Városunk alpolgármestere aktív közéleti szerepvállaló, helyi lakos. Mondhatni, közeli szomszédom, mert egy megállón belül lakik. Azonban ha gyalog, vagy kerékpáron kívánnám meglátogatni, akkor bizony nem tudnék hozzá eljutni a járdán, de még kijelölt, vagy jelöletlen kerékpárúton sem.
Járda a városban még csak lenne szűkösen, s nem egybefüggően, de kerékpár út az egyáltalán nem. Ez a gond nem csak az alpolgármester személyes felkeresése során jelentkezik, hanem a munkába járások , a hétköznapi közlekedés alkalmával is. Ócsa ugyanis nem rendelkezik egybefüggő, teljes értékű szilárd burkolatú járdahálózattal, sem kerékpárúttal. Eme hiányosságok okán maradnak a szűk keresztmetszetű, nem európai szabványos utak és a nyári szárasságban porzó, esősben sáros, tacsakos, télen meg hófedte taposványok, gyalogút híján.
Pedig a közszereplésben gyakorlott önkormányzati személy ugyanúgy tud a város hiányosságairól, a lakosság panaszáról és igényéről, mint minden más városlakó, vagy hivatali munkatárs.
Az alpolgármester ebből a szempontból talán azért kiemelt szereplő, mert Ő az, aki ezzel tárgykörrel, Ócsa hivatalos honlapján az egykor üzemelő fórumon panaszként találkozott, s majd ez ügyben nyilatkozott. Szintén Ő az a személy, aki ezen webes környezetben közzé tette, hogy nem volt lehetősége a városnak ilyenre pályázni. Azt is kérte, hogy aki ilyesmiről tud, jelezze. Személy szerint Ő maga ezt így fogalmazta meg saját fogadó óráján is:
"Lehet, hogy a figyelmünket elkerülték azok a pályázatok, amelyek az Ön által felvetett területre vonatkozhatnak, ezért tisztelettel arra kérem, ha tud ilyenről, feltétlenül értesítsen!" (2010.06.07. online fogadó óra, 18,16)
Nos akkor most élve a felkéréssel és az alkalommal, jelezni, megosztani, értesíteni kívánom szeretett városvezetőnket a következő tényállásról:
Igen tudok ilyenről. Igen, volt állami projekt, és lehetőség pályázni a város járdáinak, úthálózatának, vagy éppen a kerékpárútjainak kialakítására. KMOP-2.1.1- (belterületi úthálózat fejlesztés), KMOP-2.1.2- (kerékpár út fejlesztés), KMFRT-TEUT- (szilárd útburkolat felújítás), stb. Ön, tisztelt alpolgármester úr a fenti idézet szerint és minden más esetben, a szavaiban, közreadott írásaiban csupán azt igyekezett alátámasztani, hogy erről nem tud, erre nem volt lehetőség, csak az önkormányzat előtti rövid szakaszra, annak átépítésére. ("A településközpont megújítása pályázati forrásból történt, amely kizárólag ennek a szakasznak a felújítására adott lehetőséget." - online fogadó óra.) Ez így nem igaz, Ön is tudja. (alpolg: "Igaza van, azonban jelenleg csak erre volt pályázati lehetőség. Amennyiben pályázat útján más településrészeket is lehet fejleszteni, azonnal pályázunk.")
Az Új Magyarország Fejlesztési terv keretein belül volt lehetőség kerékpárutak létesítésre, kialakítására, járdaépítésre, településfejlesztésre. Itt nem csak az Ócsa, Bajcsy-Zsilinszky utca önkormányzat előtti résznek fejlesztésére biztosítottak lehetőséget. Ez annál többről szólt. Csupán itt a városvezetők, köztük Ön ezzel nem törődött, nem foglalkozott, mert csupán arra az egyre összpontosítottak, amire pályáztak. Vagyis a város uttalan területei, a vasúti központ, az állomás környéke, a vasúti átjárók állapota, a rendezetlen buszmegállók, a Bajcsy önkormányzattól kijebb eső szakasza nem inspirálta gondolkodásra a tudatukat. Így nem is adtak be érdemi pályázati anyagot további járdaépítésre, kerékpár utak létrehozására, vagy a vasúti átjáró kialakítására, a környék és a belső rész biztonságosabb megközelíthetőségére. Tudom, Ön szerint a vasútállomás nem belső mag, ahogy az önkormányzattól egy-két buszmegállóra eső terület sem az. Pedig igenis az. A vasútállomást nem teheti ki a centrumból, nem veheti ki a fejlesztésből, mert még ma is jelentős forgalmat, központi szerepet tölt be. Talán ezért, s ennek a vázolt, Ön által ábrázolt elgondolásnak a következménye, az érdemtelen jelentkezés, a nem pályázás, és az ottani elhanyagoltság. Ócsa nem az önkormányzatból, a postából, az egészségházból és a multi élelmiszer boltjából áll. Ócsán közel 9000 állampolgár él, ténykedik és közlekedik. Legalább ennyi ember érintett a helyi közlekedésben, ha az átmenő forgalmat, az idelátogatókat nem is számolom.
De vissza a tényekhez. Bugyi nagyközség a fent meghatározottak szerint pályázott és kapott pénzt útfelújításra, járda-, és kerékpár útépítésre. Dabas ugyancsak e szerint 3,5 métert meghaladó szélességben és közel egy kilométer hosszan létesített kerékpárutat a kapott pályázati pénzből. Ócsa erre és ilyenekre nem költött, nem pályázott.
Az ócsaiak úgy gondolják, hogy számukra a régi, elmaradott állapotok is megteszik? Tényleg úgy hiszik, hogy nem lehet rendbe rakni az utakat? Nem lehet kialakítani a járdákat? Valóban nem volt lehetőség ezekre pályázni? Vagy csupán nem eléggé motiváltak, nem érdekeltek a városvezetők?
Érdemi célkitűzésként ajánlom:
A települési belterületi kerékpárút hálózat kiépítése, az alternatív közlekedés fejlesztése, közszolgáltatások gyorsabb, biztonságosabb elérése, közlekedés minőségének javítása, a munkahelyek, intézmények biztonságos megközelítése. Az alközpontban található közszolgáltatásokat nyújtó célpontok (iskola, óvoda, kereskedelmi egységek, sportpályák, okmányiroda, egészségügyi intézmények, temető) bekapcsolása a város kerékpáros forgalmába. A megépülő kétoldali kerékpárút nagyban elősegíti az említett célpontok gyorsabb, biztonságosabb elérését Ócsa lakói számára, valamint a város többi részén élő lakosság számára azáltal, hogy a vasúti központtal a kerékpárút csatlakozik a már meglévő úthálózathoz, mely a város hosszanti gerince mentén húzódó két főközlekedési út mellett halad. (Üllői, Bajcsy) Ugyanez igaz fordítva is, hogy a lakosok könnyebben érik el a város más részein található közcélú intézményeket. Biztonságos kerékpártárolók építésével lehetővé válik a lakosság számára a kerékpárok védett elhelyezése.
Eredmények: Jelenleg nincsenek, hiszen a biztonságos közlekedés alappilléreiként szolgáló utak keskenyek, a városban összefüggő szilárd burkolatú járdák hiányosak, ahol vannak keskenyek, a kerékpár utak nem biztosítottak.
Alternatív lehetőségek: Érdemi változás nincs, alternatív megoldást csak a megépítendő hiányzó járdák, és legalább az egyoldali, de elkülönített kerékpársáv tudja biztosítani a forgalom egyenletes eloszlása mellett.
A projekt során fontos szempont az akadálymentes, környezettudatos megvalósítás, a csapadékvíz elvezetés, a forgalomtechnikai eszközök létesítése.
A projekt megvalósulásával jelentősen javulnak az alternatív közlekedés feltételei, csökken a környezet terhelése, a jelenlegi szűk keresztmetszetű utak terhelése, a balesetveszély, javul a közlekedési morál, és kultúra.
A beruházás megvalósulásával javul a településkép, az épített környezet minősége, növekszik a lakosság komfortérzete, javul az épített környezet minősége, a városkép, egyre inkább élhető város jön létre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése