A mi (kis)városunk - Ócsa

Ilyen város nincs még egy!
Itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul. Ha egyszer lesz itt vezetőváltás, ez a blog lesz a vádirat.
(De kisvárosunkat mi így is szeretjük ... - Ámbár, megvan a saját véleményünk.)

2011. május 31., kedd

Trianon és Ócsa - emléknap helyett (elmélkedés, kirekesztés, javaslat, megemlékezés és meghívás)

A legutóbbi, május 12-én tartott  rendes közgyűlés jó hírt hozott a nemzeti tábor számára; Dunaújvárosban.

A városatyák ugyanis nagy többséggel fogadták el a Jobbik Magyarországért Mozgalom önkormányzati képviselőjének indítványát, mely június negyedikét, a trianoni tragédia napját az idei évtől városi emléknappá nyilvánítja.

A képviselő indítványában kiemelte, hogy az 1920. június 4-én aláírt diktátum a Közép-európai feszültségeink legfőbb okozója, hiszen az utódállamokban élő magyarság mindmáig nem kapta meg a békeszerződés elveinek megfelelő kollektív jogokat és feltételeket önrendelkezéséhez, oktatási és kulturális intézményeinek létrehozásához és működtetéséhez, nemzeti azonosságtudatának megőrzéséhez, szülőföldjén való boldogulásához. 1945 után nemzedékek nőttek fel úgy, hogy Trianonról és következményeiről, e tragikus sorsforduló tényeiről nem hallhattak. 1990 után sem történt meg a kollektív emlékezet helyreállítása, a történelmi tények és a máig ható következmények széleskörű megismertetése.

Az előterjesztés alapján Dunaújváros Megyei Jogú Város ezentúl minden évben nemzeti emléknaphoz méltóan fog megemlékezni e tragikus országcsonkításról (ez évben június 4.-én 10 órakor az Evangélikus templom kertjében lévő Trianon emlékhelynél), a polgármester pedig még az esemény 91. évfordulója előtt rendelkezik az emléknap bevezetéséről a város valamennyi középfokú intézményében.

A jobbikos indítványt a Közgyűlés nagy többséggel, egy szocialista tartózkodás ellenében fogadta el. Kálmán András, a város korábbi vörös polgármestere bizottsági ülésen az elejétől fogva akadályozta az előterjesztés elfogadását. A helytartó kommunista gyökereit és áldásosnak éppen nem mondható regnálását ismerve cselekedete azonban meglepőnek nem, szégyenteljesnek annál inkább nevezhető.

Ócsán ilyen előterjesztéssel, ismerve a városvezetést, mely a kettős keresztet is száműzte a központi gazos területről a vasúton túlra, ahol már szinte nem foglalkozik  semmivel a városvezetés.

Anna Frank  érdektelen kiállítása bezzeg a megyei Bolyai által a diákság és a nép elé lett tárva, ócsai közpénzek, támogatások bevonásával. 
Erre bezzeg futotta a Fideszesnek álcázott politikusoktól.  Holokauszt nekrológ, zsidó téma igen, nemzeti megemlékezés, öntudatra nevelés, hazafiasság meg nem.  

Szomorú és szégyenteljes, hogy az állítólagosan jobboldali és többségben uralkodó városvezetés ekként áll a helyi és a hazai ügyekhez. 


Javaslom, hogy Ócsa városa az egykori, volt kommunista fellegvár példáját átvéve az idei évtől nyilvánítsa június negyedikét, a trianoni tragédia napját városi emléknappá !

Addig is támogassuk jelenlétünkkel a Jobbik Magyarországért Mozgalom kezdeményezését és megemlékezését június 4.-én, Ócsán. 


Trianon megemlékezés Ócsán 2011.06.04-én délután 5 órakor, az Üllői út, Kölcsey utca kiszögelésében  a Kettős keresztnél. 

Mindenkit szeretettel várnak!
*

2011. május 30., hétfő

Tudtad? ( - hírek röviden)


A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége mély fájdalommal fogadta Mádl Ferenc akadémikus, Magyarország volt köztársasági elnökének halálhírét.


Miniszterként szervezte a magyar zsidóság elpusztításának 50. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéseket, a 60. évfordulón pedig Izrael Állam elnökével közösen avatta fel a Holokauszt Emlékközpontot, ekkor beszédében tisztelgett a több mint 600.000 ártatlanul meggyilkolt áldozat emléke előtt. Mindannyian emlékezünk ez év januárjában mondott szavaira, amelyek kifejezték mély humanizmusát:
"Eljön az idő, amikor majd komoly kataklizmák fogják jelezni, hogy nagyobb együttműködésre, egyetértése és harmóniára van szükség az emberhez méltó élethez." (Mádl Ferenc)

*


Olcsóbb lett a nyersolaj a nemzetközi kereskedelemben, ezért keddtől, június 1-től Izraelben is csökken a benzin ára.
Az ólommentes 95 oktános benzin litere az önkiszolgáló kutaknál 7.46 sékel, ÁFÁ-val (MÁÁM) – ez 16 agorás árcsökkenést jelent. Eilaton ugyanez 6.45 sékel, ÁFÁ-val.
A kiszolgáló személyzettel működő benzinkutaknál ehhez literenként 13 agora felárat számítanak hozzá.
Az állami árellenőrzés alatt álló 95 oktános benzin árát havonta igazítják az európai szabadpiaci árakhoz.
Legutóbb május 1-én változott az üzemanyag ára: akkor emelkedett, drágasági csúcsot döntve.

*



Vannak országok, ahol a népességfogyást a születések ösztönzésével próbálják megállítani.
Más helyeken azonban mások az emberek és a másság más elgondolások mentén cselekszik.

Gay Israeli soldiers.

 Izraelben max. 130 fős násznépig, inkluzíve a fotós, DJ, meghívók, menyasszonyi ruha, szmoking. A Szinglikatonai Parancsnokságot tavaly szeptemberben állították fel, miután rájöttek, hogy a 2-3 évig szolgáló sorkatonák azért nem házasodnak, mert nincs rá pénzük. Izraelben hagyományosan nagy fontosságot tulajdonítanak a koedukált házasságnak, mert több évezredes tapasztalatuk szerint legtöbbször abból lesz a gyerek, a gyerekből meg a sorkatona.

 Israel’s inidpendence day in Tel Aviv city.
 *



Navégre:  - Magyar kezdeményezésre indul az ellenségjelölés.
Természetesen láthatóak lesznek a közös ellenségek is július 1-től. a Facebookon.

*

Szabad út az egyetlen héber-magyar iskola előtt


Szeptembertől megnyitja kapuit az első héber-magyar kéttannyelvű általános iskola. Erről írt alá szerződést az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a hetedik kerületi önkormányzat vezetése.
Megegyeztek
A hiánypótló oktatási intézmény már a következő tanévben bölcsődei és óvodai csoportokat, valamint három általános iskolai évfolyamot indít, a jövőben ezt legalább nyolc évfolyamra tervezik kiterjeszteni. Erzsébetváros polgármestere, Vattamány Zsolt (Fidesz) elmondta, rendkívül fontosnak tartja a város kulturális sokszínűségének fejlesztését, és örömmel tölti el, hogy a korábban is mindig iskolaként működő épületet a továbbiakban is oktatási intézményként használhatják fel.

*

2011. május 29., vasárnap

Hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a Heves Megyei Önkormányzat fideszese ( - de mi a helyzet nálunk?)

Szabó Róbert, a Heves megyei közgyűlés fideszes elnöke bejelentette, hogy a megyei bíróság végzésében adósságrendezési eljárást indított a megyei önkormányzat ellen.

Az eset hátterében meglehetősen bizarr okok állnak. A csődeljárást a HVL INVEST Ingatlanfejlesztő és Szolgáltató Kft. kezdeményezte.

A Heves megyei bíróság a kérelmet alaposnak minősítette, ezért május 13-án végzést hozott a csődeljárás megindításáról.
Azonban Heveshez hasonlóan Pest megye is haldoklik. „A most előállt drámai helyzet már nemcsak az előző szocialista vezetés és a fideszes közgyűlési képviselők szégyene, akik tétlenül szemlélték a megye ellehetetlenülését, hanem a kormányzat szégyene is, hogy egy teljes év alatt nem tett és nem tesz semmit a rendszer konszolidációja érdekében.”

Túl azon, hogy sem a megyei kormánybiztos, sem a megyei kormánypárti országgyűlési képviselők nem tettek az elmúlt egy évben semmit, képtelenek voltak érdemi lobbit folytatni a megye megmentéséért, a sorozatos rossz helyi döntésekkel együttesen elkerülhetetlenné tették a csődeljárást.

Most erre újabb feljelentéseket tett az előző önkormányzati ciklusban hozott döntések miatt a fideszes vezetésű Heves Megyei Önkormányzat hűtlen kezelés gyanúja miatt az Országos Rendőr-főkapitányságon - jelentette be az előző időszak ügyeit vizsgáló eseti bizottság vezetője kedden Egerben. 

 
Még szerencse, hogy Pest megyében maradt a régi vezetés, mert így saját maguk ellen nem indítanak eljárást. 

A megye fideszes többségű települései pedig lojálisak a szintén azonos pártállású megyei önkormányzattal, és így a megye feladatkörébe tartozó tevékenységek jelentős részét átvállalják, és a helyi polgárokra terhelik. Teszik ezt úgy, hogy a megyéhez tartozó ellátásokban pénzügyileg részt vállalnak, amivel kimentik és tehermentesítik a Szűcs Lajos elnökölt „saját kutya” megyét, csakhogy közben a helyi feladatoktól veszik el, vonják ki a pénzt.  Ezért nem jut sok helyütt fejlesztésre, biztonságra, és sok egyébre.


A választópolgár a lakóhelyén meg nem érti, hogy mire folyik el a sok pénz, miért nem futja iskolai fejlesztésre, étkeztetési hozzájárulásra, (menzára,) kerékpárútra, kijelölt gyalogátkelőre, vagy éppen kultúrált buszváróval ellátott megállóra, és még sok egyébre, amikor újabban még kommunális adót szednek már tőle.

Ha egy 500 fős kistelepülés csődöt jelent, akkor a polgármester és a helyi képviselő-testület azonnal lemond.

Náluk persze semmi sem úgy van, ahogy lenni kéne.

Mert  a blog mottójában is olvasható:  -  itt minden máshogy történik, és általában az is rosszul.

*

2011. május 25., szerda

Patkányos ( - akár a D 209)

Meghökkentett az a langyos fogadtatás, amire az SZT-, azaz a szigorúan titkos állományú tisztek listáját fogadta.

A Kádár-rendszer ügynökeinek e mozgatói, a fedőállásokban tevékenykedő, önkéntes titkosszolgák bíróság elé állítása ma, elismerem, nehézkes lenne. Ugyan - nagyon is - valószínű, hogy elkövettek egy sor köztörvényes bűncselekményt, a zsarolástól a fenyegetésen át a csalásig, provokációig - de ezt bizonyítani majdhogynem lehetetlen.

No, de nem is a bíróság előtti elítélésről van itt szó, hanem az erkölcsi ítéletalkotásról.
Arról, hogy elítéljük-e a mai Magyarországon azt, hogy az előző rendszer gondolatrendőrsége spicliket és spiclik főnökeit, provokátorokat és levélfelbontókat, telefonlehallgatókat és személyi követőket küldött számára gyanús és ártatlan polgáraira egyaránt.

Az elmúlt időben, az SZT-lista nyilvánosságra kerülése óta többször hallottam azt, hogy titkosszolgálatok minden rendszerben vannak, ezek az emberek csak az akkori törvények szerint dolgoztak.

Dolgoztak? Nem. A diktatúrát támogatták, s a legfinomabb fogalmazás szerint is becsaptak minket, árulóink lettek, titkon visszaéltek ellenőrizhetetlen hatalmukkal.

Keresd a kakukktojást (Kik ők valójában, - azonosítatlanul)
 
S a patkány minden rendszerben patkány!
*

2011. május 24., kedd

Gyurcsány Ferenc új országot alapítana ( - inkább kiköpnék, mint sem lenyelnék)


 Az elmúlt napok két nagy Puch-interjúja (FigyelőNet, Heti Válasz) és Bajnai Gordon csütörtöki színrelépése (Haza és Haladás Alapítvány) után ugyanis beindul a fantázia, s úgy tűnik, az MSZP hosszú kínlódás után megtalálhatja a megoldást Gyurcsányra, akiről régóta tudják: „nem lehet része a megoldásnak, mert ő maga a probléma”.  Az MSZP alighanem inkább kiköpi, mint lenyeli egykori „megváltóját”.

*

Legyen köztársaság és ne legyen kiadatási egyezmény hazánkkal, ezek az egykori miniszterelnök alapvető elvárásai.



Ócsai Bécitől:

A sajóbábonyi egészségnapon hirdetett programot a volt miniszterelnök.

Aszere he-ha…” – jegyezte meg vérpezsdítő beszédében a Las Ketchup együttest idézve a sukorói Dreyfus kapitány, majd hozzátette: „La Kukorádzsá, La Kukorádzsá, sálálálálálá”. A helyszínre szállított nyugdíjasok az ingyenes vércukorszint-mérés után üdvrivalgással biztatták a minisztert, aki kiemelte, hogy „Beszame múcsó.

A helyszínen tartózkodó Fidel Castro kubai, szenior mazsorett hagyományőrző együttes rövid formagyakorlattal köszöntötte az ellenforradalmárt, majd szivart sodortak a combján. Gyurcsány a beszéd érthető részében kiemelte, hogy egy új párt már kevés, új országra van szükség, ahol a demokraták új alapokon felépíthetik a Magyar Köztársaságot, aminek  szerencsére január 1-jétől már a neve sem foglalt.

Az ország helye egyelőre bizonytalan, de Gyurcsánynak van  pár off-shore címe, ahova be lehetne jelenteni. (Eddig a Trinidad és Tobago merült fel, ahol Magyarország Calle della Polipos 8. szám alatt helyezkedne el, főleg a földszinten, de tárgyalások folynak egy emeleti galériás lakásról is.)
*

2011. május 23., hétfő

Felhívás ( - FÉG vezetőségének levele a munkavállalóihoz)

Fég Konvektorgyártó Zrt.
Vezetősége

Címzettek: a Fég Konvektor Zrt. Munkavállalói


Tisztelt Kollégák!


Mint Önök előtt is ismert az elmúlt hónapban a Fég Konvektorgyártó Zrt. Fizetésképtelenné vált, hiszen többek között az Önöknek az áprilisi munkájuk után járó munkabérét sem tudta a cég kifizetni. Nyilvánvalóan fizetésképtelen vagy fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben a cég vezetői és minden érintett számára kötelező az „1991. évi XLIX. Törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról” szóló törvény (a továbbiakban törvény) szerint eljárni és a törvényben foglaltakat betartani. A fizetésképtelenség közvetlen kiváltó oka, hogy az MPF Holding zálogjoggal biztosított követeléseinek egy részét a Fég Konvektorgyártó Zrt. Megfizette. Az MPF Holding vállalkozott arra, hogy a FÉG számláin lévő pénzösszegek maradéktalan átadása esetén a dolgozók bérét ő utalja át. Ennek a vállalásnak, mint ahogy azt Önök is tapasztalták a márciusi munkavégzés után járó munkabérek tekintetében eleget is tett. Azonban annak ellenére, hogy az áprilisi munkavégzésre vonatkozó utasításokat már lényegében az MPF Holding képviselője határozta meg, a jogszabályi kiskaput kihasználva, nem fizette meg a dolgozók munkáját, amelynek eredménye már nem Fég Konvektorgyártó Zrt.-t, hanem az MPF Holdingot gazdagította.

A fizetésképtelen helyzet önmagában feltételezi, hogy a hitelezők követeléseinek az adós cég nem tud, vagy nem lesz képes maradéktalanul eleget tenni, ezért a törvény szigorúan meghatározza azokat az elosztási elveket, sorrendet, amelyek szerint a hitelezők követeléseit részben vagy egészben ki kell elégíteni. A törvény a munkavállalói követelések kielégítését a felszámolás költségeinek rendezése után az első helyre sorolja, így kijelenthető, hogy a törvény az Önök követeléseinek teljesítését a Fég Konvektorgyártó Zrt. Vagyoni helyzetében garantálja.
Az Önök követelései a munkavállalói szerződéses viszonyban töltött időszakra járó, de ki nem fizetett időszakra, a felmondási időre járó munkabérből, valamint a törvényben előírt nagyságú végkielégítésekből állhatnak a munkaszerződésükben foglaltak és a munkaviszonyban töltött idejük függvényében. Álláspontunk szerint annak ellenére, hogy az Önök felmondás következtében előálló követelései csak a felmondás napján keletkeznek, a törvény szellemében megfelelő vagyoni biztosíték, mint háttér megtartásával, tartalékot kell képezni az Önök később keletkező, de mindenki számára nyilvánvaló, kiszámítható mértékű követeléseinek kielégítéseire. Ugyanakkor ma még felelőtlenség lenne arra vállalkozni, hogy meghatározzuk azt az időpontot, amikor jogos követeléseik kielégítéseire sor kerülhet, hiszen ez nem csak egy, de valamennyi hitelező közreműködésétől függ.

A törvény a vagyont terhelő zálogjog jogosultjának csak az adós cég vagyonának 50 %-át garantálja megfizetni, a másik 50%-ból kell megtéríteni többek között és a következő sorrendben: a munkavállalói követeléseket és az állammal szemben fennálló és a szállítók zálogjoggal nem biztosított követeléseit. A törvénynek éppen ezen idézett szakasza nem teszi lehetővé, hogy a Fég Konvektor Zrt. Teljes vagyonát csak az egyik, a Fég Konvektorgyártó Zrt. Minden felelhető vagyonára alapított zálogjoggal bíró hitelezőnek adjuk át, ebben az esetben elveszítve azt a vagyont is, amely különben az Önök követeléseinek kielégítésének alapját képezi és garanciája. Így a törvényben foglaltak betartása és az Önök érdekeinek szem előtt tartása is arra kényszerít bennünket, hogy az MPF Holdinggal ne írjunk alá egy olyan megállapodást, amely a Fég Konvektorgyártó Zrt. teljes megmaradt vagyonának átadásáról szól.

A törvény nem teszi lehetővé, hogy a fenti, kivonat jelleggel ismertetett követelés kielégítési sorrendtől eltérjünk, az egyik hitelezőt a törvényben biztosított rendtől eltérve, a többi hitelező rovására jogtalan előnyben részesítsük. Ezt még annak érdekében sem tehetjük meg, hogy ennek eredményeként Önök sokkal hamarabb jussanak hozzá jogos követeléseikhez.

Aki a törvényben előírt követelési rendtől eltérő cselekmény megvalósítására hív fel bennünket fenyegetéssel, vagy bármely más érdektől vezérelve, az törvénysértést követ el. Ezért a további felesleges viták és a dolgozók felé történő irreálisan rövid határidőre történő kifizetésekre vonatkozó megalapozatlan, reménykeltésekkel való elégedetlenség szítások elkerülése érdekében kijelentjük, hogy, ha valaki bennünket törvénysértés elkövetésére próbál rávenni, úgy ez ellen minden jogszerű eszközzel védekezni fogunk.

Tekintettel arra, hogy az MPF Holding a dolgozókat megalapozatlan ígéreteivel veszélyes mértékben a Fég Konvektorgyártó Zrt. jelenlegi vezetői ellen hangolta, a dolgozók képviselőit egy másik alakalommal fogjuk egyeztetésre hívni.

Ócsa, 2011. május 18.


                                   Gyarmathy Attila                                                  Ámon Csaba
*

2011. május 22., vasárnap

Beszámoló és háttéranyag a FÉG dolgozók megsegítésére összehívott rendkívüli ülésről

19.-én csütörtökön megtörtént a szavazás a FÉG dolgozói átmeneti segélyezéséről.

Inczeffy Szabolcs képviselő egy másik alternatívát, egy másik javaslatot is a testület elé tárt, a
mi nem szociális jellegű lett volna és ezért semmi sem indokolta az eddig jól működő szociális rendelet „megerőszakolását” olyan új tétellel ami már nem szociális jellegű, hanem sokkal inkább társadalmi.  Dönti Károly az előző ciklus polgármestere is ezzel értett egyet.  (Török László pedig más korábban már lekötött elfoglaltsága okán a rendkívüli ülésen nem volt jelen. Fenntartásait  azonban elmondta.)
Ezt a Fidesz-barát testület elvetette, a javaslatot lesöpörték ! (Egyébként és csak úgy mellékesen jegyezem, hogy a várossal leginkább együtt élő, legaktívabb, gondolkodó képviselő kérdéseit, javaslatait, a Kardos, Búza, Gallai, képviselőkből összeálló csoportosulás a Horváth-Bukodi párossal karöltve, és csatlakozólak rendre, illetve mindebből sportot űzve elvetik, leszavazzák.  Inczeffy Szabolcs mégis igen kitartó és aktív városvédő, érdekérvényesítő munkát folytat, a hálátlan környezet és viszonyulás ellenére.)  

Egy dologra most is felhívná  a figyelmet !

Ez az egyszeri ( 10 000,- Ft-os ) támogatás kizárja-e a valóban a rászorulók további átmeneti segélyezését ( tudniillik amíg el nem dől, hogy mi lesz a sorsuk a  FÉG-es dolgozóknak, hogy újra kezdhetnek, vagy kapnak-e állást, esetleg a munkaügyi központhoz kerülnek, vagy történik csoportos létszám leépítés, stb. addig bármi lehet).  A FÉG, vagy a „megszálló” Holding ugyanis nem jelentett be tömeges létszámleépítést, vagy csoportos elbocsátást. 
Sőt ahogy a MPF Holding tulajdonosi közleményében olvasható, „Felcsuti Zsolt már korábban írásban ígéretet tett: minden átvett dolgozónak jogfolytonosságot biztosít, az át nem vetteknek, pedig minden jogos követelését (elmaradt bér, végkielégítés) teljesíti.”
A történet nem mellékes, ugyanis hallani olyanról, hogy valaki az elkeseredettség és a kilátástalanság okán, már öngyíkos akart lenni.

Ez új szabályozás a többségi szavazók és a városvezetés szerint (tömbösített segélyezés) nem zárja ki az egyénit!
Ezt persze kérkedve fogadják az ellenzéki képviselők soraiban. Ők csak azt szeretnék elkerülni, hogy ez az egyszeri segély a további segélyezést kizárja. Ezért arra törekedtek, hogy a város szociális rendeletével valóban csak a szociálisan rászorulókat segélyezzék.!

Ezért most közzéteszem a képviselői javaslatot és a már mosósított átmeneti segély szövegét.
 
Képviselői vélemény, illetve Javaslat

Tisztelt Képviselő-testület !
Tisztelt Polgármester Úr !

            A 2011. május 19-én tartandó rendkívüli képviselőtestületi ülés napirendje kapcsán előterjesztettekkel kapcsolatosan a következő a véleményem :
            - Egyetértek azzal a szándékkal és törekvéssel miszerint a munkahelyüket nem saját hibából, hanem leépítés miatt elvesztő ócsai lakósokat, munkavállalókat, családokat segíteni kell ezen átmeneti, rendkívüli helyzetben!
            - Nem értek viszont egyet a Polgármester Úr, illetve a Jegyző Úr által beterjesztett rendelet módosítással, egyáltalán, nem tartom szükségesnek a szociális rendelet rendkívüli módosítását, hiszen :
                        - Szerintem ezen átmeneti segélyre való jogosultság felső határa, azaz  99 750 Ft, nettó, egy főre eső jövedelem ( az öregségi nyugdíjminimum mindenkori összegének         ( 28 500 Ft.)  350 % - a ) túl magas, túl befogadó, nem illeszkedik bele  a szociális rendeletünk egyéb támogatásainak feltételei közé. Ez nem szociális, rászorultsági feltétel!
- A jelenlegi szociális törvény tartalmazza viszont az átmeneti segély feltételeit és lehetőségeit 3. §., /1./, mely szerint rendkívüli esetben a Polgármester Úr a támogatás háromszorosát ( 3 x 5000 Ft = 15 000 Ft – ot ) is adhatja egy alakalommal a rászorulónak és egy évben akár négy alkalommal is! Tehát egy elhúzódó rendkívüli élethelyzet esetén egy évben akár 60 000 Ft – ot is kaphat a rászoruló, holott, ha az előterjesztés szerint kap egy egyszeri 10 000 Ft.-os támogatást, ebben az évben elveszíti a további jogosultságot.
- Véleményem szerint tehát az igazi rászorulók ( akiknél az egy főre jutó nettó jövedelem nem éri el a nyugdíjminimum mindenkori összegének 200 % - át, azaz 57 000 Ft.-ot ) rosszabbul járnak, ha a beterjesztett javaslat szerint kapnak segítséget, mint ha a jelenleg is érvényes szabályozás szerint kaphatnák azt !
            - Ahhoz, hogy ezen rendkívüli élethelyzetben ne csak a szociálisan rászorulókat támogassa az Önkormányzat, hanem lehetőleg a bajba jutottak minél szélesebb körét, a támogatást nem szociális alapon, hanem a szolidaritás, az együttérzés alapján, a családok megtartásának érdekében kell adni! Ehhez viszont nem kell a szociális rendeletünket módosítani !
           
Javaslatom a következő !

            - A már megígért egyszeri támogatási összeget, segítséget ( 10 000 Ft, esetleg 15 000 Ft ) minden nehéz helyzetbe jutott ócsai FÉG– es dolgozó kapja meg, függetlenül attól, hogy mennyi az egy főre eső jövedelmük a családban, hiszen a jövedelem kiesés mindenkit negatívan érint. Ennek fedezetéül szolgál például az Ócsai Kisbíró havilap, júniustól kezdődően, kéthavonta, esetleg fekete-fehérben történő megjelentetése. Így kb. 1 500 000 Ft szabadítható fel egy nemes cél érdekében!
            - Ebben a formában a támogatásunk mindenkire nézve egységes lenne és az Önkormányzat szolidaritását fejezné ki a bajbajutottakkal szemben. Ugyanakkor nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy ha a bajbajutott dolgozó a szociális rendeletünknek megfelelően átmeneti segélyre, vagy rendkívüli átmeneti segélyre szorul, akkor azt megkérheti! A két támogatás nem zárja ki egymást!


Ócsa, 2011-05-18                                                                 Inczeffy Szabolcs
                                                                                              települési képviselő

*
      Átmeneti segély
3.§.

/1/ Az Önkormányzat Képviselőtestülete átmeneti segélyt nyújt a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, időszakosan vagy tartósan létfenntartási gondokkal küzdő 18. éven felüli személyek részére, akik
a./ nekik fel nem róható okból kerültek szociálisan hátrányos helyzetbe,
b./ személyi vagyonuk nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének ötvenszeresét
c./ nem rendelkeznek tartásra képes és köteles közeli hozzátartozóval vagy tartási    szerződéssel
d./ létfenntartását veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe kerültek,
e./ időszakosan vagy tartósan létfenntartási gondokkal küszködnek,
f./ családjukban hosszan tartó betegség – kórházi és otthoni ápolás – vagy elemi kár miatt segítségre szorulnak és a családban az egy főre jutó jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 %-át.[1]

/2/ [2]„/2/ Azon Ócsa közigazgatási területén székhellyel, telephellyel rendelkező gazdálkodó szervnél munkaviszonyban állók esetén, akik munkahelyüket csoportos létszám leépítés során vesztették el átmeneti segély nyújtható, ha a családban az egy főre jutó jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíjminimum mindenkori összegének 350 %-át.”.

4.§.[3]

/1/ Átmeneti segély éves szinten – a Polgármesterre átruházott hatáskörben – hozott döntés
     alapján két alkalommal adható, minimum 5.000.-Ft/fő/alkalom figyelembe vételével.
/2/ Különleges méltánylást indokló esetben a segély összege az /1/ bekezdésben foglalt összeg
     háromszorosa, mely éves szinten négy alkalommal adható.
/3/ [4]
/4/ [5]
5.§.

Nem részesülhet átmeneti segélyben, aki:
a./ [6]
b./ Nyilatkozatában valótlan adatokat közölt.
     Továbbá: Akinek az önkormányzat felé 3 hónapnál hosszabb ideje bármilyen jogcímen fennálló kiegyenlítetlen tartozása van.


[1] A 9/2003./VII.4./ sz. ÖK. rendelet 2. §-ával megállapítva.
[2] Törölve a 10/2005./VI.3./ sz. ÖK. rendelet 1.§ /1/ bekezdése alapján.
[3] A 13/2002./VI.14./sz.ÖK.rendelet 2 §-ával megállapitva.
[4] A 6/2004./V.28./sz. ÖK. rendelet 2.§. /3/ bek. a./ pontja alapján törölve.
[5] A 9/2003./VII.4./ sz. ÖK. rendelet 3. §-a alapján törölve.
[6] Törölve a 11/2007./VI.29./sz. ÖK. rendelet 2.§-a alapján
 *

Felmentették Szűcs Lajost ( - kettős elnök és több funkciós mágus, többségében mások okán, vagyis "önhibájukon kívül")

A kormány tervei világosak.

A miniszterelnök azt mondta, a kormány álláspontja világos: kevesebb akadály, kevesebb bürokrácia, több szolgálat. Így kell körülbelül kinéznie az új önkormányzati rendszernek, ha sikerül Magyarország újjászervezésének részeként az önkormányzati rendszert is újjászervezni. Ehhez a munkához a kormány minden támogatást meg fog adni - tette hozzá.

Pest megye korábban (IV.1.) 181.214.000 forintos támogatásban részesült szintén soron kívül. 
Aztán 2011. április 29-én soron kívül döntött Pintér Sándor belügyminiszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Pest Megye Önkormányzata által az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2011. évi támogatásáról szóló 4/2011. (III. 1.) BM rendelet alapján benyújtott támogatási igényekről.  A döntés alapján az önkormányzat újabb 131.681.000 forint visszatérítendő támogatásban részesült a Szűcs által elnökölt megye.

A kormányfő szerint a jövendőbeli vitákat tehermentesíteni kell "annak a félreértésnek a súlya alól, miszerint az önkormányzatok nagyon nehéz pénzügyi helyzetéért az önkormányzati vezetők lennének a felelősek. Erről nincs mit beszélni, mert az önkormányzatok nehéz gazdasági helyzetéért a megelőző évek központi kormányzatai a felelősek" - mondta.

A miniszterelnök hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy a kormányzat az elmúlt években kialakult nehézségekért felelőssé kívánná tenni az önkormányzati vezetőket, hiszen az önkormányzatok és az ország eladósodása az előző kormányzat által előidézett helyzet miatt állt elő.

Nincs is más dolgunk, mint az (dupla/kettős) elnök, Szűcs Lajos rendrakási beszédét idézni:
"Eddig a széthúzás volt jellemző, és ezen sürgősen változtatni kell”
„Nagyon sok a tennivaló, változtatni kell az alapszabályon, a szponzoráció módján, és mindenekelőtt sikeres versenyeket kell rendezni. Kiemelten kell foglalkozni az utánpótlás-neveléssel, fontos, hogy minél több gyerekkel szerettessük meg a teniszt, hogy ezzel kiszélesítjük a sportág hazai bázisát."
„A teniszszövetség olyan mélyponton van, amelyet a sportág nem érdemel meg. "

Mi azonban minden valószínűség szerint mindezt megérdemeljük.

Szűcs Lajost a miniszterelnök szavai és kormány álláspontja szerint felmentették a megyét érintő történések felelősségvállalása alól. Most már valóban foglalkozhat a tenisszel és a saját jólétével. Az ócsai FÉG kapcsán sem nyújtott segítséget, azonban az állami támogatást, a közpénzbeli orvoslást szívesen fogadja. Így más sem történik, mint a megye rettenetes pénzügyi hiányának adóforintokból történő stoppolgatása, - ami természetesen/egyértelműen "önhibájukon" kívüli.
De mi a minősítése a FÉG dolgozóit ért ("baleset"-) munkavégzés megszűnésnek? 

Ócsa város polgármestere, valamint önkormányzata az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2011. évi támogatásáról szóló 4/2011. (III. 1.) BM rendelet alapján benyújtott támogatási igény beadásáról azonban még nem konzultált és nem beszélt. Vajon felmerült-e a már a gondolat?
*

2011. május 21., szombat

Szerencsés Dániel, vagy az ördög patája? - szerencsétlen magyarok (-szabadlábra helyezték a néni-verőt, máshol meg tovább kardoznak)

Elhagyta Magyarországot Richard Field amerikai üzletember, aki a "gyöngyöspatai utaztatás" során szerzett hírnevet; a férfi állítása szerint nem érezte biztonságban magát.

Az „üzletemberre” kényelmetlenségek vártak volna, mivel két kormánypárti képviselő egy parlamenti eseti bizottság felállítását javasolta, amely megpróbálja feltárni, hogy a gyöngyöspatai cigányok húsvéti utaztatását ki és miért szervezte, kinek az érdeke volt, hogy a nemzetközi sajtó ezt menekítő akcióként tálalja, valamint ki támogatta anyagilag a félelemkeltésre alkalmas csoportokat.

A bizottság munkája külön kitér majd arra, hogy pontosan mi volt Richard Field szerepe az eseményekben, illetve miért állította, hogy evakuálni kell a helyi lakosságot.


Mr. Field mindenesetre nem lesz ott a parlamenti bizottság előtt, elege lett az itteni állandó félelemből, hazament. (Az Államokban „nyugodtabb” az élet, ott csak a revánsra spekuláló táliboktól rettegnek.) Különben már az izgága kádköves is megmondta: El lehet menni…

Közben meg szabadlábra helyezték azt a cigányasszonyt, akit még a visszatérés vasárnapján állítottak elő, Gyöngyöspatán az után, hogy a buszról leszállva megütött egy falubeli nőt - tájékoztatott Dániel Péter, a cigány személy ügyvédje.
 

Dániel Péter szerepeltetése üzenetértékű: Gyurcsány Ferenc igyekvő platformja immár hivatalosan is kitárja kapuit a legbőszebb „nyolcvankilences demokraták” előtt. Az ügyvédként kevéssé jegyzett lumpenpolitikus tavaly nyáron bukkant fel a közéletben, első látványos fellépéseként kaszinótojással bekent egy közterületen kifüggesztett nemzeti együttműködési nyilatkozatot. Alig titkolt vágya volt, hogy ítélje el őt a bíróság, miáltal mártírrá nemesülhetne (Sztálin speciel postarablóként kezdte), vagyis nevet szerezne a partizánvilágban – akkor ez még nem sikerült, tettét csupán véleménynyilvánításnak minősítette a bíróság.


Legutóbb a szomszédunkban lévő Dabas városában volt ismét atrocitás.

Amikor meg ebbéli félelmükre kívánták felhívni a figyelmet a helybéliek, akkor a sűndörség azonnal törvény adta jogukat gyakorolva igazoltatásokba kezdett.


Sajnos ez a demonstráció sem zajlott le a hatalom vegzálása nélkül. Itt is látszott, hogy a demonstrációra igyekvő magyar emberek piszkálása sokkal fontosabb, mint esetleges megvédésük. Ebben az esetben természetesen hihetetlen mennyiségű rendőr és technika lett csatasorba állítva, ami valahogy a cigánybűnözők terrorja ellen ismeretlen oknál fogva nem használható.


A rendőrségi igazoltatások miatt a rendezvény sajnos később kezdődött. A dabasi lakosok megdöbbentően magas létszámban vettek részt, számításaink szerint csak a dabasiak több mint háromszázan jelentek meg, amihez a dabasiakhoz csatlakozó nemzetiek is hasonló, de valamennyivel kevesebb létszámban csatlakoztak.

*
Közben kiderült, hogy Halmajugrán sincs biztonság.

Egy ember életveszélyesen, egy pedig súlyosan megsérült, amikor tömegverekedés tört ki pénteken késő délután a Heves megyei Halmajugrán - tájékoztatta a rendőrség szombaton az MTI-t.


A verekedés, amelyben mintegy tízen vettek részt, előzetes szóváltást követően pattant ki két ellenérdekelt társaság között; az összecsapásnak a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget - közölte Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

 
A főkapitányság négy ember - köztük a két sérült - ellen indított eljárást csoportos garázdaság és súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Valamennyiüket bűnügyi őrizetbe vették, ám a két sérültet egyelőre kórházban ápolják - mondta Soltész Bálint.


Az MTI úgy értesült, hogy a verekedők különböző veszélyes eszközökkel, közöttük szamurájkarddal estek egymásnak és az egyik sérülnek levágták a fülét.
*

2011. május 20., péntek

Bizonytalanság egyezség helyett, munkanélküliség fizetés helyett (FÉG-telenség, avagy kisvárosi sors, de mit segít a megye) ?

A szebb napokat megélt FÉG Konvektorgyártó Zrt-nél lekapcsolták a villanyt, gázt, és a dolgozók sem kaptak fizetést.

Pest Megye Önkormányzatának elnöke ócsai lakosként bábáskodik a végrehajtást kérő mellett, de a munka nélküli dolgozókon igazából még nem segített.
Ócsa polgármesteri hivatalában történt csonka egyeztetés sem hozott áttörést a végrehajtás alatt álló FÉG Konvektorgyártó Zrt. és a fizetés nélkül maradt alkalmazottak ügyében. A hiánnyal küszködő Ócsa városvezetése működési szabályzatának rendkívüli módosításával gyorssegélyt szavazott meg az el sem bocsátott, ki nem fizetett embereknek. 

A végrehajtást kérő MPF Holding menedzsmentje igyekszik szimpatikus szintben látszani, de ő sem adja ki az elmaradt béreket.  A megyei elnök, Szűcs Lajos sem ajánlott fel pénzbeli segítséget. 

Csupán Ócsa városa biztosított deficites költségvetéséből némi vigaszt. 

A FÉG igazgatósági tagjai állítólag levélben üzentek,  -  tudta meg az MTI Ambrus Andrástól a Pest megyei önkormányzat sajtófőnökétől és a dolgozók képviselőjétől.

Bukodi Károly polgármester nem adott ki kommünikét, és a város hivatalos honlapján sem olvasható semmi tájékoztató a kialakult konfliktussal kapcsolatosan. 
Ambrus András megyei szóvivő azonban közölte, hogy nem jelentek meg a FÉG vezetői, így az összegyűltek a már korábban megtapasztalt helyzettel szembesültek (áll a termelés, március óta nem kapnak munkabért, bizonytalan a jövő, az MPF átvételi szándékát a FÉG elutasította).

A FÉG menedzsmentje nevében Gyarmathy Attila és Ámon Csaba igazgatósági tag május 18-ai keltezéssel levelet írt a konvektorgyár munkavállalóinak, melynek lényege, hogy törvénytelenül járnának el, ha a gyár teljes vagyonát átengednék az MPF-nek.


Az MTI birtokába jutott levélben egyebek mellett az áll: "a törvény a vagyont terhelő zálogjog jogosultjának csak az adós cég vagyonának 50 százalékát garantálja megfizetni, a másik 50 százalékból kell megtéríteni .a munkavállalói követeléseket és az állammal szemben fennálló és a szállítók zálogjoggal nem biztosított követeléseit". 

 
A levél aláírói szerint egyelőre felelőtlenség lenne arról nyilatkozni, hogy mikor juthatnak hozzá jogos követelésükhöz a dolgozók. 


"Tekintettel arra, hogy az MPF Holding a dolgozókat megalapozatlan ígéreteivel veszélyes mértékben a FÉG Konvektorgyártó Zrt. jelenlegi vezetői ellen hangolta, a dolgozók képviselőit egy másik alkalommal fogjuk egyeztetésre hívni"- írta Gyarmathy Attila és Ámon Csaba.

A FÉG menedzsmentje hangolt minket saját maga ellen, az MPF-nek ehhez a konfliktushoz semmi köze - mondta az MTI-nek a dolgozók szerdán megválasztott képviselője, Bódiné Nagy Johanna, aki szerint a 170 foglalkoztatottat felháborítja, hogy vezetőik nem állnak ki eléjük. Hozzátette: utoljára március 14-én kaptak munkabért, május 10-én pedig gyakorlatilag az utcára kerültek. 

A helyi képviselő-testület 10 ezer forintos segélyt szavazott meg számukra, ami gond a kommunális adóval is terhelt lakosságnak, de szép gesztus a kisvárostól, főleg azért, mert a megye a szószoláson  kívül egyetlen petákkal nem segített a károsultakon. Az ócsaiak ezrei nem oldja meg a becsapott családok gondját. 


Bódiné úgy tudja, hogy a FÉG már bejelentette a munkaügyi központnál a csoportos elbocsátást, de ezt csak tudomás, és nem dokumentált forma, és hogy mikor kapják meg elmaradt bérüket, netán a végkielégítést, az már teljességgel bizonytalan. Közlés szerint az MPF 40 dolgozónak ajánlott első körben munkát, miközben kifizetné az elmaradt juttatásokat és a végkielégítéseket is. Ez azonban nem realizálódott. Arról sincs hír, hogy a beígért munkával mi lesz.

Ha igaz, Ciprusról üzent a FÉG Zrt. tulajdonosa, hogy nem hajlandó figyelembe venni az MPF Holding ajánlatát, miszerint gyorsítanák a végrehajtás folyamatát - tudatta az MTI-vel szerdai közleményében Felcsuti Zsolt, az MPF elnök - vezérigazgatója. 
A vállalat helyzete az elmúlt hetekben azzal vált kritikussá, hogy lekapcsolták a villanyt és a gázt.

A FÉG hitelét megvásárló és a végrehajtást elindító MPF Holding kész átvenni az irányítást. 

A mintegy 200 család megélhetését veszélyeztető végrehajtás gyors feloldása érdekében a hitelező együttműködik Bukodi Károly (Fidesz) ócsai polgármesterrel és Szűcs Lajossal, a Pest Megyei Közgyűlés elnökével, aki a választókerület fideszes országgyűlési képviselője.
Hogy ez a együttműködés valójában mit takar, nem tudni, de a gyors segélyezés az MPF-re eső dolgozó nyomást is csökkentette. Így jelenleg a végrehajtást kérő van jobb helyzetben, annak ellenére, hogy a krach a végrehajtás elindításával következett be, mert a FÉG nem menekülhetett csődvédelembe.

A FÉG Konvektorgyártó Zrt. Európa egyik jelentős tüzeléstechnikai gyártója volt. Éves forgalma 6-7 milliárd forintot tett ki, a likvid vagyon elvonása előtt. 

Az MPF Holding a banki hitel átvételével a cég eszközeire, márkanevére és egyéb tulajdonára szerzett bejegyzett zálogjogot.

Az MPF csoport hat magyarországi gyára mellett Kínától az Egyesült Államokig rendelkezik vállalkozásokkal. Az MPF Holding szerszám- és barkácsgép tartozékok gyártója, emellett építőanyag és csiszolószerszám gyártással és kereskedelemmel is foglalkozik.

Ócsán a termelés beindításához talán a villany és gázszámlát kéne elsősorban rendezni, aztán a gyártási jogokat, a licenceket aktualizálni a gyártás indításhoz. 

Az MPF Holding tulajdonosa, Felcsuti Zsolt közleményt juttatott el álláspontjáról a Jobbik Ócsai Alapszervezet elnökének, Magyar Péterhez, amiben a FÉG vádaskodásáról és hangulatkeltéséről tesz említést.
 
Áldásos lenne, ha a FÉG Konvektor Zrt magyarországi vezetése is elmondaná véleményét, közölné álláspontját, előadná a történetét, (akár arról, is,) hogy miként került az ócsai  telepen belülre, és milyen jog alapján vette át a vezetést a Holding, s hogy miért nem áll rendelkezésükre a bérfizetés lehetősége.
*

Például: - Tápiószecső község közlekedése, és fejlettsége ( - összehasonlítás Ócsa városának ebéli szintjével)

Tápiószecső nagyközség, Budapesttől 50 km-re található, 6400 fő lakja.  
Ócsa városához hasonlítva, tehát egy távolabbi és kisebb, kevesebb lélekszámú településről lévén szó.

Mégis, a hírek nagyobb fejlettségről, jobb állapotokról, nagyobb fejlettségről szólnak, mint amit egy ócsai halandó elvárni sem mer a hivatalától.

Ócsa ( 9100 lakos) vasútállomása, repedező fal, graffitivel és korhadt tartóoszloppal, dúcolással.

Tápiószecsőn újabb huszonhat autóparkolót és negyven kerékpártárolót adtak át, nagyrészt uniós forrásból finanszírozott P+R beruházás második ütemekén.  

Tápiószecső (6400 lakos) vasútállomása a vonatablakból (- a különbség jól látható)
Bata József ottani polgármester tájékoztatása szerint a már korábban kialakított 39 férőhelyes parkoló egészült most ki újabb beállókkal és 40 biciklitárolóval. A nagyközség vasútállomásán található új létesítmény területén korszerű közvilágítási és térfigyelő rendszert építettek ki, s 385 négyzetméternyi zöldfelületet is létesítettek. Mint mondta, a teljes projekt 72 millió forintba, a most átadott második ütem 49 millióba került; de a település csak ennek 10 %-át fizette, mert az összeg 90 százalékát az unió biztosította.

Tápiószecső állomás



A beruházás sikere érdekében a MÁV Zrt., a Budapesti Közlekedési Szövetség (BKSZ) és a tápiószecsői önkormányzat konzorciumot hozott létre. A beruházási feladatokat a MÁV végezte, míg a parkoló fenntartását és üzemeltetését 10 évre az önkormányzat vállalta – fűzte hozzá Bata József.

Ócsa állomás





Tavaly nyár óta csaknem ezer parkolóhely és több mint 600 kerékpártároló épült hasonló összefogással, főként uniós pályázaton elnyert pénzből Pest megyében.  (Ócsán azonban egy sem.)

Tápiószecsőn kívül P+R parkoló létesült Abonyban, Albertirsán, Cegléden, Gyömrőn, Kismaroson, Nagykátán, Pilisen, Sülysápon, Szentmártonkátán, Sződligeten, Üllőn, Vecsésen és Verőcén. E létesítmények révén próbálják ösztönözni a régióban élőket arra, hogy autójukat letéve vonattal utazzanak a fővárosba.

Tápiószecső aluljáró a peronokhoz

Ócsa állomás aluljáró















Blogunk már többször mutatott példát a városvezetésnek a kilábalásra, a fejlődésre. Hányszor volt már szó a közlekedésünk hiányosságairól, a város fejletlenségéről és a vágyról, hogy felzárkózzunk és nagyságunkhoz méltón tündököljünk. Azonban hiába a jó szó, a szemléltető példa és mások jó sora, ha az önkormányzati képviselőink nem képesek fejüket kiemelni a számukra oly fontos laptopok kicsinyes bizniszétől, és magukon túl végre a városra és az itt élőkre gondolva érdemi munkába kezdjenek. 


Mondani sem kell, hogy ez Tápiószecső
Ócsa, peron (- rendezett és tiszta is lehetne)







 


Tápiószecső peronja



Ócsa állomás peronja


















Ráadásként, és nem bosszantás okán elmondom, hogy az autópályától távol eső  Tápiószecső - Budapest,  Stadionok állomás, távolság autóbusszal 60 km, és járattól függöen 55 perc, - 1 óra, 15 perc.  (Átlagos eljutási sebesség 60 km /óra)
Ócsa - Budapest, Népliget viszonylatában ez autópálya mellett 30 km, és 50 perc, 1 óra 10 perc.
(Átlagos eljutási sebesség 30 km/óra! - tehát a fele, mint a példázott nagyközség esetében.)
Ugyan ez vasúti példával, Tápiószecső - Bp Keleti pu; 45 km távolság, 45-55 perc alatt, míg 
Ócsa - Bp Nyugati pu; 33 km távolság, 55 -65 perc alatt!

Ócsa alulnézetben ( - kilátástalanság, avagy sötétség a felszín alatt)
Szóval van miről beszélni, és van min javítani. 
Jó lenne, ha az önkormányzati választottak elgondolkodnának saját szerepükön és átértékelnék törekvéseiket az elkövetkező 3 év vonatkozásában, mert jelen állapotunkban ez a mostani szint tarthatatlan, méltatlan és tisztességtelen az ócsai választópolgárokkal szemben.

*
Tápiószecső állomást felújították. A felvételi épület típusterv (MÁV II. osztályú, fővonali, 1880) alapján épült, egyes részletei még ma is az eredeti állapotban vannak. Belül kisebb átépítések történtek. Kívülről a régi vakolatdíszek eltűntek egy korábbi renoválás során. 
A kezdőponti oldalon egy emeletes, míg a végponton egy egyszerű típusőrházat és melléképületeiket találjuk. Mindkettőt lakják. Nincs raktárépület, csupán rakodóterület van.
 A pályaépítés/felújítás már befejeződött, a peronok is elkészültek. Kicserélték a fényjelzőket és a biztosítóberendezést is átkábelezik. Újramázolták a felső-vezeték tartó oszlopokat is. Maga az állomás ötvágányos volt a felújítás előtt. Az átmenő fővágányokban (III. és IV. vágány) lévő átszelési kitérőket elbontották, helyettük egyszerű kitérők látják el a feladatot, melyeknek karbantartásigényük kisebb, fenntartási költsége sokkal kevesebb és magasabb sebességgel járhatóak. Valamennyi korszerű, betonaljas, motoros állítású. 
A második és harmadik vágány közé alacsony biztonsági kerítést húztak. A peronok felújítása során itt is figyelembe vették a mozgássérültek igényeit. A kapun keresztül pedig akár autóval is fel lehet hajtani a peronra.  
A személyforgalom főleg ingázókat jelent. Árufeladás is van. 
A felvételi épület előtti téren buszmegálló és (P+R) parkoló található.
*