodalmak és a feltárt szabálytalanságok nem gátolják a vitatott beruházást. Inárcs, Felsőpakony és Ócsa tárgyalásairól nincs hír. A felek mindegyike tart valamitől. Talán Inárcs az egyetlen, aki a legrendesebben teljesített. Ócsa a lakossági befizetések ellenére öt milliós adósságot halmozott fel, amit mostanság próbáltak rendezni.  

Csatornadíj lerendezve, tartozás közpénzből visszapótolva 
Mint arról beszámoltunk, ezt a Szabadidő Központnak utalt pénzzel kívánják kezelni, mivel a korábban ennél az önkormányzati (Egressy Gábor Kulturális Szolgáltató Nonprofit Kft. Közhasznú Társaság)  cégnél halmozták fel.  Hogy aztán Ócsa miért, és hogyan hozta létre fennálló tartozását, senki nem nyilatkozik, ahogy arról sem, hogy a csatornadíjakat miért a DHRV-nek utalták át. Még az is elképzelhető, hogy ebben a pénzügyi útvesztőben kavarodtak, el valahol a lakossági befizetések, miközben a város tartozása kikerekedett. Ha belegondolunk abba, hogy most is a DHRV-n keresztül áramoltatják a szennyvízre fordítandó összegeket, akkor már nem is annyira fura ez a kalamajkás történet.  

Mindenesetre a DHRV és annak vezetője, Biró Vencel a haraszti önkormányzati körökben nem annyira népszerű, és elfogadott, mint itt Ócsán a várásházi berkekben.  Ott még a beszámolóját sem vették kézpénznek, nem úgy mint nálunk a díjemeléssel kombinált mesét. 

Szóval Alsópakony kapcsán a "minden nagyon jó"  érzés, valahogy Ócsán nem akar beteljesedni. 

Egy látványterv, a sok közül - nem tudni hogy végül mi és mennyiért valósul meg

Az állam eredetileg 500 ház építését tervezte, a jelenleg is zajló első fázisban 80 ház kivitelezésére írták ki a közbeszerzést. Az átlagosan 1000 négyzetméteres telkekre épülő téglaházakra meghirdetett első közbeszerzési eljáráson a cégek túl magas ajánlatai miatt nem hirdettek győztest, ezért egy második eljárást tartottak. A Napi Gazdaság információi szerint ezen három cég indult: a Swietelsky Magyarország Kft.-Pannon Nívó Zrt. konzorcium, a VeszprémBer Zrt. - amelyek megközelítőleg azonos, 1,8 milliárd forintos ajánlatot tettek -, valamint a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt., ami 1,49 milliárd forintért csinálná meg az építkezést.

Bár ezen az eljáráson már egy hete eredményt kellett volna hirdetni, ez eddig nem történt meg. Megkérdeztük a projektért felelős Belügyminisztériumot, hogy miért csúszik a pályázat elbírálása, de a sajtóosztályon azzal hárították el minden kérdésünket, hogy addig nem tudnak semmit mondani a szociális lakóparkról, amíg nem zárul le a közbeszerzési eljárás. Arra a kérdésünkre nem válaszoltak, hogy ez mikorra várható.

Egy, a közbeszerzési pályázat elbírálására rálátó forrásunk szerint azért nem hirdettek eddig eredményt, mert minden ajánlattevő cég apróbb formai, számolási hibákat vétett a pályázatában, de a döntéshozók nem akarták kizárni őket a versenyből, ezért inkább adtak nekik egy kis időt a javításra. A kormányzati vezetők vélhetően nem szerették volna egy újabb közbeszerzési eljárás kiírásával sokkal tovább halasztani az építkezést.

"Küldtek augusztus 2-án egy levelet, hogy nem lesz 3-án eredmény" - mondta az [origo] kérdésére az egyik ajánlattevő cég vezetője, aki hozzátette, nem tudja, mi lehet a csúszás oka, és azt sem mondta, hogy a pályáztatók javításokat kértek volna tőlük. Ugyanerről számolt be egy másik, a pályázatban részt vevő cég vezetője is az [origo] kérdésére.

Az Ócsát Üllővel összekötő út által határolt, építésre kijelölt területen jelenleg csak rengeteg szemét van, és át kell gázolni több szöcskelégión is, hogy lássuk a nagy gazos semmit. Ugyan a terveken takarosnak tűnő házak (cikkünket a tervekről itt olvashatja) telekhatárait már kimérték, és az ELMŰ is felhúzott körülbelül 60-70 villanyoszlopot, munkának még nyoma sincs. Pedig a póznák csak arra várnak, hogy a serényen dolgozó közmunkásoknak adjanak fényt az építkezéshez. A kormány döntésének értelmében a házépítési munkákat közmunkások fogják végezni, a munkaügyi központok pedig már ki is választották azt a főleg Pest megyéből érkező körülbelül 250 embert, akiket majd busszal hoznak az építkezéshez. 

Háttérben az adós telepnek szánt terület a póznákkal

"Miért kell vadonatúj házakat felhúzni, amikor az eszközkezelő valószínűleg egy új ház töredékéért is átvehetné a bajba került hitelesek ingatlanjait?" - fakadt ki az Ócsa központjában található bankból kijövő férfi, aki egyébként maga is éppen a saját devizahitelét intézte. A férfi hozzátette, hogy "biztosan valami fejes van a történetben", azért csúszik a döntés, de egyébként nem gondolja, hogy bármilyen hatással lenne a falu életére az odatelepülő 80 család.

"A nyóckerből akarnak idetelepíteni kisebbségieket" - ismételte a közkeletű helyi pletykát az Ócsát Üllővel összekötő út egyik kocsmájában egy pultot támasztó középkorú férfi, aki éppen egy újabb fröccsöt kért, mielőtt beszállt volna mattfekete terepjárójába. A férfi, akárcsak a többi megkérdezett helybeli, teljesen szkeptikus volt a beruházással kapcsolatban, és ő is azt mondta, hogy nem érti, mi szükség van az egészre, ha a környező településeken, Üllőn, Alsónémediben, Gyálon "százszám állnak az üresen, ár alatt megvehető házak", de ha már megépítik, amire szerinte a "következő ötéves tervben sincsen esély", akkor miért nem lehet helyi vállalkozókkal elvégeztetni a munkákat.

Én meg azt mondom, ha netán nem fuccsol be ez az egész, és lesz még kit megmenteni, akkor sem fog a korábbi teljes 500 lakásos telep elkészülni. Nem fog, mert  az időmúlás okán a kilakoltatottak már kiesnek a megmenthetők köréből. Aztán meg azért, mert az eltelt egy év alatt többeknek sikerült stabilizálniuk hitelüket, és akiknek máig sikerült fenntartania ingatlanját, -  mert akár megegyeztek a bankkal akár más segítség által, - azok már nem valószínű, hogy rákényszerülnek a költözésre. Ráadásul ha megvalósul még a kormány kiköltöztetés előtti visszabérlési terve,  akkor nagyon kevés olyan rászoruló várható, akik nem kimondottan csak saját hibájuk folytán kerülnek ebbe a végső körbe.

A legnagyobb vesztes ma mindenképpen Alsópakony ott élő közössége. Tőlük tavaly megvonták a jó minőségű vízhez jutás lehetőségét a kormány elképzelés kapcsán, mondván az úgyis nemsokára megvalósul. Pedig Ócsa város önkormányzat is tisztában volt azzal, hogy ott tarthatatlan az állapot. 
Horváth Tamás a segítség helyett kétszer is a megvonást ajánlotta. Egyszer akkor, amikor a tervezett vízhálózat rekonstrukciót visszavonták, máskor pedig akkor, amikor a tanyafejlesztési pályázatbeli városi indulást átértékelték.

Ők nem várnak, már csak magukban bíznak - Alsópakonyon láthatóan ketten építkeznek

Alsópakonyon két fiatalember épp tetőt épített és falakat festett a kutyájuknak készülő házhoz. A kutya-lak az Ócsához tartozó telep egyik szegényes házának udvarán készült, nem messze onnan, ahol a kormány korábbi tervei szerint már állnia kellene legalább nyolcvan, a bajba jutott devizahitelesek megsegítésére épülő szociális családi háznak.

"Nem lesz abból semmi" - mondta a hónapok óta csak terven létező lakóparkról a kutyaól építése közben a két férfi. Hozzájuk hasonlóan szkeptikus volt Ócsán mindenki, akit kedden megkérdeztünk, a kétkedő helyiek többsége azt is megjegyezte, szerintük azért nem kezdték még el az építkezést, mert "biztosan valami susmus van a háttérben".

Horváth Tamás (Fidesz) volt az egyetlen bizakodó ember, akivel beszéltünk a településen. Azt mondta, reményei szerint napokon belül eredményt hirdetnek a közbeszerzési eljáráson, és a szerződéskötést követően már másnap el lehet kezdeni a házak építését, mert "minden elő van készítve az utolsó szögig".

Havi másfél milla fixszel az ember könnyen viccel - ha mind bejött volna, amit mond, akkor a város ma virágozna

"Természetes, hogy mindenki fél az élet nagy változásaitól, nincs ez másként Ócsán sem" - mondta az alpolgármester, aki hozzátette, hogy a helyiek összességében a fejlődést várják a lakópark felépülésétől. Az új településrész a tervek szerint vizet, csatornát és boltot is kapna, megújulhatna a szennyvíztisztító telep, a beruházás második szakaszában pedig bölcsőde, óvoda és akár egy alsó tagozatos iskola is épülhetne. Ha minden jól megy, akkor az első lakók már ősszel beköltözhetnek új otthonaikba, és ezzel új fejezet kezdődhet Ócsa életében.

A kérdés és a felvetés mögött azonban ott lakozik a kétség és a félelem, mert Horváth Tamás eddigi ismert dolgai elbizonytalanítják az embereket. Sajátos ötletei és előterjesztései még sok jóra nem vezettek. Aminek szellemi atyja volt, az rendre lakossági terheket jelentett. Többen máig nem felejtik, hogy a képviselők használatába adott hivatali laptopokat az ő javaslatára kótyavetyélték el, az előző ciklus végén pár ezerért, majd szereztek be helyette (igaz feleannyit) megközelítőleg 3,5 millióért. Aztán nevéhez köthető az Ágas-ház máig kétséges és vitatott renoválása, a Lakatosház átgondolatlan eldózerolása, ami mind közpénzek ráfizetésével járt. Az ott tátongó üres telekrészt az akkori ígérete ellenére máig nem sikerült  lefüvezni és hasznosítani. A műemléki környezetbe vájt foghíj érző sebként máig ott tátong. De szintén benne volt a MÁV aluljáró érthetetlenül drága 4 milliós közösségi pénzből történő felújításában és az itt is említett ivóvízellátás javításának megvonásában. Nevéhez kapcsolódik a tanyafejlesztési pályázat visszavonása, és az infláció feletti vízdíjak elfogadtatása.
A képviselő-testület jegyzőkönyvei mind megőrzik ennek nyomait. Előterjesztőként és szavazóként, vagy javaslattevőként mindig sikerült ebbéli elképzeléseit megszavaztatni. A Pénzügyi Bizottság és a képviselői tagság fideszese, pedig mindent ráhagynak, kerül amibe kerül. Ez azonban a lakossági oldalról nem egy siker történetként tudatosul az emberekben. A javaslatok megvalósításának többletköltségeit mindig az ócsaiak viselik.  És a terhek így nőnek egyre. (Most is zajlik egy hasonszőrű pénzt emésztő dolog.)
Ezért is a fenntartás az alpolgármester lelkesedésével kapcsolatosan. Ugyanis amiben hisz, aminek örül, arról úgy tartják, az már eleve nem sülhet el jól a városbeli oldalon. Félő, hogy Alsópakony kapcsán sem lesz ez másként.
Az előjelek máris ezt látszanak igazolni.


A szenny hozzánk jön, itt Ócsán mossák, minket terhel. Mondanom sem kell, ki intézte így.
Az óvoda és a bölcsőde beruházás a városban élőkre vár. A helyi munkahelyteremtés csak nem akaródzik javulni, ahogy a közlekedés is csak a sötét oldalát mutatja.  A városon belüli nem indult meg a járda és a kerékpár út építés, és az úthálózat rekonstrukciója sem. A vasútállomás környékét, az átjárókat nem fejlesztik. Infrastrukturális beruházás nincs. Csupán a külcsínre és a városháza előtti területre összpontosítanak a helyi vezetők. 

A város kilencezer lakosa csupán önmagában, a jószerencsében és a kormány politikai segítségnyújtásában bízhat. 

Alsópakonynak pedig úgy van értelme, ha az egész egyben megépül, hogy önálló lehessen, mert különben csak egy torz, eltartandó kolonc marad Ócsa (ócsaiak) nyakán.
Origo nyomán
*

2012. augusztus 16., csütörtök

Tájkép Ócsa után, középpontban az alsopakonyi semmi ( - táj puszta) - Horváth az illetékes

A Népszabadság szerint félnek Ócsán a betelepítéstől.

Szerintünk inkább fenntartással vegyes bizalmatlansággal fogadják a városkára erőltetett építkezést, majd a jövevényekkel vele járó terheket.

Többen tartanak a hitelkárosultak érkezőktől, mint ahányan várják őket Ócsán. A várakozással teli emberek egyike maga az alpolgármester. Ez szerinte csak egy új helyzet. Igaz, összességében ennyit egész pályafutása alatt nem szerepelt, mint az elmúlt egy évben. Számára a projekt lehetőséget hozott.
A helybélieknek azonban semmi kedvező nem sült még ki ebből.
Előnyöket is csak Horváth Tamás lát.

 Többen a munkahelyeket, az óvodai és a meg sem levő bölcsődei férőhelyeket féltik. A lakóparknak egyébként már készen kellene lennie, de a közbeszerzési eljárás hiánypótlása miatt hónapokat csúszik az építkezés.
Mindenesetre áram már van a puszta közepén.
 Emberi élet, cselekvés már kevésbé.  Ócsán, a lakosság aggodalommal teli. 
Alsópakonyon továbbra is siralmas élni. Az alpolgármester széttárja a kezét.
*

2012. augusztus 10., péntek

Alsópakony önmagában organikus, beavatkozás, törödés nem szükségeltetik ( - pályázat és fejlődés, avagy megsegítés helyett)

  Nem első ízben foglalkozunk ezzel a dologgal, de csupán azért, mert az mégis csak felháborító, hogy a városháziak mennyire magukra hagyják a kiszolgáltatott lakosságot. 

Hátrányos helyzet, nyomor és vezetési nemtörődömség
Aki nem értené, hogy miről van szó, akkor az csak tudja meg, hogy amikor a paraszttal oldják meg a városi feladatokat, és vele épített járdát az önkormányzat maga helyett, vagy akkor, amikor maga előtt díszburkolatot hány milliókból, vagy akkor, amikor városrészeket hagy magára és sorsára a maga előnyeinek ellenében, akkor legyen már egy ítélete a polgárnak, még akkor is, ha parasztnak nézik.  Szóval aki mindezt nem értené, az olvasson tovább, aki meg érti az is, mégpedig azért, hogy megismerje a régi-új történetet és hozzárakhassa azt, amit az előljárói fizetségről ismer, hogy kellőn értékelje a kialakult helyzetet. 

Tanya (forrás: mut.hu)
Önkormányzatunk már tavaly is pályázhatott volna
A Tanyafejlesztési Program a Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 nyolc térségi komplex vidékfejlesztési programjának egyik kiemelt eleme. A program keretében 2011-ben hazai forrásból közel 1 milliárd forint támogatás jutott a tanyás térségek fejlesztésére, a gazdálkodás feltételeinek javítására. A programra 206 alföldi településről nyújthattak be pályázatokat önkormányzatok, kistérségi társulások, tanyagondnoki szervezetek és gazdálkodók. A pályázatok közül 201 nyert állami támogatást: 70-en a települési és térségi fejlesztésekre, 131-en pedig a tanyagazdaságok fejlesztésére. A Tanyafejlesztési Program hozzájárul a szórvány településekhez kötődő életforma és az ott működő tájgazdálkodás megőrzéséhez és fellendítéséhez.

„A tanya – mint hagyományos gazdálkodási, települési és létforma – a magyar társadalmi, településszerkezeti- és gazdaságtörténeti örökség több évszázados múltra visszatekintő része. A KSH 2001-es népszámlálási adatai szerint az alföldi megyékben a lakosság 5,5%-a, vagyis több, mint 220 ezer ember él külterületen. Sajátos társadalomföldrajzi, építészeti, nyelvi, néprajzi és tájképi sajátosságai révén a tanyás településrendszer a magyar nemzeti örökség, illetve az európai örökség részét képezi, melynek fennmaradása, revitalizációja és fejlesztése nemzeti érdek. A tanyás térségek fontos értéke, hogy potenciálisan alkalmasak a fenntartható fejlődés, az integrált, komplex vidékfejlesztés és a multifunkcionális mezőgazdaság Európában kialakult fejlesztési modelljének megvalósítására.” (Nemzeti Vidékstratégia) Az elsősorban az Alföldre jellemző tanyák száma az elmúlt évtizedekben jelentősen lecsökkent, és a megmaradt tanyák egy része is elvesztette hagyományos mezőgazdasági funkcióját. Legfőbb problémákat a leromlott épületállomány, a fejletlen infrastruktúra, a nehéz megközelíthetőség és a rossz közbiztonság jelentenek.

Polyák István édesanyjának gyalog viszi az ebédet éthordóban, a fiatal lány az iskolából teker haza Alsópakonyra
Alsópakony (a régi és nem a létesítendő) és az ott üzemelő vállalkozások ezeknek a paramétereknek megfelelőn ebbe a kategóriába tartoznak. 

Ócsa városa a kiírás szerint pályázhat, amit tavaly még úgy gondolt, meg is tesz, de Horváth Tamás előterjesztése után ezt visszavonták a képviselők.
Pedig a pályázati támogatás mértéke 90 %.  Ez azt jelenti, hogy 1 millió forinttal további 9 érhető el.

Beavatkozásmentes, organikus környezet  - hol van már a tavalyi hűhó
Itt van mindjárt példaként a város járdaépítési programja, amire kb 3 milliót szán a vezetés sóder és cement formájában, amit majd a lakosoknak kalákában kell megépíteni. Vagy nézzük a Városháza előtti, Bukodi Károly által "piactér"-nek nevezett bontott területet amire közel kettő millióért díszburkolatot szeretnének rakatni. Na, ha ezt a 2-3 milliót például Alsópakonyra szánnák és ezzel pályáznának, akkor ezzel a pénzzel úgy 20 milliós beruházást, vagy fejlesztést tudnának megvalósítani. A kiírtak szerint. 

Ehhez csupán arra lenne szükség, hogy tervet állítsunk fel és pályázzunk a TP-1-2012  vagy a TP-2-2012 - re, akár mindkettőre. Mert lassan kifutunk az időből. Ráadásul a város nem olyan gazdag, hogy azt megengedhesse magának, hogy ismét elmegy egy ilyen lehetőség mellett anélkül, hogy rámozduljon.

Alsópakony élve eltemetve - csak járatjuk a szánk
Alsópakonyra is ráférne a fejlesztés, a gondoskodás. De nem, A polgármester és a helyettese valahogy másként gondolkodik. Az egyik csupán a városmagon belüli sportban, a tornatermi birkóban, a pályás fociban és Bajcsy központúságban gondolkodik, míg a helyettes társa a vízügyben, a szennyben és a társult tagságokban érdekelt.
Alsópakony és az ottani kilátástalanság megsegítése nem fér a programok sorába.
Ugyanis míg focira lehet 10 milliót is áldozni, addig a pakonyiak egyet, vagy kettőt sem érdemelnek(?). 
Alsópakony, Ócsa tanyás külterülete, ahol szinte még víz sincs. Legalábbis normális, és teljes mértékben fogyasztható egészséges ivóvíz. Aztán normális út sincs, mert az valahol az útszéli tábla utáni sárveretőnél véget ér.

Alsópakonyon  lehetőség sincs, így a termékek előállítása és piacra juttatása vonatkozásában is elkélne a pályázati segítség. De a közvilágítás terén is lehetne mit fejleszteni. Nos ez a pályázat erre, illetve ezekre adna lehetőséget.  Ha élnének vele.

A városvezetés most ismét ezt szalassza el, amikor erre a kiírásra nem jelentkezik és a várost a pályázaton nem indítja.  (A képviselők többségének sem jut ez eszébe, hogy javaslatként előterjessze.)

A városvezetés ezzel diszkriminatív mód lenézi és kirekeszti az Alsópakonyon élőket, mert amolyan külszéli alsóbbrendűségben tartva őket, kirekeszti a fejlődésből.

Bukodi Károly, választott  polgármester - ha akarna, pályázhatna Ócsa (Alsópakonyról beszél, de ez nem segít)

Hiába a kormány, és a kiíró jó szándéka, ha a választott helyi funkcionáriusok érdektelenségből szarnak az egészre. 

Ezt kérem ne felejtsék el az itt/ott élők, amikor majd a választásokra kerül a sor.

Alsópakony leírva, magára hagyva
A Vidékfejlesztési Minisztérium, valamint a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI, volt VKSZI) 2012 júliusában három állomásból álló tájékoztató rendezvényt tartott a Magyar Tanyákért Programiroda közreműködésével. A rendezvényeken Balogh Attila sajtóreferens (VM, Stratégiai Főosztály) ismertette a 2012-es Tanyafejlesztési Programot, illetve a hozzákapcsolódó rendeletet és számos szakmai előadást hallgathattak meg a részvevők a magyarországi tanyák helyzetéről, jövőjéről, valamint a fejlesztési programot érintő eddigi tapasztalatokról, gyakorlati tudnivalókról.

Dr. Budai Gyula parlamenti államtitkár bejelentése szerint a 62/2012. (VI. 29.) VM rendelettel szabályozott program keretén belül 2012. július 9-étől lehet pályázatokat benyújtani a NAKVI honlapjáról elérhető elektronikus adatlap kitöltési felületén.

A pályázatok benyújtási határideje 2012. augusztus 31. A rendelkezésre álló pénzből két fő területet kívánnak támogatni: a települési és térségi fejlesztéseket, valamint a tanyagazdaságok fejlesztéseit. Az előbbi célra mintegy 1,04 milliárd forint áll rendelkezésre, míg az utóbbira mintegy 400 millió forint.

A Tanyafejlesztési Program célja továbbra is a tanyai gazdálkodás megújítása sajátos értékeinek megmentésével, a tanyai életmód hátrányainak csökkentése, valamint a tanyás térségek fenntartható – a komplex vidékfejlesztéshez illeszkedő – fejlődésének elősegítése. A tervek szerint 2013-ban 2 milliárd forintos kerettel folytatódik majd a program.

Ez több figyelmet és ráfordítást igényel, mint Alsópakony -  a sport kiemelt és előnyt élvező, több milliós ügy
Remélem egyszer csak rászánják magukat az illetékesek és elkezdenek munkálkodni azon, hogy az Alsópakonyon élőket felzárkoztassák. Akár az utak, a közművek, a közlekedés, a lakhatás, vagy a munkahelyteremtő piacra termelés által, esetleg az ilyen tanyafejlesztési támogatással, amiből most ismét kimarad ez a hátrahagyott településrész.

 *

2012. augusztus 7., kedd

Ócsa-Alsópakony, a helyzet változatlan ( - hiába a gőzerő, csak a gaz tör elő)

Csak a gaz és a csupasz, magára hagyott betonpóznák burjánzottak ki a tájból az elmúlt egy évben Alsópakonyon. Pedig itt a rászorulóknak szánt végső mentségnek, a beígért szociális lakóhelynek kéne állnia.  Közben Alsópakony máig itt élő közössége továbbra is csupán rossz minőségű, a paramétereket nem teljesítő, pangó vizet kénytelen tovább csapolni.

A nagy bejelentés - ekkor még minden másként nézett ki (Szaló titkár aki rábeszél, és Bukodi mester, aki felnéz rá)

Igaz erre is volt már megoldás, de sutba dobták, mondván, jön a kormány, s azzal majd ezt is megoldják. Persze, össze-vissza ígérgettek. Már a megoldás, és Szaló Péter is messze tűnt. Viszont már legalább 6-8 hónapja kész kéne lennie a vázolt lakóövezetnek.  Azonban még az előkészületekkel is állnak, és várnak. Sem a közművek, (víz, gáz, csatorna,) sem más összeköttetés,  az ígért összekötő út nem áll sehogy.  Pedig minta telepnek beruházásnak indult. Aztán kiemelték., most mégis elhalni látszik.

Kiégett táj, póznákkal - Alsópakony új telep látképe augusztusban
Horváth Tamás elmondása szerint, Ócsa felől már kész lehetnének. Ahogy fogalmaz, Ócsa mindent megtett. Azonban erről a mindenről a helyiek nem tudnak semmit. A város milliókból előállított újságja szűkszavú. Hol csak elkésett "virágos" írásokat, vagy reklámokat nyom, hol meg nem tudósít, vagy meg sem jelenik, illetve nem ír semmi érdemit. Egyedül a blog az, ami rendre információt ad és segít a tájékozódásban Ócsán.

A városházán és  környékén az emberek némán hallgatnak. Nem érdekli őket a sajátos boldoguláson túl szinte semmi. Főleg  az nem, amiben az önkormányzat keze benne van. Nemtörődömök, vagy félnek a hatalomtól. Esetleg annak emberétől, vagy kezétől. Többek szerint az hosszúra nyúlik.  

Ócsa - Alsópakony  - a kezdet és a vég (túl kell élni)
Mint közismert a kormány 2011 nyarán jelentette be, hogy Ócsára építenék a fizetésképtelen lakáshitelesek számára a megmentésül szolgáló lakóövezetet.  A tavalyi hirtelen ötlet, idén lassú agóniát mutat.  A hitelesek fizetőképessége, eladósodottságuk mértéke alig változott. A kilakoltatások pedig csendben tovább zajlanak. A megmentésükre szánt építkezés meg kudarcot mutat. Lesz- e vajon feltámadás az Ócsát érintő alsópakonyi semmittevést illetően? 

Horváth szerint Ócsa rendben, mert rajta nem múlik - a természet lágy öle, a pakonyi róna (kijelölve)
Nézzünk hát szét a társadalmi környezetben és a helyi kulisszák mögött. Járjuk körbe Ócsa állatorvosi lovát az alsópakonyi istállóban. A séta kezdte előtt vegyük elő a Hócipőt vértezetként.

Z. Kárpát Dániel az ócsai „gettó” tervezetével kapcsolatban egy korábbi sajtótájékoztatóján kifejtette, a kormány a lehető legrosszabb megoldást választotta, hiszen a beruházási költségek rettentően magasak és éppen a leglényegesebb elem nem szerepel a pályázati felhívásban: a munkahely teremtés helyben. A szakpolitikus teljesen életszerűtlennek minősítette a becsült költségeket is, kiemelve: hihetetlen, hogy egy lakóingatlant mindössze 150 ezer forint négyzetméterenkénti fajlagos költséggel tervezzenek, ennyiért ma már lakóházat lehetetlen ugyanis építeni és a tervek nem tartalmazzák az épületgépészet, valamint a közművesítés költségeit sem. 

„Mindössze annyi látható, hogy a tervezett összköltség valahol öt és húsz milliárd forint között változik, hogy pontosan mennyi, nem tudni, mivel folyamatosan ellentmondó nyilatkozatok látnak napvilágot az illetékesek részéről” – mutatott rá a képviselő és kifejtette, ekkora összeg sokkal több lehetőséget rejtene magában.

Roggyant tábla az út mentén - a telep majd balra, a meglévő nyomor, meg jobbra

Horváth Tamás - a helyi projekatya nyomja a sódert
 Aztán volt erre és foglalkozott a tervvel, meg a hellyel a Népszabadság, az Origó, a HVG és a Blikk is.

Nyilatkoztak a helyiek még a tévének és másoknak. A munka mégsem haladt előre. A házak csak nem épülnek, pedig az első verzió szerint már állniuk kéne. A későbbi módosítások szerint szintén.  Az első igazi kapavágásnak, vagyis alapozásnak, utak aszfaltozásának még nyoma sincs, de az elektromos művek póznaállítói is rég levonultak már. Most mégis a vad-szabad természet, a gyom uralja a tájat, az ott járó őzek örömére. 

Horváth Tamás Ócsa alpolgármestere a koordinátora a város alsópakonyi elképzeléseinek. Valós adat azonban tőle sem várható, annak ellenére, hogy szinte mindig csak az Ő variációja hallik. Haladás, nincs.

Horváth Tamás bemutatja a projekt helyszínét - Isten háta mögötti sivárság ( - csak a szemét látszik a földön)
Mint erről több hírcsatorna beszámolt, Horváth Tamás szerint még az idén ősszel megkezdődhet a beköltözés. Mások novemberre prognosztizálják mindezt. Szerintünk azonban ez továbbra is kétségesnek látszik. Nem pusztán azért, mert tavaly is ezt igétek, hanem, mert minden további jel erre utal. Ócsa ugyanis nem képes szellemi és pénzügyi forrásait a sikerre koncentrálni. A város főépítésze, aki szintén érintett az ügyben, számos hibával dolgozik. Legutóbbi információnk szerint az egyik kis intézményi tervezésnél kifogásolták meg neki a WC-ket, amit aztán átrajzolásos tervmódosítással kellett korrigálni. Ez ismét kis mértékben hátráltathatja az óvoda bővítést, ami szükséges lenne az alsópakonyiak fogadásához. Aztán mint ezt már egyre jobban rebesgetik, az Egészségház, - ami szintén a főépítész és a jelenlegi polgármesteri kör elképzeléseiben valósult meg, - nem felel meg annak a követelménynek, amit majd Alsópakony felnövekvő lakossági ellátása igényel. Tehát itt is a több milliós beruházás ellenére beszorul a város a saját szűkre szabott infrastruktúrájába. Ezekből az elhibázott döntésekből, a rossz elképzelésekből és a hiányzó tartalékokból roppant nehéz lesz kilábalni. A baj, hogy itt is a városon belüli lakosság issza meg a levét ennek, ugyanúgy mint Alsópakony elhanyagolt régi részén a kukacos vizet.

A jelenlegi Alsópakony, ahol az egészséges ivóvíz is gondot jelent - ezzel a résszel senki nem foglalkozik
Nem véletlen, hogy a városvezetés rárajtolt a lakossági adóprésre. Pressziót alkalmaz a jegyzővel a hivatal, hogy az elszórt milliók után a lakossokkal pótoltassa a hiányzó forrásokat.  Ezért nem jut a járdahálózat kiépítésére és a buszmegállók kialakítására, vagy éppen a közterületek takarítására, hogy a vasúti átjárók kiépítést ne is említsük. Igaz a Fidesz és a polgármester választási plakátjai még meg sem említették Alsópakony fejlesztését, de kerékpárutat azt ígért. Sebaj, ez majd az lesz, amit az állam megépít, ha a pakonyi mentsvár-menedékkel az út is kiépül.  Elvégre ráfogható, még akkor is, ha azon csak a ritka vasúthoz és a heti kétszeri piacra lehet eljutni. No, meg vissza az új falúba.

Ha minden igaz, eddig fog vezetni a kerékpár út - szükség lesz rá (minden út az ivóba vezet)
További ómen, hogy a beígért háttérberuházások elmaradnak és vitákkal terheltek. Az állítólagos összeköttetést biztosító kerékpárút nyomvonalán a munkálatok nem kezdődtek el. Az M 5 autópálya feletti átvezetés csak sávszűkítéssel, vagy a jelenlegi sávokra történő rávezetéssel oldható meg, ami nem biztosít önálló és független kerékpáros közlekedést, hiszen erre a felüljáró alkalmatlan, vagyis nem ad elkülönített lehetőséget és védett utat a kétkerekűeknek.

Nem csak a szennyes víztől, a roncsoktól is fertőzött az erdős terület - hála Radnóti úrnak érte
A szennyvíztisztító telep körül máig rendezetlen minden. A telep egyszerre szenved a hiányosságokban, a felelőtlenségben és a pénzhiányban. A telepvezetője nem tudni, hogy mit végez, de ahogy a hivatalban mondják, ahol lenni kéne szivattyúnak ott, nincs, ahol meg van, az nem üzemel.

Fertőzött terület, méhek, roncsok, és szennyvíztelep - a legjobb összeállítás ( - csak a kitermel méz van kaptárban, a többi összes szabadon)
 Helyette méheket tartanak és mézet termelnek a fertőzött területen, ahol a szünetekben akár roncsderbit is lehetne rendezni, annyi ott a rozsdában fetrengő, elhullott, magára hagyott gép, s jármű.

Roncs gépek és járművek tárháza a telepi környezet - állítólag a tulajdonosok gondatlanságából, vezetői engedéllyel
Egy szakértői tanulmány szerint alsó hangon is öt-hatvan milliónyit emésztene fel csupán a korszerűsítés, amiben nincs benne még a bővítés. Az üzemeltető Ócsa és társai mind hibásak a kialakult helyzetben. Ócsa városa korábbi résztulajdonos üzemeltetője által, (Egressy Gábor Nonprofit Kft. Jarábik Klári) úgy 5 millió körüli tartozást halmozott fel, amiből semmit nem törlesztett. (Pedig a lakosok befizették a csatornahasználat díját, de az valahogy, és valahol elporladt a DHRV és Ócsa közt.) Most, hogy a városi önkormányzat is beszorult a saját maga által keltett káoszba, kénytelen volt Jarabik Klára igazgatónak pénzt adni, hogy abból rendezze a városi tartozást. Közben Felsőpakony és Inárcs is hozza a magáét. A közös nevező, azonban a három fél különböző érdekei kapcsán nehezen hozható össze. Ehhez jelentős mértékben hozzájárult Ócsa, (szellemi atyja) amikor megtorpedózva a két társat, a tudtuk, megkérdezésük nélkül a Bíró Vencel (DHRV) érdekeltségi köréhez csapódva, szinte hátba támadta őket. Közben ezzel önmagának is gondot generált, de ezt majd a szokásos mód az időmúlással rendezik. Sajnos nagy kár, hogy ez esetben is Horváth Tamás volt a megmondó és összeboronáló, kivitelező ember. Az Ő érdekeltségi és kapcsolati-, kötődési viszonyai határozták meg a fejleményeket. Ő az, aki érdekelt a DHRV és a DPMV kapcsolódásában. Ő volt az, aki okán a képviselők egy magasabb vízdíjat vágtak a lakosság nyakába. Ráadásul ezt részben az elavultsággal, részben pedig az állami beruházásra való felkészüléssel indokolták. Erre mégis azt szokták mondani, hogy ez a lakosságnak nem kerül pénzébe. Csupán köbméterenként fizetünk rá a vízvételi és a kibocsátási oldalon. 

A használaton kívüli ülepítő, amit most pufferré varázsolnak a DHRV-s körök  - vajon miként számolnak el a 40 millióval?

Most a szennyvíztelepen a régi lepusztult ülepítőt rendezik, amihez Inárcs és Felsőpakony tulajdonostársak nem járultak hozzá. A két szomszédos település polgármestere Ócsának küldött átiratában közölte, hogy nem járul hozzá a beruházáshoz. Az állami pénzek Bíró Vencelhez lettek expediálva, amihez természetesen kellett az ócsai közreműködés. Ugye említenem sem kell a nevet, akinek mindez köszönhető. Most ebből a 40 milliós keretből tessék-lássék elkezdték átbetonozni a régi alapon álló ülepítő-tározót, és mára már megkapta a betongerendás lefedést. Ezzel azonban nem lesz sem jobb, sem korszerűbb a telep, hiszen a most nem használt tározóval, amit eddig a lepusztultsága okán kivettek a rendszerből, csak visszaadják neki azt, ami hiányzott. Így némi technológiai javulás természetesen várható alapesetben, de nem akkor, ha erre ráengedik Alsópakony összes szennyét. 
Ennek biztos fogadására ezzel a mostani tákolmánnyal sem lesz megfelelően képes a telep. Sajnos a helyi telepi-ügyvezető (Radnóti László) ténykedései is erősen kifogásolhatók akkor, amikor az ottani méztermelésről, a roncsokról van szó, vagy éppenséggel amikor a polgármester technológiai hibákról, mulasztásokról beszél. Jelen pillanatban a normális üzemeltetés a cél. Az erre felelős(ök) az előírt technológiai menetet, a vonatkozó rendet és rendezettséget évek óta nem biztosítja(k). Ehhez új vezetés, egy átértékelés, illetve bővítés, korszerűsítés és fejlesztés szükséges. A 40 milliós keret így már nagyon kevés. Ne feledjük, hogy a dabasiak szerint is legalább ötven millió kéne a rendbehozatalhoz. Ha azonban most már a DHRV-nek passzolt 40 millióból költi el Bíró Vencel társasága a régmúlt mulasztásainak fedésére a pénzt, akkor mihaszna az egész tevékenység, hiszen mire oda kerül a sor, hogy netán felépül az alsópakonyi telep, ismét nem lesz kapacitás a megfelelő tisztításra.

A parlagfűtől szennyezett területen a tiltás ellenére munkálkodnak hiányosságok elfedésén - hiába az ide vonatkozó irodalom és a tilalom

Ha ezek tekintetében nézzük az alsópakonyi építkezést, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a háttérben zajló események nem elég fejlettek és előrehaladottak ahhoz, hogy ott a lakóövezet, vagy az 500 lakásos új falu megépüljön.

Ezért van az, hogy csupán a gaz és a parlagfű tör előre és nyer teret a fejlődés helyett.
*

2012. június 22., péntek

A jószomszédság az alap, a gőg, a harag rossz tanácsadó ( - vízügyeink okán a bolyongásról és a pályátlanságról Alsópakony kapcsán)

A nemzeti Fejlesztési Ügynökség folyamatosan nyitva tartja az Ivóvízminőség-javítás (KEOP - 1.3.0/09-11) programját, amiben június 12.-én még módosítás is történt.
Ócsa városa erre nem jelentkezett, annak ellenére, hogy Alsópakony kapcsán a korábbi "önellátó telep" elképzelést felváltotta a Horváth Tamás nevével fémjelzett "köldökzsinóros" változat.

Az alsópakonyiaknak nem jutnak megfelelő ivóvízhez
Mint ismertté vált Ócsa-Alsópakony településrészben évek óta rossz az ivóvíz ellátottság. Az ott élők kukacos, állott, és üledékes vízről számolnak be, ami emberi fogyasztásra érzékszervileg nem alkalmas. Így az ott élők számára a városi önkormányzat már korábban kitalálta azt, hogy a meglévő helyi víznyerésre alkalmas kutat kitisztítja és leválik az idegentulajdonú külső víztározóról, amit szivattyús rendszerben történő ellátással vált ki. Ezt a testület megszavazta, majd a tavalyi kivirágzás kezdetén amikor üstökösként beütött a hír, hogy Alsópakony térségében állami beruházásként egy új telep létesül, akkor a megszavazott beruházást a városvezetés ejtette.  Valószínűleg úgy gondolták, hogy a külszéli  alsópakonyiak ha már eddig húzták, akkor eztán is kibírják.  Csakhogy azóta eltelt több mint egy év. 

Az állami elképzelést, az önfenntartató ökopark gondolatát megtorpedózták. 

A városvetés tárgyalói könnyűszerrel rávették a kormányzatot képviselő tárgyalófelet, hogy a víz- és csatornaberuházás terén Ócsát vonják be akként, hogy a városra kötik majd az új telepet. Ennek első fordítása már eleve felszámolta az önellátás hirdetményét, de akkor még ez úgy hangzott, hogy a beruházást cserében az állam végzi. Azonban Horváth Tamás addig járt a kútra, míg ez a gondolat is megtört, és úgy módosult, hogy az ivóvíz- és a szennycsatorna terén Ócsa lesz a kezdett és a vég. 

Ezzel a régi Alsópakony elszigeteltségét és jelenbeli kiszolgáltatottságát konzerválták, míg az újtelepet Ócsa köldökzsinórjára fűzték.

Azonban ezzel a fordulattal, nem csak a régi telepet hagyták kiszolgáltatottan magára, hanem a városiakat is beáldozták. A létesítendő alsópakonyi telep, mintegy 80 lakásos új falú  fogja megszívni Ócsa városának víznyerő kútjait. Ez a mostanihoz képest egy jelentős többletfogyasztást fog jelenteni. Erről Bíró Vencel az önkormányzat előtt már értekezett. Beszámoló előadása szerint, - amit a képviselők többségiben elfogadtak - elmondta, hogy részben azért magasak a fenntartási költségek és részben azért emelkedett a vízdíj az inflációt meghaladó mértékben, mert a kutakat fel kell(ett) készíteni a pakonyi többletigényre. Ez egyes esetekben tisztítást, mélyítést, újraindítást jelent.  Ehhez kell koordinálni a szivattyús teljesítést és a tisztítási műveleteket is. Ez mind pénzt igényel. Ez a ráfordítás a vízdíjban mutatkozik.   A városlakó meg ráfizet.

Az Ócsai víztorony - jelkép
Közben kiderült, hogy amennyiben Alsópakony rákapcsolódik a városi gerinchálózatra, akkor az Ócsai víztornyot is fel kell erre készíteni, mert a mostani vízszintet meg kell emelni, hogy a több kilométeres új vonalon a víznyomást biztosítani tudják. Ez szintén előzetes tisztítást, gondoskodást és ráfordítást igényel. 

Aztán még az Alsópakony túloldalán élő korábbi lakók vízgondjairól nem is esett szó.  A városvezetéstől, egyetlen szó mukk nem hangzott el ennek vonatkozásában.  Mintha az újságírók is megfeledkeztek volna erről a ma is nomád körülmények közt ott élő, segítségre szoruló emberekről. 

És még ezzel mindig nincs vége a történetnek, mert az alsópakonyi szennyvíz befogadására alkalmatlan a helyi víztisztító mű. Elavult, korszerűtlen és alapüzemben sem képes a normális működésre. Ezt Bukodi Károly mostanság ismerte be. Ezért Alsópakony eredeti elgondolása a biológiai helyben szikkasztás ebbéli átvállalása több mint egy meggondolatlan felelőt bevállalás, ez már egy megbocsájthatatlan vétek, tolerancia nélküli bűn.
Egyértelműen rosszul és elhamarkodottan döntött a városvezetés akkor, amikor az önellátás helyett a rákötést ösztönözte. Az idő most kezd rámutatni, hogy a városháziak milyen hibás elképzelés mentén, tették le voksukat és miként tették kiszolgáltatottá Ócsa népét. A vétkes tárgyalópartner úgy adta át, és engedte be a közös tulajdonba a sajátos érdekeket képviselő, de számunkra ellenérdekelt feleket, mintha csak szuvenírt osztogatott volna az erőszakos helyfoglalónak. Nem kellett volna. Ócsa eddig is túl nagy árat fizetett már annak az egyesülésnek, amivel párt alkotott a város. Az ócsai vízmű gyakorlatilag elvesztette önállóságát, létjogosultságát és mára bebábosodott.  Horváth Tamás felügyelőbizottsági tagságán túl senki más nem élvez ebből hasznot. A lakosságnak mindez nagyon előnytelen.

Csupán az ócsai felsővezetés ragaszkodik a rossz céghez és a még rosszabb döntéshez

Ráadásul Ócsa vezetése még a két szomszédos településsel, Inárccsal és Felsőpakonnyal is konfliktusba került. A két korábbi jószomszéd többségi tulajdonát semmibe véve a polgármestereink úgy terjesztették be a DHRV-vel való átállást és a GYÁVIV-hez való csatlakozást, hogy a két többségi tulajdonostársat erről nem hogy nem kérdezték meg, de még csak előre sem értesítették. Ezzel teljesen kijátszották a két partnerünket, és magunkra, vagyis Ócsára haragították őket, mert hátrányt és előnytelenséget prognosztizáltak ezzel. És igazuk lehet, mert azt már évek óta tapasztaljuk, hogy itt a nagyobb városban mindig minden rosszul sül el.

Lehet számolni a veszteséget
Drágább az élet, az ivóvíz és a ezzel az összes közműdíj. Lassan már tényleg úgy érezzük, hogy mindez a rossz nem lehet pusztán a hozzá nem értés, vagy a véletlen műve. Az arrogancia, az erőltetettség és a mindenáron történő harácsolás, az álláshalmozás, a FEB tagság megtartása, vagy növelése a cél a köznéppel szemben. Ez üt vissza minden egyes történésen, vagy értekezésen. Soha egyetlen előre kivetített gondolat, egy előzetes vázlat, megbeszélés, vagy a nyilvánosság bevonása. De miként is várható mindez, ha még a saját képviselőinket sem értesítik a dolgokról. Sokszor maguk sem tudják, hogy mik történnek a hátuk megett, esetleg mihez használják fel őket, vagy adják a nevüket. 
Így van ez Alsópakony, a víz- és csatorna, a csatlakozások és minden egyéb kapcsán.

Kijelölt gettó - az élhető környezet és az ivóvízminőség javítása már luxus, így nem létszükség
 
Most itt állunk egy lassan egy éve húzódó beruházás előtt. Ismertek a járulékos problémák. Tudjuk, hogy szűkös lesz a víz, és nem vagyunk képesek úgy befogadni a szennyvizet, hogy azt megtisztítva engedjük el. Kiderült, hogy a tisztítómű nem működik megfelelően, a puffertározóként épülte medence használhatatlan. Mégsem kötelezte az üzemeltetőt senki az éves beszámolóra. A városiak azt sem tudják mi folyik ott évek óta. A városvezetés mégis belement ebbe a hazárdir játékba, amibe több mint 9000 ócsait rántott magával.

Most, amikor azzal hitegetnek, hogy már végre indul az építkezés, mi még nem rendelkezünk azzal az infrastruktúrával, amire az őszi időkben szüksége lenne az átadásra szánt új-telepnek.

A víz, kincs - itt nem számít
Itt van például ez a KEOP - 1.3.0/09-11 Ivóvízminőség-javításra szolgáló pályázat, amiből 260 millióig könnyített eljárással fejleszthetnénk, esetleg vizet adhatnánk a ma Alsópakonyon élőknek. De, nem ezzel nem élünk, holott a környezetünkben alig van település, aki ezt ne használná ki. Ráadásul EU-s előírás a megfelelő vízminőség biztosítása. Ezért a pénz. Ócsának minderre úgy tűnik nincs szüksége. Az alsópakonyi ember türelmes, nem veri a tam-tamot.  A kukac jól érzi magát a langymelegben, a mikrobák meg kimondottan jól szaporodnak. Ideális a környezet a számukra.
Csakhogy, itt emberek sokasága él az élősködőkön túl.

Horváth Tamás a FIDESZ ócsai alpolgármestere a majdani telepi körülményekre, illetve az egyébként is gondokkal küzdő településünkkel kapcsolatos kritikákra válaszolva kijelentette: a felvetést azért tartja alaptalannak, mert nem "luxus lakónegyed",  hanem átmeneti lakhatást biztosító szociális lakópark létesül.

Nem véletlen az MSZP-s  Korózs Lajos, elnökségi tag reagálása:  Se víz, gáz, villany, se kiépített úthálózat, munkahelyekről, óvodai, illetve iskolai férőhelyekről nem is beszélve. A kormány által Ócsa határába tervezett, szociálisnak hazudott lakópark szerencsére továbbra is csak egy rossz álom.  Másképp fogalmazva: ha eddig nem kezdtek hozzá a gettósításhoz, már ne is fogjanak bele.

Somogyi Béla, a pályázó Bugyi független polgármestere elmondja mi várható náluk a jövőben:  "Lesz egy gépház, melyben mechanikailag és vegyileg is tisztító műtárgyak fognak épülni. Ezek egy épületben nyernek elhelyezést. Minőségbeli változás fog történni, kivonják azokat az anyagokat az ivóvízből, amelyek károsnak minősülnek. Az épület mellett nyílt árokülepítő készül, ezen kívül a pályázat kismértékű hálózatfejlesztést is magába foglal."

A KEOP-1.3.0 konstrukció keretében a pályázók munkájának megkönnyítése érdekében további egyszerűsítéseket hajtottunk végre, ezért amennyiben a megvalósításra benyújtani kívánt pályázat tervezett bruttó összköltsége a 260 millió forintos értékhatárt nem éri el, a pályázó egyszerűsített dokumentációs követelmények szerint készítheti el pályázatát - áll a kiírásban.

Magyarország számos településén az ivóvíz minősége nem felel meg az európai uniós és az ezzel összhangban lévő hazai előírásoknak. Kiemelt fontosságú ivóvízminőségi jellemzők határértékeinek teljesítésére a Csatlakozási Szerződés határidőket is megállapít.

A konstrukció általános célja: A lakosság egészséges ivóvízzel való ellátása a 98/83/EK irányelv és a hatályos 201/2001. (X.25.) Korm. rendeletben rögzített határértékek, illetve az OKI (Országos Környezetegészségügyi Intézet) szakvéleménye alapján, egyedi, illetve térségi ivóvízminőség-javító projektek keretében, a Korm. rendelet szerinti Ivóvízminőség-javító Programnak megfelelő ütemezéssel.

A bruttó 260 millió Ft alatti összköltségű projekteknél a támogatási arány egységesen 90 %. Ezeknél a projekteknél a költség-haszon elemzést a kötelezően alkalmazandó. 

Bugyi nagyközség hivatalában a polgármester úr ismerteti, hogy a közeljövőben a szennyvíztisztítók felújítására, építésére is lesznek pályázati lehetőségek. Két megvalósítási javaslat közül döntöttek, mellyel bővíteni kívánják a kapacitást. Hamarosan megjelenik egy újabb pályázat, mely új tisztító megépítésére fog lehetőséget adni.
Másik dolog, amit megemlít, hogy az ivóvíz beruházás kapcsán egy kevés hálózatfejlesztési lehetőség is lesz, amely során megszüntetik a végzárakat és más településrész is vezetékes vízhálózatot kaphat.

Ócsán erről persze mit sem hallani. A város a fülledt levegőben esténként terjedő lápos bűzben nehezen lélegzik. A városatyák azonban ettől még jól érzik magukat és nem zavarják az általuk teremtett rossz körülmények. A pénz itt más értelmet kap. Ócsán ez egy olyan eszköz, amiből a lakosságnak soha nem jut, a vezetőink pedig mindig másra használják. Ezért rossz a lakosság hangulata és ennek okán haragos a két szomszéd aki korábban még hitt nekünk és bízott bennünk. 
Most ez a bizalom is oda van, ahogy a pályázatunk az eblőrejutásunk és az alsópakonyiak ivóvize.
*