A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hazaárulás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hazaárulás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. február 20., hétfő

SENKI SEM TUDJA, hol fog megállni a golyó ( - mennyiszer lehet még...)

Az EP határozatban fenyegette meg Magyarországot. Az EP „súlyos aggodalmának ad hangot a demokrácia, a jogállamiság, az emberi és szociális jogok, a fékek és egyensúlyok rendszere, az egyenlőség és a megkülönböztetés tilalma terén fennálló magyarországi helyzet miatt”.  

 Az EP kilátásba helyezi, hogy amennyiben Magyarország nem ad megfelelő választ, a hírhedt 7. cikkely alapján fog intézkedni. Hannes Swoboda, a szocialisták frakcióvezetője egyenesen így fogalmaz: „Ha az Orbán-kormány nem reagál kellőképpen az uniós aggodalmakra, akkor a szocialisták nem fognak habozni a hetes cikkelyt illetően.”

A tekegolyót elgurították tehát. Hogy hol fog majd megállni, nem tudja senki.
Az EP szocialista, liberális, zöld és többek között kommunista frakciója szavazta meg ezt. (Eltöprengett már valaki azon, miképpen ülhet az Európai Parlamentben kommunista frakció? Eltöprengett már valaki azon, hogy miért jobbak és kevésbé bűzlenek a kommunisták által hátrahagyott hullahegyek, mint a nácik által hátrahagyott hullahegyek? Eltöprengett már valaki azon, miért nem mindegy, hogy faji vagy osztályalapon irtanak ki milliókat? Eltöprengett már valaki azon, miért nem szégyelli az Európai Parlament a kommunistáit?)
 
A szocialisták megszavazták, hogyha mondjuk az Orbán-kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a jegybank elnöke esküt tegyen Magyarországra, akkor ad absurdum elveszik Magyarország szavazati jogát.
 
Göncz Kinga és Tabajdi Csaba is megszavazta ezt. Nem változik itt semmi sem. Mert ez ugyanolyan, mint amikor Jászi Oszkár rohangált a kisantanthoz, hogy szállja már meg végre Magyarországot, mert akkor ők újra bevezetik a nagyszerű proletárdiktatúrát. Nem változott itt semmi sem.
A kérdés már csak az, vajon elképzelhető-e ilyen magatartás bárhol máshol a világban. Nem. Nem képzelhető el.
 
Amikor Jörg Haider miatt legutóbb összeröffent a fényességes Európa, hogy keresztre feszítse Ausztriát, és a kancellár így szólt: Ausztria stabil demokrácia, nem pedig lábtörlő – nos, akkor az osztrák szocialisták vezére csak annyit mondott, hogy legyen vége a hajtóvadászatnak hazája ellen.
 
Ez az a mondat, amelyet Göncz Kinga, Tabajdi Csaba és a többi magyar szocialista soha életében nem fog kimondani. Nem, mert ők Kun Béla, Jászi Oszkár, Károlyi Mihály, Roboz Imre és a többi hazaáruló örökösének tartják magukat. És büszkén vállalják ezt az örökséget. S ezzel szemben megvetnek minden mást. Megvetik, gyűlölik, lesajnálják, szégyenpadra ültetik az övékétől eltérő gondolkodást, hitet, hagyományt, örökséget. S ebben remek partnereik akadnak a „fényességes Európában”.
 
Ez a megszavazott határozat, amelyhez nevüket adták a Magyarországról odaküldött baloldali képviselők is, Európa szégyene.
 
Az, mert az ország, illetve a kormány ellen felhozott vádak döntő többsége hazugság.
 
Az, mert ugyanez az Európa mélyen hallgatott, amikor 2006-ban Magyarországon minden normát, mértéket, emberi jogot felrúgott és zárójelbe tett a kormány és annak rendőrsége.
 
Az, mert ugyanez az Európa mélyen hallgat most is, amikor kilencvenesztendős asszonyokat fosztanak meg állampolgárságuktól – és másokat is, persze. Itt, a szomszédban, Szlovákiában.
 
Az, mert ugyanez az Európa mélyen hallgat a szlovák nyelvtörvény ügyében is. Az nem érdekli Európát. Helyette valamelyik idióta azt harsogja, hogy „Magyarországon megfigyelik és elnyomják a kisebbségeket”.
 
Arcpirító, aljas hazugság. Arcpirító, aljas hazugság itt minden. Csak az igaz, ami a háttérben meghúzódik. Hogy Kun Béla és Jászi Oszkár örökösei képtelenek elviselni a szabad és demokratikus választások eredményét, a kétharmados Fidesz-győzelmet. A nemzetközi tőke pedig képtelen elviselni, hogy most neki is fizetnie kell, nem csak a bennszülötteknek.
 
A háttérhatalom igazi és valós. A háttérben meghúzódó szándékok és érdekek is valósak. Minden más hazugság.
 
De január 21-én megmutattuk, hogy nem tűrjük el mindezt szótlanul. Az ország legújabb kori történelmének legbékésebb, legszelídebb, legcsendesebb, legszeretetteljesebb felvonulásán fejeztük ki hitünket és akaratunkat.
 
S mert mást nem tudtak kitalálni, hát legutóbb éppen antiszemitának hazudták ezt a felvonulást. Ez van. Ez van most.
 Bayer Zsolt
*

2012. február 18., szombat

Kártevők, és hazaárulók ( - a "magyar" szocialisták nemzetellenes árulók!)

Magyarországot elítélő négypárti állásfoglalást szavazott meg tegnap az Európai Parlament. A magyar néppárti képviselőcsoport szerint a koncepciós perek gyakorlatát idéző baloldali párthatározatnak nincs jogi kötelező ereje.


Kitörő örömmel üdvözölte Tabajdi Csaba, a Magyar Szocialista Párt euró­pai parlamenti képviselőinek delegációvezetője tegnap Strasbourgban, hogy az uniós törvényhozás hazájáról – a saját maga és Göncz Kinga által is jegyzett indítvány alapján – elítélő határozatot szavazott meg. Az állásfoglalást 315 támogató szavazattal, 263 ellenszavazattal, 49 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. 

A határozatban az EP „súlyos aggodalmát” fejezi ki „a demokrácia gyakorlásával, a jogállamisággal, az emberi és szociális jogok gyakorlásával, a fékekkel és ellensúlyokkal, az egyenlőséggel és a diszkriminációmentességgel összefüggésben”. Felszólítja a magyar kormányt: tegyen eleget az Európai Bizottság, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság ajánlásainak, és azoknak megfelelően módosítsa az érintett törvényeket.

A határozat nem javasolja közvetlenül az uniós alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárás megindítását Magyarország ellen, ami a magyar uniós szavazati jog és a támogatások elvesztésével járhat, de felszólítja az EP házbizottságaként működő Elnökök Konferenciáját, hogy „vizsgálja meg további lépések, például a 7. paragrafus szerinti eljárás alkalmazását”.

Tabajdi tegnapi közleményében azt írta, hogy a Fidesz valótlanságot állít a 7. cikkely alkalmazásáról. „Mindössze egy folyamatos monitoringeljárás megindításának lehetőségét veti fel az állásfoglalás” – állította Tabajdi.

A brit euroszkeptikus Függetlenségi Pártot (UKIP) vezető Nigel Farage strasbourgi irodavezetője a Magyar Hírlapnak kifejtette: Orbán Viktor kormányzása alatt a magyar demokrácia igazi újjáébredése ment végbe. „Az UKIP nagyon örül e folyamatnak, és azt teljes szívből támogatja. A magyar alkotmányt az EU autokratái részéről ért támadások azt jelzik, hogy a magyar kormányzat helyes úton jár” – fejtette ki Andrew S. Reed.

Kovács Zoltán szerint politikailag motivált eredmény született csütörtökön Strasbourgban. A kormányzati kommunikációs államtitkár az MTI-nek azt mondta: a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja a döntést, mert a kabinetnek nincs vitája az EU alapelveit illetően.

Akik saját hazájuk ellen szavaztak  - hazaáruló szocialisták
 Pár perces interjú: Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

– Egy tál lencsével „hálálta” meg magyar szocialista kollégáinak, hogy azok megszavazták a Magyarország elleni EP-határozatot. Miért tette ezt? 
– A Göncz Kingának átadott lencse a bibliai történetre utal, amikor Ézsau egy tál frissen főtt lencsefőzelékért habozás nélkül feladta elsőszülötti jogát. Hasonló módon áldozták fel a magyar szocialisták is hazánk hosszú távú érdekeit cserébe a rövid távú haszonnal kecsegtető politikai sikerekért. Véleményem szerint hátat fordítottak az egész országnak, s egy olyan, a demokrácia eszközeit felhasználó módszerhez folyamodtak, amelynél alantasabbat nehéz találni. Felfoghatatlan számomra, hogy saját céljaik érdekében attól sem riadnak vissza, hogy Magyarországtól megvonják az uniós forrásokat, és szavazati jogát felfüggesszék.

– Ez ugyan csak 2014-től következhetne be, de mi várható addig? 
– Két év múlva eleshetünk a kohéziós forrásoktól, de odáig persze hosszú még az út. Tegnaptól kezdve azonban másfél évig újabb és újabb vizsgálóbizottságok járhatják majd Magyarországot. Mindennek a végén pedig nem a „megállj” gombot fogják megnyomni, hanem automatikusan megy tovább a hetedik cikkely szerint a történet. Milyen politikai célok írják ennyire felül egy ország érdekét? A szocialisták akciója egész Magyarország ellen szól. Minden magyar ember ellen. Ráadásul rendkívül aljas módon és gyáván bebújtak az Európai Parlament demokratikus ernyője alá. A magyar emberek pedig mindenből csak azt látják, hogy eszközként használják fel a szocialisták az EP-t, mert csak itt van meg a többségük a kommunistákkal, a zöldekkel és a liberálisokkal együtt. Az európai baloldalnak már csak ez az egyetlen helye maradt, ahol fel tudja építeni következő kampányát, de olyan módon, hogy a mostani állásfoglalás szerint konkrétan behívja segítőtársnak az Európa Tanácsot vagy a Velencei Bizottságot. Ráadásul az állásfoglalás utasítja az EP elnökét, hogy továbbítsa ezt a dokumentumot az Európai Tanácsnak, az Európai Bizottságnak, a tagállamok kormányai­nak és parlamentjeinek, az Alapvető Jogok Ügynökségének, az EBESZ-nek és – döbbenetes – az ENSZ-főtitkárnak is.

A négyek bandája: Herczog Edit, Göncz Kinga, Tabajdi Csaba és Gurmai Zita - Újult erővel küzdenek Magyarország és a magyar nemzet ellen
*

2012. február 12., vasárnap

Hazafiak és hazaárulók ( - hazaszeretet és nemzetellenesség)

Érdekes, hogy míg a szélsőségesnek kikiáltott Csurka István utolsó felszólalásában is a magyarságért és a magyarak mellett emelt szót, addig ezzel szemben a libsi körökben ajnározott, idegenföldön élő, sorstalan Kertész Imre ismét a magyarok és a magyarság ellen emelt szót.  

Magyarul készült, franciára lefordított interjút közölt a Le Monde francia lap internetes oldalán Kertész Imrével, a 2002-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett íróval.

Kertész siránkozása és ferde verziója szerint Magyarországnak semmi értelme.
Hazánk egy olyan csapás, mely egyedülálló Európában.

A Németországban élő Kertész, a harmincas évekhez hasonló hangulatot érez ma Magyarországon, amely "nagyon fáj neki". Elmondta, hogy jobboldali budapesti barátaival csak titokban tudja tartani a kapcsolatot, mert ő "kockázatot jelent számukra". "Nem veszi ki jól magát meleg kapcsolatokat ápolni velem" - fogalmazott Kertész. Utalt arra, hogy Nobel-díja átvételekor azt hányták a szemére, nem "dicsőítette" a magyarságot, a Valaki más című műve után pedig azért támadták, mert túl sötét képet festett az országról, s azt is feszegették, vajon igazi magyar írónak tekinthető-e.

Kérdésre válaszolva kifejtette: tíz éve él Berlinben, távol a magyar politikai ügyektől, de szerinte Magyarországon nincs új a nap alatt, „a vezér az, aki elbűvöl: ma ugyanabban a helyzetben van az ország, mint Kádár alatt. Magyarországot úgy varázsolta el Orbán, mint a hamelni furulyás”. (A legenda szerint 1284 júniusában a patkányoktól hemzsegő Hameln városába egy köpönyeges idegen érkezett, aki egy bizonyos pénzért elvállalta, hogy megszabadítja a várost a patkányoktól. Bűvös erejű sípjával a Weser folyóba csalogatta az állatokat, de a bérét megtagadták tőle. 1284. június 26-án vadász képében tért vissza, és újra megfújta sípját, de most a gyerekeket csalogatta magával. A Koppel-hegy barlangjába vezette őket, ahonnan többé nem kerültek elő.)

Kertész szerint kettős polaritás áll a helyzet hátterében. Az iskolában azt tanulják a gyerekek, hogy őseik az Uráltól délre eső sztyeppékről érkeztek a Kárpát-medencébe, majd felvették a kereszténységet. Ezért ott van a fejekben a hovatartozás kettős játéka, hogy egy keresztény társadalom normái eltérnek egy klánalapú társadaloméitól – mondja az író.
Szerinte Magyarországon sosem volt demokrácia – úgy értve, ha nem politikai rendszerként, hanem a teljes társadalmat mozgósító szerves folyamatként tekintünk erre a fogalomra.  

Úgy látja, hogy Magyarország egymást követően az oszmán, a Habsburg-, majd a szovjet birodalomhoz tartozott, s megpróbálta annak a tömbnek a játékát játszani, amelyik magába szívta, s ebből szerinte az ország jól is jött ki, de csak látszólag. Kádár alatt a szocialista tábor legvidámabb barakkja volt Magyarország, de - mint emlékeztetett - ennek ára az 1956-os forradalom és egy nagyon drága eladósodási politika volt. Szerinte a jelenlegi helyzet csak egy újabb illusztrációja ennek a tendenciózus tévedésnek: a magyar állam a nemzeti érdekek védelmében áll szemben Európával, ami azt a benyomást keltheti, hogy a szuverenitáshoz tér vissza, pedig ismét téved - állította Kertész.
Az író felidézte egy tíz évvel ezelőtti emlékét, amikor egy német útlevéllel rendelkező magyar diák egy budapesti egyetemen eltöltött félév után "undorral" beszélt neki arról, hogy a magyar egyetemisták mekkora mértékben támogatják a szélsőjobboldalt. Ekkoriban - a német diák szerint - a világban a diákok mindenhol baloldaliak voltak, csak Magyarországon létezett ennyire "konformista és fasiszta" fiatalság. "Nem lehet mindent megmagyarázni, néha el kell fogadni a tényeket. Magyarország egy olyan fatalitás, amelynek sem értelme, sem magyarázata nincsen, s egyedülálló Európában. A magyarok ragaszkodnak a sorsukhoz. Egy nap majd valószínűleg úgy fognak elbukni, hogy nem fogják tudnák, miért (történt)" - véli Kertész.


Véleménye szerint Magyarország nem dolgozta fel a holokausztot, nem tartott lelkiismeretvizsgálatot, és soha nem tette fel magának azt a kérdést, hogy miért került szisztematikusan a történelem rossz oldalára.

„Mihelyt szabaddá és állítólag demokratikussá vált, Magyarország bezárt engem a zsidóság rekeszébe, és nem vette számításba az élettapasztalataimat, a munkásságomat. Ez képtelenné tett arra, hogy legalább minimális nemzeti szolidaritásom legyen. Ez szomorú, mert hitelesítette azt a régi előítéletet, hogy a »zsidót« nem érdekli a »magyar«” – tette hozzá. Azt mondogatja magának, hogy a magyarok titokban érzik, rossz irányba mennek, és hogy Orbán el fog bukni. De az is lehet, hogy Magyarország beledől a végletes káoszba.


 Csak remélni tudom, hogy Kertészt soha többé nem teszik érettségi tétellé, s hogy vele szemben Csurka írásai maradandó nemzeti értékké válnak számunkra. 
Elvégre Csurka mindig is egy itt élő, itt szenvedő, nemzeti érzetű hazafi, volt, s marad, míg Kertész egy Magyarországtól elszakadt, a liberálisok által felkarolt nemzetellenes alak marad.
*

Kártevőkről címszavakban ( - nemzeti légitársaság és nemzetellenesség)

Oszkó és Váradi:

Miközben egyre élesebben harcolnak a fapadosok a Malév koncai felett, érdekes hír látott napvilágot. Kiderült, Oszkó Péter tavaly áprilisban csatlakozott a Wizz Air igazgatóságához. 
Ismert, ez a cég és a cseh Travel Service fordult az EU-hoz a Malév tiltott állami támogatása miatt.

Oszkó
Oszkó Péter tavaly csatlakozott a Wizz Air igazgatóságához – erősítette meg a hírt a cég. A volt pénzügyminiszter szerint azonban ennek nincs hírértéke. Ismert, a társaság ügyvezetője az a Váradi József, aki a Malév vezérigazgatója volt 2003-ig, majd az ő vezetésével alakult meg még ugyanabban az évben a Wizz Air. Nyilatkozataiból többször kiderült, cégével a Malév legyőzésére törekszik. Így például 2006. február 8-án úgy nyilatkozott az Origónak és a Manager Magazinnak: „Egy-két hónapon belül a Wizz Air válik Magyarország legnagyobb légitársaságává, több utast fogunk szállítani, mint a Malév. Ezek után mindenki levonhatja saját következtetését.”

Váradi
Szintén Váradi Józsefhez köthető az a 2010-ben indult uniós eljárás, amely végül padlóra küldte a nemzeti légitársaságot, ugyanis a Wizz Air és a cseh Travel Service fordult az EU-hoz a Malév tiltott állami támogatása miatt, aminek következtében most a Malévnak százmilliárdnyi állami támogatást kellene visszafizetnie.
 
Oszkó igazgatósági tagsága azért is pikáns lehet, mert volt pénzügyminiszterként korábban felelősséggel tartozott a Malév ügyeiért. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerint Oszkó közvetlenül is hasznot húzott a nemzeti érdek elárulásából, és mélyen elhallgatta, hogy csaknem egy éve a Malévot feljelentő cég igazgatósági tagja. A Wizz Air mindenesetre most igyekszik meglovagolni a helyzetet, a nemzeti légi cég leállását követően bejelentették: növelik gépeik számát, és további tíz célállomásra indítanak járatokat, amelyekkel növelik az elérhető városok számát, valamint piaci részesedésüket.  
Malév - elszállt
Az érdekszféra köre ezzel bezárult.
 *

2012. január 15., vasárnap

Hazafiak és hazaárulók ( - a karvalyorrúak már a spájzban dézsmálkodnak)

Hazaáruló itt élősködők nyilasozzák és hazaárulózzák le a tisztes magyarokat, kérdőjelezik meg demokráciánkat és jogrendünket az amerikai jegyzésű kommunista őskövületű Népszavában.

Az Amerikai Népszavát olyan jellemtelen és ismerten cionista alakok táplálják, mint Tamás Gáspár Miklós,   Bartus László, Vásárhelyi Mária, Ungvári Tamás Para-Kovács Imre, Adrassew Iván és még pár, az ATV által ismert liberális féreg. 

Nos az ezek által jegyzett és támogatott amerikai szócső folyamatosan támadja a jobboldali magyarságot és hazánkat, valótlan náci-veszélyt, zsidóellenességet és félelmet generálva, amivel a nemzetközi közvéleményt folyamatosan ellenünk hangolja. Ehhez pénzügyi támogatókat és paci szereplőket vonnak be a közéletünkbe. A sorolt férgek mind jártak, illetve hosszabb-rövidebb ideig éltek Amerikában, majd hazatérvén nem találva helyüket a liberalizmus szószólójaként, és a karvaly tőke meghatalmazott képviselőiként léptek fel a honi magyarsággal és a nemzeti magyarokkal szemben.

Ezeknek a jellemtelen itt élősködő férgeknek a Turul egy nyilas jelkép, egy félelmet keltő alakzat. A történelmi Árpádsávos zászló szintén náci, vagy nyilas szimbólum.  A Kettős-kereszttől és a Szent Koronától pedig úgy rettegnek, mint ördög a tömjéntől.   Számukra a csupán a csillagok jelentenek megnyugvást. Abból is az ötágú és a hatos Dávid. A szentkeresztjük pedig nem más, mint a menóra.

Most, amikor Magyarországnak az ilyen emberek okán összefogásra, megerősítése lenne szüksége, akkor nem hogy kiállnának és védenék érdekeit, hanem ég ellene is tesznek, hogy még jobban kiszolgáltatott és elárult helyzetet teremtsenek.  Ezek a nemzetáruló alantas figurák nácizzák, nyilasozzák le a nemzetünket, az itt dolgozó, megélhetésükért küzdő embereket. Ők azok, akik a tőlük elszakadt pénzügyi spekulánsok kezére játsszák az országunka és annak népét, a magyarokat. Ezek a szemetek a közélet és a nemzet szégyenteljes alakjai, hazánk elárulói. Magyarellenes cionisták mind.  

Novák Előd "kisdobos" lehetne akár Nyilas Misi - az amerikaiak szemében akár náci is ha úgy tálalják

A ma megjelent Amerikai Népszavában  Nyilasok elégették az Unió zászlaját címmel egy olyan hazug hangulatkelést gerjesztenek az Amerikában élő olvasó előtt, mintha az egyesült amerika, az unió, vagyis a United lobogóját,a nemzet jelképét semmisítették volna meg a szélsőségesek, akik a nevét nem vállaló cikkíró szerint nácik. Szálasi követői.  (Persze amikor a gyurcsányista rendőrség a magyar nemzeti trikolórt taposta, akkor ez nem keltett indulatot, és nem okozott felháborodást számukra.)

Érdekes, hogy ezek a figurák mi minden aljas, alantas eszközközt meg nem ragadnak a nemzetünk gyalázása lejáratása és rossz, negatív színben való feltüntetése érdekében. Tragédiát vizionálnak, miközben ők maguk és a mögöttes pénzügyi világ, a globalizált tőke kiszolgálói támadják hazánkat.   Teszik ezt a hírcsatornákon, a nemzetközi sajtóban és a politikai életben egyaránt.

A hazug Népszava szerint ez náci megmozdulás, a tömeg Szállasi követőiiből áll - és még el is hiszik
Igaza van Vona Gábornak, amikor azt üzeni, hogy karikás ostorral kergessük ki ezeket. Ugyanis elegünk van a kiárulásunkból, a népnyúzásból és a magyarellenes fellépésekből.
Erősödő nemzeti érzelmekre, ha kell akkor idegen szóval kifejezve erős nacionalizmusra, hazaszeretete, megbecsülésre, kereszténységre és honvédelemre van szükségünk mindenféle tekintetben. 
Ha ennek nem az Unió a megfelelő intézménye, akkor nem kell, hogy ezt tovább is magunkra erőltessük.
Elvégre az Unión kívül is van élet.
*