A nagyböjt a húsvétot megelőző időszak, melynek lényege a lelki felkészülés a kereszténység legfontosabb ünnepére, Jézus feltámadására, a Húsvétra. A nagyböjt kialakulása a késő ókorra és a kora középkorra tehető. Az őskeresztények húsvét előtt egy-két napos vagy 40 órás böjtöt tartottak, a források a 3. századtól számolnak be a nagyhétre (nagyhét: Húsvét vasárnap előtti hét) kiterjedő böjtről: hétfőtől csütörtökig csak kenyeret, sót és vizet fogyasztottak, pénteken és szombaton pedig tartózkodtak az étkezéstől. A negyven napos böjtről elsőként a Níceai Zsinat (Kr. u. 325) tesz említést, amely arról tanúskodik, hogy a keleti és a nyugati egyházak eltérő felfogást vallottak a böjtről.Ez a különbség – noha az évszázadok alatt formálódott – a mai napig megmaradt. A nagyböjtről alkotott keresztény felfogást tovább színesítik a reformáció felekezetei. A Római Katolikus Egyházban hamvazószerdától nagyszombatig (Húsvét vasárnap előtti szombat) tart a negyvennapos nagyböjt. A Római Katolikus Egyházban szokásos nagyböjt a Níceiai Zsinat nyugati hagyományaira épül, amelynek alapja, hogy a hétfőn kezdődő böjtbe beleszámított a nagyhét, a vasárnapot pedig nem tekintették böjti napnak. Ennek megfelelően hat héten keresztül összesen 36 napon át tartott a nagyböjt. Később a napok számát felkerekítették 40-re, így a böjti időszak kezdete a ma ismert hamvazószerdára tolódott. A nagyböjt utolsó hetét nagyhétnek nevezik, melyet a Virágvasárnap vezet be. Külön jelentőséggel bír a nagycsütörtök (utolsó vacsora), nagypéntek (Jézus halála) és nagyszombat.
Hamvazó szerdán és az azt követő vasárnapon az Egyházban szokásos a hamvazkodás.
A pap a hívek homlokára megszentelt hamuval keresztet rajzol, e szavak kíséretében: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!”
A szigorú nagyböjt általában már nem szokás, napjainkban a római katolikusoknál általánosan elfogadott, hogy a nagyböjt két szigorú böjti napot tartalmaz:
♦ Hamvazószerdán és nagypénteken nem esznek húst, napi háromszor étkeznek, de csak egyszer laknak jól.
♦ A nagyböjt többi péntekjén sem fogyasztanak húst.
Mindezek mellett erőteljesen előtérbe került a lelki felkészülés jelentősége. Ez azt jelenti, hogy a nagyböjt során nem csupán az evésben gyakorolják az önmegtagadást, hanem az élet több területén (beszéd, szórakozás, stb.). A római katolikusok az önmegtagadás mellett kiemelkedő figyelmet fordítanak a jócselekedetekre, és a bűnbánatra. Az Egyház előírásai szerint a híveknek ilyenkor kell az évi egyszeri alkalommal kötelezően előírt szentgyónáshoz és szentáldozáshoz járulniuk. Természetesen a vallásukat rendszeresen gyakorlók ezt gyakrabban teszik.
 |
| Hamvazkodás - Emlékezzél, ember ... ! |
A Római Katolikus Egyház liturgiájában és a templomok díszítésében is megjelenik a böjt hangulata. A bűnbánat színe a lila, így a miséző pap ruhája, valamint az oltárterítők is lilák a nagyböjt időszaka alatt. A szentmisében elhagyják a Dicsőség és az Alleluja éneklését, hogy azok majd a nagyszombat éjszakai Feltámadási Misében csendüljenek fel újra. A böjtről
A böjtnek sokféle formája van jelen a mai társadalomban: vannak, akik ún. éhségsztrájkokat vállalnak különböző célok eléréséért ill. kikényszerítésért. Mások azért böjtölnek, hogy bebizonyítsák maguknak, hogy tudnak magukon uralkodni. Ismét mások szociális indíttatásból teszik ezt. Lemondanak az evésről, hogy ezáltal másokon segítsenek. Vannak, akik egészségügyi okokból böjtölnek, mások aggályosak bizonyos ételekkel szemben és azt tartják, hogy a különböző ételek egészségtelenek az ember számára. Mindezt tudományosan is igyekszenek igazolni és szinte már nem is marad számukra ehető, tisztának mondott étel.
Ezzel a magatartással hasonlítanak azokhoz az ókori aggályosokhoz, akik egyes ételeket démoni lelkektől tisztátalanná nyilvánítottak és ezért tiltották a fogyasztásukat. A mai kor aggályosainak az indoklása más ugyan, de az eredmény teljesen ugyan az. Szinte nincs számukra olyan étel, amiről ne lehetne tudományosan is igazolni, hogy egészségtelen.
Jóléti társadalmainkban egyre többen böjtölnek, mert jellemző ránk a túltápláltságból adódó elhízás. Egyesek erre szintén túlzott reakcióval reagálva agyon koplalják magukat, és futnak az utolérhetetlen topmodellek még inkább utolérhetetlen darázsderék ideálja után. Rendszerint azonban gyomorfekély vagy más betegség a vége ennek a futásnak.
Van olyan ember, aki mindenkitől sajnál mindent, még az ételt is önmagától azért, hogy ezzel segítsen másoknak. A szájuktól vonják meg a falatot azért, hogy egy szegény afrikain segítsenek, de ha az megenged magának egy üveg sört, akkor mértéktelenül csalódottak.
Egyes új vallási mozgalmak pedig az élet és a test teljes megtagadását hirdetik és a beteges koplalásuk mögött voltaképpen beteges lélek lakozik. Különösebb kommentár nélkül is érezzük, hogy ezek a böjtök nem merítik ki a hiteles és tiszta böjt fogalmát. Lássuk akkor, hát, hogy mit is jelentene a voltaképpeni keresztény böjt. Az egyház a zsidóktól vette át ezt a gyakorlatot. Ők úgy értelmezték a böjtöt, mint az Istenhez intézett kérést, mint annak a jelét, hogy imádságukat komolyan gondolják; másrészt pedig mint vezeklési és bűnbánati gyakorlatként éltek vele. Bocsánatát és segítségét kérték, ha bajban voltak, mert a külső szorongattatás számukra mindig az engedetlenség következménye volt. Így a böjttel fejezték ki a megtérési szándékukat, hogy visszatérnek Istenhez.
Jézus szemében a böjt a gyász jele. Akkor kell majd böjtölniük a tanítványoknak, ha Ő már nem lesz többé közöttük. Azonban ekkor sem a gyász, hanem az eljövendő Úrra való várakozás jele lesz inkább a böjt a keresztény közösségekben. Általa a keresztények beismerik, hogy üdvösségük még nincs oly mértékben itt, hogy az teljesen áthatná őket. A böjtben ezután az üdvösség után nyújtózkodnak, hogy egyre jobban eltöltse őket az öröm, amelyet Krisztus eljövetele jelent számukra.
A primitív népek nem fogyasztották el azokat az ételeket, amelyekről úgy gondolták, hogy démoni lélek lakozik benne. Az ételtől való tartózkodással akarták elkerülni a különféle betegségeket, amelyet hiedelmük szerint a démonok okoztak. A böjtnek tehát a testre és a lélekre gyakorolt gyógyító hatása volt.
A különböző filozófiai iskolák a szellem megtisztulását, önuralmat az anyagi dolgok fölött, benső elégedettséget és boldogságot vártak a böjttől. A mai természetgyógyászok gyakorlata sem mai találmány. Igen régóta ismert, hogy a test gyógyulása összefügg a test fölösleges és káros nedveinek kiszáradásával és salakanyagoktól való megszabadulással. Valóban igaz, hogy az a test amely megelégszik a mérsékeltebb és könnyebb koszttal, az védettebbé válik a betegségekkel szemben, mint az amelyik nehéz ételekkel terheli túl magát.
A keresztény hagyomány azonban nem áll meg a böjt jótékony testi hatásainál. Mivel az embert a test és lélek egységeként tekinti, a test egészségét és a lélek tisztaságát szorosan összefüggőnek tudja. A böjt megszenteli a testet, amely a Lélek temploma.
A böjt Isten jelenlétébe helyez. Megóv minket attól, hogy gyors pótkielégülésekkel eltakarjuk lelkünk ínségét, és ezáltal nyitva hagyja bennünk azt a sebet, azt az ínséget, amelyet egyedül Isten gyógyíthat meg. A böjt kiváló lehetőség a bűnök és a szenvedélyek elleni harcban, amelyben a cél a szív tisztasága. A harc az ellenség kitapintásával kezdődik. A böjtben önmagunkkal találkozunk, föltárja szívünk ürességét, megmutatja gyenge és veszélyeztetett pontjaimat, hogy hol kell fölvennem a küzdelmet. Rámutat arra, hogy hol hibázhatjuk el embervoltunkat a hármas kísértésben, amelyben Jézusnak is része volt. Ő példát adott arra, hogyan győzzük le ezeket.
A böjt átformálja és megszelídíti a bennünk élő romboló erőket. Alázatra, engedelmességre és imádságra nevel, melyek a szív kapujának hűséges őrizői. Árnyoldalaink megismerése, bukásaink ui. elvezetnek bennünket a határaink megismeréséig, és így alázatosabbá válhatunk. Tapasztaljuk, hogy nem vagyunk elegendőek önmagunk számára, hogy nem vagyunk urai még saját magunknak sem. Csak az érzi ugyanis a beteljesedés utáni vágyat, aki éhesen ül Isten jelenlétére várakozva.
A jóllakott test elnehezül, és eltompítja vele együtt a szív éberségét is. Az éhező azonban a testében érzi, hogy rászorul a kívülről jövő beteljesülésre. Látja, hogy a teste megköveteli a saját jogait, hogy a szelleme nem kezelheti a testét rabszolgaként. Az így megőrzött tiszta szív azonban jótékonyan visszahat a testi egészségre is. A böjt ugyanis nem tisztán a test dolga, amint az imádság sem csupán a lélek dolga. Az imádság mindig is testtel és lélekkel végzett imádság a keresztény életben. A böjt ezt az imádságot teszi intenzívebbé.
A Szentírás számos helyen tanúsítja, az egyház tapasztalata pedig igazolja, hogy a böjt segíti a gyógyulást és támogatja a kérő imádságot és nélkülözhetetlen a gonosz lelkek elleni küzdelemben. A másokért való böjtölés, a közbenjárás régi gyakorlat az egyház életében. Nem Isten zsarolása a célja, hanem a légkör megtisztítása és annak a megvallása, hogy halálosan komolyan veszem a másik életének a teljességéért való munkálkodást.
Pusztán a böjt által nem kényszeríthetünk ki semmit. Az a böjt, amely azonban az imádságot támogatja, azért tud célt elérni, mert irgalomból, alázatból és szeretetből fakad. Kifejezi egyben azt a reményt is, hogy Isten a számunkra szükséges összes megoldást ismeri, és képes is megvalósítani őket.
A böjt egyben a bűnbánatnak is a jele. Az ember megmutatja, hogy nem ragaszkodik a bűnhöz, hanem újra Istenhez szeretne fordulni. A bűnbánat azt is jelenti, hogy nem tagadjuk le megzavart létünk szenvedéseit, hanem a testünkben kihordjuk őket és végigszenvedjük bűneink következményeit. A bűnbánatban megszűnik az elszakítottság, visszatalálunk önmagunkhoz és a közösséghez és a megbékéléshez.
A böjtnek nem az a célja, hogy vád legyen valaki más ellen. Ha a böjt ellenséges táborokra oszt egy közösséget, akkor az a böjt nem jó. A böjtnek jobbá és irgalmasabbá kell tennie bennünket, ezért javasolja Jézus, hogy a böjtnek rejtekben, vagy ha nem, akkor örömben kell történnie. Gyakran ezért értelmesebb egy mértéktartó étkezési fegyelem, mint egy látványos és harsogó böjtakció. Nem magának az aszkézisnek kell láthatóvá válnia, hanem csak a pozitív hatásának.
Görög katolikus egyház
Az ortodoxiából kivált, a Pápa fennhatóságát elfogadó egyház hívei elsősorban a történelmi Magyarország észak-keleti részén élnek. Nagyböjti szokásaik a Níceai zsinat kelet ágához tatoznak, miszerint a hétfőn kezdődő nagyböjtbe nem számít bele a nagyhét, a vasárnap mellett pedig a szombatot sem tekintik böjti napnak (nagyszombat kivételével). Ennek megfelelően hét héten keresztül összesen 36 napon át tartott a nagyböjt. A napok számát szintén felkerekítették, azonban a nyugati rítustól eltérő módon: egy teljes hetet vezettek be előböjtnek, s mindezt megtoldották két előkészületi héttel, amikor fokozatosan elhagyták a hús és a vaj fogyasztását. (Érdemes megemlíteni, hogy a nagyböjti időszakra esett a hagyományos görög katolikus halottak napja is.)
Korábban a böjt igen szigorú volt és az előkészületi hetek miatt hosszúra nyúlt. Napjainkban a nagyböjt étkezési szokásai enyhültek:
♦ A húshagyó és vajhagyó vasárnappal kezdődő előkészületi időszak megtartása nem jellemző.
♦ A nagyböjt első napján és nagypénteken az állati eredetű termékek fogyasztása nem megengedett.
♦ A nagyböjt idején, szerdán és pénteken húsfogyasztás nem megengedett.
♦ A nagyböjt hétköznapjai bűnbánati napok, amikor a hívők személyesen döntenek a böjt jellegéről (pl. lemondanak általuk kedvelt szokásról vagy jótékony cselekedetet végeznek), mindezek mellett a nagyböjt a csend időszaka, amikor Istenhez, a családhoz és önmagukhoz kerülnek közelebb a hívők.
Ortodox Egyház
Református és Evangélikus egyház
A reformátusoknál a külső szabályok háttérbe húzódnak, így nincs előírt nagyböjt. A felekezetalapító Kálvin szerint szükség szerint lehet böjtölni, de a húsvétot megelőző időszak elsősorban a lelki felkészülésről szól.
Az evangélikusok hasonlóképpen nem böjtölnek, a lelki megújulást tartják szem előtt.
*
A rendőrség fokozott ellenőrzésre figyelmeztet a húsvéti ünnepek előtt és azok ideje alatt is. Különös tekintettel ellenőrzik és büntetik az ittas vezetést, de felhívják a figyelmet a közutakon, határátkelőkön várható nagyobb forgalomra is. 
