Érdekességek testületről, ülésről, döntésről ( - elnökök és döntéshozók)

Mint már említettem, időnként a testületi ülések nem igen szórakoztató meghallgatásával kínzom magam. Teszem mindezt azért, mert ott mégis csak megtud valamit az ember a város történéseiről, hiszen a helyi honatyák tanácskozásának és döntéseinek tárháza az ülés. 

Így volt ez január végén is, amikor Bukodiné az Oktatási-, kulturális és sport Bizottság elnök asszonya bejelentette, hogy munkaterven kívül felvállalják, hogy felveszik a kapcsolatot a hatáskörük alá rendelt újsággal (Ócsai Kisbíró) és a városi honlapot üzemeltetővel (ComputerFutár) és június 4.-e valamint október 23.-a előtti időszakban megjelenítenének egy-egy cikket ezzel letudva és megemlékezve az eseményekről, az ünnepről.

Azonban városi szinten nem kíván megemlékezést tartani, vagy ünnepséget szervezni az oktatásért, kultúráért felelős bizottság.

Érthető? Akinek ez sántít, annak most konvertálom. Az önkormányzat kultúráért felelős bizottsága, az azt elnöklő tanárral az élén,  - aki nem csak helyben oktat, hanem az testület tagjaként felelős bizottsági elnök is, és a hatáskörébe tartozó önkormányzati újság testált felelős személye is egyben, - már tavaly sem tartotta fontosnak a két neves napról való megemlékezést.  Június 4.-e ugyanis a Trianoni emléknap, a Nemzeti Összetartozás Napja.  

Október 23.-a pedig a Szabadság napja, Nemzeti ünnep, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja. 

A kultúráért, az oktatásért felelős képviselő, aki ráadásul még pedagógus is, eddig ezt rendesen elhanyagolta. Most azonban a tavalyi noszogatásunk hatására, - mert mi másért, ha eddig nem tette,- most úgy döntött, hogy  terven kívül felvállalja azt, amire nem csak magyar honpolgárként, hanem bizottságilag kiemelve hivatott.

Igazából nincs miről beszélni.

Nem véletlenül érveltem és szóltam már alkalmatlanságáról és beszéltem önkéntes lemondásáról amikor az újsággal kapcsolatosan ezt már korábban megtette.

Ráadásul a Kisbíró ötmillióját az idén is biztosítják, ha hinni lehet Horváth Tamás alpolgármester, aki ennek az üzletnek az ügykezelője, Bukodiné segedelmével. Teszik mindezt úgy, hogy a tavalyi évet illető ebbéli elszámolás sem került még nyilvánosságra, annak ellenére, hogy 2011-ben két lapszám kimaradt és több hirdetési bevételhez is hozzájutottak. Szóval elérhetőnek és láthatónak kéne lennie az elszámolásnak. Elvégre mégis csak közpénzről van szó. És nem is kevésről. Közel egy Lakatosház felújításnyiról. Tehát több milliós a tét. Ha ennél is többet költenének erre, akkor már közbeszerzést kéne rá kiírni. Szóval határeset. Mégis homály fedi az egész ügyletet.  Hogy ezért valójában ki a felelős, még nem tisztázott, de hogy Bukodiné már csak ezért is felállhatna a székből, az kétségtelen. Hacsak ezt a megterhelést nem veszi át tőle úgy Horváth Tamás, mint a Kisbíróval kapcsolatosakat.

Hasonló érdekes történés volt február végén is, amikor a Református Egyház tulajdonába tartozó Ady Endre u. 4 szám alatti műemlék épület sorsa került szóba. 

A védett területen levő vályogház a Lakatosházhoz hasonlatos állapotba került a téli csapadékos időjárás és az elmúlt évek gondozatlansága okán.  A falazat omladozni kezdett, amire  én már tavaly felhívtam a figyelmet. Még sem foglalkozott vele a kutya sem. Az egyház sem igen gondozta. Így magára maradván, úgy döntött, hogy mostanra feladja a fűtetlen vályog az idő viszontagságaival szembeni küzdelmet. Omlásnak, és bomlásnak indult. Erre figyeltek fel az egyházi illetékesek és sebtiben megtámasztották a falat, ami hirtelenjében 130-160 ezer körüli kiadást jelent a számukra.  Az eset azért került a testület elé, mert a reformátusok kérték, hogy ezt vállalja magára az önkormányzat.  

Kardos Zoltán a Gazdasági Bizottság elnökeként jelezte, hogy a mögöttes bizottság erre biztosít pénzt, (nem úgy mint a tanyaprogramra,) és ezzel áldását adta a költségtérítéshez. A testületi többség a szavazatával megtette tőle telhetőt. Így a támasztás költségeit a város magára vállalta, a terheit a lakosság viseli. 

Érdekessége ennek a történetnek, hogy a hasonló sorsra jutott önkormányzati tulajdonú Lakatosház esetében, ezt a segítséget, ezt az önzetlenséget nem gyakorolta a képviselő-testület. 

Pedig az nem idegen, hanem saját tulajdonú volt. Az önkormányzat embere, a testület tagja mégis megpecsételte az értékes és jobb sorsot érdemlő városi tulajdonú parasztházat. Azt ugyanis hirtelenjében elugaroltatták. Még a főépítésztől erre szakmai igazolást is kértek, amit persze máig ismeretlen mód intéztek. Ugyanis annak sem felkérésbeli, sem testület előtti, sem pedig pénzügyi nyoma nincs. Valószínűleg a nagy önzetlenség és cselekedni akarás áldozata lett a Lakatosház.
Az önkormányzat ezzel egy értékes műemlékjellegű ingatlant, vagyis jelentős eszmei értéket vesztett. Nem hiszem, hogy ez az eset valaha is az elvárható gondosság mintapéldája lesz. De azt sem hiszem, hogy hűtlen kezelés okán egyszer még ennek felelősére lelnek. 

Az viszont már két esetbeli tény, hogy a városatyák jobban kiállnak az idegen tulajdon védelme érdekében, mint a saját esetén. Hiszen míg a Lakatosház megóvására, felújításra egyetlen petákot nem szavaztak, addig a MÁV aluljárójára közel 4 milliót áldoztak, a református ingatlanra pedig azonnal megszavazták azt amit a saját tulajdon esetén nem tettek.  

Szóval ezért az érdekes dolgokért kínzom magam, akarom mondani járok a képviselő-testületi ülésekre, ahogy az időm engedi. Mert ezeket az információkat az Ócsai Kisbíró még évi ötmillióért sem elemzi. És ez esetben a hirdetési bevételeket nem is adtam hozzá.

Csak azt sajnálom, hogy a rendkívüli ülések meghirdetését, nyilvánossá tételét valahogy mindig elsíbolja a hivatal. 

*