A keresztény ünneplés kerete és módja a liturgia, a hívek közösségének, az egyháznak nyilvános istentisztelete. Az ünnepek évenként visszatérő sora, a "liturgikus év", a megváltás eseményeinek megjelenítését jelenti az időben. Változatossága segít átélni Jézus szenvedését és feltámadásának örömét. A liturgikus év során Jézus életének eseményeit két nagy ünnepkörbe foglalják a keresztények. A születésével kapcsolatos események és hitigazságok megünneplése a karácsonyi ünnepkörbe tartozik. A húsvéti ünnepkörben a Jézus megváltó halálával és feltámadásával kapcsolatos eseményeket és hitigazságokat ünneplik, melynek két fő ünnepe: a húsvét és a pünkösd. Mindkét ünnepkört egy-egy szent időszak előzi meg: a karácsonyt az advent, a húsvétot pedig a nagyböjt. A római katolikusok a liturgikus év során Jézus életének eseményein kívül édesanyjáról, a Szűzanyáról, és a többi szentről is megemlékeznek. A Szűzanya életének eseményeit a Mária-ünnepek idézik. A szentek ünnepeit általában haláluk évfordulóján tartják. A keleti kereszténység az általánosan elfogadott keresztény ünnepek mellett, még két nagyon jelentős ünnepet tart. Az egyik Jézus színeváltozása napja (augusztus 6.), amely arra a bibliai eseményre utal, mikor a tündöklő Jézusnak megjelent Mózes és Illés, a másik pedig Mária mennybemenetelének napja (augusztus 15).
Az ortodox egyház ma is hagyományosan ragaszkodik a Julianus féle naptárhoz, ezért időbeli eltérés van a római katolikusok és a protestánsok húsvétja és karácsonya, illetve a keleti ortodoxok ezen ünnepei között. A Julianus-naptárban december 25-e a Gergely-félében január 6-ra esik. E naptár máskorra teszi a tavaszi napéjegyenlőség napját, következésképp az ortodox húsvétot is.
Az Úr Napja - Vasárnap
A liturgikus év hetenként visszatérő alapritmusa a vasárnapi ünnep. A II. évszázadra a keresztény szombat a hét utolsó napja helyett áttevődött az elsőre, a vasárnapra. A vasárnap ezáltal Jézus feltámadásának emléknapja, az Úr napja lett. A keresztények vasárnaponként rendszeresen összegyűlnek, hogy megemlékezzenek az utolsó vacsoráról. Az oltáriszentség liturgiájában - melyet a római katolikusok misének neveznek - ezt a kenyéren és borban részesülő áldozók valósítják meg; az Ige protestáns liturgiájában a Bibliaolvasást hitszónoklatok vagy szentbeszédek követik.
Az úrnapi rituálékkal a keresztények Jézus véráldozatára emlékeznek. Az oltáriszentség celebrálásába beletartozik a gyakran pap vagy lelkipásztor által idézett evangéliumi passzus: "És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik" (Lukács 22:19). E nap ünneplésének másik módja a nyugalom, a munkától való tartózkodás. A vasárnapi liturgia és az ünneplő nyugalom a hívő ember egész valóját átfogó, boldogító élmény.
Húsvét
A húsvét, Jézus megváltó halálának és feltámadásának ünnepe, az egyház legszentebb ünnepe. Jézus életének utolsó évében hithű zsidóként Jeruzsálembe ment, hogy ott megünnepelje a peszáchot. Máté, Márk és Lukács, evangéliumaikban leírják tanítványai körében elfogyasztott utolsó étkezését - az "utolsó vacsorát" -, ami után letartóztatták, bíró elé hurcolták, elítélték, s másnap keresztre feszítették. Jézus néhány óra múlva meghalt, s mivel már közeledett a szombat, sietve sírba helyezték. Az evangéliumok szerint két nappal később, vasárnap néhány asszony üresen találta a sírt, s egy isteni hírnök közölte velük, hogy Jézus feltámadt a halálból. A feltámadást húsvét vasárnapján, a keresztény naptár legvidámabb napján ünneplik. Sok korai keresztény peszách napján ünnepelte az eseményt, később azonban az egyház áttette a napéjegyenlőség utáni első telihold utáni vasárnapra.
A IV. századtól kezdve a húsvéti nagyünnepre negyvennapos böjttel (nagyböjt) és vezekléssel készültek a keresztények, mivel Jézus Krisztus negyven napig böjtölt a pusztában. A nagyböjt hamvazószerdán kezdődik. Az ezt megelőző napokban rendezik a vízkereszttől tartó farsang utolsó vigalmait, amelyek húshagyókedden - azon a napon, amikor utoljára lehet húst enni húsvét előtt - érnek véget.
A nagyböjt kiemelkedő időszaka a húsvét előtti ún. nagyhét. Első napja virágvasárnap, Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékünnepe. A nagyhét három "szent napja": nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat. Nagycsütörtök az utolsó vacsora és a szenvedés kezdetének az emlékünnepe. Nagypéntek a Krisztus szenvedésére és halálára való emlékezés ünnepe. Nagyszombat estéje pedig már a húsvéti örömünnep kezdete. Ehhez kapcsolódik a húsvét-vasárnapi liturgia.
Karácsony
A karácsony a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, amelyen Jézus Krisztus születését, a második isteni személy megtestesülését ünneplik. A karácsonyi ünnepkör bevezetése az advent (eljövetel): a karácsony előtti, négy hétig tartó előkészületi idő. Liturgiája a Megváltó érkezését váró hangulatot ébreszti, részben pedig Jézus második, világvégi eljövetelére utal. A nyugati kultúrában a december 25-ét megelőző negyedik vasárnap, míg a keleti ortodoxoknál negyven nappal karácsony előtt kezdődik. Mindegyik felekezet advent első vasárnapjával kezdi az új liturgikus évet. A karácsonyi ünnepkör lezárása a vízkereszt (január 6.), az a nap, amelyen a keleti bölcsek lerótták tiszteletüket a messiás előtt.
Pünkösd
A húsvét utáni ötvenedik napon ünneplik a keresztények pünkösdöt, a Szentlélek eljövetelének ünnepét. Jézus pünkösdkor küldte el a Szentlelket, aki kegyelmével tette az emberiséget Isten választott népévé. Az apostolok pünkösdkor kezdték hirdetni Jézus feltámadását. Az Újtestamentum szerint ilyenkor volt szokás a glossolalia, a "nyelveken szólás", ami a pünkösdistáknál ma is gyakorlat. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése