Akadt közöttük, aki szívrohamot kapott, másikuk a bitófa árnyékában is szivarozott. Nem keresték a hősi szerepet, mégis vértanúk lett a tizenhárom honvédtiszt.
Október 6-a az a dátum, ami kevés magyarázatra szorul. Nemzeti Gyásznap.
A tizenhárom aradi vértanú kivégzésének napjára emlékeztek országszerte, így több településen és városban is. Sok helyütt a '48-as emlékműnél.
Ócsán ez sem így van.
Az önkormányzatunk képviselő-testülete és az Oktatási-, kulturális és sport Bizottsága (Bukodiné Jánosné elnök) ezt sem tartotta arra méltónak, hogy városi-, önkormányzati szinten megemlékezzen róla. Ismét nem kerültek ki a fekete zászlók, a gyászt jelképező lobogók a közintézményekre. Ócsa városa ezt is csak annyira tartotta fontosnak, amennyire június 4.-ét, a Nemzeti Összetartozás Napját. Vagyis semmire. A semmirekellők, semmire valók. semmi mást nem tartanak fontosnak a nemzetből csak annak fizetőeszközét, a pénzt. Számukra a pénz a fontos és nem az emlék, vagy a megemlékezés. Ennek számos visszatérő és újraismétlődő jelét adták eddig és nyújtják, bizonyítják most is.
Jobb helyeken az önkormányzat, a város együtt emlékezik, koszorúz, és fejet hajt a történelem és a múlt hősei, az elveszettek előtt.
Ócsán erre Bukodi Károly polgármester, Horváth Tamás alpolgármester, és Szűcs Lajos elnök, helyi lakos (jelenleg mind Fideszes) ismét
A blog ezért jelen bejegyzésével egy virtuális emlékképet kíván állítani a jelenben a szereplők és múlt idézésével a nagyközönség előtt.
Miután a szabadságharcosok Világosnál letették a fegyvert, befejeződtek az 1848-49-es harcok.
Az elnyomó rezsim azonban megtorlást akart. A császári haditörvényszék ítélete alapján pedig Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukás után kerültek az osztrákok fogságába. Ők a nemzet vértanúivá váltak: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly.
Az iskola diákjai ezen alkalomból a város előtt láthatatlan mód, de virtuálisan megrázó erővel elevenítik fel a végzetes napot.
- Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon akár százakat is. Intő jel lesz ez minden forradalmár számára - mondta Haynau egy alkalommal.
A kivégzés napján a tizenhárom aradi vértanú közül Török Ignác szívrohamot kapott, így rajta nem tudták végrehajtani az ítéletet. Láhner György éppen azon a napon volt ötvennégy éves. A legendás hadvezér, Damjanich János százkilencvennégy centiméter magas volt, lába a bitóról leért a földig, ezért őt nem felakasztották, hanem a bakó fojtotta meg. Nagysándor Józsefről pedig feljegyezték: még a bitófa árnyékában is nyugodtan szivarozott.
A diákok emlékeztettek rá; - volt egy tizennegyedik vértanú is, méghozzá az első szabad magyar kormány miniszterelnöke, Batthyány Lajos. Őt Budapesten akarták felakasztani, ám a kivégzés előtti estén a zárkájába becsempészett késsel megsebesítette saját nyakát. Így végül golyó általi halálra változtatták az ítéletet.
A vértanúk különbözőképpen készültek halálukra, egy dolog közös bennük: gerincüket csak a bitófa és a hóhér sem tudta megtörni. "Csupán az életüket" bírták erőszakkal és galádul kioltani.
Ócsán túl, más helyeken a mai csütörtöki megemlékezésen az önkormányzatok, pártok, civil szervezetek, a város intézményei és a kisebbségi önkormányzatok is koszorúztak.
Ócsán ez ismét elmaradt.
Szégyen és gyalázat.
Szégyen és gyalázat.
*
Ezen Uraknak volt gerincük és tartásuk nem úgy mint a városunkat vezető "uraknak"
VálaszTörlés