A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ülés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ülés. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 1., péntek

Személyeskedéstól sem mentes pénzosztás és vitaanyagismertetés konstruktív munka helyett ( - soros ülés)

A hónap utolsó szerdáján tartotta önkormányzatunk képviselő-testülete Bukodi Károly összehívására havi soros ülését.

Az ülés lényegi pontja az idei költségvetés előterjesztése lett volna, meg sok egyéb ezzel kapcsolatos dolog.

Azonban, ahogy egyik kedves olvasónk már megjegyezte, az ülés levezetése személyeskedésektől, és beszólásoktól sem volt mentes.

Ez nem először fordul elő. Az ilyen viselkedés jól formázza azt az arroganciát, amit a jelen városvezetés minden téren gyakorolni szeretne.

A konfliktus most is a polgármesternek feltett kérdéssel kezdődött,azzal, hogy a választ a mester lepasszolta Horváth alpolgármesternek, majd a jegyzőnek.  Aztán kiszélesedett azzal, hogy az Egressy slendriánul adta meg a költségvetési adatokat, azokon sem nagyságrendet, (ezer) sem pénznemet nem tüntetett fel. Csupán a bedobált számokból lehetett kikövetkeztetni, hogy mit szándékozik közölni. Aztán kiderült, hogy van egy másik táblázat is, ahol már más a helyzet és ott van némi korrekció. A képviselői kifogásra azonban az volt a reagálás, hogy  Dönti képviselő miért nem hordja az ülésre a rendszeresített laptopot. A képviselő szerint ez nem előírás, és nem ezen múlik a munkája, hiszen az adatokat azon keresztül hívja le és tanulmányozza át.  Ezt jól tudja persze mindenki hiszen az internetes adatközlés és továbbítás révén másként nem is lehetséges. Dönti Károly nem az ülés alatti időben kezdi azokat lapozgatni és olvasni a gépen. Dönti Károly felkészülten, ment az ülésre. Sőt! Túl jól készült, mert zavarba hozta az egész vezetést. Ugyanis a költségvetés első olvasatában burkolt adóemelést prognosztizáltak a pénzügyi irodavezető, a polgármester és a jegyző által, (-hiszen az Ő nevük alatt fut az egész-) ami az 5 oldalon kiolvasható. Ezt tagadva és ezen a pimasz felvetésen felháborodva sértődtek meg a felek, majd vágtak vissza a képviselőnek a szópárbajjal. 
A volt polgármester, jelenlegi képviselő természetesen zokon vette a két jelenlegi városvezető (alpolgármester és polgármester) viszonyulását, és bántó beszólásait. Dönti Károly, erre jelezte, hogy mivel a polgármester úr nem tudott érdemi választ adni, csak vitát gerjeszteni így ahhoz nem adja nevét, valamint személyét. Ezután jelezte távozását az ülésszakról.

Bukodi Károly ezt követően szünetet rendelt el és tanácskozásra visszavonult a vezetés. 
Az ezután történő pénzbetonozásról és osztásról, vagyis a csonka testület üléséről az elkövetkezőkben fogunk beszámolni.

Addig azonban élvezzük a helyi rendőrőrs sajtónyílvonás átadását, ami nem egész egy milliós beruházással (festés, bútorozás, zsaruprogram stb.) járt és ahol reményeink szerint a megyei elnök is jelen lesz. 
A későbbiekben természetesen erről is lesz anyagunk Ócsa város blogján.
*

2011. december 5., hétfő

Kihelyezett ülés - Azori-szigeteken üléseztek a megyei elnökök ( - a nagy utazás)

Pénzt és időt, a fárasztó utazást nem kímélve, a távoli Azori-szigeteken üléseztek a megyei közgyűlések elnökei a múlt héten.  Igaz itthon szmog és nyirkos hideg volt.

Az Atlanti-óceán közepén levő szigetcsoporton tartották az Európai Régiók Gyűlésének éves közgyűlését, ahova tizenkét megyei elnök ment el. A fideszes politikusok annak ellenére utaztak el az egzotikus nyaralóhelyre, hogy a felmerülő költségeket (utazás, szállás, ellátás) a meghívottak, vagyis főként a nehéz anyagi helyzetben levő megyei önkormányzatok állták, amelyek súlyos adósságait néhány hete vállalta át az állam.

Az Azori-szigetek fővárosában Ponta Delgadában töltöttek néhány napot a politikusok

Hiába nem volt több Pest megyei iskolában fűtés, mert a megyei önkormányzat nem tudja fizetni a számlát, Szűcs Lajos fideszes közgyűlési elnök mégis elutazott a kellemes klímájú szigetcsoportra, ahol ilyenkor is 15-20 fok a hőmérséklet. Sőt információink szerint Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökeként ő szervezte az utat kollégáinak. Felhívtuk, hogy milyen eredményekkel járt az azori-szigeteki tanácskozás, ám ő arra hivatkozva hárította el megkeresésünket, hogy a Blikk kérdéseire közleményben válaszoltak. 

Mengyi Roland borsodi és Gelencsér Attila somogyi elnök is ott volt
Mengyi Roland borsodi és Gelencsér Attila somogyi elnök is ott volt
Az indok szerint egy romastratégia miatt repültek nagy számban magyar politikusok a négy és fél ezer kilométernyire fekvő Azori-szigetekre. 



Itt ebédeltek a megyei elnökök, miközben az óceánban gyönyörködhettek, utolsó nap pedig a Furnas-tóhoz vitték őket kirándulni - majd elmesélik a cigányságnak, hacsak nem integrálják őket ebbe a környezetbe
Egy volt megyei elnök szerint az Európai Régiók Gyűlésének jelentősége az EU-csatlakozással alaposan leértékelődött, mivel most már jelen lehetünk az unió Régiók Bizottságában, amely ugyanazt a szerepet látja el, csak az unión belül.

– Mivel borsos tagdíjat kell fizetni az Európai Régiók Gyűlésében, ezért Békés megye kilépett onnan, mivel drágának és okafogyottnak éreztük az ottani tagságunkat – mondta a Blikknek Varga Zoltán MSZP-s képviselő, aki 2002 és 2006 között állt a megye élén.

Az azori-szigeteki közgyűlés múlt hét szerdán kezdődött, de a megyei vezetőknek már kedden el kellett indulniuk, hogy odaérjenek, mivel a repülőút egynapos. Az érintett politikusok a múlt hétfői parlamenti ülést még végigszavazták, keddtől kivették a szabadnapjaikat, és már a bizottsági üléseiken sem voltak jelen a jegyzőkönyvek tanúsága szerint. A konferencia négy napig, egészen szombatig tartott, de az utolsó nap már csakis a kirándulásokról szólt a program szerint.

– A megyei elnökök főleg azért utaztak a közgyűlésre, hogy Mengyi Roland fideszes képviselő páneurópai romastratégiája mellett lobbizzanak – mondta Ambrus András, a Pest megyei sajtófőnök. – A tervet el is fogadta a közgyűlés, ami azért fontos, mert a szervezetnek nagyon erős az érdekérvényesítő képessége az Európai Unióban.

 A legolcsóbb repülőjegyek 120 ezer forinttól kezdődnek, a résztvevőknek kedvezményes áron kínált négycsillagos szállodai szobák 50–70 euróba (15–21 ezer forint) kerültek fejenként és éjszakánként. Az egyéb kiadásokkal együtt összesen több millió forintba kerülhetett a tucatnyi politikus azori-szigeteki túrája. 
Szűcs Lajos és Gelencsér Attila nem a szigeteken találkoztak össze - ott másokkal voltak párban

Azokra a kérdésere sem érkezett lapzártánkig választ, hogy voltak-e kísérőik a megyei elnököknek, s kik voltak azok.  
*

A Fidesz frakcióveztője szerint az Atlanti-óceán közepén fekvő szigeteken aligha szerezhettek új ismereteket az önkormányzati rendszer átalakításáról a fideszes megyei elnökök.

A szőnyeg szélére állítja hétfőn Lázár János frakcióvezető azt a tizenkét fideszes megyei elnököt, akik az Azori-szigetekre utaztak el november végén az európai régiók éves közgyűlésére - írja a Blikk.
A politikusok útjának költségét, az összesen 187 milliárd forintos adósságot felhalmozó megyei önkormányzatok fizették. Az utazók között van Becsó Zsolt, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke, Szűcs Lajos Pest megyei, Gelencsér Attila Somogy megyei, valamint Mengyi Roland Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnök is.
Több résztvevő a távirati irodának a múlt héten azt mondta, a 12 megyei közgyűlési elnök azért utazott november végén, az Azori-szigeteken megtartott európai régiók gyűlésére, mert az ülésen magyar előterjesztésre a Páneurópai Roma Stratégia elfogadásáról döntöttek. "Nem hiszem azt, hogy az Azori-szigeteken a magyar önkormányzati rendszer átalakításával kapcsolatban új ismereteket tudtak szerezni" - idézte Lázár János véleményét az útról a lap.
A Blikk emlékeztet arra, hogy a nehéz helyzetben lévő megyék adósságait egy októberben elfogadott törvény értelmében januártól átvállalalja az állam, cserébe a megyei önkormányzatoknak át kell adniuk az iskoláikat, kórházaikat és más intézményeiket az államnak.
*

2011. november 30., szerda

Emelték a szinvonalat és hozzá a lakossági terheket ( - az önkormányzat margójára, - gyorsjelentés a testület soros üléséről)

Kimondottan nem szeretek önkormányzati ülésekre járni, mert a maguktól is öntelt, felsőbbrendűségi érzettel pöfeteg emberek pökhendisége roppant viszketőleg hat rám. Aztán, amikor ott vagyok, mindig akadnak pillanatok amikor kuncogni tudok a bárgyú együgyűségeiken. Máskor meg roppant idegesítők tudnak lenni az egyszerű butaságaikkal. Aztán meg jól kilehet ismerni a pozíciójukban "köztiszteletben" álló személyek valódiságát. 

Ma is mikor érkeztem, már minden fontos és várt személy jelen volt. 16 előtt meg is kezdődött az ülés. Én aki pontos voltam, de és nem számítottam fontosnak, a Bukodi mester nyitó szavakat nem is hallhattam. Az asztalt körbeülték. A jegyző a polgármester balján, az alpolgármester meg a jobbján. A szokásos felállás-, illetve ülésrend szerint. Aztán a pénzügyi vezető, a jegyzőkönyv vezető és a hivatalvezető. (A gépkocsivezető nem volt jelen.) A képviselők sem hiányoztak. Ott ült még a főépítész a notebookjával és az Ócsai Kisbíró képviseletében a szerkesztő asszony. 
Én a beérkezésem után a második sorban foglaltam helyet a főépítész táskája és az iskolaigazgató asszony szoknyája mellett. (Nadrágban volt.) Tőlünk jobbra az óvoda vezetője és a városüzemeltetés főnökasszonya töltötte ki a sort.  Ő már a pénzügyi vezető háta mögé került.  Tőle jobbra már csak a vízművet képviselő Bíró Venczel ügyvezető ült elkülönülten. A bejárattól balra pedig a városba kérődző Szivárvány Alapítvány két munkatársa foglalt helyett szintén a második sorban, ahol a szippantásért felkelős vállalkozó is ült. Ők a Kardos Zoltán és Buza Ernő alkotta bizottsági elnökség háta mögé szorultak.
Beérkezésemkor Kardos Zoltán és Buza Ernő a megszokott mód köszöntek. Horváth Zoltán a mellettem levő székről táskáját átemelve szólt oda: "Jónapot Fodor úr!"  Jóleső érzés töltötte ki lelkem, miszerint ismerősök közé kerültem. Tán' még kedvelnek is és hiányozhattam a számukra, mert némi örömöt láttam felcsillanni szemükben az ismételt találkozás kapcsán. Csendben az ülést levezető polgármester felé fordultam. 

Inceffy Szabolcs napirend előtti felszólalása alatt az óvodavezető és a városüzemeltetés feje végigdiskurált. Alig tudtam bekapcsolódni a hallgatásba, annyira mondták a magukét. Egymás közt. A képviselő közben pedig a jegyző fenyegetődző leveléről értekezett, miszerint szégyenlistát kívánnak megjelentetni a tartozással bíró ócsai személyekről. Bukodi Károly és a jegyző válaszukban kitértek rá, hogy ezzel a kiértesítéssel csak a jogszerűséggel élnek. Az adók behajtása a jegyző hivatali kötelessége. (Kivéve a Dr Bata esetében, de erről majd később.) Ez a szégyenteljes eljárás arra irányul, hogy a kirótt közterheket az önkormányzat beszedje. A pénzre meg szüksége van a hivatalnak önmaga finanszírozására. Az így kitalált adósok listájával kapcsolatosan azonban megvárják még a hivatalos állásfoglalást a Kormányhivataltól, nehogy belefussanak valamibe. Egyébként startra, vagyis megjelenésre kész a névsor. 

Következő tárgyalási pont a Sárkány Gábor által képviselt Nagy-Szivárvány Alapítvány Iskola befogadási kérelme volt. Ők egy rendellenes, és súlyos magatartási- valamint viselkedési zavaros gyermekekkel foglalkozó oktatást szeretnének megtelepíteni és megvalósítani a Halászy Károly általános iskola falai közt.  Itt gyógypedagógiai módszerekkel, beilleszkedészavaros, problémás, és már kudarcot átélt, magatartási- és egyéb problémákkal küzdő gyerekek oktatásával, nevelésével szeretnének foglalkozni. Ezek közt előfordul túlkoros, diszlexiás, vagy egyéb lelki sérüléssel, fogyatékkal élő nebuló is.  Szeretnének délelőtti oktatást indítani a részükre. Állítólag az iskola vezetésével már felvették a kapcsolatot és egymás közt tárgyaltak. A Halászy vezetője láthatóan  támogatja az alapítvány törekvését. A sajátos nevelésű igénnyel bíró tanulók elhelyezése és befogadása az általános iskola falai közé, visszás és rossz érzéseket kelt egyesekben. Ezt próbálta megfogalmazni Gallai képviselő, amikor feltette a kérdést, hogy ezek a tanulók "keveredni" fognak a többiekkel? Erre a válasz a liberális körökből oly jól ismert integrálás volt.  Szóval, igen, integrálni, vagyis összehozni beültetni szeretnék őket ebbe az iskolai légkörbe. A Halászy Iskola igazgatója erről folytatott előrehaladott tárgyalásokat és ehhez módosították az alapító okiratot is. Így erősen feltételezhető, hogy támogatja elvileg az alapítványt, s elméletileg viszont, hogy ennyire nagy és előrehaladott az összhang köztük. Az ülésen aztán kiderült az is, hogy a fullon levő iskola talán mégis csak délutáni tanórákon tudna helyet biztosítani számukra és hogy kb 26-30 nehezebben kezelhető egyénről lenne szó, akik nem mind helybéliek, hanem a kisváros vonzáskörzetéből jönnének ide. A testület elvi határozatot hozott, miszerint később visszatérnek még erre a történetre.
Az óvodavezető és a városüzemeltetés nagy asszonya ezt is végig sutyorogta, nem zavartatva magukat semmitől.

A következő körben Bíró Venczel ügyvezető vezette elő a közüzemi ivóvízellátás és a közüzemi szennyvízelvezetés szolgáltatástervezett árait. Ezek szerint a lakossági vízdíjak az inflációt meghaladó mértékben, nettó 5,7 %-al fognak nőni, míg a csatornadíjak 5,91 %-os mértékben drágulnak majd.  A beszámolóból kiderült, hogy a vízmű éves szinten milyen drágán dolgozik, hiszen 12-18 milliót használ el, illetve számol fel kezelési költség címén, valamint díjbeszedési- és ügyviteli költségként. Az 54 %-ban városi tulajdonban levő cég vezetésével szemben a képviselő-testület nem is próbálta meg érvényesíteni tulajdonosi jogait azáltal, hogy  ne engedélyezze ezt az alapjaiban indokolatlan áremelést. Török László felszólalásában kiemelte, hogy míg a KSH által megadott éves infláció 4,2 %, és míg a budapesti szolgáltatók csak 2 %-os emelést engedtek meg maguknak, addig a mi szolgáltatónk ezt meghaladóan közel 6 százalékponttal növeli díjait. És erre még jön az áfa. Az így is nehezen fizető lakosságnak ezzel jelentős többlet kiadást  terhet okoznak az elkövetkezendőkben.
A képviselőtestületi többség mégis elfogadta a szolgáltató díjemelését.

Ezt követően elfogadták az ASA szemétszállítási díjnövekedését, és a szippantás díjának 880,- Ft/m3-ről 1700 Ft/m3-re való felemelését. Jó hír azonban, hogy a helyi járat díjtételei nem változnak. 
Ezeket a napirendi pontokat is végigtársalogta az óvodavezető pedagógus és a  városüzemeltetési nonprofit kft ügyvezetője, amibe alkalmanként az általános iskola igazgatónője is belekapcsolódott.

Érdekes mód a hallgatóság közül csak engem zavart mindez, de lehet, hogy csak én ültem közel hozzájuk és azért tűnt számomra furcsának az egész. Érdekes, hogy vezető tisztségviselők miként tudnak semmibe venni egy önkormányzati ülést. Arról nem is beszélve,. hogy ha ők nem képesek csendben odafigyelve végigülni egy ilyen összejövetelt, akkor miként várják el a náluk éretlenebb gyerekektől azt, hogy egy 45 perces tanórát csendben és fegyelemmel végighallgassanak?
Mindegy, ezt a bizonyítványt magukról állították ki. Talán ezért is érdekes és vicces önkormányzati ülésekre járni, mert ott alkalmanként ilyen felszabadult, máshol, meg máskor oly feszes embereket lehet kötetlenül tetten érni. Én mindenesetre próbáltam a további napirendi pontokra koncentrálni. 

Ócsa Város módosított helyi építési szabályzatáról szóló 16/2004.(XII.2.) ÖK. rendelet módosításáról, valamint a mellékletét képező szabályozási tervek jóváhagyásáról volt eközben szó.  Horváth Zoltán főépítész  előadta, hogy ez egy építési kérelemhez kapcsolódó előirányzat, miszerint a Dr Bata több tízmilliót nyert pályázaton, és azon a mezőgazdasági területi besorolás alatt levő ingatlanon építkezni szeretne. Mint kiderült, a Bata egy problémás cég. Állítólag megbízhatatlan, nem fizet, és szennyezte a talajt, amivel bűzt és káros anyagot is kibocsájtott. Több évre visszamenőleges tartozása van, amit a jegyző is elismert. Horváth Tamás közbevetve elmondta, hogy ők rendezték a viszonyt és hogy most már nem haragszik, és fizet a cég. Ezt a változást figyelembevéve bizalmat szavaz az eddig több milliós tartozást felhalmozó Bata Rt-nek. A jegyző ebben egyetértett. (Arról azonban nem beszéltek, hogy a őt-tízéves adó és egyéb tartozást a lakossági prédára állítással szemben miért nem érvényesítik és érvényesítették eddig? Ha ugyanis a lakossági apróra olyan nagy szükség van, akkor az üzemi milliókat miért engedik el? És ebbe nem csak a Bata, hanem a Fég és az egyéb kisebb-nagyobb üzemek kibúvásai is bele értendők.) Kiemelték, hogy a Bata az átsorolásért fizetett az önkormányzatnak. (Ezzel mindjárt szimpatikussá váltak és egyesek bizalmát élvezik a testületben. Ezt igazolja a további történés is.) Valamint, hogy sacc, per kb, úgy 30 főt foglalkoztat a cég.  Az átsorolásért kapott pénz pedig nem jelent lefizetést, vagy automatikus építési engedélyeztetést. De enélkül nem használhatja fel a több milliós pályázati összegeket.  Szóval kell a határozat, és nem kell a veszteség. (Avagy bármi áron? - minden mindegy alapon?  Ki tudja ha milliók vannak az asztalon?) Egyszóval ez is megvolt. Megszavazták, és a mezőgazdasági területből átsorolták gazdasági-, ipariba a megjelölt részt. Erről az önkormányzat kétoldalú szerződést is kötött az érintettel.
A szomszédaim persze ezt is átbeszélték.

Dönti Károly e közbeni kérdésére, hogy a kommunális adó tervezett 35 milliójából mennyi pénz folyt be, azt a választ kapta, hogy  21.971 000,- Ft.  Hogy ez kevés vagy sok, erről nem kaptunk értékelést.
A városi óvoda és a városi üzemeltetés főnöknője ezalatt végig félhangon ott traccspartizott a fülem mellett. Ha ennyire nem érdekelte őket az ülés és a kisváros jelene, akkor miért nem mentek ki, s beszélték meg egymással a fontosnak vélt dolgaikat, nem tudom. Mindenesetre ők jól elvoltak egymással, miközben a lakosság pénztárcáját súlyosan érintő történések zajlottak a beszélgetésükön túl.

Az önkormányzat 2012. évi pénzügyi koncepcióját csak Dönti Károly, Inczeffy Szabolcs, és Török László tartózkodása mellett fogadta el Kardos, Buza, Horváth, Bukodi és Gallai képviselő. Időközben ugyanis Bukodiné összepakolt, elköszönt a mögötte beszélgető kollegináktól és elhagyta a termet.  Mindez nem változtatott a történteken semmit. A pedagógusokat továbbra sem érdekelte az ülés, mert tovább sutyorogtak egymással, rosszalló pillantásaim ellenére. De a hivatalban ezekkel amúgy se foglalkoznak. (Mármint a lakosság rosszallásával.)

Azonban ha figyeltek volna, számukra is felfogható válna, hogy a városüzemeltetés jelentős pénzügyi támogatásra szorul. Ezt a támogatást az önkormányzat közpénzekből csoportosítja át a számukra. Tehát a közpénzek felhasználás terén jelentős szerepük és elszámolni valójuk lenne. De ez úgy látszik a teremben senkit nem érdekelt.
Igaz az önkormányzat állítólag 30 milliót elkülönített a céltartalékokban a bölcsőde építésére és az óvoda bővítésére, de hogy ez valójában mire lesz elég, senki nem tudja. Képviselői kérdésre még a polgármester elmondta, hogy az esetleg megépülő bölcsőde fenntartására nem várható állami normatív támogatás. Vagyis azt, az is fizetni fogja, aki igénybe sem veszi, ugyanis ennek tartását a városnak kell fedeznie. 
Elhangzott még, hogy a bérlakások díjait 5 %-al emelik. Hogy a Computerfutárt megbízták az akadálymentes weboldal elkészítésével, és hogy a MÁV-nak tetszett az aluljáró felújítása. Most azt tervezik, hogy föléje amolyan tetőszerű fedettséget építenek, hogy kevesebbet szemeteljenek oda. Ebbe megpróbálják bevonni a vasúttársaságot is, miszerint, hogy szálljon be anyagilag. 
Aztán az est fénypontjaként  az alpolgármesteri illetmény és a költségtérítés  megállapítása került terítékre.  Dönti Károly mindkét tárgykörben név szerinti savazást kért. Közben Horváth Tamás bejelentette érintettségét az ügyben.  Erre a testület vezetéshez hű többsége felmentette Horváthot az érintettség alól. Így ő is szavazott a saját illetményének és költségtérítésének megemelésére. összességében Bukodi Károly, Buza Ernő, Horváth Tamás, Gallai Zoltán, és Kardos Zoltán jóvoltából és segedelmével átminősítették az alpolgármestert és megemelték a juttatásait. Persze ebben nem csekély érdeme volt magának Horváth Tamásnak is hiszen kész volt magára szavazni a cél érdekében nem is egyszer.
A vezető óvónő és a vezetője a nonprofit városüzemeltetésnek eddig végigbeszélték az ülést. De ez már talán nekik is sok volt, mert ekkor felálltak és végre távoztak, magukkal víve az általános iskola igazgatóját. Így nem hallhatták Dönti Károly Horváth Tamással szembeni jogos kritikáját, és Inczeffy Szabolcs elmarasztalását, miszerint "pofátlanság" az alpolgármester fizetésemelése, mikor a lakosságot kevesebbért is "kipellengérezik".  Török László eközben tartózkodott a szavazáson.

Nekem nincs is más tisztem, mint hogy gratuláljak a színjáték résztvevőinek és a nyertes Horváth Tamásnak a mai teljesítményükhöz. Hiszen sikerült némi díjemeléssel elővarázsolni az alpolgármester forrástöbbletét, válsággal teli életének javítását, sorsának előre vitelét.
Szép volt.

*

2011. szeptember 13., kedd

Előre be nem jelentett, meghirdetés nélküli rejtett üléseken, nem nyiltan zajlanak az események ( - a francba)

Horváth Tamás KISZ-titkári agi-prop (agitációs és propaganda) ismérveit latba téve teljes gőzzel nyomja a számára kedvezőnek tűnő elképzeléseket. Mostani legújabb  felkarolása alapján az Ócsa-Alsópakony lakóparkot szándékozik meg letuszkolni az egyszerű ócsai ember torkán. Ebbéli elszántsága nem hogy vetekszik a korábbiakéval, amikor "csak" a jogszabályi hátteret, a törvénnyi előírásokat hágták meg, most azonban már az emberekkel is szembemegy és tiszteletlen arroganciával gyakorol hatalmi pressziót. Bukodi Károly közben meg méla tehetetlenséggel szemléli a körülötte és a nevében zajló eseményeket.

Persze mindezt igyekeznek leplezni és a nyilvánosság kizárásával csendben elintézni. A legutóbbi, éppen ezért meg nem hirdetett rendkívüli testületi ülésen szinte titokban, a lakosság kizárásával tárgyalták meg a kormányzati lakópark projektet, amit már kicsit korábban a színfalak mögött Horváth Tamás és Bukodi Károly előkészített és levajazott a kormány számára. Ebben azonban nem csupán az a gusztustalan, hogy a népet, a helyi embert kiskorúnak tekintik és ismét kihagyják ebből is, hanem az, hogy ezzel hülyére is veszik őket, úgy hogy közben rettegnek a nép haragjától. Mégis kiszivárogott. 
Most a városvezetésben a vétkesek végső fegyvere a fenyegető arrogancia, és a titkosítás maradt. Az arroganciát most (is) nem első esetben Horváth Tamás testesítette meg. A tét nem kicsi. Itt nem 3-6 millióról van szó, mint az Ágas-ház, vagy a vasúti aluljáró esetében.  Az alsópakonyi telep nem kis falat. Horváth élete és képviselői pályafutásának legnagyobb kaliberű hazardírozásába fogott. Társa és partnere ebben Horváth Zoltán építész és Bukodi Károly polgármester. Sok mindent erre rakott fel. Ettől vár előrelépést. A mézesmadzagot azonban kormány húzogatja, aki természetesen ismét beveti Szűcs Lajost is a helybéliek puhítására. Az alpolgármester pedig nagyon lojális a közös-többszörös elnökhöz. Nem véletlen, hogy a Mádencia honlapján megjelenő véleményekkel kapcsolatosan is fogta ismeretségi és érdekérvényesítő kapcsolatát és némi személyes ráhatással kihúzta a fitymálók méregfogát. Ha kellett odaszólt a "főnöknek", az illetékesnek, ha szükséges volt, konspiratív találkozóra hívta a "vétkes" fórumozót. Nem véletlen az egykori ifjúkommunista konspiráció benne van az emberben. Néha még a KISZ-titkárok sem kímélik egymást.
Határtalan merészségét az is jellemzi, miszerint a legutóbbi zárt ülésen a szokásos módon előadva magát, olyat állított, aminek ismét nem volt papíron nyoma. (Akár az Ágas-ház, a Lakatosház és sok egyéb esetben, ill. ügyben.)  Most is egy ilyet hablatyolt, amikor az előző ciklus polgármestere rákérdezett, úgymond kérdőre vonta, amire az előadott állítását nem tudta dokumentálni. Ez pedig köznyelven becsapást jelent. Igaz, ez a szó nem hangzott el, de mi helyi és köznapi emberek számtalanszor érezzük, tapasztaljuk a hivatali elöljáróval szemben ezt. Szóval mikor a volt polgármester, jelenlegi képviselő rákérdezett a mostani alpolgármester állításaira, és arra, hogy ez hol van leírva, akkor az, a tőle megszokott irányító mód odaszólt Bukodi Károly polgármesternek, hogy "mond meg már neki, hogy menjen a francba".  (Az eredeti a hangfelvételen, majd a jegyzőkönyvben.) Igaz, a polgármester most nem úgy reagált ahogy többnyire szokott és nem küldte el a korelnököt az irányadó alpolgármester által megjelöltre, de nem is szólt rá cinkostársára. Nem figyelmeztette és rendre sem utasította. A Horváth Tamás által nem csak személyében, hanem tisztségében is megsértett egykori polgármester ekkor jogosan jelentette be, hogy nem kell őt elküldetni, (főleg nem Horváthnak és a Bukodi által,) elhagyja az ülést önmaga saját szántából is. Horváth Tamás alpolgármesterhez, képviselőhöz méltatlan viselkedéséért senki nem mert szólni a jelenlevők közül. Inczeffy Szabolcs ezen az ülésen nem volt jelen. Dönti Károly pedig ezt követően elhagyta azt. Így a hátrahagyott orvos, a női pedagógus, és az elnök sem szólt a méltatlan és prosztó beszólásért. Hogy a polgármester és a jegyző sem figyelmeztette a magából kivetkőző alpolgármesterét, az csupán  azt demonstrálja, hogy ki a hangadótó, meghatározó személy a várásházán.  
Szégyenletes ebben még, hogy a jelenlevő hölgyek sem méltatlankodtak Horváth Tamás kocsmai viselkedése kapcsán. (Ez a stílus ne legyen itt és másokkal szemben már elfogadható, vagy természetes!) Bukodiné, mint képviselő mára annyira elbábosodott, hogy egykori polgármesteréért sem áll ki. Ennek előzménye és bizonyítéka, hogy a Kulturális Bizottság élén sem felel meg feladatának, - de erről majd talán legközelebb.
Most azért végül, ezen a titkosított ülésen szavazta meg a fidesz-párti képviselő-testület az alsópakonyi projekthez kapcsolódó módosításokat, amivel kompromisszum nélküli zöld jelzést adott a kormány elképzeléseinek. Bukodinéval, Kardos Zoltánnal, Gallai doktorral, és Buza Ernővel megsegédelve, az ócsai lakosok ellenében.
A következő lépcsőfok holnap lesz, amikor ismét hirdetmény nélkül összeül az önkormányzat képviselő-testülete, hogy a kormány előtt simára seperje az utat.  Az ülés a szokott helyen 16 órai kezdettel várható.

Az eddigi események ismeretében csak remélni tudom, hogy a heves alpolgármester okán nem fog tettlegességig fajulni a dolog, és nagyobb tisztelettel fog fellépni, valamint megszólalni a képviselői és a lakosság előtt, mint legutóbb.  Mindenesetre elvárható szép gesztus lenne, ha Horváth Tamás egy jegyzőkönyvi bocsánatkérést megemlítene, mert nem csupán oktatóként, hanem tanárként és emberként is méltatlanul viselkedett, ha már az alpolgármesteri és a megyei képviselői titulus nem is számítjuk. Mert ha ez utóbbit is beszámítanánk, akkor nem maradna más választás, és kiüt, mint a lemondásra való felszólítás.  
Jó lenne, ha a polgármester, az alpolgármester úr is tanulna Gyurcsány Ferenc intő példájából, ha már a Fidesz berkeiben politizál, és Ócsa városának lakóit képviseli a városi testület kötelékében.
*