Információnk szerint egyre jobban távolodik Ócsától Szűcs Lajos, megyei és szövetségi elnök.
Most az a kérdés, hogy megy vagy marad-e annak a szövetségnek az élén, aminek tisztújítása 22.-én lesz.
Mint minden békés családban élő ócsai polgár tudja, a tenisznek milyen fontos és kiemelt jelentősége van életében, főleg, hogy az egykori földi is ezt látja. Szűcs Lajos ugyanis a tenisz tömegbázisát növelné és az iskolai teniszt erősítené a jövőben. Talán ebben Ócsa városa is partner lehet, hiszen a helyi polgármester, Bukodi Károly is nagy sportrajongó. Ráadásul egy pártbeliek és a rekultivált szeméttelep nagy kiterjedésű sík felülete erre megfelelő is lehetne. Ugyanis az már biztos, hogy ott golf pályát nem létesít a helyi vezetés, mint ahogy azt a kérkedőknek elmondta a helyi vezető. Ezért jöhet képbe talán a Szűcs Lajos-féle gondolat és közös összefogással, az amúgy is városi pénzen őrzött területet hasznosítva egy tenisz centrum jöhetne létre. Ezzel is elősegítve Szűcs doktor azon elképzeléseit, miszerint a teniszt tömegbázisát növelné. Ócsa erre kiváló terepet nyújtana. Tehát még a régi szemétdomb is szóba jöhet. Micsoda siker lenne a sportpálya ciklusbeli megújítása után!
Szavazzuk meg! |
De miről is van szó? 2010 novemberében hét elnökségi tag mondott le a teniszszövetségben. 2011-ben, nem kis meglepetésként már hallani lehetett Szűcs Lajos hangját, mint induló az elnöki posztra indulójelöltet. Ekkor kifejtette, hogy nagyon nincs rendben a hazai teniszélet.
Így hát Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke is indult a Magyar Tenisz
Szövetség (MTSZ) elnöki posztjáért az akkor esedékes tisztújító
közgyűlésen.
Bíztak benne és megválasztották.
Poszton - Szűcs Lajos elnököl |
Azóta viszont nagyot fordult a kocka. A hazai teniszélet nem ugrott meg, a változás pangásba fordult. Sőt, ahogy most, az idei tisztújítás előtt hallani, még a bajok is előjöttek. Pénz nincs, és siker sincs.
Szűcs Lajosnak küzdenie kell a bennmaradásért, mert különben mehet. Ezért hirdette meg a programját, melynek része az iskolai tenisz.
Az MTSZ elnöke azt mondta, már olvasható a szövetség honlapján a "Merre tovább MTSZ? A stratégiai irányok és célkitűzések (2013-2016)" című anyag, amelynek megvalósítása az új elnökség feladata lesz. A tisztújításra szombaton kerül sor, Szűcs Lajos mellett Erdélyi Péter az elnökjelölt.
"Az elnökség által kidolgozott fejlesztési koncepcióban több intézkedést
is megfogalmaztunk a tömegbázis növelése érdekében" - fogalmazott Szűcs
Lajos. "Az utánpótlás-nevelés például a szabadidő- és a versenysport
szempontjából is fontos, ennek megfelelően külföldi mintára a 'play and
stay" mozgalmat, az iskolai teniszt szeretnénk tovább erősíteni.
Emellett a klubokban kártyarendszert vezetnénk be, természetesen úgy,
hogy a kártyatulajdonosok plusz szolgáltatást is kapjanak a sportolás
mellé."
Tehát, elsősorban a tömegbázis növelése a célja az elkövetkezendő négy évben a Magyar Tenisz Szövetségnek (MTSZ), Szűcs Lajos szerint ez plusz forrásokat generál majd a szervezet számára.
Szűcs Lajos egy jótékonysági tenisztornán |
Ezzel szemben az elnökségre pályázó Erdélyi Péter szerint a 2012. választási ciklus végére komoly problémákkal szembesült teniszszövetség.
A Szövetség működését a 2010. március 17-i közgyűlés határozatainak bírósági megsemmisítése jelentősen nehezítette operatív és morális oldalról egyaránt, akárcsak a 2011. január 29-i közgyűlés lebonyolításának módja, ennek következménye a tagok alacsony motivációja az együttműködésben. Jelentőssé vált a különbség a Szövetség vezetőinek választáskori ígéretei és az elért eredmények között. Bizonyságot nyert, hogy a szövetség nyugodt működéséhez szükséges anyagi eszközöket nem tudták teljes mértékben előteremteni. A gazdálkodás veszteségesnek látszik, de az ellenőrzött, megbízható adatok nélkül a hiány nagyságára jelenleg legfeljebb csak következtetni lehet, a becslések szerint jelentős összegről van szó.
Ezért választási jelszavai az: Átláthatóság, kiszámíthatóság, folyamatosság, fejlődés, és a profizmus.
Vagyis az amatőr Szűcs kiszámíthatatlanná, fejlődésképtelenné, és akadozóvá tehette a sport teniszbeli életét.
Erre utal Erdélyi programjának további részlete is:
Elsődleges feladatnak tekintjük az anyagi biztonság megteremtését és a működés során a széleskörű együttműködés erősítését. Az üzleti szférában kiépített kapcsolatrendszereinken keresztül gondoskodni kívánunk a napi tevékenység zavartalanságáról, a megkezdett programok folytatásáról, és az éves költségvetés végrehajtásáról. Ezzel egy időben el kell kezdjük egy újfajta gazdasági szemlélet alapjainak a lerakását. Ennek lényege a tagság számára átlátható, követhető és ellenőrizhető pénzügyi működés, olyan projektek vitele, amelyek az anyagi támogatásra alkalmasak, és amelyek mellé ilyen állítható.
Majd a most leváltani készülő elnökségről így vélekedik:
A szövetség irányítása, egyben a tagság érdekeinek a megjelenítése, képviselete az Elnökség feladata. Olyan összetételű elnökségre teszünk javaslatot, amelynek tagjai arról a területről jönnek, amelyet képviselni hivatottak és az elnökség munkájában aktívan részt kívánnak venni. Elvárjuk, hogy rendszeres hidat képezzenek a tagság és a szövetség vezetése között, legyenek a kétirányú információáramlás főszereplői.
Célunk az, hogy az elnökségi döntések széleskörű egyeztetést követően az elnökségi tagok személyes részvételével és szavazatával és ne távszavazással szülessenek meg. A tervezett változtatásokat, garanciákat az Alapszabályban is át kívánjuk vezetni, erre – felhatalmazásunk esetén -javaslatot fogunk tenni.
Ha most ezeket a szavakat lefordítanám, akkor Szűcs Lajos finoman szólva is nagyon elcseszett valamit.
A tagság érdekeinek meg nem jelenítése? - nem képviselése? - nem területe a tenisz? - nem hivatott képviselni? - hiányzott az aktív részvétel? - nem volt információ, és kétirányú kapcsolat? - és személyes részvétel? - meg távszavazás?
Hát nem is tudom, hogy ha ez a tenisz kapcsán így zajlott egy túlvállalt elkötelezettség nélküli személytől, mint elnöktől, akkor, hogy kíván a választásokra (tisztújításra) megújulni, illetve megváltozni?
Hihető-e az a gondolatsor, melyet az eddig rosszul hozzáálló elnök(ünk) most felvázol?
Hihető-e, és hiteles marad-e a továbbiakban az a politikus(elnök), aki itt most megbukni látszik?
Kéz-tördelve |
A nagy kérdés mégis az, hogy a szeptember 22.-ei tisztújítást követően Szűcs Lajos megy, vagy marad-e?
(Akár Ócsát érintően is.)
*
Szűcs úrnak Sorbert Norbinál kellene megjelennie, nem a Tenisz Szövetség elnöki székében.
VálaszTörlésKomolytalan ilyen túlsúllyal a sportról papolni.
Úgy tudom, a forradalmi kormány célja, hogy másfélszeresére növelje a mezőgazdaságból élők számát.
VálaszTörlésNosza rajta Dr. dr. prof. emeritus (habil.) dr. Hurka Gyurka dr., gumicsizmát a lábra , kaszát, kapát a kézbe, és irány a Vecsés környéki földek. Norbi nem fog kelleni.
Szűcs Lajos érdemben már rég elvált Ócsától. Szellemileg és érzelmileg nincs itt. Igaz, a háznál, ahol elvileg feleségével él, még megjelenik, de igazából máshova kötődik. Politikusi mivoltának fontos, hogy a felszínen ne legyen érzékelhető a belső családi konfliktus.
VálaszTörlés