Holokauszttúlélők leszármazottai, szám szerint kilencvenöten úgy gondolták, ütött az órája Magyarországnak.
Elhúzzák a nótánkat mindannyiunknak, akik itt, Európa közepén, ebben a többszörösen kirabolt országban élünk. Az elindított per szerint 240 millió dollár vagyoni, és egymilliárd dollár nem vagyoni kártérítés a követelésük a MÁV-val szemben.
1944. március 19-én megszállták Magyarországot a német csapatok, ezt követően hiába is viselte bármilyen közintézmény továbbra is a magyar nevet, valójában minden német fennhatóság alá tartozott. Sok hozzátartozómat szállították a MÁV szerelvényei megsemmisítő táborba, mégsem gondoltam arra, hogy perelnem kellene. Hiszen akkor perelni lehetne a különböző színházakat, ahová zsidók akkoriban nem tehették be a lábukat, vagy a Kerepesi úton az egykori Tattersallt (ahol most éppen egy bevásárlóközpont van), vagy a zuglói önkormányzatot, ahol annak idején a KISOK-pálya volt, gyűjtőhelyül szolgálva a budapesti zsidóság egy részének. Perbe foghatnám azokat az iparosokat, akik deszkát szállítottak a budapesti gettó körbekerítéséhez, vagy az összes orvost, aki nem mert segítséget nyújtani a beteg vagy sérült zsidóknak. Perelhetném a Beszkártot, a már úgyis nagy bajban lévő BKV elődjét, amiért zsidó nem vehette igénybe a járműveket, aztán az üzlettulajdonosokat, ahol zsidó nem vásárolhatott, de legfőképpen azokat a szövetüzleteket, ahol sárga színű anyagot árultak, amiből a zsidók megkülönböztetésére kötelezővé tett Dávid-csillagot készítették, sokakkal együtt az én családtagjaimnak is viselniük kellett. A téglagyárat is be kellene perelnem, hiszen az anyám és a nagyanyám is álmatlan éjszakákat töltött saját vizeletében feküdve, amíg aztán véletlen szerencse folytán mégis elengedték őket.
De nem perlek senkit, ahogy a baráti körömben lévő zsidók sem. Ennek a chicagói kilencvenöt embernek talán be kellene perelnie egész Magyarországot úgy, ahogy vagyunk, származásra, vallásra való tekintet nélkül. Kilencvenöten eldönthetik egy ország sorsát, megroppanthatnak egy országot? Jogi nonszensz! Feldmájerrel, a Mazsihisz elnökével semmiben nem értek egyet, de most kivételesen helyesen szólalt meg. Szembehelyezkedett a kilencvenötökkel. Hogy könnyen vagy nehezen ment-e neki, nem tudom, nem is érdekel. Én csak egy dologra lennék kíváncsi, arra, hogy ki lehet a felbujtó. Aztán arra,: miként létezik az, hogy hatvanhét évvel a szörnyűségek után a kilencvenötöknek most jutott eszükbe perelni? Nem is tudják felmérni, milyen kárt okoznak az itt élő magyar zsidóságnak, de legfőképpen azoknak, akik nem értenek egyet a perrel. Biztosan vannak olyanok, akik sunyítva, ágy alá bújva azt mondják, de jó lenne megroppantani a magyar gazdaságot, újra játszani az antiszemita kártyával. Nem, ezt a pert mi, jó érzésű magyar zsidók nem engedhetjük meg! Nem csak a nagyméretű anyagi követelés miatt, ami most, a válság idején egyenesen végzetes lehet, hanem mert a népirtásban való aktív részvétel, a kollektív bűnösség vádját végre le kellene mosnunk Magyarországról és a magyar népről. Éppen ezért érdekelne, ki lehet az ötletgazda, kinek fűződik érdeke Magyarország lejáratásához.
És miért pont a chicagói szövetségi kerületi bíróságon nyújtották be a keresetet, és ott vajon milyen megfontolás alapján fogadták el azt. Ne feledkezzünk meg arról, hogy még a bankok ellen indított per is lóg a levegőben! És emlékeztetnék rá, hogy az 1947-es párizsi békeszerződésben foglaltak szerint a lopott holmi visszajárt volna minden magyar állampolgárnak, legyen az bármilyen származású. Rákosiék azonban inkább ezt maguknak szerezték vissza és tartották meg, aztán utódaik, Kádárék is folytatták a hagyományt. Eszük ágában sem volt visszaszolgáltatni semmit sem. Érdekes módon éppen most, hogy nem egy háttér-világuralom kedvére való kormánya van az országnak, felbukkant kilencvenöt zsidó, valahol a világ másik végén, és perel. Az ítéletet előre nyilván nem ismerhetjük, de sok jóra nem számíthatunk. Amikor a hír először felröppent, hogy ez ügyben perelni akarják a MÁV-ot, több ismerősöm kérdezte, hogy szerintem mi lesz. Azt mondtam, helyt adnak a keresetnek. Jóslatom bevált, ahogy a Képíró-perben is: az ítélethirdetést megelőző utolsó tárgyalási napon ott ültem a tárgyalóteremben, és azt mondtam, július 18-án az egykori csendőr századost, Képíró Sándort fel kell, hogy mentsék. Most azonban mégis azon gondolkodom, miként létezik, hogy az első fokú ítélet kihirdetése után egy nappal felröppenti a világsajtó, csak úgy, egészen véletlenül, hogy helyt adtak a MÁV-elleni keresetnek. Mit vétettünk mi, magyarok ennek a mágikus felbujtónak, aki le akar sújtani ránk? Mit vétettünk a kilencvenöt zsidónak a világ másik felén, amiért csak úgy egyszerűen pereskednek, és az amerikai hatóságok joghatóságként járhatnak el a MÁV-val szemben?
A kétharmaddal megválasztott kormány az új egyházi törvény szerint a tizennégy közül három zsidó vallási szervezetet is egyházként ismer el. Meg kell, hogy szólaljanak, mert meg kell szűnjön végre Magyarországon a holokauszt mint zsarolásra alkalmas eszköz állandó felemlegetése, s meg kell szűnnie annak is, hogy e gyászos eseményekkel egymást tartsuk sakkban. Nem tűrhetjük tovább a felbujtókat, akik mikor néhány hétre, hónapra vagy akár évekre is lecsillapodik a hangulat e témában, hirtelen előkerülnek, és belerúgnak egy nagyot Magyarországba. Nekünk, zsidóknak egyszer és mindenkorra az ismeretlen felbujtókat kell elutasítanunk, mert nem tűrhetjük tovább, hogy egy demokráciában, a zavaros húsz év után, a huszonegyediken túl is tovább tartson hazánk állandó megalázása.
De nem perlek senkit, ahogy a baráti körömben lévő zsidók sem. Ennek a chicagói kilencvenöt embernek talán be kellene perelnie egész Magyarországot úgy, ahogy vagyunk, származásra, vallásra való tekintet nélkül. Kilencvenöten eldönthetik egy ország sorsát, megroppanthatnak egy országot? Jogi nonszensz! Feldmájerrel, a Mazsihisz elnökével semmiben nem értek egyet, de most kivételesen helyesen szólalt meg. Szembehelyezkedett a kilencvenötökkel. Hogy könnyen vagy nehezen ment-e neki, nem tudom, nem is érdekel. Én csak egy dologra lennék kíváncsi, arra, hogy ki lehet a felbujtó. Aztán arra,: miként létezik az, hogy hatvanhét évvel a szörnyűségek után a kilencvenötöknek most jutott eszükbe perelni? Nem is tudják felmérni, milyen kárt okoznak az itt élő magyar zsidóságnak, de legfőképpen azoknak, akik nem értenek egyet a perrel. Biztosan vannak olyanok, akik sunyítva, ágy alá bújva azt mondják, de jó lenne megroppantani a magyar gazdaságot, újra játszani az antiszemita kártyával. Nem, ezt a pert mi, jó érzésű magyar zsidók nem engedhetjük meg! Nem csak a nagyméretű anyagi követelés miatt, ami most, a válság idején egyenesen végzetes lehet, hanem mert a népirtásban való aktív részvétel, a kollektív bűnösség vádját végre le kellene mosnunk Magyarországról és a magyar népről. Éppen ezért érdekelne, ki lehet az ötletgazda, kinek fűződik érdeke Magyarország lejáratásához.
És miért pont a chicagói szövetségi kerületi bíróságon nyújtották be a keresetet, és ott vajon milyen megfontolás alapján fogadták el azt. Ne feledkezzünk meg arról, hogy még a bankok ellen indított per is lóg a levegőben! És emlékeztetnék rá, hogy az 1947-es párizsi békeszerződésben foglaltak szerint a lopott holmi visszajárt volna minden magyar állampolgárnak, legyen az bármilyen származású. Rákosiék azonban inkább ezt maguknak szerezték vissza és tartották meg, aztán utódaik, Kádárék is folytatták a hagyományt. Eszük ágában sem volt visszaszolgáltatni semmit sem. Érdekes módon éppen most, hogy nem egy háttér-világuralom kedvére való kormánya van az országnak, felbukkant kilencvenöt zsidó, valahol a világ másik végén, és perel. Az ítéletet előre nyilván nem ismerhetjük, de sok jóra nem számíthatunk. Amikor a hír először felröppent, hogy ez ügyben perelni akarják a MÁV-ot, több ismerősöm kérdezte, hogy szerintem mi lesz. Azt mondtam, helyt adnak a keresetnek. Jóslatom bevált, ahogy a Képíró-perben is: az ítélethirdetést megelőző utolsó tárgyalási napon ott ültem a tárgyalóteremben, és azt mondtam, július 18-án az egykori csendőr századost, Képíró Sándort fel kell, hogy mentsék. Most azonban mégis azon gondolkodom, miként létezik, hogy az első fokú ítélet kihirdetése után egy nappal felröppenti a világsajtó, csak úgy, egészen véletlenül, hogy helyt adtak a MÁV-elleni keresetnek. Mit vétettünk mi, magyarok ennek a mágikus felbujtónak, aki le akar sújtani ránk? Mit vétettünk a kilencvenöt zsidónak a világ másik felén, amiért csak úgy egyszerűen pereskednek, és az amerikai hatóságok joghatóságként járhatnak el a MÁV-val szemben?
A kétharmaddal megválasztott kormány az új egyházi törvény szerint a tizennégy közül három zsidó vallási szervezetet is egyházként ismer el. Meg kell, hogy szólaljanak, mert meg kell szűnjön végre Magyarországon a holokauszt mint zsarolásra alkalmas eszköz állandó felemlegetése, s meg kell szűnnie annak is, hogy e gyászos eseményekkel egymást tartsuk sakkban. Nem tűrhetjük tovább a felbujtókat, akik mikor néhány hétre, hónapra vagy akár évekre is lecsillapodik a hangulat e témában, hirtelen előkerülnek, és belerúgnak egy nagyot Magyarországba. Nekünk, zsidóknak egyszer és mindenkorra az ismeretlen felbujtókat kell elutasítanunk, mert nem tűrhetjük tovább, hogy egy demokráciában, a zavaros húsz év után, a huszonegyediken túl is tovább tartson hazánk állandó megalázása.
*
