Mindennapjainkban számos közlekedési szituációval és problémával találkozunk.
Aki Ócsán tengeti mindennapjait, az vagy haverságból, vagy kényszerből ismeri a két helyi rendőrt. Egyébként nyomuk nincs a városban. Ez még lehetne jó is. Nem is látni a közúton sétálni, vagy az iskola előtt dekkolni, netán a város kivezetőjén posztolni őket. Esetenként a vasúti restivel szemben a zebra és a Falu Tamás sarkán szoktak leállni, az ottani talponállóban egyéni, vagy közösségi kávézást folytatni. Igaz, akkor kicsit nehéz belátni az ottani forgalmi helyzetet, de hát azzal egyébként sem nagyon foglalkozik itt senki. Hát ők helyi rendőrség.
A közöny óriási. A KRESZ táblák sok helyütt értelmetlenül vannak kihelyezve, így azt javarészt a kutya sem tartja be. A szabálytalan közlekedőket senki nem szankcionálja. Én egyszer láttam az egyik rendőrt megállítani egy rendszám és forgalmi nélküli utánfutót vontató személyautót, de annak sem büntetés, hanem haveri cigarettázás és bratyizás lett a vége. Kár volt leállniuk, mert csak bosszúságot okoztak a többi közlekedőnek, mert kifoglalták az út felét. Nincs is értelme így rendőrséget fenntartani. A szabálytalankodókkal nem foglalkoznak. A városon nehéz teherautóval, pótosszerelvénnyel az nem hajt át, aki nem akar. Hiába lennének korlátozva a 6 tonna felettiek, a kamionok úgy közlekednek a belterületen belül, hogy amennyiben a busz járna ilyen gyakorisággal, akkor nem lenne hiba a közlekedéssel.
De a kerékpárosok, az állati erővel hajtott, és a mezőgazdasági járművekkel közlekedők sem különbek. A két kezemen meg tudom számolni a szabályosan kivilágított biciklist. A lovaskocsik kivilágításáról, fényvisszaverő prizmairól ne is nagyon értekezzünk. A rendszám nélküli mezőgazdasági járművek, vagy a túlméretés vontatmányaik, a forgalmi nélküli egyéb eszközök sorával lehet találkozni a településen belüli és azon túli összekötő utakon egyaránt. Ezek csak a rendőrök és a közterületesek szemét nem bántja. A munkarendjüket, fizetésüket nem befolyásolja, még akkor sem, ha közben balesetveszélyt, vagy úthibát gerjesztenek.
A kurtizánok és a stricik is a Dabasi járás hatásterületének ócsai szélén terjedtek el a legjobban. Már a körforgalomban, vagy az idevezető utakon sem lehet úgy haladni, hogy ne keljen az út szélén kezét-lábát széttáró alsóneműs nőkkel találkozni, akikhez szabálytalanul leálló alkudozó autósok és körző stricik is dukálnak. A körforgalomban ezen a környéken úgy lehet megállni, a jogszabály ellenére, hogy annak egyetlen rendőr sem jár utána. Ezek a magukból kivetkőzött nők a sötétedés beálltával elemlámpáikkal a rendőröktől tanult, körkörös fényjelzésekkel tévesztik meg, vagy próbálják leállítani az ott közlekedőket. A rendőrség sem ócsai, sem dabasi, de még megyei szinten sem foglalkozik mindezzel, ahogy a helyi önkormányzat két vezető személyisége sem. Pedig a lakott terülten kívüli közlekedésnek, az úton való haladásnak, az ott tartózkodásnak és a megállásnak is külön szabálya van. A rendőrség ezt sem tartatja be, az önkormányzat meg nem kéri számon tőlük.
De nem is kell addig menni. Már a malom előtt, a KIA bontónál és a Semmerlock magasságában, lakott területen kívüli részen napközben számos autó parkol a közúton szabálytalanul. Erre sem figyel persze senki. Szóval, itt nem foglalkoznak a dolgokkal azok, akikre ez tartozik. Pedig a leírtak nem egy esetben okoznak balesetveszélyes helyzetet, és keltenek a normális emberek számára bosszúságot, vagy váltanak ki megbotránkozást.
Persze nincs ez mindenhol így.
Más helyütt meg pont a rendőri intézkedés, netán a buzgóság, vagy éppen a túlkapás veri a biztosítékot.
Kontrasztként most egy ilyen esetről számolunk be, hátha valaki Ócsára is tudja értelmezni, megtalálva persze a (jogos és törvényes) középutat.
Indokolatlannak és durvának tartja a rendőrök fellépését a 21 éves Dulics Balázs. A vasárnap hajnalban személyautóval közlekedő fiatalembert Lenti lentikápolnai városrészben kék villogó és sziréna használatával állították meg, majd kirángatták a kocsiból.
Győrött egyetemistaként tanuló Dulics Balázs rendszerint otthon tölti a hétvégéit. Így volt ez legutóbb is, amikor egy ismerőse arra kérte, hogy segítse a lenti belvárosában található pizzéria kerti bútorait kiszállítani a lentikápolnai városrészben található családi házukhoz.
- Elég sokáig tartott a munka, így az utolsó fordulóra hajnali két óra körül került sor - mondta Dulics Balázs. - Két autóval vittük a székeket, asztalokat, én egy utánfutót húztam, mögöttem pedig a barátom jött kombival. A lentikápolnai városrész elágazójánál láttuk a rendőröket, de miután semmilyen jelzést nem adtak, jobbra bekanyarodtunk, s folytattuk az utunkat.
Balázs szerint a kálváriája itt kezdődött. A rendőrök utánuk indultak, előbb felnyomták a kék villogót, aztán bekapcsolták a szirénát is. A fiatalember megállt, majd miután az intézkedő rendőr a gépkocsiból való kiszállásra szólította fel, kikapcsolta a biztonsági övét.
- Ebben a pillanatban már rántottak is ki a kabátomnál fogva a kocsiból - folytatja a történteket. - Nekilöktek az autónak, ettől csupa kosz lett a ruhám. Lábaimat durván szétrúgták, s engem is, utasomat is, valamint a mögöttem jövő barátomat is trágár szavakkal illették.
A fiatalember nem talál elfogadható magyarázatot az esetre. Mint mondja, úgy bántak vele, mint egy bűnözővel, pedig nem követett el törvénytelenséget, nem ment gyorsan, s viselkedése sem volt kihívó. A lapunkat értesítő édesapja szerint nem ez volt az első eset, hogy fiát indokolatlanul vonták ellenőrzés alá, ahogy fogalmaz: mindig is utaztak rá .
- Jómagam 18 évig voltam rendőr, így ki merem jelenteni, már a megállítása is szakszerűtlen volt - teszi hozzá Dulics Imre. - A kék villogó ugyanis nem arra való, hogy a rendőr megállítsa az előtte haladót. Azt sem tartom elfogadhatónak, hogy nem közölték vele, milyen okból vonták ellenőrzés alá. Arról nem beszélve, hogy a mindenkinek alapvetően kijáró udvariassági forma, azaz köszönés nélkül tették mindezt. Nem értjük, hogy miért szorították neki az autónak, mi szükség volt arra, hogy a kezeit az autó tetejére téve, terpeszben állva megmotozzák. Mint kiderült az volt a gond, hogy az utánfutó hátsó világítása nem égett. Ez egy apró közlekedési szabálytalanság, amit a fiam elismert, ám ez nem jogosítja fel az intézkedő rendőrt az ilyen durva fellépésre.
Dulicsék a történtek miatt még aznap feljelentést tettek. Az eset kapcsán megkérdezték Salamon Róbert alezredest, a Zala Megyei Rendőrfőkapitányság szóvivőjét, aki annyit közölt: a feljelentés megérkezett a lenti kapitányságra, ennek alapján a kapitányságvezető a történtek tisztázása érdekében vizsgálatot rendelt el. Amennyiben a vizsgálat során kiderül, hogy az intézkedő rendőrök hibáztak, a kapitányságvezető megteszi a szükséges intézkedéseket.
Ennyi.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése