Dániel Péter vs. Budaházy - a mérce kettőssége

Horthy Miklós szobrát meggyalázni társadalmilag hasznos, erkölcsileg pozitív tartalmú, a szovjet emlékművet megrongálni azonban semmilyen körülmények között nem szabad a magyar bíróság szerint.

"A társadalomra való veszélyesség kapcsán a szóbeli indoklás kitért arra, hogy a vádbeli cselekmény megítélésénél közömbös a megrongált tárgy szimbólumértéke, illetve a rongáló motívumai, például az, hogy őt milyen társadalmi-politikai változtatások szándéka vezette." - a Kúria indoklása a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálása ügyében.

Szereptévesztésben a siófoki bíró: elítélte a kipás Dániel Pétert, de megdicsérte

"Nem tagadható Horthy és mindazok felelőssége, akik az említett törvények megalkotásában, alkalmazásában és végrehajtásában szerepet vállaltak. (...) A szoborállítás elleni tiltakozás ezért a bíróság szerint erkölcsileg pozitív tartalmú, társadalmilag hasznos figyelemfelhívás, de a Dániel Péter által alkalmazott formája büntetendő, mert a rongálással más tulajdonában kárt okozott." - Siófoki Városi Bíróság indoklása Dániel Péter szoborrongálási ügyében.

Így működik ma a kettős mérce a Magyarországon az Igazságszolgáltatásban, 2012-ben.
*

Magyarországon "túlhangsúlyozott" a holokauszt ( - a magyarság szenvedése nem felejthető)

Attól kezdve, hogy "a század legfontosabb történetévé a holokausztot tételezték, az áldozatiság került a fókuszba. A győzelem, az erő, a tehetség, a kitartás, az ambíció, a teljesítmény pedig egyfajta gyanús fénytörésbe került."  

Igazolja vissza a jelenkor történéseit Schmidt Mária.

A Terror Háza főigazgatója, a holokausztról mint az "áldozatiság" túlhangsúlyozásáról nyilatkozik konszolidáltan, de figyelemfelkeltően.

Igaza van. A saját történelmük nem szorulhat mások kevésbé sem érdemtelen sorsa mögé. Azonban nekünk mégis csak a magyarság tragédiájára kéne nagyobb figyelmet fordítanunk.

"Az 1944-es náci megszállásig Magyarország élén választott, legitim kormány és parlament állt, ellenzéki pártok tevékenykedtek, képviselőik ott ültek az ország házában. A háborús megszorítások ellenére érvényesült a sajtószabadság. A magyar polgárok jobban és szabadabban éltek szomszédaiknál. Március 19-e után azonban ízelítőt kapott az ország abból, mi várt volna rá, ha a nácik győznek." 

Schmidt Mária történész, egyetemi tanár a jelek szerint nagyon is érti a globális, nemzetellenes törekvéseket, és tudja, hogy a pénztőkével mekkora rombolást képes véghezvinni egyes társadalmi érákban. Ezért áll ki a magyarság eszmeiségért a nyilvánosság elé, és bátor, felelősségteljes kinyilatkoztatásával ébresztőt rendelve, öntudatiságra szólítja a magyar embereket. 

Schmidt Mária felszólalásaiban és cikkeiben nem elsőként - nagyon helyesen - fejtegeti, hogy az 1970-es évektől a baloldal "elnyomottakat keresett", akiket képviselhetne, és ez "elősegítette a holokauszt középpontba állítását", vagyis azt, hogy az antifasiszta baloldal, az "áldozatok" (zsidók, nők, homoszexuálisok, vallási/nemzeti/faji kisebbségek), marginális csoportok, kisebbségek szószólójává válhasson.

Ez erősen visszatükröződik a Gyurcsányéra alatt.

Előtérbe került "az áldozati kultúra, vagyis egyáltalán nem számított többé trendinek, ha valaki győzött." Attól kezdve, hogy "a század legfontosabb történetévé a holokausztot tételezték, az áldozatiság került a fókuszba. A győzelem, az erő, a tehetség, a kitartás, az ambíció, a teljesítmény pedig egyfajta gyanús fénytörésbe került."

Szükség van az efféle történész gondolkodókra.

*