Magyarországot elítélő négypárti állásfoglalást szavazott meg tegnap az Európai Parlament. A magyar néppárti képviselőcsoport szerint a koncepciós perek gyakorlatát idéző baloldali párthatározatnak nincs jogi kötelező ereje.
Kitörő örömmel üdvözölte Tabajdi Csaba, a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselőinek delegációvezetője tegnap Strasbourgban, hogy az uniós törvényhozás hazájáról – a saját maga és Göncz Kinga által is jegyzett indítvány alapján – elítélő határozatot szavazott meg. Az állásfoglalást 315 támogató szavazattal, 263 ellenszavazattal, 49 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.
A határozatban az EP „súlyos aggodalmát” fejezi ki „a demokrácia gyakorlásával, a jogállamisággal, az emberi és szociális jogok gyakorlásával, a fékekkel és ellensúlyokkal, az egyenlőséggel és a diszkriminációmentességgel összefüggésben”. Felszólítja a magyar kormányt: tegyen eleget az Európai Bizottság, az Európa Tanács és a Velencei Bizottság ajánlásainak, és azoknak megfelelően módosítsa az érintett törvényeket.
A határozat nem javasolja közvetlenül az uniós alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárás megindítását Magyarország ellen, ami a magyar uniós szavazati jog és a támogatások elvesztésével járhat, de felszólítja az EP házbizottságaként működő Elnökök Konferenciáját, hogy „vizsgálja meg további lépések, például a 7. paragrafus szerinti eljárás alkalmazását”.
Tabajdi tegnapi közleményében azt írta, hogy a Fidesz valótlanságot állít a 7. cikkely alkalmazásáról. „Mindössze egy folyamatos monitoringeljárás megindításának lehetőségét veti fel az állásfoglalás” – állította Tabajdi.
A brit euroszkeptikus Függetlenségi Pártot (UKIP) vezető Nigel Farage strasbourgi irodavezetője a Magyar Hírlapnak kifejtette: Orbán Viktor kormányzása alatt a magyar demokrácia igazi újjáébredése ment végbe. „Az UKIP nagyon örül e folyamatnak, és azt teljes szívből támogatja. A magyar alkotmányt az EU autokratái részéről ért támadások azt jelzik, hogy a magyar kormányzat helyes úton jár” – fejtette ki Andrew S. Reed.
Kovács Zoltán szerint politikailag motivált eredmény született csütörtökön Strasbourgban. A kormányzati kommunikációs államtitkár az MTI-nek azt mondta: a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja a döntést, mert a kabinetnek nincs vitája az EU alapelveit illetően.
Akik saját hazájuk ellen szavaztak - hazaáruló szocialisták |
Pár perces interjú: Pelczné Gáll Ildikó a Fidesz európai parlamenti képviselőjével
– Egy tál lencsével „hálálta” meg magyar szocialista kollégáinak, hogy azok megszavazták a Magyarország elleni EP-határozatot. Miért tette ezt?
– A Göncz Kingának átadott lencse a bibliai történetre utal, amikor Ézsau egy tál frissen főtt lencsefőzelékért habozás nélkül feladta elsőszülötti jogát. Hasonló módon áldozták fel a magyar szocialisták is hazánk hosszú távú érdekeit cserébe a rövid távú haszonnal kecsegtető politikai sikerekért. Véleményem szerint hátat fordítottak az egész országnak, s egy olyan, a demokrácia eszközeit felhasználó módszerhez folyamodtak, amelynél alantasabbat nehéz találni. Felfoghatatlan számomra, hogy saját céljaik érdekében attól sem riadnak vissza, hogy Magyarországtól megvonják az uniós forrásokat, és szavazati jogát felfüggesszék.
– Ez ugyan csak 2014-től következhetne be, de mi várható addig?
– Két év múlva eleshetünk a kohéziós forrásoktól, de odáig persze hosszú még az út. Tegnaptól kezdve azonban másfél évig újabb és újabb vizsgálóbizottságok járhatják majd Magyarországot. Mindennek a végén pedig nem a „megállj” gombot fogják megnyomni, hanem automatikusan megy tovább a hetedik cikkely szerint a történet. Milyen politikai célok írják ennyire felül egy ország érdekét? A szocialisták akciója egész Magyarország ellen szól. Minden magyar ember ellen. Ráadásul rendkívül aljas módon és gyáván bebújtak az Európai Parlament demokratikus ernyője alá. A magyar emberek pedig mindenből csak azt látják, hogy eszközként használják fel a szocialisták az EP-t, mert csak itt van meg a többségük a kommunistákkal, a zöldekkel és a liberálisokkal együtt. Az európai baloldalnak már csak ez az egyetlen helye maradt, ahol fel tudja építeni következő kampányát, de olyan módon, hogy a mostani állásfoglalás szerint konkrétan behívja segítőtársnak az Európa Tanácsot vagy a Velencei Bizottságot. Ráadásul az állásfoglalás utasítja az EP elnökét, hogy továbbítsa ezt a dokumentumot az Európai Tanácsnak, az Európai Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az Alapvető Jogok Ügynökségének, az EBESZ-nek és – döbbenetes – az ENSZ-főtitkárnak is.
Jó ez a sorozat, mely így rávilágít a haza ellen cselekvőkre
VálaszTörlésMocskos hazaáruló banda!
VálaszTörlés“A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”
VálaszTörlés