Kőszegi sokkalta hazafibb, mint úgy általában a fideszesek - vagy például Ócsa vezetése

Kőszegi Zoltán, Dabas  polgármestereként szinte szomszédként ismert. De ha a parlamenti kiosztást tekintjük, akkor is pár sorral előrébb jár Szűcs Lajosnál, aki ügyebár ócsai. Kapisztrán-torony az 555. éves Nándorfehérvári diadal emlékére épült Kőszegi Zoltán az a politikus polgármester, aki az ócsai Fideszesekkel szemben képes megemlékezni Trianonról, annak évfordulóján. De képes harangtornyot emeltetni és annak méltó keretet adni, amikor fél Európa delente ezért harangozik. Ócsán ugyebár ezért már két éve folyamatosan szót emelünk, de valahogy csak nem akar a tudatukba férni, hogy a nemzeti összetartozás napján egy megemlékezéssel felhívják a figyelmet az diktátumos elcsatolásra, a magyarság egységére, az összetartozására. Ócsán képtelenek (ez esetben is) jól helyesen cselekedni.  Kőszegi viszont képes és tud ennek megfelelő hangot, teret és külcsínt adni. Ő mer nagyot álmodni. Sőt! Szerinte akár nyolc év múlva fel lehet vetni a határrevízió kérdését is. Dabas polgármestere Ahogy a Krónika írja, Kőszegi a vasárnap véget ért, „nemzetpolitikai műhelyként és fesztiválként” működő EMI-táborban nyilatkozott így a székelyföldi Borzonton, amikor egy pódiumbeszélgetés során a hallgatóságból valaki felvetette, hogy miért autonómiáról, és miért nem Trianon revíziójáról esik szó. A Fidesz parlamenti képviselője úgy vélte, ha pártja tud tovább erősödni, és Magyarországot gazdasági és más tekintetben is sikerül erős országgá tenni, akkor hivatalosan is fel lehet vetni a revízió kérdéseit – Kőszegi meglátása szerint ez akár már nyolc év múlva megtörténhet. A megjegyzésnek van némi pikantériája, Kőszegi előtt ugyanis Balczó Zoltán, az Országgyűlés jobbikos alelnöke beszélt a revízióról, valamivel visszafogottabban, mint a fideszes politikus. Mint Balczó elárulta, szerinte a jelenlegi világpolitikai kontextusban semmiféle lehetőség nincs Trianon felülvizsgálatára; bár vannak, akik ezt arra hivatkozva kérnék, hogy az egyezményt aláíró országok már nem is léteznek, a dologra „reális kilátás” így sem adódik – derül ki a Krónika cikkéből.
Sokáig kellett várni rá, de megérte: nem kizárt, hogy már nyolc év múlva, a trianoni béke századik évfordulóján hivatalosan is fel lehet vetni a revízió kérdését. Ezt Kőszegi Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője jelentette be az Erdélyi Magyar Ifjak Borzonton rendezett, hagyományos nyári táborában. Kőszegi szerint ehhez mindössze annyi kell, hogy a Fidesz tovább tudjon erősödni, és sikerüljön hazánkat gazdasági és más tekintetben is erős országgá tenni.   *

Megütközés a törökökkel - csata a javából Mohácson ( - 485 éve)

Emlékünnepséget rendeztek és megnyitják vasárnap a Mohácsi Történelmi Emlékhely új Kilátó- és Kiállítókupoláját abból az alkalomból, hogy 485 éve, 1526. augusztus 29-én zajlott le a középkori magyar állam bukását hozó mohácsi csata.

  

 - 1521-BEN NÁNDORFEHÉRVÁR A TÖRÖKÖK KEZÉBE KERÜLT -

A megemlékezésen beszédet mondott többek közt Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, volt miniszterelnök. Az MTVA-Sajtóadatbank összeállítása a történelmi eseményről:

A harcias, hódító oszmán-török állam a XIV. században jelent meg a Balkán-félszigeten és alig száz év leforgása alatt Magyarországig terjesztette ki határait. Az 1456. évi nándorfehérvári diadal még hosszú évtizedekre megállította európai előrenyomulását, a fénykorát élő magyar királyság sikeresen állta útját a hódításoknak. Mátyás 1490-ben bekövetkezett halála után azonban az egymással is szembenálló érdekcsoportok szétzilálták a magyar államot.

1520-ban a fiatal II. Szulejmán lett a török szultán, aki - miután az oszmánok keleten legyőzték a perzsa sahot - az európai terjeszkedés felújítása mellett döntött. A magyar trónon hasonlóan fiatal, de összehasonlíthatatlanul tehetségtelenebb ember ült: II. Lajost kétéves korában, 1508-ban koronázták meg és csak 1521-ben nyilvánították nagykorúvá. A magyar határt délről védelmező kettős végvárvonal legfontosabb láncszeme, Nándorfehérvár 1521-ben a törökök kezébe került, és a következő években elestek az első védvonal legfontosabb erődítményei is. Az 1523-ban alsó-magyarországi főkapitánnyá kinevezett Tomori Pál kalocsai érsek aratott ugyan kisebb sikereket, de az udvar támogatásának elmaradása miatt csodát nem tudott tenni. Így érkezett el az 1526-os esztendő, amikor a török ismét Magyarország ellen indult.

A külpolitikailag teljesen elszigetelt II. Lajos sehonnan nem várhatott segítséget, és parancsot is hiába adott a felkészülésre. Az államkincstár üres volt, a főurak egymással viszálykodtak, még az sem érdekelt senkit, hogy a hadak fenntartására egy éve pénzt nem kapó hadvezér, Tomori Pál kalocsai érsek és a déli végvárak kapitányai tiltakozásként lemondtak tisztségükről. Szulejmán április végén megindult seregeivel, és az ugyanekkor tartott rákosi országgyűlés csak utolsó napján döntött az ország védelméről, de pénzről említést sem tett.

A zavartalanul előrenyomuló török sorra bevette Péterváradot, Újlakot, Eszéket, augusztus 22-re átkelt a Dráván. Ellenállással szinte nem is találkozott: II. Lajos bejelentette, hogy nincs pénze a háborúra, így a nemesség sem kelt hadra, katonákat csak közadakozásból és pápai segélyből tudtak fogadni. A magyar seregek gyülekezését végül július 2-ra Tolnára hirdették meg, de maga a király is három héttel később indult el Budáról, haladásánál csak serege gyarapodása volt lassabb.

A magyar had egy része a mohácsi mezőnél táborozott le, ide érkezett meg a török augusztus 28-án, s a szultán kiadta a parancsot: készüljenek a másnapi csatára. A 25 ezer magyar katonával szemben mintegy 60 ezer (egyes források szerint 75 ezer) fős reguláris török had állt, amely nemcsak létszám-, de harcászati és technikai fölényben is volt. A magyar seregből hiányzott Szapolyai János erdélyi vajda - aki a Tiszánál állomásozva azt üzente, várják meg a csatával -, miként Frangepán Kristóf horvát-szlavón bán és a Székesfehérvár közelében gyülekező cseh segédcsapat is. A magyar hadvezetés - köztük a fővezérré kinevezett Tomori - mégis a harc mellett döntött, és a magyar táborban a források szerint ekkor még derűlátás uralkodott.

A magyar sereg már hajnalban két vonalban sorakozott fel, az arcvonalat az átkarolás elkerülése érdekében erősen széthúzták. A csata azonban csak délután háromkor kezdődött, így az órákig a tűző napon ácsorgó csapatok elhelyezkedését a dombon lévő törökök alaposan felmérhették. A nehéz terep miatt az egyes török osztagok fáradtan, kimerülten érkeztek az arcvonalba, így Tomori még teljes csatarendbe állásuk előtt rohamot indított. A jobbszárny kezdeti sikerei után a közép támadása összeomlott, a gyalogság felmorzsolódott, a csata mészárlásba és menekülésbe torkollott.

Az alig másfél órás ütközetben a magyar sereg megsemmisítő vereséget szenvedett, a csatatéren mintegy 4 ezer lovas, 10 ezer gyalogos, 7 főpap - köztük a fővezér Tomori Pál és Szalkai László esztergomi érsek - és 28 főúr maradt holtan. A menekülő, testőrségét elvesztett király a Csele-patakba fulladt (bár később sokan azt állították, a trónra törő Szapolyai gyilkoltatta meg). Az ország tárva-nyitva állt Szulejmán előtt, aki szeptember 12-én bevonult a védtelenül hagyott Budára, kifosztotta a várost, majd októberben úgy tért haza, hogy csak néhány szerémségi várat tartott meg.

A csata fordulópontot jelentett a magyar történelemben: utána kettős királyválasztás következett, a két nagyhatalom közé ékelt, meggyengült ország hamarosan két, majd három részre szakadt. A török másfél évszázadig Magyarországon maradt, állandósultak a háborúk, Mohács a nemzeti tudatba "nemzeti nagylétünk nagy temetőjeként" vonult be.

Az egykori csatamezőn, a megtalált tömegsírok helyén ma a hősök emlékműve áll.

*